Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-12 / 190. szám

1980. július 12., szombat Dunántúli napló Befejeződött a francia- nyugatnémet konzultáció ÓRA A NAGYVILÁGBAN A francia-nyugatnémet együtt­működés szükségességének hangsúlyozásával, az együttmű­ködés céljaiban való egyetér­tés demonstrálásával ért véget pénteken Bonnban a két ország közötti rendszeres kormánykon­zultációk 36 fordulója. A két­napos csúcstalálkozóra - mint ismeretes — Giscard d'Estaing hivatalos NSZK-beli látogatá­sának keretében került sor. Schmidt kancellár egyetértett vendégével abban, hogy az együttműködés célja Nyugat- Európa egységének megszilárdí­tása s - amit Giscard d'Estaing annyira szorgalmazott — sajá­tos világpolitikai szerepének biztosítása. A kontinens és a világ békéjének szavatolását a nyugatnémet kormányfő ugyan­csak a kétoldalú együttműködés céljai között említette, bár e cél elérését ahhoz a feltétel­hez kötötte, hogy a béke meg­szilárdításához szükség van a két ország közötti katonai együttműkölés fokozására, ami — mint mondotta — az ,.erő- egyensúly" megteremtésének biztosítéka. Schmidt üdvözölte a közel­múltban bejelentett francia fegyverkezési terveket, ezen be­lül a neutronfegyver gyártásá­nak Párizs által kilátásbo he­lyezett lehetőségét, s úgy vé­lekedett, hoq,y ez a francia program — akárcsak a NATO ta­valy decemberi fegyverkezési határozata — az egyensúly hely­reállítását szolgálja. Giscard d'Estaing és Helmut Schmidt több alkalommal utclt a béke megőrzésének szüksé­gességére. Nem említették ugyan sem az enyhülés, sem a kelet-nyugati kapcsolatok ki­látásait, Giscard d’Estaing egy kérdésre válaszolva mégis utalt a Varsóban és Moszkvában Bonni hivatalos körökben kedvező visszhangra találtak az érintett szocalista országok ál­tal a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások előmozdítására csütörtökön előterjesztett ja­vaslatok. Alfons Pawefczyk, az SPD biztonságpolitikai szakér­tője pénteki rádiónyilatkozatá­ban üdvözölte a lépést, s ez­zel összefüggésben emlékezte­tett az új kezdeményezésben foglaltakra, mindenekelőtt' ar­ra, hogy a Szovjetunió kész további 20 ezer katona Kö- zép-Európából történő kivoná­sára, miközben az Egyesült Államoktól csak 13 ezer, Euró­pában állomásozó katona ki­vonását várja el. Egyes megfigyelők szerint a nyugatnémet fővárosban szá­mítottak a konstruktív javas­latra. Helmut Schmidt kancel­„Április eszményeinek győ­zelméért” címmel a Portugál Kommunista Párt közzétette az őszi parlamenti választásokra szóló programját. A program az ország társa­dalmi-politikai életének min­den területén a demokratikus kibontakozás alternatíváját ál­lítja szembe a jelenlegi kor­mánykoalíció pártjainak jobb­oldali- és törvénysértő politiká­jával. A kommunisták a parlamen­ti többség megszerzését és de­mokratikus kormány megalakí­tását tekintik legfőbb célkitű­zésüknek a választásokon. Külpolitikai vonatkozású ré­szében a választási program rámutat, hogy a kormánypártok politikája ellentétes a nép ér­dekeivel, az ország elszigete­lődéséhez és az imperializmus érdekeinek való alárendelő- déshez vezet. A kommunisták úgy vélik, hogy Portugáliának az egyen­lőség, a kölcsönös tisztelet és a belügyekbe való be nem folytatott megbeszélések „szük­ségességére és hasznosságára”. A nemzetközi kérdések közül a felek kiemelték Afganisztá­nét, s ezúttal is elfogadhatat­lannak minősítették az afganisz­táni kormányzat kérésére nyúj­tott szovjet katonai segítséget. A kormánykonzultációk befe­jezését követően a francia elnö­köt Karl Carstens nyugatnémet köztársasági elnök ünnepélyesen búcsúztatta. „A nemzetközi feszültség jó­val nagyobb lenne még a je­lenleginél is, ha Nyugat-Euró- pa nem venne részt a párbe­szédben" — jelentette ki Gis­card d’Estaing francia köztár­sasági elnök. Schmidt nyugat­német kancellár moszkvai útja éppen ezért „nemcsak hasz­nos, hanem szükségszerű volt" — mondta, de utalt ezzel a ma­ga varsói látogatására ’ és Brezsnyewel folytatott eszme­cseréjére is. Egy kérdésre válaszolva a francia államfő kijelentette, hogy az európai közép-hatótá­volságú rakétákra vonatkozó új szovjet ketzdeményezés nem érinti közvetlenül Franciaorszá­got, amely önálló nukleáris ha­talom. Hozzátette: „Franciaor­szág azonban természetesen ér­dekelt az európai hadászati egvensúlvban, és támoqatja az erőfeszítéseket olyan eqyensúly e'érésére, amely kiterjed min­den fegyverrendszerre, beleért­ve a hagyományos fegyvereket is. A francia elnök közölte, hogy a nyugati országok a madridi értekezleten közös javaslatokat fognak előterjeszteni. Kijelentette, hogy Franciaor­szág a maga részéről szorgal­mazza a SALT—2 szerződés ra­tifikálását. lár a moszkvai tárgyalásokról beszámoló kormánynyilatkoza­tában jelezte, hogy a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások előmozdítására hamarosan új szovjet javaslat várható. A nyugatnémet kormány ál­láspontja szerint a szocialista országok kezdeményezését most mindenekelőtt a szövetsége­sekkel^ kell „alaposan” meg­vizsgálni. A liberális Frankfurter Rund­schau pénteken megállapítot­ta: megvan a lehetőség arra, hogy a bécsi tárgyalások el­mozduljanak a holtpontról. A lap rámutatott, hogy a szo­cialista országok kezdeménye­zése túlmegy minden eddigi javaslaton, s hangoztatta, hogy a Varsói Szerződés je­lentős lépést tett a tárgyalások előmozdítása érdekében. avatkozás elvei alapján kell alakítania kapcsolatait a világ összes országaival Portugáliá­nak ki kell vennie részét a békéért és az enyhülésért, a fegyveres erők és a stratégiai támadó fegyverek csökkenté­séért, valamint az új típusú amerikai közép-hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepí­tése ellen folytatott harcban. Belpolitikai kérdésekről szól­va a Portugál Kommunista Párt sikraszáll a nép legfontosabb demokratikus vívmányai: a földreform, az államosítások, a vállalatok munkások által való ellenőrzése védelméért, és konkrét intézkedéseket javasol a nép anyagi helyzetének ja­vítására, valamint az ország gzdasági válságának leküzdé­sére. A választási program vége­zetül hangsúlyozza: a demok­ratikus átalakulás csak a szo­cialisták, a kommunisták és az összes demokratikus erők ösz- szefogásával valósítható meg. ♦ BUDAPEST: Losonczi Pál, oz Elnöki Tanács elnöke táv­iratban fejezte ki jókívánságait Vigdis Finnbogadottir asszony­nak, az Izlandi Köztársaság el­nökévé történt megválasztása alkalmából. ♦ Árvíz Lengyelországban Az utóbbi 250 év legnagyobb esőzése sújtotta Lengyelorszá­got. Az esőzések következtében 10 vajdaságban szántóföldek és lakóházak kerültek víz alá sok híd. út, elektromos és távve­zeték megrongálódott. Alsó-Szi­léziában a folyók vízszintje 1,5— 2 méterrel emelkedett. A ter­mészeti csapás okozta károk felszámolására kormánybizott­ság alakult. ♦ + KABUL: Az afganisztáni szakszervezetek központi taná­csa megtartotta első plenáris ülését. A főváros és a vidék iparvállalatainak minteqy 150 ezer munkását tömörítő szak- szervezetek vezető testületének ülésén állásfoglalást alakítot­tak ki a szakszervezetek struk­túrájáról, döntést hoztak né­hány szervezeti kérdésben. ♦ PHNOM PENH: Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnöke In­dira Gandhi indiai miniszter- elnökhöz intézett üzenetében köszönetét fejezte ki' az indiai kormánynak azért a döntéséért, hogy hivatalosan elismerte a Kambodzsai Népköztársaságot - jelentette az SPK kambod­zsai hírügynökség. A kam­bodzsai államférfi üzenete hangsúlyozza, hogy az indiai kormány jóindulatú magatar­tásának ez a megnyilvánulása hatalmas ösztönzést jelent a kambodzsai nép igazságos harca számára, konkrétan járul hozzá a délkelet-ázsiai béke ügvéhez, s megfelel a két or­szág népei érdekeinek és vá­gyainak. ♦ BUDAPEST: A Magvar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága táviratban üd­vözölte a Reunioni Kommunis­ta Párt július 12-én összeülő V. kongresszusát. + PÁRIZS: A francia és az egyiptomi kommunista párt ál­lást foglal egy olyan közel-ke­leti béke megteremtése mellett, amely megfelel a térség min­den népe érdekeinek. Egy ilyen békének az ENSZ határozatai­ra mindenekelőtt Izraelnek az 1967 óta elfoglalt valamennyi arab területről való visszavoná­sára, a palesztin nép nemzeti jogainak elismerésére, beleért­ve egy független állam megte­remtésére irányuló jogát a Pa­lesztinái Felszabadítási Szerve­zetnek, a palesztin nép egye­düli törvényes képviselőjének minden tárgyalásban való rész­vételére kell alapozódnia. Csak egy ilyen béke biztosít­hatja a térség valamennyi ál­lamának jogát a békére és a biztonságra — hangsúlyozza a francia és az egyiptomi párt küldöttségeinek július 10-i ta­lálkozójáról kiadott közös köz­lemény, amelyet a L'Humanité pénteki száma közölt. + BELGRAD: Jugoszláviá­ban péntektől kezdődően je­lentősen emelkedett a kőolaj- származékok, így a motorben­zin, a gázolaj, a fűtőolaj, a motorolaj, valamint a kenő­anyagok ára. A 86 oktános benzin ára 15 dinárról 19 di­nárra, a 98 oktánszámú 16,50- ről 21 dinárra emelkedett. A gázolajat fajtájától fügqően 10,30-tól 16.50-es áron lehet majd ezentúl vásárolni. + COMO: 34 napos rabság után szabadon engedték fog­vatartói Luigi Meroni olasz gyárost, akit június 7-én ra­boltak el egy Como közelében fekvő faluból. A család váltság­díjat fizetett Meroniért, az ősz- szeg nagysága azonban nem ismeretes. Meroni volt a 22., akit az év első 6 hónapjában váltságdíj reményében raboltak el Olaszországban. ♦ SAN SALVADOR: Csütör­tökön a salvadori junta és szélsőjobboldali csoportok újabb terrorakciója 25 áldoza­tot követelt. 14 holttestet a fő­várostól 140 kilométerre kelet­re fekvő Santa Anában talál­tak meg. Az áldozatokat meg­gyilkolásuk előtt megkinozták. A Forradalmi Népi Hadsereg (ERP) egységei San Miguel, San Francisco Gotera és La Unión városokban kormány­épületeket és laktanyákat tá­madtak meg. Az ERP egysé­geinek az a szándéka, hogy megtisztítsák a környéket a junta csapataitól és az itt ga­rázdálkodó félkatonai egysé­gektől. + ÜJ-DELHI: Az indiai kor­mány pozitívnak tartja az af­ganisztáni kormány ez év má­jus 14-i javaslatait a térség helyzetének politikai rendezé­sére, s méltónak tartja az „alapos tanulmányozásra” — jelentette ki az indiai parla­mentben Naraszimha Rao kül­ügyminiszter. Az indiai kor­mány reméli — mondotta —, hogy Irán és Pakisztán ezeket a javaslatokat alapnak fogja tekinteni a kialakult helyzet politikai rendezéséről tartandó tárgyalásokhoz. Kaszinó­alkalmazottak sztrájkja Szokatlan csönd honol a világ­hírű Monte Carlo-i kaszinó sok mindent látott termeiben: nem tolonganak szerencselovagok, unatkozó amerikai milliomosnők, gazdag aranyifjak, kíváncsi turis­ták, a „magasabb körök" és az alvilág színes figurái a rulett- és kártyaasztalok körül — kedd f»s- te óta bezárt a játékpalota, mert sztrájka léptek a játékveze­tők és a kaszinó más alkalmazot­tai, s példájukat követték a Monte Carlo-i sportklub alkalma­zottai is. A krupiék és társaik azt kö­vetően nyúltak a sztrájk fegyve­réhez, hogy az igazgatóság nem volt hajlandó újra afcaHmazni két kollegájukat, akik most fe­jeztek be egy amerikai szakmai továbbképző tanfolyamot. A ka­szinói alkalmazottak szakszerve­zeti vezetői csütörtökön tanács­kozásra ültek össizé, hogy el­döntsék, meddig és milyen mér­tékben folytassák sztrájkjukat. Egyelőre nem tudni tehát, mi­kor nyílnak ismét meg a fényűző játékbarlangok kapui. + TEHERAN: Richard Queen 28 éves amerikai konzul-he­lyettest - akit a többi ameri­kai tússzal együtt nyolc hó­napja tartottak iráni fogság­ban — az iráni hatóságok be­tegségére való tekintettel kiad­ták a svájci hatóságoknak és a beteget a Swissair légitársa­ság gépe pénteken reggel el­szállította Teheránból. Queent néhány nappal ezelőtt szállí­tották kórházba. Az orvosok az­zal a javaslattal fordultak Khomeini ajatollahhoz, illetve Baniszadr államfőhöz, hogy a fiatalembert vigyék olyan hely­re, ahol jobb orvosi ellátás­ban részesülhet. Noha a kór természetéről csak célzások hangzottak el, a jelek szerint Queen pszichikailag betege­dett meg. + KAIRÓ: Kairó az Egyesült Államok rendelkezésére bo­csátja katonai létesítményeit, hogy Washington „megvéd- hesse a stratégiai fontosságú, olajban gazdag Perzsa-öböl térségét, vagy ismét megkísé­relhesse az Iránban fogva tar­tott amerikai túszok kiszabadí­tását" — közölte Anvar Szadat egyiptomi elnök a japán tele­víziónak és a Jomiuri Simbun című lapnak adott nyilatkoza­tában. Az interjú arab nyelvű változatát csütörtökön tette közzé a kairói sajtó. ♦ RÓMA: A maffia 405 em­bert gyilkolt meg Calabriában az elmúlt másfél év alatt - közölte Ugo Pecchioli olasz kommunista szenátor, miután visszatért Dél-Calabriából, ahol a közelmúltban a meg­szaporodott gyilkosságok ál­dozatául esett két kommunis­ta politikus is. Pecchioli rá­mutatott, hogy a kormány nem látja el a rendőrséget megfe­lelő felszerelésekkel. ♦ WASHINGTON: Száz­nyolcvanegy halálos áldozata van az Egyesült Államok kö­zépső és délkeleti részén 15 napja pusztító kánikulának. Tizennyolc szövetségi államból jelentettek legalább 38 Celsius fokos hőmérsékletet, de Kan­sasban szerdán 43 fokot, Te­xasban pedig a század eleje óta a legmagasabb hőmérsék­letet, 42 fokot mértek. A hő­hullámmal egyidőben Indiana és lova szövetségi államokban szerdáról csütörtökre virradóra hatalmas erejű tornádó tom­bolt, melynek következtében hárman vesztették életüket. ♦ BRÜSSZEL: A NATO és a belga kormány eqyes tagjai­nak sürgetése ellenére lehet­séges, hogy újra elodázzák a belga döntést az eurorakéták belgiumi telepitéséről. Erre a feltevésre az ad okot, hogy a belga parlament képviselőhá­za, amely jelenleg a jövő évi költségvetésről tárgyal, péntek hajnalig tartó ülésén a szo­cialisták kezdeményezésére úgy döntött, hogy a külügyminisz­térium költséqvetését csak a parlamenti szünet után, leqko- rábban októberben vitatja meg. Ar előzetes tervek sze­rint a Belgium területén elhe­lyezendő ni amerikai rakéták­ról a kü'üayminisztérium költ­ségvetésének megvitatásával egyidőben kellett volna tár­gyalnia a parlamentnek. A péntek hajnali döntés után el­képzelhető, hogy az euroraké­ták parlamenti vitája is ősz-e tolódik el. + HAVANNA: Kuba tovább­ra is határozott támogatást nyújt Nicaraguának az ország újjáépítésében - jelentette ki Fidel Castro a Nicaraguái Nemzeti Újjáépítés ideiglenes kormányának küldött üzeneté­ben. A nicaraguai forradalom gvőzelmének küszöbönálló el­ső évfordulóin alkalmából kül­dött-üzenetében Fidel Castro rámutatott, hogy a nicaraguai néo forradalma ösztönző pél­dává vált Közép-Amerika és az eqész kontinens önkény és kizsákmányolás clatt élő népei számára. ♦ Iráni összeesküvőket végeztek ki Iránban pénteken kivéqezek több személyt akik részt vettek az előző nap leleplezett össze­esküvésben — jelentette be a teheráni rádió a forradalmi ta­nács közleményére hivatkozva. A meghiúsult összeesküvés rész­vevői több laktanya elfoglalá­sát Khomeini aiatollah leherá- ni lakhelyének bombázását, és a aumi vallási főiskola lerom­bolását tervezték. A közlemény szerint iöbben vizsqálati foa- sáaban vannak és sorsukról ki­hallgatásuk után döntenek. Baniszadr elnök közlése sze­rint az összeesküvés értelmi szerzője és irányítóia nem más. mint a jelenleq száműzetésben élő Sapur Bakhtiar, a sah érá­jának utolsó miniszterelnöke. Az államfő kijelentette azt is, hoav az összeesküvéssel Bakh- tiart akarták hatalomra juttat­ni. Khomeini ajatollah, Irán val­lási vezetője pénteken szózat­ban fordult a mohamedán pap­sághoz és figyelmeztette őket a nemzet iránti felelősségük súhrára. Célzott arra hogy a belső ellenség leqalább annyi veszélyt jelent az iráni forrada­lom számára, mint a külső. ♦ ♦ JOHANNESBURG: Könny­fakasztó gránátokkal, gumibo­tokkal és tömeges letartóztatá­sokkal próbál úrrá lenni a dél­afrikai rendőrség a faji meg­különböztetés politikája elleni újabb tüntetéseken, amelvek pénteken robbantak ki több nagvváros feketék lakta ne­gyedeiben. Port Elizabethben, Port Alfrédben, East London- bcn és Bloemfonteinben tucat­iával vették őrizetbe az apart­heid-rendszer ellen lázadó diákokat. Ünnepség Rigában Rigában pénteken ünnepi gyűlést tartottak abból az al­kalomból, hogy negyven évvel ezelőtt állították vissza a szov­jethatalma; a köztársaságban. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének rendeleté­re - ugyancsak ebből az alka­lomból — az Októberi Forrada­lom Érdemrenddel tüntették ki a Lett Szovjet Szocialista Köz­társaságot. Az ünnepség szónoka. Borisz Ponomarjov. az SZKP KB PB póttagja, a KB titkára egyebek között hangoztatta: a Szovjet­unió és szövetségesei külpoliti­kájukban szüntelenül azt dom­borítják ki. hogy változatlanul elkötelezettek a békés egymás mellett élés irányvonala, az enyhülés megszilárdítása, és a fegyverkezési haisza minden áron való megfékezése mel­lett. Ponomariov emlékeztetett arra. hogy a Szovjetunió a kö­zelmúltban számos új elképze­lést és javaslatot vetett fel a béke és a biztonsáq megszilár­dításával, a fegyverkezési haj­sza megfékezésével és a közép­hatótávolságú nukleáris rakéta­fegyverekkel kapcsolatban is. LAPZÁRTA * * Neqyven iszlám ország kül­ügyminiszterei tanácskozásra ül­tek össze, hogy megtárgyalják a megszállt arab területeken folytatott izraeli politikát és azt az izraeli tervet, amely Jeruzsá­lemet Izrael fővárosává akaria nyilvánítani. A találkozót a PFSZ kezdeményezésére hívták össze. d? A palesztin kérdés megoldá­sát, továbbá a meqszálló izraeli csapatok mielőbbi kivonását sürgeti az g határozattervezet, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetében képviselt arab orsráqok csoportja állított ösz- sze A tervezetet az ENSZ-köz- gyűlés iúlius 22-én tartandó rendkívüli ülése elé terjesztik, amelynek napirendjén a pa­lesztin kérdés szerepel. * Az izraeli legfelső bíróság pénteken meghatározatlan idő­re elhalasztotta a döntést há­rom oalesztin vezető fellebbe­zéséről, amelyben kérik, hoay az izraeli hatóságok vizsgálják felül kitelepítési döntésüket. A htlhuli és a hebroni polgár­mestert. valamint a hebroni mo. hamedán bírót május elején az izraeli megszálló hatóságok pa­rancsára toloncolták ki Ciszior- dániából a palesztin joaokért folytatott következetes fellépé­sük miatt. Az izraeli hatóságod az intézkedést megtorlásnak szánták azt követően, hogy Hebron városában egy palesz­tin gerillaakciónak hat izraeli személy esett áldozatául A bírósági döntés elodázása is tanúsítja, hogy Izrael min­dent elkövet annak érdekében, hogv a palesztin vezetők távol­tartásával is gvengitse a cisz- jordániai arabok ellenállási mozgalmát. Jichak Samir izraeli külügy­miniszter pénteken körutat tett Dél-Libanonban és útián talál­kozott a libanoni keresztény milíciák vezérével, Szacd Had­dad őrnaggyal. Haddad és mi- licistái — mint ismeretes — Iz­rael teljes támogatását élvezik a libanoni haladó erők ellen folytatott harcukban. * A párizsi száműzetésben élő Sapur Baktiar vc't iráni minisz­terelnök pénteken egy tv-nyi- latkozatban dicsérte azokat, akik puccsot szerveztek Khomei­ni aja’ollah iszlám rendszere el­len. Baktiar. akit a sah saját hatalmának megmentésére az utolsó pillanatban nevezett ki kormányfőnek, „teljesen érthe­tőnek" nevezte ezt a kísérletet. Haderőcsökkentés — nyugatnémet visszhang A Portugál Kommunista Párt választási programja

Next

/
Oldalképek
Tartalom