Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-20 / 168. szám
a Dunántúli napló 1980. június 20., péntek Alakuló tanácsülés Két hetet késik az aratás Az ünnepélyes eskütétel T egnap délelőtt alakuló ülésre gyűlt össze Pécs megyei város Tanácsa. A Himnusz elhangzása után Kárpáti Ferenc korelnök köszöntötte a június 8-án megválasztott tanácstagokat, a város újonnan megválasztott országgyűlési képviselőit, a városkörnyéki községek tanácselnökeit, valamint az ünnepi tanácsülés meghívott vendégeit, köztük Lukács Jánost, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkárát, Platthy Ivánt, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának munkatársát és dr. Pilaszano- vich Imrét, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottságának elnökét. A tanács megválasztotta az ügyrendi bizottságot, amely megvizsgálta a tanácstagok mandátumát, majd dr. Román Lászlóné bizottsági elnök bejelentette: a tanács megválasztása törvényes keretek között zajlott le, a tanácstagok mandátumai hitelesek. Ennek megállapításával törvényesen is megalakult Pécs új, 110 tagú tanácsa. A következőkben ,Gergely Lászlónak, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága titkárának javaslatára a tanács 13 főben állapította meg a végrehajtó bizottság létszámát, majd sor került a tisztségviselők és a végrehajtó bizottság tagjainak ■ megválasztására. Gergely László javaslatára a tanácsülés a tanács elnökévé ismét Czente Gyulát, általános tanácselnök-helyettessé dr. Németh Lajost, tanácselnök-helyettesekké pedig Komlód/ Józsefnét és Pirisi Jánost választotta meg. Dr. Galabár Tibort megerősítették végrehajtó bizottsági titkári tisztségében. A végrehajtó bizottság tagjai lettek továbbá: Bánkúd Antal, Erdélyi Zoltán, Nagy Nándorné, Nemeskéri László, dr. Petöházi Szilveszter, Varga Ernő, Vargáné dr. Kiss Erika és Zimonyiné Czipó Ildikó. A végrehajtó bizottság tagjainak eskütétele után Czente Gyula tanácselnök mondott köszönetét a bizalomért, majd áttekintve az elmúlt tanácsi ciklus várospolitikai eredményeit az újonnan megválasztott végrehajtó bizottság feladatait körJ ,lentős állomás volt a tegnap délelőtt Komló vá. rosának életében. Ekkor tartotta alakuló ülését a városi tanács testületé. Az ünnepélyes alkalomhoz illő, színvonalas műsorral köszöntötte a meg. jelenteket a Kun Béla Gimnázium irodalmi színpada, majd korelnöki tisztében Szántó Imre köszöntötte a város 70 választókerületének tanácstagjait, kö. zöttük a június 8-án megválasztott 32 új tagját a testületnek. Csakúgy, mint az elnökség tag. jait, közöttük dr. Hazafi Józsefet, a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottságának képviselőjét, valamint Halas Ilonát, a HNF Baranya megyei Bizottságának titka rhelyettesét. A korábban jóváhagyott napirendi pontoknak megfelelően megválasztották az ügyrendi bizottságot, majd sor került a 11 tagú végrehajtó bizottság valamint a tanácselnök és a tavonalazta, s ezek között elsőként említette az új ciklus programjának kidolgozását és a tanács elé terjesztését. Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára köszöntötte ezután a pártbizottság nevében a személyi összetételében is megújult, felfrissült tanácsot — a most megválasztott városi tanácstagoknak közel a fele először került Pécs „parlamentjébe" —, amely alkalmas lesz a város előtt álló feladatok megoldására. Emlékeztette a tanácsot arra, hogy az elmúlt évek szebbé tették városunkat, környezetünket. ,.Szeretni csak úgy lehet igazán ezt a várost — mondotta —, ha továbbra is önzetlenül tevékenykedünk érte — ez a megtisztelő közéleti munka vár mindannyiunkra, tanácstagjainkra is." Azt kérte a tanács tagjaitól, hogy becsülettel képviseljék a testületi döntéseket a választók között, s becsülettel képviseljék a választók érdekeit a testületekben. Az együttgondolkodás és az együttdolgozás fontosságára hívta fel a figyelmüket, majd sok sikert kívánt közéleti munkájukhoz. Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke, Pécs országgyűlési képviselője is arról beszélt, hogy a megyeszékhely történetének fontos és sikeres szakasza zárult le, s új, felelősségteljes szakasz kezdődik, ami mindenkitől többet kér az eddigieknél. Méltató szavakkal emlékezett meg a város fejlődéséről és elismeréssel illette az igazgatási munkát, amelyben tovább mérséklődött az ügyintézés jelleg, s erősödött a lakosság szolgálata. A jövő feladatairól szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a városfejlesztésben a fenntartás, a meglévő értékek nagyobb megbecsülése kap hangsúlyt, tehát a beruházásokkal szemben arányaiban növekszik majd a felújítás és ...... -.. »■................... n ácselnök-helyettes megválasz. tására. A tanácstagok egyhangúan Morber Jánost választották elnöknek, míg helyetteséül Hartmann János kapott bizalmat. Morber János ezekután beszámolt az elmúlt választási, illetve tervidőszak alatt végzett munkáról, a város fejlődéséről, s a soron következő feladatokról. Eredményként kihangsúlyozta, hogy az elmúlt tervidőszak kiemelt célkitűzéseit, elsősorban a bányászok életkörülményeinek javítására irányuló terveket túlteljesítették. A jövő legfontosabb feladatai között kiemelte Komló vízellátásának fenntartás, ennek jegyében pedig felgyorsul a pécsi belváros rekonstrukciója. A tanács feladata, hogy mindenki számára érthető és élvezhető ellátást szervezzen a lakosság egyetértésével és cselekvő támogatásával. Czente Gyula tanácselnök ezután a szakigazgatási szerveket és vezetőiket mutatta be a tanácsnak, amely ennek kapcsán mentette fel tisztségéből Horváth Endrét, aki más fontos beosztásba kerül és a kereskedelmi osztály új vezetőjévé dr. Sitek Lászlót nevezte ki. Dr. Szabó József, a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke tett ezután javaslatot a Pécs városi Népi Ellenőrzési Bizottságra. A tanács a városi NEB elnökévé Remeczki Lászlót, elnökhelyettesévé dr. Bácskai Frigyest, tagjaivá pedig Dér Imrét, dr. Erdélyi Terézt, Kislaki Lászlót, Sik Sándornét, Szekeres Ist- vánnét, Szentirányi Józsefnét és Toller Lászlót választotta meg. A Pécsi Városi Bíróság 147 népi ülnökének a megválasztására került ezután sor. amelyhez kapcsolódóan dr. Ottói László, a Pécsi Városi Bíróság elnökhelyettese tájékoztatta a tanácsot a népi ülnöki rendszerről. Megválasztotta a tanács a héttagú számvizsgáló bizottságot is, amelynek elnöke Hohmann Ádám lett. Az alakuló tanácsülés utolsó napirendi pontjára került ezután sor: a megyei tanácstagok megválasztására. Személyükre dr. Ádám Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának elnöke tett javaslatot, majd titkos szavazással, választották meg Pécs megyei tanácstagjait. A Városi Tanács tagjai közül megyei tanácstaggá választották dr. Ambrus Lászlónét, Barcsa Zsig- mondot, dr. Csaba Imrét, Czente Gyulát, dr. Erhardt Imrét, Győrök Józsefet, Morvái Nándort, dr. Path Károlyt, *Pernecker Imrét és dr. Petöházi Szilvesztert. Pécs város megyei tanácstagjává választották még Horváth Lajost, dr. Kisvári Andrást, Martyn Ferencet és Neubauer Józsefet. H. I. megoldását és a lakásépítés változatlan ütemű folytatását. A hozzászólások között dr. Hazafi József a megye és a já. rás tanácsi vezetése nevében köszöntötte az ülés résztvevőit, megválasztott tisztségviselőit, majd szólt a tanácsi munka korszerűsítésének fontosságáról, a testületben végzett munka je. lentőségéről. Gallusz József a város kommunistáinak üdvözletét tolmácsolta, hangsúlyozva a közösségért végzett munka társadalmi megbecsülését. A tanácsülés ezután megválasztotta a 40 bírósági népi ülnököt, majd Halas Ilona a HNF Baranya megyei Bizottsága ne. vében javaslatot tett a négy, Komló városából delegálandó megyei tanácstag személyére. A titkos szavazás során megyei tanácstaggá választották Gallusz Józsefet, Pere Sándornét, Pista Ibolyát és dr. Hazafi Józsefet. K. Gy. Gazdag búzatermés ígérkezik Rendkívül dinamikusan fejlődik a fűkaszát és a baromfiágazat Olyan búzatermésnek nézünk elébe, ha komolyabb károsodás nem következik be, amire a megye fennállása óta nem volt példa. Nem elképzelhetetlen, hogy S-ös számjeggyel kezdődik majd az átlaghozam. Rendkívül szépnek minősítette a búzák jelenlegi állapotát dr. Álló Miklós, a Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek vezetőinek tegnapi értekezletén Pécsett. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Dányi Pál, a Megyei Pártbizottsága titkára és Bagó Bálint, a MÉM főosztályvezetője. Dr. Földvári János, a Megyei Tanács általános elnökhelyettesének elnökletével az időszerű mezőgazdasági munkákról és feladatokról tanácskozott közel 200 szakember. Dr. Álló Miklós áttekintést adott a növénytermelésről és állattenyésztésről. Megállapította, hogy Baranya mezőgazdasága a népgazdaság igényeinek megfelelően fejlődik. A búzaállomány 50 százaléka kiváló, 40 százaléka közepes. A terület 67 százalékán termelnek étkezési búzát. Az aratás két hetet késik. 617 kombájn indulásra kész, ez a kapacitás 12—16 nap alatt el tudja végezni az aratást. A búzát idén először veszik át minőségi szempontok alapján, és az ár 280 és 325 forint között változik. Az alapárat a Gabonaforgalmi Vállalat azonnal kifizeti, a felárakat két héten belül. A kukorica vetése késett. A 83 200 hektár közel 30 százalékát újra kellett vetni. A kapálásra és lombtrágyázásra hívták fel a figyelmet, mint a most legfontosabb feladatokra. Cukorrépából a jugoszlávok minden mennyiséget átvennének feldolgozásra. A világpiacon keresett cikk a cukor és jól eladható. Az idén azonban már a hazai qyárak is győzik a feldolgozást. Napraforgóból a tavalyi igen kedvező eredmények után az üzemek lényegesen növelték a vetésterületet. Ez nem kívánatos. Felárat csak szerződött mennyiségre fizetnek. Baranyában azonban ez megközelítően fedezni fogja a várható termést. A burgonyaterület 19, a zöldségé 16 százalékkal csőként. A termelők azt mondják, nem elégséges az ösztönzés. Sem a konzervgyári, sem a lakossági igények kielégítése nincs biztosítva megyei termelésből. Előrelépést a termálvizek hasznosítása és a tsz—háztáji kooperációk ígérnek, amiben Egyhó- zasharaszti, Kémes és Siklós mutat példát. Az állattenyésztésre jellemző, hogy a termelési érték növekedett, a létszám nem. A szarvasmarha-létszám a március 31-i állatszámlálás adatai szerint 1340-nel alacsonyabb mint tavaly, a tehenek száma 0,7 százalékkal csökkent. A feladat kettős: megállítani ezt a folyamatot és ott is gazdaságossá tenni az ágazatot, ahol ma még nem az. A Megyei Tanács mindenben segíteni fogja az okos kezdeményezéseket. Tejhozamban az idén elérhető a 3800 literes megyei átlag. A tehenek fele már Hols- tein-friz, vagy ' keresztezett. A legeredményesebb tejtermelők Kátoly, Szigetvár, Somberek, a Bólyi Kombinát és Geresdlak. Harmincezer vágómarha eladására lehet számítani, ez 10 százalékkal több mint tavaly. Országosan csak Baranyában nem csökken a sertésállomány. A 41 000 koca pedig azt jelenti, hogy tenyésztési oldalról idén is megalapozott a sertéstartás. Tizenhat százalékkal több a vágósertés-értékesítés mint tavaly. Jelentősen csökkent az abrakfelhasználás. A legjobbak: Somberek, Kétújfa- lu, Mágocs, Drávaszabolcs és Beremend. Rendkívül dinamikusan fejlődik a juhászat. A nagyüzemekben 20 százalékkal nőtt az állomány egyetlen év alatt. Jelenleg 40 000 anyajuh van a megyében. Hasonló a baromfiágazat fejlődése a kedvező ár- és export- lehetőség miatt. Brojlerben a legjobb eredményt Himesháza, Mágocs, Lippó, Sásd és Baksa érte el. De Baranyában a rosz- szabbak is az országos átlag felett állnak. B. J. Délszláv néptánc-, népdaloktatók és koreográfusok négynapos tábora nyílt meg tegnap délelőtt Mohácsott, a Bartók Béla Művelődési Központban. A Baranya megyei Népművelési Tanácsadó szervezésében és a Magyarországi Délszlávok Szövetsége támogatásával immár a harmadik éve megrendezett továbbképzést három eszéki népművész vezeti. Fotó: Soós György Játékosan tanulni Gyermekszínjátszás a nevelésügy szolgálatában Négy napon át ismét Pécsett tanácskoztak a gyermekszínjátszás, a nevelésügy, az amatőr színjátszás szakemberei, továbbá pszichológusok, dramaturgok, rendezők és természetesen a téma legérdekeltebb szakemberei: az a mintegy száz pedagógus, aki kétévenként eljön Pécsre, mert a kisiskolások dra- matikus játékaiban több fantáziát és lehetőséget lát, mint amennyit az oktatás és a gyerekek iskolai nevelése felhasznál belőle. Ez az „amennyi” pedig — mint kiderült — édeskevés. Néhány lelkes és hozzáértő pedagógus szívügye - országszerte ... Miről is van szó? Arról, hogyan lehetne értelmes, fantázia-mozgatásra és alkotó rögtönzésekre mindig kész gyerekeinket jobban belevonni — éppen a gyermekszínjátszással — az oktatás-nevelés legkülönbözőbb folyamataiba. A négy nap tapasztalatainak összefoglalására Debreczeni Tibort, a Népművelési Intézet országosan ismert, amatőr színjátszással foglalkozó szakemberét kértük fel: — Ezúttal a pécsi országos gyermekszínjátszó szemináriumon elsősorban a játék módszereiről, alkalmazási lehetőségeiről esett szó. Persze a legkülönbözőbb formákban: hogyan lehetne a pedagógusnak a dramatikus játékokat alkalmazni a szakkörökben, osztályfőnöki órán, az anyanyelvi oktatásban vagy éppen iskolán kívül: például otthon, olyan szülők segítségével, akik hajlandóak olykor együtt játszani a gyerekeikkel. Ezek a módszereik, amiket itt a bemutatókon láttunk, igazolják, hogy lehetséges frissé, elevenné, gyermekszerűvé tenni a gyermekszínjátszást — az oktató-nevelő munka szolgálatában is. És ezek a módszerek megtanulhatók. Azok számára is, akik nem akarnak „kategóriás" vizsgát tenni belőle. Most már csak a formáját kellene kigondolni. Ebben biztató, hogy az Oktatási Minisztérium — most először — részt vett ezen a tanácskozáson. Az kevésbé, hogy a pedagógus továbbképzési intézetekből a meghívásra 19 megye közül csupán egy (Komárom) küldte el a képviselőjét. Pedig a jövő útja ez lenne. .. Akkor talán nem törnénk a fejünket azon, miért esett visz- sza, vagy miért nem megy előre a gyermekszínjátszás éppen a rendező megyében, Baranyában — mint ezt a legutóbbi úttörő- szemle eredményei jelzik a színjátszással foglalkozó szakemberek számára (is). W. E. Odaítélték a balatoni fotópályázat dijait Odaítélték „A Balaton és az idegenforgalom" címmel meghirdetett országos fotópályázat díjait. A pályázatra száz szerző 272 fekete-fehér és 16 színes fotót, valamint 604 színes diapozitív felvételt küldött. A fekete-fehér és a színes képek kategóriájában a fődíjat Orbán József tapolcai fotóművész Badacsony és környéke c. panoráma képével nyerte, a nagydíjat pedig Rózsás Sándor ajkai pályázónak ítélték oda Tihany külső tó c. képéért. A színes diapozitívek kategóriájában Meződi ö. István győri fotóművész Ezüsthíd c. alkotásáért kapta meg a fődíjat. Meződi ö. István színes diasorozatáért egyúttal elnyerte a Fotóművészek Szövetségének tiszteletdíját is. A nagydíjat dr. Szabó József budapesti fotóművésznek ítélte a zsűri Jégvitorlások c. alkotásáért. A bíráló bizottság ezenkívül több külön- és tiszteletdíjat adott ki. Az országos fotópályázat legjobb képeiből július 5-én kiállítást nyitnak Balatonfüreden, a Balatoni Galériában.