Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-12 / 221. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli ntroiö XXXVII. évfolyam, 221. szám 1980. augusztus 12., kedd Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja JHomsorompó-szerződés és végrehajtás Az atomenergia szolgálja a béke és az építés érdekeit L Brezsnyev üzenete a genfi konferencia résztvevőihez Véget ért a leszerelési bizottság ülésszaka A szocialista országok érdemi tárgyalásokra törekedtek Genfben véget ért o leszere­lési bizottság 1980. évi üléssza­ka, amely olyan körülmények között zajlott le, amikor az eny­hülés ellenfelei fokozták tevé­kenységüket, megpróbálták új­jáéleszteni a hidegháború szel­lemét és fokozni a fegyverkezé­si hajszát - mutat r° a TASZSZ genfi jelentése. Egyes nyugati országok, volamint Kína kül­döttsége megpróbált rágalom­hadjáratot indítani a Szovjet­unió és más szocialista orszá­gok ellen azzal a céllal, hogy eltorzítsák külpolitikájukat és a leszerelési bizottság elé olyan kérdéseket vigyenek, amelyek­nek semmi köze nincs annak napirendjéhez. A szocialista országok cso­portjának az ülésszak eredmé­nyeit összegző nyilatkozata nyomatékosan leszögezi: a Var­sói Szerződés tagállamai politi­kai tanácskozó testületének a leszerelés kérdésében elfoglalt elvi álláspontjából kiindulva a szocialista országok következe­tes irányvonalot képviseltek o bizottságban. A szocialista or­szágok küldöttségei konstruk­tív, érdemi tárgyalásokra töre­kedtek, valamint arra, hogy konkrét megállapodásokat si­kerüljön elérni a fegyverkezési hajsza megfékezésére és a le­szerelésre vonatkozóan. A nyilatkozat továbbiakban rámutat: a szocialista országok küldöttségei állást foglaltak azoknak a javaslatoknak a megvalósítása mellett, amelyek vclamennyi nukleáris fegyver­fajta előállításának beszünteté­sét és e fegyvertartalékok csök­kentését célzó tárgyalásokra vonatkoznak. Ezen kívül java­solták azt is, hogy hozzanak létre a nukleáris fegyverkezési hajsza megfékezésével és a nukleáris leszereléssel foglalko­zó külön munkacsoportot. Ezt a javaslatot egyébként a bizott­ság számos tagja támogatta. A szocialista országok cso­portjának nyilatkozata o to­vábbiakban azt hangsúlyozza, hogy átfogó egyezményt kell kötni a nukleáris kísérletek be­tiltására, s ezzel kapcsolatbon rámutat: a leszerelési bizottság nagy érdeklődéssel fogadta az erre vonatkozó háromoldalú beszámolót a szovjet—angol- amerikai tárgyalások jelenlegi állásáról. A bizottság előtt — mutat rá az okmány - nagy horderejű és felelősségteljes feladatok állnak, amelyeket mielőbb meg kell oldani. Hétfőn Genfben, a Nemzetek Palotájában megnyílt az atom- sorompó-szerződés végrehajtá­sát vizsgáló második konferen­cia. Ebből az alkalomból Leo- nyid Brezsnyev üzenetet intézett a konferencia részvevőihez. Az üzenet megállapítja: „Az atomsorompó-szerződés életbelépése óta tíz év telt el és ma már teljes joggal el le­het mondani, hogy a szerződés megkötése fontos lépés volt a nukleáris fegyverkezési hajsza megfékezése útján a Föld bé­kéje érdekében. Az atomsorompó-szerződés hatékonyan szolgálja mind a nagy, mind a kis országok, mind az atomfegyverrel rendel­kező, mind az atomfegyverrel nem rendelkező, az iparilag fej­lett és a fejlődő országok ér­dekeit. Meg vagyok győződve arról, hogy e fontos szerződés nemzetközi tekintélye és haté­konysága a jövőben is töretle­nül nőni fog és alkalmazási köre tovább bővül. A szerződés szilárd alapot teremtett az atomenergia békés felhasználósának érdekében folyó, gyümölcsöző nemzetközi együttműködés fejlődéséhez és kedvező feltételeket biztosít az atomenergia építő célokra való széleskörű felhasználásához is. A Szovjetunió a lehető leg­aktívabban veszi ki részét a nukleáris anyagok, berendezé­sek, valamint a tudományos és technikai információk cseréjé­ben. Továbbra is fejleszteni fogjuk az e téren folyó két- és sokoldalú együttműködést, töb­bek között a nemzetközi atom­energia ügynökség keretein be­lül. Országunk kész megosztani gazdag tapasztalatait és tech­nikai lehetőségeit abból a cél­ból, hogy segítsünk azoknak, akik az atomot a béke javára használják fel. Az atomfegyverek előállításá­nak beszüntetésére és a készle­tek megsemmisítésére, az ilyen fegyverekkel folyó kísérletek teljes betiltására vonatkozó ja­vaslataink és egyéb indítvá­nyaink jól ismertek. Továbbra is a legállhatato- sabb módon arra törekszünk, hogy ezek a javaslatok mielőbb megvalósuljanak. Nagy jelentő­séget tulajdonítok az atomfegy­verrel nem rendelkező országok biztonságát szavatoló garan­New Yorkban hétfőn délután — magyar idő szerint a késő es­ti órákban - John White, az Egyesült Államok Demokrata Pártja országos bizottságának elnöke megnyitotta a párt 38. konvencióját. Amerikai politikai és sajtómegfigyelők arra szá­mítanak, hogy a párt fóruma Carter elnök újbóli jelölése mellett foglal állást, de a leg­utolsó pillanatban sem zárják ki teljesen a meglepetés lehe­tőségét. Várhatóan már az első ülé­sen, hétfőn éjszako sor kerül az úgynevezett „lojalitási sza­bály" feletti szavazásra. Edward Kennedy szenátor, a párt liberális szárnyának veze­tője és független demokraták egy bizottsága ugyanis java­solta, hogy a kongresszus de­legátusait mentesítsék elkötele. ciák megerősítésének, és még egyszer szeretném aláhúzni, hogy a Szovjetunió soha nem fog alkalmazni atomfegyvert azok ellen az államok ellen, amelyek lemondtak az ilyen fegyver előállításáról és beszer­zéséről, és amelyeknek terüle­tén nincs ilyen fegyver. Erre vonatkozóan készek va­gyunk egyezményt kötni bár­mely országgal és nemzetközi megállapodást aláírni az atom­fegyverrel nem rendelkező álla­mok biztonságának garanciái­ról. Sok sikert kívánok felelősség­it ,es munkájukhoz, amely arra irányul, hogy az atomenergia kizárólag a béke és az építés érdekeit szolgálja." zettségük alól. A „nyílt konven­ció" elvének elfogadása azt jelentené, hogy függetlenül az előválasztások eredményeitől, minden küldött arra a poli­tikusra adná szavazatát, aki­ben pillanatnyilag a legesélye­sebb jelöltet látja a másik párt elnökjelöltje elleni őszi vetél­kedésre. Mivel a Cartert támo­gató delegátusok száma 1985, Kennedynek viszont csak 1243 delegátusa van, az ügyrendi szavazás megnyerése az elnök számára már a jelöltség el­nyerését jelentené. Carter elnök nincs jelen a megnyitó ülésen. Sajtóértesülé­sek szerint úgy határozott, hogy csak szerdán, az elnökjelölt megválasztásának napján sze­rencsélteti jelenlétével a kon­venciót. Megkezdődött a demokrata párti elnökjelölő konvenció A Heves megyei Bekecsbe indultak segítségre a diósviszlói kom­bájnok Néhány gazdaságban még aratják a búzát Ä Rekordtermésre van kilátás % Kombájnok indultak az északkeleti megyékbe A vasárnapi jó időt kihasz­náld serényen dolgoztak em­berek és gépek a még álló bú­zatáblákon. Baranya megyében a ragyogó napsütésben, s a szinte kánikulai melegben va­sárnap estére újabb gazdasá­gok végeztek a búza betakarí­tásával. Hétfőn már csak né­hány mezőgazdasági üzemben aratták a kenyérnekvalót, ennek ellenére az mór bizonyos, hogy minden idők legnagyobb ter­méseredménye születik a me­gyében. Nézzük részletesen, hogy a Baranyában működő termelési rendszerek hogyan állnak az aratással. Valamennyi rendszer képviselője elmondta, hogy az aratás egész ideje alatt sok nehézséggel kellett meg­küzdeniük. A nedves talaj, a megdőlt búza, a gyakori viharok próbára tették az aratásban részt vevők szakmai tudását. A Babarc Bólyi Termelési Rendszerhez tartozó 19 gazda­ságban is sok nehézséget oko­zott az időjárás, ennek ellené­re szépek a termésátlagok. A kiváló eredmény azonban vala­melyest csökkenni fog, mert még három termelőszövetkezetben, így az újmohácsi, a kisharsá- nyi és a dunafalvai gazdaság­ban nem fejezték még be az aratást, s ezekben a mezőgaz­dasági üzemekben az átlagnál rosszabb eredményre számíta­nak. A héten azonban ők is vé­geznek. A legkiválóbb ered­ménnyel a szabadszentkirályi termelőszövr kezet dicsekedhet 7 tonnás hektáronkénti átlagá­val, de nincs szégyenkezni va­lójuk a szajkiaknak és a maj- siaknak sem. A búza hektoliter súlya meghaladja a 80 kilo­grammot, a minőség azonban a vártnál valamivel gyengébb. A KSZE-hez tartozó gazdasá­gok zöme már végzett az ara­tással, hétfőn már csak a vil­lányi termelőszövetkezetnek volt vissza 100 hektár búzája. A bú­zatermesztésben 14 mezőgazda- sági üzemet tömörítő szekszár­di rendszer is szép eredményt ért el. A legkiemelkedőbb át­lag a szederkényi termelőszö­vetkezetben született (6,8 ton­na). A gyenge adottságú terü­leten termelő pécsváradi gaz­daság az elmúlt esztendőhöz képest 2 tonnával jobb ered­ményt ért el hektáronként. A rendszerhez tartozó gazdasá­goknak javító búzát nem sike­rült leadniuk, s a búza minősé­ge egy osztállyal gyengébb, mint ahogy várták, a sikértar­talom azonban megfelelő. A BKR baranyai gazdaságai összesen 8389 hektáron aratnak búzát. A kilenc gazdaság több­sége péntek estig még nem vég­zett a munkával, akkor még 1040 hektár volt vissza. A leg­jobb eredményt az egyházas- kozári termelőszövetkezet érte el, ahol hektáronként 5,87 tonno búza termett. A minőség a BKR- nél is rosszabb, mint ahogy azt előzőleg várták. Pénteken a boksái termelő- szövetkezet is befejezte az ara­tást, így az IKR-hez tartozó 3242 hektár öt területén végeztek e fontos munkával. Az eredmé­nyek itt is kiválóak, a legmaga­sabb hektáronkénti á'.'uga a boksái termelőszövetkezetnek lett (5,8 tonna). Az IKR bara­nyai gazdaságaiból mintegy 20 kombájn indult Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmór megyék mező- gazdasági üzemeinek megsegí­tésére. A Baranya megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Válla­latnál elmondták, hogy hétfő délelőttig 13 500 vagon étkezé­si és 3100 vagon takarmánybú­zát vettek ót. A malmok több­sége már új búzát őröl, a liszt minősége megfelelő. Az átvétel­lel párhuzamosan exportkötele­zettségeinek is eleget tesz a vállalat: ez idáig 2500 vagon búzát küldtek el vasúton és uszályokon. R. N. Nyári munka— télviz idejére... Javitják a távfűtő vezetékeket a pécsi Ipari út mentén

Next

/
Oldalképek
Tartalom