Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-10 / 219. szám

DN HÉTVÉGE 8. KULTÚRA 1980. AUGUSZTUS 10. A Fekete-víz és a Karasica völgyét mély mocsáröv kíséri Mikoviny Sámuel Baranya megyei térképei A megye történetének megismerésénél rendkívül nagy jelentősége van a tér­képeknek. A régi térképek — képi ábrázolás formájában — sokat adnak vissza a múltból: megőrzik a települések rajzát, a folyók vonalát, a tavak, mocsarak, erdők kiterjedését. A korai előzményekkel szem­ben a 18. század első. felében már adva voltak azok a tech­nikai feltételek, amelyek a mai kutatás számára is Használha­tó, a valóságot megfelelően tükröző térképek készítését le­hetővé tették. A 18. századi magyarországi térképírás egyik legfontosabb képviselője Miko­viny Sámuel volt. 1700-ban született Ábelfalván, egy 50- 60 házat és 300—400 lakost számláló Árva megyei község­ben, ahol apja evangélikus lelkész volt. Tanulmányait e községben kezdte, majd a gim­náziumot Besztercebányán vé­gezte el. Itt ismerkedett meg Bél Mátyással, akinek ország- leírásához térképeinek nagy részét készítette. Mikoviny Sámuel egyetemi tanulmányait a jénai egyete­men végezte, ahol főként ma­tematikával foglalkozott. 1723. októberében vette kézhez mér­nöki oklevélét. Bár megbízást kapott a szász-jénai hercegség udvari mérnöki hivatalába, 1723—1725-ben inkább európai tapasztalatszerző körúton foly­tatta tanulmányait. 1725-ben tért haza. Ekkor a már Po­zsonyban lakó Bél Mátyással megállapodott, hogy elkészíti a megyék térképeit. Mikoviny a szerzőtárssal való kapcsolat megtartása érdekében maga is Pozsonyban telepedett le, és a megye mérnöke lett. Idő- íközben földesúri szolgálatban is vállalt megbízásokat, pél­dául Tatán az Eszterházy-, Keszthelyen a Festetich-birto- kon. 1729-től a bécsi Udvari Ka­mara építésze és mérnöke lett, és egyúttal a császári hadse­reg őrnagyává is kinevezték. Ót bízták meg a selmeci Bánya- tisztképző Intézet megszervezé­sével, irányította a budai vár átépítését, 1742-ben mérése­ket végzett a sziléziai és mor­vaországi határszakaszon. 1729—1730-ban módszertani munkájában foglalta össze a térképezéssel kapcsolatos is­mereteit. Ebben megállapítot­ta, hogy a térképeket négy­féle, éspedig asztronómiai, geometriai, mágneses és víz­rajzi keretbe kell helyezni. Az asztronómiai kereten a csilla­gászati helymeghatározást ér­tette, a geometriai alap léte­sítésével a korszerű háromszö­gelés fogalmait határozta meg, a mágnes használata a térképezésnél pedig a mai tá­jolás alapelve is lett. Mikoviny legjelentősebb munkája az ország megyéinek térképezése volt, amire 1728- ban kapott megbízást. Elsőnek Pozsony megye térképe készült el, azonban sok egyéb teen­dője mellett a szerző a mun­kával rendkívül lassan haladt előre. 1731-ben a nádor fel ­Mikoviny Sámuel képe szólította a megyéket, hogy támogassák Mikoviny munká­ját, és így valamennyi megye térképe elkészülhetett. Mikoviny Sámuel értékes tér­képeit ma a közgyűjtemények őrzik. Baranya megye egész területét ábrázoló térképe az országos Széchenyi Könyvtár térképtárában található. Kb. 1740 körül készülhetett, és szinte klasszikus szépségű dom­borzatábrázolással tükrözi a felszíni formákat. Maga a tér­képlap gubacstintával készült, a domborzat megrajzolása ironcsíkozással történt. Miko­viny nagy fontosságot tulajdo­nított a vízrajznak. Térképén pontosan megjelölte a folyók, patakok vonalát, az elmocsa- rasodott területeket, azoknak a településektől mért távolságát. A Baranya megyei térképen a Fekete-víz völgyét széles mo­csáröv kíséri, a Karasica-patak völgye szintén széles mocsár. Dombó, Máriagyűd, Siklós ma­gaslatait víz veszi körül. A Mohácsi-szigeten levő Duna- ágak szabályozatlanok, a la­pályokat mocsár borítja. Vörös- mart és Daróc között a Duna­kanyart keskeny, szabályozott szakasz köti össze, és látható egy átvágás Vörösmart felett is. A térkép arra mutat, hogy a Baranya megyei Duna-sza- kaszon már a 18. század ele­jén szabályozási munkák foly­tak. A másik Baranya megyei térkép 1745 körül készült, és a Magyar Tudományos Akadé­mia kézirattárában található. Ezen a megye nyugoti részét láthatjuk. Szigetvár várát mo­csár veszi körül, és tőle délre az Almás-patak szintén mo­csaras völgyben kanyarog. A többi vízfolyások észak—dél irányban haladnak a Dráva felé, partjaikon viszonylag sű­rű településhálózat alakult ki.‘ Mikoviny térképei jelölik a nagyobb épületeket, várakat, templomokat, utakat, csatorná­kat is. Szép ábrázolásmódjuk­kal hozzájárulnak ahhoz, hogy a megye régi képe az utókor előtt ismertté váljék. Dóka Klára Baranya megye Mikoviny Akadémián őrzött térképén Csanády János Benke László Mártélyi nyár Hagyaték Kedveszegett madár a nyár, ül, csak ül egy csonka ágon, a víz fölött a lomb sugárzik zölden, ahogy a partot járom, nem is c nyár, talán magam vagyok — ahogy vagyok oly szomorú, a közelben elhúz egy néma, ladikforma szurkos hajó, a nádas mentén pillangózik egy pár csillogó evező, néha a zöld sulyom-ba botlik, a levelek rendje megbomlik, de aztán viszi utasát új, kalandos horgász-vizekre, hallgatózom, akár az özek, őzek az ártér vadonon, avar roppan, a puha közét, meg-megsüpped közte bokám, s ezer év csöndje ül nyomasztón azon a csonka ágú fán. Testvértelen pároskésünk, anyám lassú hörpöléseitöl elkopott alumínium kanalunk, anyám életét, anyám élete eltűnt idejét, a ragaszkodó szegénység rekvizitumait naponta megérintem — s leng leng és ragyog valami csillogó ezüstgomb szivdobbanásom égő tűjére szúrva, s hallom: nád, az idő nádasa hajlong panelmagányomban, s bolyong a vissza már soha, vissza soha nem hozható, de áll a lopva itt hagyott tükör falamon, anyám tükre, a kegyetlenség tükre, hogy naponta lássam magamat, lássam: készül a fekete kendő, s fiamból az árnyék a szót csak elguritja, hogy: apa, ugy-e sokára lesztek öregek? Pünkösti Árpád: Fedőneve: Manci FORRÁS Az első érzés düh és felhá­borodás, hogy ez ma itt Ma­gyarországon megtörténhet. A második valami felemás öröm, hogy ez ma itt Magyarorszá­gon megjelenhet. Mindez el­ső olvasás után. Aztán má­sodszorra már ceruzával; alá­aláhúzva a fontosabb monda­tokat. Mikor a negyedik ol­dal után alig marad jelölet­len sor, leteszem a ceruzát. Aligha lesz a júliusi Forrás olvasói közül, aki Göncz Ist­vánná, szül.: Kovács Mária tör­ténete (az övé?) kapcsán csak a bűnügyet, a csalást látná, s ne kezdene több- s több­féle közösségekben és közös­ségekről gondolkodni. Különben is; típusát tekintve elég szokványos ügy Kovács Máriáé (asszonynevét fölösle­ges újra kiírni; mint Pünkösti megjegyzi, csak a leánykori név biztos, minden más kide­ríthetetlen). Kovács Mária tele­fonszélhámos. 1954-ben lép színre először, Gerő Ernő, majd Nagy Imre titkárnőjének adva ki magát felhívja a Közleke­dési, illetve a Honvédelmi Minisztériumot előnyös állást követelve valamilyen ,,né''-nak — isten tudja, hogy hívták ak­koriban Kovács Máriát. A hi­vatkozási alap mindkét eset­ben a „munkásmozgalmi múlt”. Az állásokat egyébként meg­kapja, itt is, ott is gyorsse­gélyt kap, munkaruhát vételez és pár nap alatt tovább áll. Aztán újabb szélhámosság, ennek kapcsán bukik le állam­rend elleni izgatás miatt. A korábbi telefonok is kiderül­nek; halmazati büntetés négy év, hét hónap. Szabadulás utón, 1959-ben, telefon a Bu­dapesti Pártbizottság nevében egy vendéglátó vállalatnak; könnyű munkát kér egy nőnek (nem vitás ki az a nő . . .), akinek „óvás férjét és kislá­nyát 56-ban meggyilkolták”. Megkapja. Esztergomban ke­zelik epilepsziával. Itt használ­ja fel először Asztalos János ezredes nevét: özvegyeként mu­tatkozik be. Letelepszik. 14 hónap börtön. Egy munkahe­lyi verekedés során súlyosan megsérül (innen való az epi­lepszia), 1969-ben munkakép­telennek nyilvánítják. Felkeresi a Budapesti Pártbizottságot (!) mondván, a Vörös Akadémia hallgatójaként Sztalinvárosban, társadalmi munka közben érte baleset. Több nyugdíjat kér. Fellebbezéssel ugyan, de meg­kapja. Több kórházban, sza­natóriumban megfordul, ilyen­kor az Országos Pártközpont nevében többször érdeklődik saját állapota iránt. Némelyik telefont a kórlapjára is ráve­zetik . . . Sorolhatnám tovább. Kovács Mária nem egyszerű szélhá­mos. Másoknak (a fenti mó­don) még több mindent elin­téz. Pénzt sosem fogad el. Kovács Mária csak fontos akar lenni. Befolyásos. Fegyverei roppant egyszerűek: egy te­lefonérme, az innen-onnan fel­szedett „mozgalmi" zsargon és egy nagy felismerés: csodaté­vő a „fentről" jövő telefonok ereje. Szükség van még persze gátlástalanságra, némi ember­ismeretre, kell emellett egy kevés memória; csak annyi, hogy betéve tudja a párt- és állami vezetők keresztnevét. Hihetetlen? pedig az ügy, ami­nek Pünkösti Árpád a nyo­mába eredt, túltesz az eddi­gieken. „Göncz Istvánná, Kovács Má­ria gyanúsítottat 1975 január­jában tartóztatták le és több­szörös visszaesőként elkövetett csalásért, befolyással való üzérkedésért, aljas indokból, feltűnően durva módon, na­gyobb nyilvánosság előtt elkö­vetett becsületsértésért — ma­gyarul; Asztalos János nevének meghurcolásáért - 1975 júliu­sában három évi szabadság- vesztésre ítélték." — foglalja össze az ítéletet Pünkösti. Az ügy pedig a következő: Ko­vács Mária 74 őszén az Elnö­ki Tanács Elnöksége (nincs ilyen) nevében telefonál az Egészségügyi Minisztériumba, s Göncz Istvánnénak — munkás- mozgalmi múltjára való tekin­tettel — soronkívüli beutalót kér a parádi szanatóriumba. Másnap telefon az Országos Pártközponttól (ilyen sincs) ugyanoda: Göncz „elvtársnő" kísérőjének, egy idős asszony­nak, is biztosítsanak helyet. Megkapják. A minisztérium ki­emelt személyeknek fenntartott tartalékkeretéből. Tegyük hoz­zá, az orvosi leletek alapján - persze nem a különkeret ter­hére — beutalásuk indokolt. Hogy, hogy nem, a beutalást aláíró minisztériumi osztályve­zető-helyettes fogadja a két nőt Párádon s felhívja a meg­bízott igazgató figyelmét, hogy „a vendégnek különleges el­látásra, az 56-os sérülés (lám, mivé szelleműit át a munka­helyi verekedés . . .) miatt tü- rülemre van szüksége." Meg­kapják az egyetlen reprezen­tatív szobát. Aki pedig ott la­kik, az fontos ember . . . Képződik hát a legenda. S kinek nincs szüksége kisebb- nagyobb protekcióra? Marika pedig jó lélek, szaladgál, te­lefonál, amit tud (adott a módszer) elintéz. És elkezd „özvegy Asztalos Jánosné”- ként szerepelni. Párádon hamar meggyőzi a gyanakvókat. Érvei, magyará­zatai primitívségénél csak kli­ensei hiszékenysége nagyobb. „A világ minden áron be akart csapódni" - írja Pünkösti. Pontosabban nem a világ, csak az a része, amelyik várt va­lamit a befo'yásos asszonytól. Nem voltak kevesen. „Asztalos János. Mond magának ez a név valamit? Mi a panasza? Miben segíthetek?" - ajánl­kozott, aztán ígért és telefo­nált. ígért egyetemi felvételi­nél segítséget, katonafiú kö­zelebb helyezését. E két eset­ben látványos akciói nem hoz­tak eredményt. „Elintézi" vi­szont a segédraktáros édes­anyjának nyugdíját, amit az idős asszony anélkül is meg­kapott volna, de ez már sen­kit sem izgat, a presztízs pe­dig növekszik, híre elterjedt az egész faluban. Az iskola egyik tantermét évek óta magánla­kásnak használták. Kovács Má­ria elintézi, hogy a termet az iskola visszakapja. Idézem a tanárnőt: „Tanácstag vagyok, párívezetőségi tag, mégsem tudtam a tanterem ügyében semmit se tenni." Kovács Má­ria két gyereknek meghívót szerzett a parlamenti fenyő­ünnepségre. Ismét a tanárnő: „A parádsasvári gyerekeknek a szocializmus 30 esztendeje alatt egyetlen jegy sem jutott a parlamenti fenyőünnepségre, tőle mindjárt kettőt kaptunk." Kovács Máriának nemcsak a „jótettei”, de furcsa ügyei is szaporodtak. Mégis 6 hétig maradhatott, noha a maximá­lis ott tölthető idő 3 hét. Kö­vetkezzék négy idézet a sza­natórium főorvosától, akit a hősnő igazgatói kinevezéssel hitegetett (a megyénél el is intézte!): „Furcsa ügyeiről fo­lyamatosan tájékoztattam fő­nökeimet. Volt a minisztérium­ban, aki emlékezett rá, hogy ez az a nő, aki minden év­ben botrányt csinál a Mátrá­ban . . . Később behívták Ma- tuzsinkát - aki a beutalókat elosztja — hogy miért nem tud­ta már meg, ki ez az asz- szony." „A minisztériumban azt mondták, próbáljuk kideríteni, ki ez a nő, ők is» utána néz­nek." „az utolsó napokban már a minisztériumban is majd­nem mindenkinek furcsa volt ez az ügy, de arra nem vála­szoltak, ki ez a nő, csak azt mondták, most már küldjük haza." S végül a mottóértékű magyarázkodás: „Úgy voltam vele, ha én a szemébe két­ségbe vonom, hogy ő Aszta­los Jánosné, és netán mégis az, azt mondja, hogy goromba vagyok vele, neveletlen és ne­kem mások előtt is nagyon sokáig kell magyarázkodnom." Nem érdemes folytatni az idézést. Szinte reménytelen kivo. natolni ezt a nagyszerűen szer­kesztett, rendkívül tömör írást. Keserűsége, felháborodása (épp úgy, mint a végén meg­szólaló igazi Asztalos János- néé) nem elsősorban Kovács Máriának szól ... Az esetről akkoriban pár sorban adott hírt a Népszabadság. S most ez az írás. Legvégén a dá­tum: 1978. Pünkösti Árpád: Fedőneve: Manci című szo­ciográfiája a Forrás 1980. jú­liusi számában jelent meg. Parti Nagy Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom