Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-23 / 231. szám
e Dunántúli napló 1980. augusztus 23., szombat A nyolcvanas évek hangfelvétel-technikája A jövő otthoni hangtechnikai berendezése a jóslatok szerint nem annyira feltűnő, mint inkább kisméretű lesz. A Technics cég új dónsága a mindössze 30 centiméter széles „mini sorozat”. Alulról a második egység a rádió-vevőkészülék, fölötte a sztereó előerősítő, majd a sztereó teljesitményerősitő. A hangfelvétel-tecnikát illetően napjainkra a várakozás jellemző, sok-sok kérdőjellel. A kérdés pedig így összegezhető: az ötvenes-hatvanas években megjelent és ma már meglehetősen általánosnak tekinthető sztereó technikát sikerül-e úgy továbbfejleszteni, hogy az új rendszer valóban többletélményt jelentsen a hallgató számára, de ugyanakkor a szükséges költségeket tekintve gazdaságos is legyen. E gaz daságossági kérdések csekélyebb mértékben érintik a stúdiókat, de komoly súllyal jelentkeznek a hallgatóknál. A sztereózás továbbfejlesztésére több eljárás is született; így a hetvenes években Japánban, az USA-ban és hazánkban intenzív kísérletek folytak a kvadrofon hangátvitellel kapcsolatban. E technikánál élményben nincs hiány: kedvező esetben a négy hangszóró segítségével a hallgatót szinte körülöleli a hangtér, s akusztikai jelenlétérzet is létrejöhet. Mégis, a négy független csatorna, a négy hangszóró — tehát a sztereóhoz viszonyítva lényegében megkettőzött visz- szaadó-berendezés — okozta költségtöbblet folytán e technika nem terjedhetett el. Talán ezért is, nem sokkal a kvadrofónia megjelenése után, a német szakemberek az úgynevezett műfejes eljárásban látták a sztereofónia továbbfejlesztését. A felvételek az emberi hallást mechanikusan utánzó műfejjel készülnek, melyeknél a dobhártya helyén található a két mikrofon. Lényegében egy különleges sztereó rendszerről van szó, mely csak sztereó fejhallgatón élvezhető igazán. E technika igen gazdaságos: a hallgatónak csupán egy megfelelő sztereó fejhallgatót kell meglevő sztereó berendezéséhez csatlakoztatnia, s máris élvezheti a műfejes felvételeket. Ezek térhatása valóban kitűnő, csupán egy hátrányuk van, mely azonban igen feltűnő: a fejhallgatón át csak oldalról, illetve hátulról hallhatjuk a hangforrásokat, elölről — tehát a hallgató számára legfontosabb irányból — nem. Bár tovább folynak a kutatások, de mindezen még mai napig nem sikerült javítani. Ezért, no meg mivel a hallgatók nagy része jobban kedveli a kétségtelenül magvasabb hangbenyomást adó hangszórókat, mint a fejhallgatókat, a műfejes technika sem terjedt el. És itt feltétlenül megemlítendő két tényező, mely napjainkban gátolja egy-egy alapvető hangtechnikai újdonság elterjedését. Ezek egyike, hogy az új hangtechnikai rendszerek létrejöttében erősen dominál az üzleti szellem, a cél elsődlegesen a nyereség és nem az, hogy a hallgató valóban szebbet, jobbat kapjon. Ezt mutatják például a kvadrofon berendezések igen magas árai. A másik tényező a szabadalmi ügyekből ered. A hangtechnikai újdonságokkal több cég is foglalkozik, s ilyenkor különös gondot fordítanak arra, hogy milyen apró változtatásokkal kerüljék ki a társ-gyártók szabadalmait. Ennek bosszantó következménye például, hogy egy hallgatónak legalább háromféle kiegészítő berendezést kell megvásárolnia kvadrofon le-' mezjátszójához, ha a ma kapható valamennyi kvadrofon hanglemezt a korongra kívánja tenni. Mindenesetre, ha az említett két hangviteli rendszer alapján fel kívánjuk vázolni a hangtechnika jövőbeni „esztétikai" célkitűzését, akkor igen valószínű, hogy az egy olyan rendszer kialakítását célozza majd, mely a hallgatót behelyezi a hangfelvétel atmoszférájába, a történés középpontjába. Hogy ez milyen tényleges műszaki kivitelben történik, azt ma nem tudhatjuk. Kétségtelen, hogy egy olyan hangátviteli rendszer, mely a sztereóhoz képest nagyobb élményt ad a hallgatónak, nagyobb információtartalommal rendelkezik, s emellett magasabb követelményeket is támaszt a hangátviteli rendszer egyes elemeivel szemben. Ezért is folynak olyan intenzív kísérletek a digitális hangrögzítéssel kapcsolatosan, mely már kifejezetten a nyolcvanas évek témája. A digitális hang- rögzítés lényege, hogy a hagyományos úgynevezett analóg hangjelet valamely formában A házi hangtechnikai berendezések egyik divatos elrendezése: az úgynevezett torony. A szobába lépve azonnal rátéved a tekintetünk. kódoljuk, mely kódolt jel két műszaki állapot váltakozásával (pl. van jel - nincs jel) tárolja a műsorjelet. Lehallgatáskor az átvitel végpontján e kódolt műsorjelet vissza kell alakítani az eredeti analóg jellé — hiszen csak ebben a Tormában élvezhető — azonban e visszaalakított jel sokkal kevesebb olyan zavaró jelet tartalmaz, melyek a korábbi analóg átvitelre jellemzőek voltak. Tehát ha a digitális magnetofonról hallgatott műsor szinte alig tartalmaz szalagzajt, a digitális hanglemez lejátszásakor pedig egyáltalán nem hallható sercegés, tűzörej, torzítás, már csak azért sem, mert ez utóbbinál nem tű, hanem lézersugár érzékeli a lemez — itt már csak szimbolikus — barázdáiba kódolt műsorjelet. Az elkövetkező években mind a magnetofon, mind a hanglemez területén a digitális technika elterjedése várható. A stúdiótechnika várható fejlődésének, motorja — az elmúlt húsz esztendőhöz hason lóan — továbbra is a könnyűzene lesz, hiszen ez a műfaj kívánja a legtöbb technikai manipulációt. A 8, 16 és 24 sávos magnetofonok, melyeknél a szalag mindenegyes sávja egy-egy hangszer felvételére szolgál, ma már nem jelentenek újdonságot, legfeljebb még azt nem látjuk, hogy hol lesz a sávszám ésszerű felső határa. A 70-es években ugyancsak nagy erővel indult meg a rádióházak műsorlejátszásának automatizálása, „kompu- terizálása". (E kérdés hazai viszonyainkra vetítve lényegében a Kossuth és Petőfi, a 3., valamint a rövidhullámú műsor lebonyolításának automatizálását jelentené, a teljes rádióházat összefogó központi kapcsolóteremmel együtt.) Az automatizálás folyamata azonban nemzetközi szinten megtorpant — nem mintha nem lenne jelentősége —, csupán még számos részkérdés vár tisztázásra, pl., hogy milyen rendszerű magnetofonon történjék a műsor automatizált lejátszása. A kezdeti, esetenként nem is mindig átgondolt, automatizálási kísérletek után a nyolcvanas években e téma megfontoltabb megvalósítása várható. Jóllehet a digitális hanglemez stúdióminőségben juttatja el a műsorokat a hallgatókhoz, a rádióstúdiók technikai erőfeszítései csak akkor gyümölcsözhetnek igazán, ha a a rádióműsorok is jobb minőségben szólalhatnak meg a hallgatók otthonában. Ennek - megfelelő minőségű vevőkészülékek birtokában — még jó ideig az URH-rádiózás lesz az egyetlen eszköze, azonban már intenzív kísérletek folynak a vezetékes műsorközléssel kapcsolatosan. A becslések szerint az ezredfordulón már kontinensünk számos nagyvárosa rendelkezik majd e rádió és tv-hálózattal. Bár az említett — és még nem látható — változások jelentősen javítják a Fangfelvé- telek és a „műsorvétel” minőségét, s technikai szempontból közelebb hozzák egymáshoz a hallgatókat és a stúdiót, mégis tárgyilagosan be kell vallani, hogy még így sem valószínű, hogy lényegesen közelebb jutunk a hangvisszaadás élethűségéhez. Ez utóbbihoz ugyanis olyan alapvető, felfedezésszámba menő változásokra lenne szükség, melyek szinte a teljes stúdiótechnikát érintenék. Végezetül a következő évtizedben is „csupán” a napjainkra jellemző hangtechnikai célkitűzések kielégítése várható, azonban egyre magasabb műszaki színvonalon. Üjházy László hangmérnök, Magyar Rádió Merre tért a színes televíziózás? Világszínvonalú hazai középképernyős készülékek ■ Az elektroncső a múlté ■ Integrált áramkörök térhódítása Az Orion és Videoton gyárak fejlesztésének köszönhetően nemrég kerültek az üzletekbe — egyelőre korlátozott számban — az „in line" rendszerű képcsöves tv-készülékek. Az előzetes információk szerint a Videoton 18 000, az Orion pedig 10 000 középképernyős színes televíziót dob piacra az év végéig. Sokakat érdekel, hogy ezek az új készülékek mennyiben különböznek az eddig vásárolható vevőktől. Vajon az új konstrukció „csak” energiatakarékosságban, korszerű technikai megoldásokban jelent előrelépést, vagy a képminőségben, megbízhatóságban is hoz valami többletet? Ezeknek a kérdéseknek megválaszolásához röviden át kell tekinteni a színes televízió technikáját, szükséges megismerkedni a színes képátvitel módszereivel. A világon jelenleg három színes televíziórendszer létezik. Amerikában, Jakor a kettő arányától függően valamilyen sárga színt látunk. Ez a tény, vagyis, hogy a színes kép kialakításához a képcsövet három elektronnyalábnak kell vezérelni, mindhárom tv-szab- ványban igaz. Egészen a legutóbbi évekig az árnyékmaszkos, delta képcsövek terjedtek el, és voltak egyeduralkodók. Újabban hódítanak tért a kedvezőbb tulajdonságú „in line” képcsövek. Az előzőeknél az összetartozó ponthármas delta elrendezésű és az elektronnyalábot a megfelelő fényporokhoz vezető árnyékmaszk nyílásai kör alakúak. Egy átlagos méretű képcsövön a megfelelő képminőség eléréséhez legalább 400 000 képpontnak (ponthármasnak) kell lennie, ehhez az árnyékmaszkon természetesen ugyanilyen számú furat tartozik. A képcső nyakában elhelyezett három elektronágyú is delta elrendeTUDOMÁNY TECHNIKA A Videoton középképernyős, Super Color televíziója pánban az NTSC, Nyugat-Euró- pa legtöbb államában és Jugoszláviában a PÁL, míg Franciaországban és a szocialista országokban — így hazánkban is — a SECAM rendszert szabványosították. Ezek a színes-tv szabványok sok jellemzőben különböznek egymástól, néhány fontos dologban azonban megegyeznek. Három alapszínből Először is: mindhárom színes- tv rendszer összeférő, kompatibilis a fekete-fehér tv-szabvá- nyokkal. Úgy kellett tehát a többletinformációt eljuttatni a .felhasználóhoz”, a készülék képernyőjéhez, hogy az beleférjen a fekete-fehér adás által igényelt, korábban szabványosított sávba. Ugyanakkor a három színes rendszer ennek konkrét megvalósításában különbözik egymástól. A másik egyezés megértéséhez tudni kell, hogy a tv-technikában egy teljes kép stúdióbeli felbontása, majd vevőkészülék-oldali összerakása” pontonként, szigorúan meghatározott sorrendben történik, vagyis a teljes kép elemi képpontok sokaságából áll. A színes-tv vevőképernyőjén viszont egy elemi képpontot is három fényporpont alkot: az egyik a becsapódó elektronok hatására vörös, a másik kék, a harmadik zöld színnel világít. Ezek aránya adja a képelem színét. Például, ha csak a vörös fénypor-pontba csapódik elektronnyaláb, a képelemet szemünk vörös színűnek érzékeli, ha emellett a zöldbe is, akAz „in line” képcsövek nevüket (in line = vonalban) az elektronágyú elrendezésről kapták. A három ágyú egy vonalban helyezkedik el, és ennek megfelelően a fényporok a képernyőfelületre függőleges sávokban vannak felvive. A maszk nyílásai is függőlegesen végigfutó, mechanikai okokból helyenként vízszintesen átkötött csíkok. Az „in line” elrendezésnek két döntő előnye van: először is jóval egyszerűbb áramkörökkel sokkal jobb konvergenciát lehet biztosítani, mint delta csőnél; másodszor, a maszk fémfelülete kisebb — vagy fordítva, a nyílásoké nagyobb — mint a delta cső esetében. így az elektronnyaláb nagyobb hányada jut el a fényporokig, vagyis sokkal nagyobb fényerejű, csillogóbb képet lehet elérni. flz „in line” képcső előnye A mai korszerű színes vevők — ezek után természetesen — „in line" képcsővel kerülnek forgalomba. Ilyen a Videoton és az Orion új készüléke is. És a képcsőtől eltekintve ne is keressünk benne elektroncsövet. Ezek a televíziók a legkorszerűbb alkatrészekkel, integrált áramkörökkel (IC) és egyedi félvezetőkkel készülnek. Egy-egy integrált áramkör önmagában egy teljes funkcionális egység. Ezért nem probléma, és nem okoz jelentős többletárat kétnormás, SECAM és PÁL vételre egyaránt alkalmas készüléket gyártani. (Az új Videoton és Orion vevő is kétnormás.) Ennek hazánkban különösen Dőlés Nyugat-Magyarországon, a PAL-szabvánnyal sugárzó jugoszláv és osztrák adók vételkörzetében van nagy jelentősége. Egyet viszont mindenképpen le kell szögezni! A televíziózás legkritikusabb láncszeme maga a vevő. Az összes többi (stúdió- és adástechnikai) berendezés ugyanis professzionális minőségű, és optimális üzemeltetésével speciálisan képzett apparátus foglalkozik. Jól beállított, megfelelő antennával ellátott korszerű vevők esetében ugyanis nem lehet a PÁL és a SECAM adásnál különbséget tenni. Ha egy kis szemlét tartunk a világban a jelenleg forgalmazott tv-vevők között, a lényeget tekintve ném sok különbséget találunk. A luxuskategóriába tartozó készülékek alapáramkörei azonosak az egyszerűbb vevőkével. Többletet csak a kényelmi szolgáltatásokban hoznak: távvezérelhetők, digitális csatornaszám és időkijelzési lehetőséget tartalmaznak. A televíziózásban most teret hódító új szolgáltatásokra — a tv-új- ság megjelenítésére, vagy a tv-vevő és egy adatbank közötti kétirányú kommunikációra azonban (jelentős többletárral) — csak a legkorszerűbb készülékek vannak felkészítve. Ezek, a televíziózásban újdonságnak számító megoldások azonban nem szorosan a színes televízió technikáját érintik, továbbá ismertetésük e cikk terjedelmét messze meghaladná. Házitanítö és napilap Végezetül képzeljük magunk elé a jövőt! Milyen lesz a következő évek színes készüléke? A képcsövet még a mai fiatalok életében a digitális óráknál már alkalmazott, folyadékkristályokból alkotott képfelület váltja fel. Ezzel a készülék mélységi mérete annyira lecsökken mint egy képé, és falra akaszthatóvá válik. A vevőhöz kapcsolt képmagnó a készülék természetes egysége lesz. Az automata időkapcsoló alkalmazásával bármilyen műsor rögzíthető még akkor is, ha a tulajdonos az adás időpontjában nem tartózkodik otthon, vagy az igazak álmát alussza. Az előbb említett szolgáltatások igénybevételére minden készülék fel lesz készítve, ezzel a tvvevő egyben egy számítóközpont perifériája, házitanító, vagy napilap lesz. A jelent viszont még sokáig a modulszerű, „in line” képcsöves televíziók jelentik; ezért is dicsérendő a magyar készülékgyártás, mert a közelmúltban a boltokba került vevőkkel a világszínvonal derékhadába küzdötte fel magát. Tölösi Péter oki. villamosmérnök, színes tv-szakmérnök Magasabb műszaki színvonal, élethűbb hangvisszaadás
