Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-17 / 195. szám
1980. július 17., csütörtök Dunántúli napló 5 Irani Helyzetkép Újabb puccskísérletet lepleztek le Negyvennyolc órás határzár Iránban újabb puccskísérletet lepleztek le, amely valójában a múlt csütörtöki összees- küvési kísérlet folytatása lett volna. Mint utólag kiderült, a Khomeini megdöntését célul kitűző összeesküvést eredetileg két szakaszban akarták végrehajtani. Behesti ajatollah, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Iszlám Köztársasági Párt egyik vezetője szerdán kijelentette: a második puccskísérlet korántsem volt olyan veszélyes, mint az előződ A befolyásos iszlám vezető elmondotta: nagy számban tartóztattak le olyan személyeket, többségükben katonákat, akikről feltételezik, hogy a puccskísérlethez valamilyen formában közük volt. Behesti ugyan nem közölte, hogy összesen hány személyt tartóztattak le, de hivatalos forrásokból származó értesülések szerint számuk 300 fölött, van. Baniszadr iráni elnök szerdán, Khomeini ajatollahhal folytatott rövid tanácskozása után újságíróknak kijelentette, hogy az összeesküvési kísérletben való részvétel vádjával letartóztatottak ügyében még szerdán, de legkésőbb csütörtökön összeül a rendkívüli bíróság. Khomeini- val folytatott megbeszéléséről mindössze annyit közölt, hogy azon „a fegyveres erők helyzetéről és irányításáról volt szó". Törökország visszaadja Iránnak azt a helikoptert, amelyen a múlt hét végén két iráni tiszt Törökországba szökött, de a tisztek kiadatására vonatkozó iráni kérelem ügyében még nem született döntés — jelentette szerdán az iráni rádió Törökország teheráni ügyvivőjének szavait idézve. A tisztek, akiket a csütörtöki államcsíny-kísérletben való részvétellel vádolnak, politikai menedékjogot kértek az Egyesült Államoktól. Ismeretes, hogy a két katonai személy külföldre menekülése nyomán rendelték el Iránban a határok lezárását Irán határait — ellentétben a kedd éjszakai bejelentéssel — nem egy hétre, hanem csupán 48 órára zárták le. Némi zavar volt a hír körül, mivel a rádió már közölte az egyhetes zárlatról szóló hírt, amikor a forradalmi tanács még éppen csak hozzálátott a kérdés megvitatásához. A tanács ülésének befejezté. vei Baniszadr államfő hivatalosan bejelentette: az ország szárazföldi és tengeri határait, valamint légiterét a bejelentéstől kezdve 48 órán át tartják zárva, mivel a hatóságok tudomására jutott, hogy a múlt héten leleplezett összeesküvés tagjai külföldre próbálnak menekülni. Az érkező repülőgépeket fogadják a repülőterek, de a gépek 48 órán át nem hagyhatják el Irán légiterét. * Thomas Ahern, az Iránban fogva tartott amerikai túszok egyike, az Ajandegan című teheráni lapban közölt cikk szerint bevallotta, hogy „információkat szerzett a CIA megbízásából az iráni forradalomról, egyes személyekről, a kurdisztáni helyzetről, az iráni vezetésről és a hadseregben uralkodó légkör ről”. Az amerikai külügyminisztérium nevében John Trattner szóvivő sietett cáfolni Ahern vallomását, mondván, hogy az csupán a több mint nyolchónapi elszigeteltségben ható pszichikai nyomás következménye lehet, és „egyszerűen hihetetlen”. * „Ha az amerikai anyák tüntetéseket szerveznek Amerikában azért, hogy Reza Pahlavit, az elűzött uralkodót adják ki Iránnak, akkor az iráni anyák nyomást fognak gyakorolni az iráni vezetésre az amerikai túszok szabadonbocsátása érdekében” — ezt közölték az iráni küldöttség tagjai az ENSZ brüsszeli nőkonferenciáján az amerikai küldöttekkel. Az Iráni Forradalmi Tanács döntésére két napra lezárták az ország határait. Képünkön: a teheráni Mehrebad nemzetközi repülőtér a határzár első napján. NAGYVILÁGBAN Üdvözlő távirat A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságát a párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. ♦ 4 VARSÓ: Musztafa Tiassz szíriai hadügyminiszter hivatalos látogatásra Lengyelországba érkezett. A varsói repülőtéren a vendéget Wojciech Jaruzelski nemzetvédelmi miniszter fogadta, majd a délutáni órákban megkezdődtek a tárgyalások. ♦ PRÁGA: Gustáv Husák csehszlovák államlő logadta a hivatalos látogatáson Prágában tartózkodó Mochtar Kusu- maatmadja indonéz külügyminisztert. A baráti légkörű megbeszélésen jelen volt Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter is. 4 SAN SALVADOR: Az elmúlt 24 órában 27 halálos áldozata volt a salvadori terrornak. A jobboldali halóloszta- gok áldozataik közül 18 embert — köztük egy állapotos asz- szonyt —, nem csupán megkínoztak, hanem meg is csonkítottak, mielőtt több lövéssel kivégezték őket. A holttesteket sorsukra haqyták. A Costa Rica San Salvador-i nagykövetségét megszálló földművesek szívívő- je közölte: az épületben tartózkodó családtagjaik közül egy csecsemő meghalt. Mint ismeretes, a parasztok és családtagjaik — köztük több mint 50 gyermek — pénteken szállták meg az épületet. Azt követelik, hogy a junta vessen véget a kegyetlenkedéseknek és a terrornak, őket pedig engedjék szabadon távozni az országból. 4 BILBAO: Az ETA baszk szeparatista szervezet vállalta magára azt a vasárnapi akciót, amelyben két csendőrt megöltek és hármat megsebesítettek San Sebastian közelében. A tűzpárbajban két ETA-fegyveres is életét vesztette. ♦ Dél-afrikai támadás Angola ellen A dél-afrikai csapatok július 12-én újabb támadást indítottak Namíbia felől Angola ellen — közölték hivatalos forrásból Luandában. A támadás elsősorban a Cuando Cubango tartománybeli Calai város ellen irányult. Pretoria egységei megpróbáltak át. kelni a Cubango folyón, de ellenállásba ütköztek és öt katonát vesztettek. A közlemény szerint Angola számit a támadás folytatására, mert a dél-afrikai egységek jelenleg pontonhidat készülnek építeni a folyón. 4 RÓMA: Huszonnégy órás általános sztrájkot tartottak Olaszország bírái, mivel elégtelennek tartják a bérük emelésére hozott kormányintézkedéseket. Csak az őrizetben lévők kihallgatását végző bírók dolgoztak kedden. Szerdán a katonai bíróságok és a számvevőszékek bírái léptek sztrájkba, hasonló okokból. * Az Amerikai Republikánus Párt konvenciójának második napján, a hatalomra áhítozó honatya, felelősségteljes tanácskozása közben-----------------* . 4 STOCKHOLM: A Kambodzsai Népköztársaság kormánya rövidesen információs irodát nyit Stockholmban — közölték a svéd fővárosban. Az iroda vezetője, Prom Jeng már meg is érkezett Stockholmba. 4 PÁRIZS: Valéry Giscard d'Estaing Irancia köztársasági elnök Párizsban tárgyalt Habib Sattival, az iszlám konfe- lencia főtitkárával. Hivatalos források szerint megbeszélésükön a palesztin kérdési és az afganisztáni helyzetet vitatták meg. * iSan Jóséban bezárták az egyetemet A guatemalai San Carlos Egyetem Tanácsa úgy döntött, hogy 48 órára felfüggeszti az egyetem tevékenységét Egyidejűleg azzal a követeléssel fordult a kormányhoz, hogy tegyen lépéseket az egyetemi hallgatók és előadók biztonságának szavatolására. A döntést azt követően hozták, hogy ismeretlen fegyveresek behatoltak az egyetem területére, ott megöltek öt hallgatót és egy tanárt, 15 fiatalembert pedig megsebesítettek. A 6,7 milliós Guatemalában az utóbbi két esztendőben 4000 halálos áldozatot követelt a hadsereggel együttműködő fasiszta csoportok garázdálkodása. ♦ 4 PÁRIZS: Raymond Barre francia miniszterelnök Párizsban, a Matignon-palotában fogadta lohn Anderson amerikai független elnökjelöltet. A francia részről nem hivatalosnak minősített eszmecserén gazdasági és világpolitikai kérdéseket tekintettek át. Szó volt a közel-keleti, a perzsa-öbölbe- li, az afganisztáni fejleményekről, s a NATO problémáiról. Az elnökválasztáson független jelöltként induló illinoisi republikánus képviselő jelenlegi közel-keleti és nyugat-európai kőrútján eddig Izraelben, Egyiptomban, az NSZK-ban és Franciaországban járt. Szerdán Párizsból Londonba utazott. 4 ANKARA: Lelőtték Istan- bulbcn a Török Köztársasági Néppárt egyik parlamenti képviselőjét. Abdurrahman Koksaglu éppen hivatalából távozott, amikor a föltehetőleg szélső- jobboldali merénylő rálőtt. A politikus a kórházban belehalt sebeibe. Ö az első parlamenti képviselő, aki a törökországi politikai terrorhullám áldozcta lett. A BARANYA MEGYEI BAROMFIFELDOLGOZÓ ÉS FORGALMAZÓ KÖZÖS VÁLLALAT 600 adagos üzem! konyhájába megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkező üzemi konyhavezetőt alkalmaz. Jelentkezni lehet a gondnokság vezetőjénél. Pécs, Edison u. I. 287.1980. Kommentár A jóbarátság jegyében A magyar—jugoszláv kormányfői tárgyalás újabb fontos szakaszt nyit a két ország együttműködésében. Annál js inkább, mert déli szomszédainknál — akárcsak nálunk — most készül a következő ötéves terv. A kölcsönös tájékozódás lehetőséget teremt orra, hogy 1981—1985 között az egyenjogúságon alapuló gazdasági kapcsolat az eddiginél is dinamikusabban fejlődjék. Jó alap ehhez a közelmúlt: mint a tárgyalásról kiadott közös közlemény megállapítja, az 1976- 1980. évi árucsereforgalom előirányzatát kölcsönösen túlszárnyaltuk. Közös teendő pedig bőségesen adódik a jövőre nézve. Mindenekelőtt a termelési és ipari kooperációban, amely még számtalan tartalékot tartogat, A vas- és a színesfémkohászatban, a járműiparban éppúgy kínálkozik erre lehetőség, mint a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban. Nem kevésbé fontos megtalálni egymás kezét a szakosodásban vagy a harmadik piacon történő közös fellépésben. Ami ugyancsak hangsúlyt kapott a kormányfők eszmecseréin: a közlekedés, a szállítás együttes tennivalóinak fokozottabb föltárása. S bizonyára sokakban talált az is kedvező visszhangra, hogy o két miniszterelnök hangsúlyozta: hatékonyabban kell kihasználni az idegenforgalomban kínálkozó együttműködés lehetőségeit. Természetesen a nemzetközi helyzet is szóba került a kormányfők tárgyalásán. Budapest és Belgrád azonos módon, aggodalommal figyeli a világpolitikában fújó hűvösebb szeleket, és síkraszáll a nemzetközi biztonság, a világbéke megszilárdításáéit, az enyhülés és a békés egymás mellett élés politikájának következetes folytatásáért. Bizonyos, hogy Veszelin Gyuranovics budapesti látogatása jó alkalmat kínált a két ország együttműködésének elmélyítésére éppúgy, mint ai álláspontok kölcsönös tisztázására. Meggyőződésünk, hogy a jóbarátság jegyében országaink és népeink újabb lehetőséget merítenek belőle a mindkét fél számára hasznos együttműködés elmélyítéséhez. Gyapay Dénes Polgárháborús veszély Assamban Ú j - D e I h i. Polgárháború veszélye fenyeget az északkelet-indiai Assam államban. Az assami diákok szövetsége (AASU) nevű szervezet illegálisan terjesztett dokumentumában „totális forradalomra" szólított föl a külföldről bevándorlók ellen. A harminchat pontos okmány „titkos társaság” alakítását irányozza elő „különböző szinten, illegális helyiségekkel, egyetlen fennhatósággal, szigorú fegyelemmel”. A társaság tagjainak feladata az lenne, hogy azonosítsa a külföldi (többnyire bangladesi és nepáli származású) politikusokat, tisztviselőket, kereskedőket és munkásokat, s „helyi bíróságok” elé állítsa őket. Zail Szingh belügyminiszter — nyilvánvalóan a külföldiek kitoloncolását követelő titkos irat ismeretében — kedden az új-delhi parlamentben kijelentette, hogy a kormánynak megvannak az eszközei az ország integritását és szuverenitását veszélyeztető helyzetek megszüntetésére. A fentiekkel kapcsolatos az a hír is, hogy hétfőn az assami Moranban letartóztattak két Francia újságírót, a Libération, illetve a Paris Match riporterét, akik négy nappal korábban az indiai hatóságok engedélye nélkül utaztak a térségbe, s fényképes jelentéseket készítettek a szeparatisták zavargásairól. Szerdai jelentés szerint a két franciát bíróság elé állítják, amely kitoloncolásukról és filmanyaguk elkobzásáról dönthet. LAPZÁRTA A kelet-nyugati párbeszéd folytatása meXett foglalt állást Emilio Colombo olasz külügyminiszter szerdán a szenátusban mondott beszédében., Colombo nyomatékosan leszögezte, hogy Rómának az általános nemzetközi légkör javítását szolgáló külpolitikát kell folytatnia. Rámutatott: az enyhülési politika szempontjából a szovjet-amerikai kapcsolatok meghatározók. Megfogalmazása szerint „a kedvező nemzetközi légkör megteremtéséhez Európa (értsd: Nyugat- Európa) jóakarata önmagában nem elegendő, ám ez nem jelenti azt, hogy földrészünknek a másodhegedűs szerepét kell betöltenie” - mondta. * Szerdán folytatta munkáját a nők világkonferenciája. Az általános vita második napján 26 ország és nemzetközi szervezet képviselői jelentkeztek felszólalásra. A küldöttek hangsúlyozták: az enyhülés megőrzéséért, az atomháború elkerüléséért mozgósítani kell a különböző társadalmi-politikai erőket, így a különböző országok nőszervezeteit is. Rámutattak arra, hogy a leszerelésért és békéért vívott harc elválaszthatatlan a nők helyzetének javításáért folytatott társadalmi küzdelemtől. * Indira Gandhi indiai miniszterelnök fogadta az Új-Delhiben tartózkodó Agha Sahi pakisztáni külügyminisztert. A kétoldalú kapcsolatok kérdésein kívül áttekintették a nemzetközi helyzet néhány problémáját, s megvitatták az Afganisztán körül kialakult helyzetet is. * Bendzsedid Sadli algériai államfő átalakította kormányát. A huszonhat tagú kabinet tizennégy tagja maradt a helyén, köztük a kulcsposztok gazdái: Mohamed Benahmed Abdelghani kormányfő, Mohamed Benjahia külügy- és Bualem Benhamuda belügyminiszter. A volt kabinet hét tagja maradt ki az új kormányból. Tehervonati» rohant a Barcelona—Madrid expressz. Szerda dél- elöttig 20 holttestre bukkantak.