Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-10 / 219. szám

980. AUGUSZTUS 10. KÉPRIPORT DN HÉTVÉGÉ 7. Mohács jelei Mohács jeleit gyűjtötték össze az optika segitségével a város fiatal fotósai, hogy betekintést engedjenek a te­lepülés emberöltőket túlélő és átfogó emlékeire a más helyen, más környezetben élőknek. A város ott terül el a megszelídült dunántúli domboktól a Dunáig futó síkon, hozzátapadva a folyó­hoz. Nem mintha a Dunán­túl és az Alföld találkozásá­nak ezen tája szűkölködne jelekben. Korántsem. Hiszen a templomtornyok, kupolák és magasházak látótávolsá­gában is népünk történelmé­nek egyik leggyászosabb csa­tájában elesett emberekért emelt kopjafák vesznek körül bennünket. Ök, most mégis, inkább a várossá szervező­dött emberi közösség együvé tartozásának e századi jeleit kínálják összeállításukban. Annak a földterületnek a jeleit, ahol, ha eke vasa ba­rázdát forgat, ha ásó mag­ágyat készít a kertben, ha csatornáknak és vezetékek­nek árkokat mélyítenek, ré­ges-régi emberi kultúrák je­lei kerülnek a felszínre: pat­tintott köszerszámok, cserép­edények kisebb-nagyobb tö­redékei, bronz- és vaseszkö­zök, faragott kövek, mind­megannyi kézzelfogható jelei annak, hogy Eurázsia gazdag és szép művelődési öröksége a maga egyetemességében testálódott erre a több nem­zetiség által lakott területre. Ezt bizonyítják azok a jelen­leg is folyó ásatások, amik­nek eredményeként az elmúlt évtized alatt, több avarkori települést tártak fel a régé­szek. Ezt a jelekkel behintett területet választották témá­juknak a fotósok, hogy az elődeik és a kortársaik által emelt jelekről készített felvé­teleikkel gazdagítsák a má­ban és a jövőben élőket. Azok készítették ezeket a fényképeket, akik a jelek lét­rejöttének igazi természetraj­zát abból tanulták meg, hogy miképpen lesz a búza­magból kenyér, a szőlővenyi­ge terméséből bor, az agyag­ból tégla és épület, az érc­ből ekevas, gép és szobor. A nemzedékek tapasztala­tai nyomán maguk is izmaik­ban és csontjaikban érzik, hogy milyen nehéz is a sor­suk a jelek alkotóinak. Ezért képesek nemcsak bemutatni - a szántó-vető, vasat ol­vasztó és megmunkáló utó­dokból lett fotósok -, de ér­zékeltetni is azt, hogy mit lássunk a házakat, gyárakat építő, szobrokat alkotó jel- teremtök megelégedettségé­ből. A jelekkel emlékeztetnek arra, hogy nem kell elhagyni a várost; a civilizációt, a kul­túrát kell erősebbé tenni. A föld és az ember örök egy­másra utaltságának titkát kutatva mondták el képeik­kel: Arató Tamás, Hemrich Károly, Hemrich László, Schindl József -, hogy nem­csak értékelik, de vállalják is elődeiket, a jelek között ma élőket, mert nekik kell Mo­hács. Kapu László

Next

/
Oldalképek
Tartalom