Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)

1980-06-08 / 156. szám

n DN HÉTVÉGÉ 4. BELPOLITIKA 1980. JÚNIUS 8. Beszélgetés Baranya építészetéről Társadalmi összefogás eredményezhet csak színvonalas építészetet Hat egymást követő vasár­napon jelentek meg e hasá­bokon azok a beszélgetések, amelyeket Baranya építészeté­ről folytattunk. Mottóul az MSZMP KB 1978. október 12-i határozatából idéztünk egy mondatot: „A műszaki tervezők, az építőművészek törekedjenek esztétikus, változatos, a kör­nyezettel összhangban álló épí­tészeti megoldásokra." A vitát az alábbiakban zárjuk le an­nak a beszélgetésnek az össze­foglalásával, amelyet e témá­ról Wilhelm Ferenccel, a Bara­nya megyei Tanács építési, köz­lekedési és vízügyi osztályának vezetőjével és Tóth Zoltánnal, Baranya megye főépítészével folytattunk. Baranya megyében a befeje. zéséhez közeledő tervidőszak­ban előreláthatóan 18,5 mil­liárd forintot költünk magas- építési feladatokra. Amikor a Baranya megyei Tanács végre­hajtó bizottsága áttekintette az építészet helyzetét, ennek a ha­talmas munkának a társadalmi hatékonyságát is vizsgálta és megszabta azokat a legfonto­sabb tennivalókat, amelyek a társadalmilag hatékonyobb épí­téshez, az igényesebb környe­zetalakításhoz, építészeti kultú. ránk emeléséhez szükségesek. Azért volt erre szükség, mert az építési folyamatban részt vevő, meglehetősen tagolt és különböző érdekeltségi megha­tározások szerint működő szer­vezetek csoportérdekei gyakran az építéssel kapcsolatos alapve­tő társadalmi igények elé tola­kodhatnak. A mennyiségi igé­nyek szorításában sokszor még a tanácsi szervek is az építési programot életrehívó társadal­mi igény minél tökéletesebb, tel­jesebb kielégítése helyett, an­nak csak a fejlesztési vetületé- vel foglalkoznak, s ennél is el­sősorban a pénzügyi, műszaki megvalósítás hatékonyságára koncentrálnak. E negatívumo­kat az új létesítmények funkci­onális egyoldalúsága, a szerve­zetlen, diszharmonikus beépíté­sek jelzik. Amikor tehát az épí­tészet színvonalának emelését szorgalmazzuk, messze nemcsak az épületek esztétikai küllemé­nek javítására gondolunk. A téma> időszerűségét iga­zolták a Dunántúli Naplóban az erről folytatott beszélgetések is, A leggazdaságosabb megoldások keresése önmagában nem szülhet igénytelenséget Negyedszázados jubileumához érkezett a rádiógyártás a székes- fehérvári VIDEOTON-ban. Az első készülék 1955-ben készült el. Azóta csaknem ötmillió asztali, táska-, autó-, hagyományos és szte- reorádió készült a szalagokon. Képünkön: korszerű gyártósoron ké­szül a legújabb rádiótipus a VIDEOTON-ban. jelezve, hogy még az építésben nagyon is illetékes beszélgető partnerek között is jelentős vé­leményeltérések vannak. Az épí­tészeti színvonal emeléséhez el­sősorban ezeknek a szemléleti különbségeknek a kiküszöbölé, se szükséges. A döntésekben részt vevők mindegyikének egy­forma felelősséggel kell az építési „produkció” egészében gondolkodnia, mint ahogyan az Lvov-Kertváros „virágos" óvo­dáinál, vagy az épülőfélben lévő nevelési központnál is tör­tént. Társadalmi összefogás nélkül nem jöhet létre igényes környezet, színvonalas építészet. Nem jó, ha bárki is azt a ké­nyelmes álláspontot képviseli, mint az egyik nyilatkozó beru­házó, hogy azért nem érzi az építészetileg kevésbé sikeres megvalósulások felelősségét, mert — úgymond — az igazán rátermett tervező a , beruházó ellenére is alkothat szépet. Szemléleti hiba az is, amikor azt gondoljuk, hogy csupán a megvalósulás ténye, a fő funk­ció teljesítése felmenthet a szín­vonaltalan, a környezetet rom­boló, vagy egyszerűen csak a saját lehetőségeitől elmaradó, ezért más szempontokból újabb feszültséget indukáló beépíté­sekkel járó felelősség alól. Igaz, hogy mindenki jogosan örült, aki Pécsett az új postaműszaki épület felépülése után telefon­hoz juthatott, de még az épület műszaki hasznát élvezők közül is sokakat és joggal bánthat az épület léptéktelen, semati­kus megfogalmazása. Ha an­nak idején erre is jobban oda­figyeltek volna, az új telefonvo­nalak mellett Pécs történeti vá­rosközpontja is új értékkel gaz­dagodhatott volna. A tapasztalatok alapján egyet kell érteni azokkal, akik a beszélgetésekben is azt fo­galmazták meg, hogy „nem at­tól lesz valami olcsó, ha csú­nyára csinálják”. A leggazda­ságosabb megoldások keresé­se önmagában még sohasem szülhet igénytelenséget, sőt a színvonaJtalanság, az egysíkú­ság mindig drága is egyben, mögötte sok esetben a szellemi restség, az ügyintézés kényei, messége húzódik meg, amit egyre kevésbé engedhetünk meg magunknak. Az építészettel kapcsolatos szemléleti egyenetlenségek, az ebből fakadó megoldatlansá­gok vagy félmegoldások kikü­szöbölésében sokat segíthet az építészet demokratizmusának javítása. El kell érni, hogy egy. egy építési program már az előkészítés szakaszában a szak­mai csoportok munkahelyi fel­adataiból vcflóban közüggyé nőhesse ki magát. Az építé­szet dolgairól való beszélgeté­sek is ezt a célt szolgálták. Indokolt a téma egy-két olyan vonatkozásáról is beszélni, ami. röl a beszélgetésekben kevés szó esett. A megkérdezettek ál­talában a városok állami épí­tési programjaival, az így lét­rehozott építészet színvonalá­val foglalkoztak. Más problé­mák jellemzik' a magánerőből megvalósuló építéseket. me­lyek színvonalának javításában, az anyagi ellátás egyenletessé tételén, a magántervezés rend­szerének főhatósági újraszabá­lyozásán túl, elsősorban az épí­tési igazgatásban dolgozóknak kell az eddigieknél nagyobb szakmai felelősséggel és elkö­telezettséggel dolgozniok. Kevés szó esett a falvak köz­épületépítési programjairól, Ezek építészeti színvonalának emelésében a funkcionális többcélúság lehetőségeinek ke. resése, a hagyományos környe­zethez való jobb idomulás je­lentheti a legfontosabb teen­dőket. Többet kell törődni a telepü. léstervezés, a városrendezés és az építészet egymást erősítő tendenciáinak zavartalan ér- vényrejuttatásával, a rendezési tervek építészeti szempontú, az építési programok környezeti szempontú befolyásolásával. Amikor tehát az építészetet a település léptéke felé tágítjuk, nem lehet lemondani az épüle­teknél is kisebb léptékek cél­szerű, igényes alakításáról sem. Környezetkultúránknak, építé­szeti kulturáltságunknak a meg­felelő színvonalú parkosítás, a térburkolatok, az utcabútorok ugyanúgy részei, mint a kiraka. tok portáljai, épületeinek belső térformálása, belsőépítészeti ki­alakítása. Ügy tűnik, hogy eze­ken a területeken is jócskán van még javítanivaló, hiszen alí-alig találni a megyében íz­lésesen, korszerű belsőépítésze­ti eszközökkel formált éttermet vagy üzletet. Rengeteg dolog van, amire jogosan lehetünk büszkék. Ami­kor országos fórumokon mutat, juk be építészetünket, sokan irigykedve gratulálnak a bara­nyaiaknak az eredményekhez. Ilyenkor a baranyaiak örülnek még akkor is, ha tudják: ennél sokkal jobban is lehetne. Az eredmények ismerete, megismer­tetése és elfogadtatása, vala­mint a hibák tudatos vállalása és elemzése együtt teremthe­tik meg az állandó előrelépés lehetőségét. „Bátran beszélhetünk mind­kettőről — jelentették ki beszél, getőpartnereink —, hiszen mi magunk is részesei voltunk és vagyunk ma is az építészet eredményeinek és sikertelensé­geinek egyaránt. Meggyőződé­sünk — és ezt a Dunántúli Naplóban közölt beszélgetések kendőzetlen egyenessége is csak erősítette, hogy amint azt közéletünkben mással is tesz- szük, az építészet társadalmilag eléggé fontos dolgairól is csak nagyon őszintén szabad és kell beszélnünk. Csak Így javítha­tunk környezetünk színvonalán, csak igy lesz biztosítható, hogy a hatodik ötéves terv mérsékel­tebb mennyiségi fejlesztési le­hetőségei valódi minőségig ja­vulást hozzanak épitészeTünk- ben." Hársfai István A Gabonatermesztési Kutató Intézet szegedi növényházában meg­kezdték a kisérleti kukoricák termésének betakaritását Az üveg­házban a legértékesebb kukoricatörzsek kaptak helyet, s ezek­nek csöveit törik. Az üvegházi termesztéssel lerövidítik az új hib­ridek előállítási idejét. A Dél-pesti Kórház műszaki átadására készülnek az egy és ne- gyedmilliárd forintos beruházás építői, s a kórház teljes elkészülte után egyidejűleg nyolcszáz beteget ápolhatnak majd itt (Fotó: Fényes Tamás felvétele) Itt a kancsó, hol a kancsó ?! Víz! Víz! Vizet! A Vízordító három halála, avagy hogyan lehet olcsón ebédelni? A nagy felfedezések pofon- egyszerűek. Engem majd egy esztendeje, a nagy árrendezé­sek óta gyötör a kíváncsiság: hogyan lehetne vendéglőben olcsón ebédelni? Világcsavargó természetem miatt, utazgatás közben ez a kérdés nálamnál is jobban gyötri az erszénye­met. Mert hiába jöttek rá ille­tékesek, hogy kicsinykét ma­gasra lódult a számoszlop, s hiába nyomták azt most már lejjebb, ebédszámlán hamar összejön az ötvenes. És lám csak, ki kellett nézni a - vízre. Épp a tihanyi Hotel Tihany ét­termében méláztam, hogy mennyibe kerül megint a pör­költ, mert ugye, kell hozzá sa­vanyú, iszom egy kólát, esetleg egy pohár vörös bort. Kinézek az üvegfalon, rá a Balatonra. Rengeteg víz... És megjött a nagy ötlet! Tata, ne kérj sava­nyút és igyál vizet. Pincérkém kicsit furcsán nézett, de hozta a kancsót csordultig teli H20- val és a szokványos ötven fo­rint helyett megúsztam a pör­költet harmincassal. A kólót megittam rá egy bisztróban, állva és háromért, a bort meg vasárnap ingyen a sógoromnál. Mondom, a nagy felfedezések, pofonegyszerűek, csak ki kell nézni e nagy tóra, de néha elég a tekintet a vizeskancsó­ra is. Vendéglőkben megrögzött vendégpárti vagyok, ami fize­téskor különösen természetes, így aztán körülnéztem Pécsett — Vízügyben. Lássuk csak: Megyek a Nádorba — mégis­csak ez az első korcsma a Me­csek tövén! — köszönés, asztal, étlap — pörkölt, kancsó víz. A pincér arca meg sem rezzen, rendkívül udvariasan veszi tu­domásul, hogy csóró vagyok, jön pörkölt és víz. Ugyanez az Aranykacsában már emígy ját­szódott le: — Kérek egy bécsi szeletet és egy kancsó vizet! Csönd. Légyzümmögés künn, se benn nem hallatik. — Hogy tetszett parancsolni? — Bécsiszelet kancsó vízzel! Ismét csönd. Pincérem a homlokát törli és elmegy. A ta­nácskozás percei következhet­nek odabent, a söntésben, gon­dolom, szóbakerülhet az ideg­osztály telefonszáma is. De jön bécsiszelet és jön víz. Egy pin­cértanuló forma srác kidugja fejét a konyhaajtón és megnéz. Ettől a perctől kezdve én lehe­tek a világhírű állatlexikon, a nagy Brehm-sorozat, „Vendég” címszavának sajátos káresete. Ha ragályos lesz és elterjed, be kell csukni a boltot. A felfedezés megrészegít, szinte körbefutom a várost: hol van vizeskancsó vízzel. Nem ér­heti szó a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat házát, il­letve üzleteit. Mert mindegyik bisztróban valahol oldalvást ott a víz, poharakkal. Sőt, a Ka- zinczyban még az asztalokon is ott áll, egy asztal, egy kancsó. Tisztes dolog. Persze ... — mert erszényügyekben mindig van egy ilyen „persze” — szóval, persze van, van, de csak az ol­csó helyeken a tejbisztróban, a Hal téri Baranya bisztróban, a Borostyánban. Ahol már le le­het ülni - kivéve, mondom a Kazinczyt — nos, ott külön kell kérni a vizet. Bár a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztálya szerint - mely állam- igazgatási szervet jogügyekben, biztos, ami biztos, megkerestem - nem kötelező a vizeskancsót az asztalokra odakészíteni, de ha a vendég kéri, akkor súlyba teendő a villogó pincértekintet, s indul a H20. De hát éppen ez a bökkenő! Hogy aki takarékoskodni akar, annak kell akcióba lépnie, szól­nia, kérnie. A lélektani céltu­datosság egyértelmű: az a jó, ha a vendégnek nem jut eszé­be a vizeskancsó. Hadd igyék mást, jobbat. Ettől fizet majd többet. Eszembe jut Jorge Amado híres regénye, A vízor­dító három halála. Nem is a háromszori halál története miatt jut eszembe, hanem azért, mert hőse, jókötésű, üveg rumra hi­telesített dél-amerikai kikötői melós, fel akart húzni egy üveg rumot és csak akkor vet­te észre, hogy víz van benne, amikor az első korty H20 már leszaladt a nyelőcsövén. Lila lett a méregtől és úgy elordí­totta magát: „Víz! Víz! Ez víz volt!", hogy összeszaladt az egész kikötő, s attól fogva ez a derék dokkmunkás Vízordító- nak neveztetett. Én meg a ri­portfelvétel utáni éjszakán azt álmodtam, hogy libasorba állt, ájulni készülő pincérek ordítják kórusban: „Víz! Víz! Vizet!” és isszák hektószám, nehogy ma­radjon és fel kelljen szolgálni. Földessy Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom