Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-21 / 169. szám
1980. június 21., szombat Dunántúli napló 5 Maróthy László koreai fiatalokat fogadott Maróthy László, a KISZ KB első titkára pénteken fogadta a Koreai Szocialista Dolgozó Ifjúsági Szövetségnek baráti látogatáson hazánkban tartózkodó delegációját, amelyet Kim Csang Rjong alelnök vezet. A szívélyes, elvtársi légkörű beszélgetésen a koreai vendégek tájékoztatást adtak a szocializmus építése terén a KNDK-ban elért sikerekről, az ifjúsági szövetség feladatairól, az ifjúság készülődéséről a Koreai Munkapárt közelgő, VI. kongresszusára. A beszélgetésen mindkét fél kiemelte, hogy a jövőben tovább erősítik a két ifjúsági szövetség, a két ország ifjúsága közötti együttműködést, barátságot. A vendégek Felsőtárkónyban magyar-koreai szolidaritási nagygyűlésen vettek részt. Hatalmi harc Iránban Sajtóértekezletek az „összeesküvésről” Teherán Hosszan Ajat, az Iszlám Köz- társasági Párt főtitkára csütörtök esti sajtóértekezletén az ő eltávolítását célzó manővernek nevezte az Inkilab Iszlami című lap hírét a Baniszadr államfő elleni állítólagos összeesküvésről. A lap szerdán azt írta, hogy Ajat egy lehallgatott telefonbeszélgetésének tanúsága szerint fölkelésre szólította föl az iráni egyetemeket Baniszadr lejáratása céljából. Az újság csütörtöki számában már azt állítja, hogy a pártvezető a telefonbeszélgetésben arra sürgette a diákokat, hogy támadják az államfőt és politikáját, és készüljenek egy esetleges katonai akcióra. Hasszán Ajat csütörtöki saj-- tóértekezletén kijelentette, hogy szavait a Baniszadrhoz közel álló újság eltorzította. „Az ellen- forradalom engem akar eltávolítani, vagy pedig a köztársaságot akarja lejáratni azzal, hogy vezetői között kémek találhatók” — mondotta. Véleménye szerint ellenfelei azért akarnak rá lesújtani, „mert tudják, hogy a birtokában vannak az amerikai nagykövetségen talált bizonyos dokumentumok, amelyek kompromittálnák őket”. Ajat állásfoglalásra szólította fel Baniszadr államfőt: egyet- ért-e az Inkilab Iszlami szóban forgó állításaival, vagy sem ... Az ellene irányuló összeesküvés részleteiről nyilatkozott újságíróknak Baniszadr iráni elnök is Az OBT nyilatkozata A vitás kérdéseket tárgyaló- asztaloknál kell megoldani! Az Országos Béketanács elnöksége nyilatkozatot tett közzé: ebben üdvözli és támogatásáról biztosítja a nyugat-európai békemozgalmak legutóbbi közös fellépését, melynek során 12 NATO-ország békemozgalmainak képviselői fölkeresték a NATO főtitkárhelyettesét, s tiltakoztak amiatt, hogy a fegyverkezésben és a feszültség fokozására érdekelt erők továbbra is az enyhülési folyamat visszafordítására, a fegyverkezési verseny fokozására törekednek. A Béke-világtanács budapesti elnökségi ülésének szellemében a nyugat-európai haladó és békeszerető erők követelik, hogy függesszék fel a NATO azon határozatát, melynek értelmében amerikai gyártmányú eurostratégiai fegyvereket, új fegyverrendszereket helyeznek el kontinensünkön. A nyugateurópai haladó és békeszerető erők arra szólítják fel a józan, a háború megakadályozásában érdekelt néptömegeket, hogy határozottan foglaljanak állást az enyhülés folytatása mellett, s emeljék föl szavukat minden olyan kísérlet ellen, amely veszélyezteti az európai történelemben egyedülállóan tartós, békés fejlődést. Meggyőződésünk, hogy a békét kívánó társadalmi erők közös fellépésével, szilárd akaratával és következetes harcával el lehet érni, hogy Európa és a világ valamennyi országának kormányai tárgyalóasztalhoz üljenek és konstruktív párbeszédet kezdjenek a béke és az enyhülés megerősítéséről, a fegyverkezési hajsza megfékezéséről, a leszerelés megvalósításáról, a nemzetközi együttműködés fejlesztéséről. Az OBT továbbra is kész arra, hogy minden olyan kezdeményezéshez és akcióhoz csatlakozzék, amely a bizalom légkörének helyreállítására, az enyhülés terén elért eredmények megszilárdítására és továbbfejlesztésére irányul. Az USA uránt szállít Indiának Az indiai kormány pénteken reagált Carter amerikai elnök csütörtöki döntésére, amelynek alapján az Egyesült Államok nukleáris szabályozó bizottságának határozata ellenére a kormány engedélyezi negyven tonna urán Indiának történő szállítását, a Bombay melletti tarapuri atomreaktor számára. Az indiai kormány szóvivője ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy India „betartja kötelezettségvállalását a nukleáris energia békés felhasználására". India ugyanakkor elvárja - mutatott rá a szóvivő —: hogy „az Egyesült Államok teljesítse a tarapuri reaktorra vonatkozó kétoldalú egyezményben vállalt kötelezettségeit, ahogy India is tartja magát a szerződés előírásaihoz, mivel engedélyezi az Egyesült Államok számára a fűtőanyag és az atomreaktor hulladékanyaga feletti ellenőrzést.” Az Egyesült Államok kongresszusa hatvan napon belül kétharmados többséggel érvénytelenítheti Carter elnök mostani döntését. Elásott csatabárdok? Parlamenti választásokat tartanak holnap Japánban. Most első ízben járulnak az urnákhoz a távol-keleti szigetország választópolgárai úgy, hogy egyszerre döntenek az alsóház és a szenátus összetételéről. Más szempontból is különlegesnek számít a holnapi voksolás: a politikai megfigyelők most látnak először esélyt arra, hogy a majd három évtizede kormányzó Liberális Demokrata Párt esetleg elveszti egyeduralmát. (Az LDP népszerűsége a hetvenes évek közepétől kezdve a gazdasági növekedés lelassulása, az egyre érezhetőbbé váló infláció és az ismétlődő korrupciós botrányok miatt fokozatosan csökkent, s a tavaly októberi választások óta már csak néhány független konzervatív képviselő támogatásával érték el a szükséges parlamenti többséget.) Ehhez járult még Ohira Maszajosi kormányfő múlt heti váratlan halála, ami a hatalmi vetélkedés újabb szakaszát nyitotta meg. A felszínen ez még kevéssé látszik: az utódlási harc egyelőre a kulisszák mögött folyik. Ennek oka távolról sem az Ohira iránti kegyelet — sokkal inkább az, hogy a szembenálló feleknek meg kell várniuk a választások végeredményét. A csatabárdok — legalábbis átmeneti — elásására kényszerítette az LDP politikusait a vezető üzleti körök nyomatékos felszólítása is, akik anyagi támogatásukért cserében a torzsalkodás beszüntetését követelték. A kormánypárt esélyeit növeli ugyanakkor az, hogy az ellenzéki erők sem egységesek. A kommunista párt átfogó ellenzéki együttműködést javasolt, s programjában a demokratikus vívmányok védelmére, a militariz- mus újjáélesztésének megakadályozására, illetve az utóbbi időben egyre egyolda- lúbban az Egyesült Államokhoz igazodó külpolitikai irányvonal megváltoztatására szólított fel. A szocialista párt azonban - amely a legnagyobb ellenzéki tömörülés - inkább egy jobbközép jellegű koalíció kialakításán fáradozik. Erre kevés az esély, az erőviszonyok reális vizsgálata ugyanis már jelzi: amennyiben az LDP olyan arányban veszít szavazatokat, hogy az egypárti uralom helyett koalíciós kormányzásra kényszerül, akkor is működőképes kabinetet tud létrehozni egyes jobboldali pártok és csoportok bevonásával. Ha pedig a választások gondjain túljutottak - gondolja a liberális demokraták legtöbb vezetője —, akkor majd újra ki lehet ásni a csatabárdokat ... Szegő Gábor + PÁRIZS: Tizenhat haladó francia szervezet, köztük a Fran. cia Kommunista Párt az új amerikai középható-távolságú rakétafegyverek nyugat-európai el. helyezése és a neutronbombo gyártása ellen tiltakozó petíciót nyújtott be a francia miniszter- elnökségi irodának. A különbö. ző pártok és szervezetek képvi. selői csütörtök este Párizsban felvonuláson is hangot adtak tiltakozásuknak. Pénteken az olasz köztársasági elnökkel találkozott Carter. Képünkön: az amerikai elnök Sandro Pertini (balra) társaságában. Pertinivel folytatott megbeszélése után Carter helikopteren a Quirinale-palotából a Villa Madamába, az olasz kormány reprezentatív palotájába repült, és Cossiga kormányfőfel tárgyalt. A miniszterelnök munkaebéden látta vendégül Cartert, Brzezinskivel, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával és Muskie külügyminiszterrel együtt. + ZERMATTÖ: Két osztrák hegymászó lelte halálát a Matterhorn északi oldalán, mikor több mint négyezer méter magasból egy villámlás következtében lezuhantak. + PEKING: Pekingben tartózkodik az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) küldöttsége Alan Lovelace-nek, a NASA igazgatóhelyettesének a vezetésével. Amerikai—kínai légi- és űrhajózási együttműködésről tárgyalnak. A delegációt fogadta Po Ji-po kínai alelnök. ♦ ST. GEORGES: Pokolgép robbant a Karib-tengeri Grenada szigetállam fővárosában egy gyűlésen, amelyen Maurice Bishop kormányfő is részt vett. A St. George, s egyik parkjában tartott rendezvényen a szónoki emelvény alatt robbant a pokolgép, amikor a miniszterelnök éppen beszédjéhez készülődött. Az emelvényt védő betonpajzs azonban a hallgatóság felé irányította a robbanás erejét. Három személy meghalt, mintegy húszán megsérültek. A hivatalos személyiségek közül senkinek sem esett Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Japánban. A képen: baja. finiséhez érkezett a választási kampány. + DJAKARTA: Hivatalos látogatásra az indonéz fővárosba érkezett Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter. Mint a repülőtéren a külügyminiszter újságírókkal közölte, az indonéz vezetőkkel a kétolalú kapcsolatok alakulását, valaL mint közös érdeklődésre szá- mottartó kérdéseket, köztük a délkelet-ázsiai helyzetet tekinti át.-f BECS: Kétnapos hivatalos látogatásra az osztrák főváros, ba érkezett Diogo Freitas Do Amaral portugál miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter, aki a protokolláris látogatások mellett megbeszéléseket folytat vendéglátójával Willibald Pahr osztrák külügyminiszterrel. A Iá. togatás során aláírják az oszt. rák-portugál légügyi megállapodást. ♦ BUKAREST: Nicolae Ceau- sescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, román államfő fogadta Mario Soarest, a Portugál Szocialista Párt főtitkárát, aki egy pártdelegáció élén érkezett Bukarestbe. A küldöttség a RKP KB meghívására tesz látogatást Romániában. ♦ MOSZKVA: Július 10-16. között Stendal, Magdeburg, Cottbus, Brandenburg térségében hadgyakorlatot tartanak a Német Demokratikus Köztársaság területén ideiglenesen álló. másozó szovjet csapatok - jelentette be a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma. A hadgyakorlaton a szárazföldi és lé. gierő harmincezer katonája vesz részt. + HAVANNA: A kubai fővárosban befejeződött a legfelsőbb párt- és állami vezetők valamint a tartományi gyűlések vezetőinek kétnapos találkozója. A záróülésen felszólalt Raul Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt KB másodtitkára, a mi. niszterelnök első helyettese. + MOSZKVA: A Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsa táviratban üdvözölte a szakszer, vezeti akciókért és a demokráciáért küzdő Amerikai Koordiná. ciós Bizottság ülésének résztvevőit. + VALENCIA: öten meghal, tak, tizenkilencen pedig súlyosan megsebesültek, amikor pénteken hajnalban a spanyol, országi Valladában egymásnak rohant két gyorsvonat. A baleset okai még nem ismeretesek. ♦ MADRID: Pénteken Madridban — a Spanyol Nemzeti Bizottság rendezésében és a Madridi Városi Tanács közreműködésével — megnyílt az Európai Biztonsági és Együttműködési Nemzeti Bizottságok fóruma. Husszein sajtóértekezlete Washingtonban Husszein jordániai király az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatása végeztével Carter elnökkel, Muskie külügyminiszterrel és Brown hadügyminiszterrel folytatott megbeszélései után sajtóértekezletet tartott a washingtoni Országos Sajtóklubban. A közel-keleti konfliktusról szólva Husszein kijelentette: nem érti, miért nem dolgozik a „nemzetközi közösség, élén az Egyesült Államokkal" olyan megoldáson, amelynek révén „szabad és békés palesztin haza" jöhetne létre. A király „egyoldalúságáért” bírálta az Egyesült Államok közel-keleti politikáját, mely — szerinte — „elidegenít egy alapjában véve baráti népet”. Husszeinnak a maga részéről, úgy látszik, sikerült enyhítenie kissé az „egyoldalú politikát": amerikai kormányforrások szerint a Brown hadügyminiszterrel folytatott megbeszélésen megállapodás született arról, hogy Jordánia az elkövetkező években 200 tankot kap az Egyesült Államoktól. E források szerint a 300 millió dolláros üzlet keretében a harckocsikat a nyolcvanas évek közepére olyan korszerű éjjel látó irányzókkal szerelik fel, amilyet csak Izraelnek, Egyiptomnak és Szaúd-Arábió- nak adtak, illetve adnak a térségben. Tavaly a Carter-kormány megtagadta a szállításokat Jordániától, mert Husszein király nem volt hajlandó csatlakozni a Camp David-i tárgyalási folyamathoz. Az uralkodó akkor le is mondta rendelését és inkább 100 brit gyártmányú Chieftain tankot vásárolt. LAPZÁRTA Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására pénteken hazánkba érkezett a Holland Munkapárt küldöttsége, élén dr. Joop M. Den Nyl-lal, a párt parlamenti csoportjának vezetőjével. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta. * Hermann Uxen, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának tagja, az NSZEP KB titkára pénteken Rómában találkozott Enrico Berlinguer- rel, az OKP KB főtitkárával, és átadta neki Erich Honecker- nek, az NSZEP KB főtitkárának üdvözletét. A találkozón a felek tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről, és véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. A találkozó nyílt, baráti légkörben zajlott le. * Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára pénteken Szófiában fogadta Meir Vilnert, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, a párt Bulgáriában tartózkodó küldöttségének vezetőjét. * A Kék Fény június 19-i, csütörtöki adásában többrendbeli betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt körözött, büntetett előéletű Varga László, 32 éves, budapesti lakost pénteken a rendőrség a lakosság segítségével elfogta, és őrizetbe vette, ügyének vizsgálatát folytatja a Budapesti Rendőrfőkapitányság. * Budapesti vendégszereplésre érkezett pénteken Jelenő Ob- razcova és Jevgenyij Nyesztye- renko, a Moszkvai Nagyszínház két világhírű magánénekese. Miként a művészek a tiszteletükre rendezett sajtótájékoztatón elmondták, öt alkalommal lépnek fel a főváros dalszínházaiban és a Zeneakadémia nagytermében. Egyetlen közös fellépésükön - június 21-én - az Erkel Színház Don Carlos előadásán Ebolit, illetve II. Fülöpöt személyesítik meg.