Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-15 / 163. szám
1980. JUNIUS 15. RIPORT DN HÉTVÉGE 7. innyeberki Képaukció- évente háromszor — Ne kongassa ám meg a harangot, mert összefut a nép! Túrós mama öklét rázva jön a bolt irányából és korholja a városi lányt, aki néhány napra vendégségbe érkezett a faluba és most mindenre rácsodálkozik és alig lehet elvonszolni a harangkötéltől, ami úgy lóg alá a toronyból, mint a köldökzsinór. A harangláb szomszédja annak a meszelt, hosszú épületnek, amelyben helyet kapott a kultúr- ház, és ahonnét kipakolták a berendezést, mert szombaton kétszáz fős lagzi lesz, rendbe kell tenni a falakat, ablakokat, padokat és székeket. — Ki esküszik? — Kajdonék Éva lánya! — A magáé mikor volt? — Óh istenem! De régen! Az asszony csak legyint az elröppent időre, az ember csak él-éldegél, s nem tudni mire, „ . . . de azért hála a teremtőnek, az uram most jobban van, tudja a szívével volt baj, aztán hogy Egerágról ideköltöztünk Dinnyeberkibe, kicsit rendbejött, ez a tiszta levegő jót tesz neki . . ." Közben elfogja a bük, kösdi vébé-titkárt: ,,Te Gyuri most nekem dupla pénz jár ám, tudod-e?” — és magyarázza, hogy festés után nagytakarítani kell a kultúrhózat és ilyesmi nem volt benne a szerződésben, amikor elvállalta a rendszeres mun. kát, s ezen aztán el is vitatkoz. gatnak vagy félórát az úttest közepén ócsorogva. Pécs ide harminc-valahány kilométer — Helesfa pedig csak egy ugrásnyira mindössze — mégis a „berkiek" eléggé elszigetelten éltek a hetvenes évek elejéig, amikor is végre bekötőutat kaptak és jobbra fordult a soruk. Akkoriban éppen a harmadik család költözött el innét — igaz, azok is fiatalok voltak, mert az idősebb korosztályt ki nem mozdítja innét már semmi, — most azonban a létszám mintha megállapodott volna, 213 lelket számolnak, beleértve a telepről végérvényesen beköltöző 18—20 cigánycsaládot is. — Nem idegenkedtek tőlük vagy ők a lalutól? — kérdem Kovács Ferenc bükkösdi tanács, elnöktől. — Nem tapasztaltuk. A felnőttek már annak-előtte bejártak dolgozni a faluba, sőt a téeszbe még a mai napig is. ,,A bekötőút visszaadta az életnek Dinnyeberkit” — mondogatják az öregek, akik nagyon jól emlékeznek rá. milyen nehezen épült meg, hiszen a hajdani kortesvilágban kétszer is vágtak borjút az ünnepi lakomára, amikor a megye előkelősége meg-megjelent az első kapavágás aktusára, hogy aztán az Ígérgetés a feledésbe vesszen. Hosszú évtizedek múltán aztán a bicsérdi pedagógus, Németh István — ennek a vidéknek akkori országgyűlési képviselője — végére járt az ügynek és hetvennégyben meg is nyitották az új utat. Ez a környék valamikor mocsaras berek volt — „Dinnye” pedig a hajdani jómódú föld- birtokos nevét jelzi — szóval Dinnyeberki közelében már a török időkben éltek emberek, akik éppen az örökös zaklatások elől menekültek ide az enyhén lejtő dombok közé és föld. be vájt pincékben vészelték át a zavaros időket. Érdekes neveket őriznek a szőlő-erdő bontotta domb-vonulatok: Bara- nyavasfazeka, Cseke-erdő, Fekete-hegy, aztán Várheqy, ahol — állítólag — egy török nagyúr Gyöngyvér (?!) nevű lánya élt. A gyerekek nem sok mindent fűznek ezekhez a nevekhez — némelyik nem is hallott róluk — szellemi táplálékuk egy részét a tévéből szerzik, már a kora esti órákban odaraqadnak a készülékek elé, az utcai han. curozásról legföljebb délután lehet szó. Busz hozza, busz viszi őket át — tizenkettejüket — Bükkösdre, a délutánt a többiekkel együtt töltik el a napköziben. Hogy élnek a falusi kisgyerekek? Egyik pedagógusnővel az ut. cán találkozom: — Nem mindegyik veszi igénybe az iskolai étkeztetést. Még most is az a szokás, hogy a családoknál este van meleg étel, az a főétkezés, sok hús, füstölthús, mert disznót mindenütt vágnak, a kolbászt, szalonnát, sonkát el kell fogyasztani. Magukkal hozzák a tízórait, szalámit, sonkát, ilyesmit. — ... És a cigánygyerekek? — Azok inkább pénzt kapnak otthon, aztán a boltban vásárolnak parizert, csokoládét, ezt, azt. Véleményem szerint elég sok a pénzük a gyerekeknek. — Egészségesek-e a tanulók? — Emlékszem rá, négy esztendeje elvittük őket Hamvas doktor rendelőjébe általános vizsgálatra és kiderült, hogy sok gyereknek nagyon magas a vérnyomása és azt hiszem ez az egyoldalú és túl nehéz étkezés következménye. Magas vérnyomás tíz-tizenkét esztendős gye. rekeknél, furcsa, nem? Dinnyeberkibe délután érkezik egy autóbusz, asszonyok jönnek Pécsről centrumos és konzumos reklámszatyrokkal, kosarakkal, a férfiak lemorzsolód, nak a kocsmánál, amelynek szomszéd helyisége a fűszerbolt. A nők mazsolát keresnek a szép, fekete Éva asszonynál — ő áll a pult mögött — a férfiak is beállnak és várják az ötórát, amikor az üvegajtón átléphetnek a söntésbe, — Mikor van itt búcsú? — Októberben . . . — Tartják úgy mint régen? — Valamikor még sok helyütt disznót is vágtak, akkora volt a vendégeskedés, már pénteken elkezdték a nótát, öt-hat cigányzenekar is járta a házakat. Férfiak pusmognak a sörösládák mellett. — Akadt, aki péntektől vasárnapig kétszer is elverte a feleségét, olyan jókedve volt . . . — Kaptok mindjárt a képetekbe akkorát...! — háborog egyik asszony, aztán derül a bolt közönsége. A nappal eléggé mozdulatlan falu csak a késő délutáni órákban éled, az emberek boltba, kocsmába menet-jövet állnak le beszélgetni, mondják, hogy Kajdonéknál vagy kétszáz vendéget várnak, ha a csecsemőket beszámítjuk meg a tehetetlen öregeket, egy tucat híján majdnem a falu egész népe, de hát nem erről van szó, nyilván a zöme „vidékről" jön, pontosabban a vőlegény szülőfalujából, „Csak megbecsüljék egymást!" — sóhajtoznak az asszonyok, utalva az ifjú párra. — Válások előfordulnak-e? — Itt?! A férfiak inkább meghalnak az erőlködéstől, nem hogy elválnak! Nem jár itt senki bíróságra . . . — Nem-e?! — kapja fel a fejét egy középkorú, nikotinos- szájú férfi. — Most is van, aki börtönben ül . . . Letorkollják, rám való tekintettel. — Mit beszélsz össze mindent? Tudod hogy kiknek van dolguk örökké a törvénnyel .. . A könyvtár forgalmáról szeretnék néhány adatot megtudni, de a könyvtáros nincs itthon, mindenesetre egy — a közügy, ben jártas férfi — nyilvánvalóan védve a község hírnevét — azt mondja: „Nagy a forgalom. Olvasnak az emberek, mindent kiolvasnak, ami csak jön...!" Másik vélemény: „Eb. bői a kultúrházból mór sok minden eltűnt, de könyv soha . . ." Panaszolja egy asszony, hogy nagyapa eltűnt, igaz, többször is elbóklászott a környéken, de azért valahogy hazakeveredett, most viszont. . . — Mikor ment el hazulról? — Tavaly szeptemberben . . . Elképedek: — Szóltak valakinek? — Persze. Azt is megmondtam, hogy 82 éves volt, milyen ruhát viselt utoljára, meg hogy a1 jobb karján kutyaharapás nyoma látható . . . ajaj istenem . . mi történhetett vele? Nem tudom mit mondjak, én is csak nézem mereven a földet, aztán hallgatom a harangot, amelyet valahol a! hegyek mögött másik kis faluban kongatnak alkonyaira. Az aukció, a műtárgyak nyilvános árverésen való eladása évszázados múltra tekint visz- sza. 1616-ban Hollandiában tartották az első ilyen rendezvényt. Magyarországon 1910-től rendszeresített művészeti aukciókat a Magyar Gyűjtők Egyesülete, az úgynevezett „Szent-György céh". Húsz év alatt az ötvenedik A felszabadulás után a Bizományi Áruház Vállalat rendezett aukciókat először 1957- ben. Ezek még úgynevezett művészeti nagyaukciók voltak, amelyeken képeken kívül iparművészeti tárgyak is kalapács alá kerültek: A mostani aukciókon festmények, grafikák kerülnek árverésre — évente három alkalommal. Az első képaukciót 1960 októberében tartották és a közelmúltban ünnepelte a Bizományi Áruház Vállalat ötvenedik képaukciójának megrendezését. „Ez idő alatt mintegy 10 ezer festmény cserélt gazdát — írja Kissné Sinkó Katalin, a BÁV ellenőrző becsüse. — Bizonyára a magyar festmény-állomány jelentős és jellemző része." Az árverés anyagát a Bizományi Áruház felvevőhelyein gyűjtik. Az aukciót megelőzően hirdetések útján hívják fel az eladni szándékozók figyelmét e lehetőségekre, de ezenkívül is felvehetnek a becsüsök jó kvalitású, művészi értékű képeket aukción való értékesítésre. Zsűrizik, védik A képeket a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum munkatársaiból álló zsűri bírálja el, amelynek feladata a mű valódiságának megállapítása, a minőségi válogatás. Sokszor ilyen alkalommal kerül elő lappangó, egy-egy festő — életmű vagy nemzeti műkincsállományunk szempontjából fontos műve. A múzeumi zsűri ilyenkor védetté nyilvánítja a műtárgyat — amelyet nem vihetnek ki az országból (az országon belül bármikor eladható!), s amelynek adatait a múzeumok tudományos célra nyilvántartják. Az aukció az eladók és vevők, a gyűjtők, az érdeklődők, a művészet kedvelőinek találkozási helye. Az árverést megelőző kiállítás — amelyet a MOM Csörsz utcai Szakosíts Árpád Művelődési Központjában rendeznek — igazi kulturális esemény, Hiszen olyan, magántulajdonban lévő művekkel ismerkedhetnek itt a látogatók, amelyek megtekintésére máskor nem nyílik alkalom. Képek és árak Az árverésen a piac törvényei — a kereslet és kínálat viszonya, s a divat közvetlenül alakítják, változtatják az árakat. Itt vevő és eladó egyaránt megbizonyosodhat afelől, hogy a műtárgy valóban a keresletnek megfelelő áron cserélt gazdát. A kikiáltási ár csak irányt ad, az az összeg, amelyen alul nem értékesítik a tárgyat. Már a Bizományi Áruház Vállalat által rendezett ötödik, hatodik képaukciótól kezdve általában megduplázódtak a kikiáltási árak. Az első képaukció legdrágább képe — 18 ezer forint! — Benczúr Gyulának a Budavár bevétele című festményéhez készített tanulmánya volt. De annak idején nem vették meg Egry József Balatoni tájképét, sem Csók István Virágcsendéletét. S mindössze kikiáltási áron, 2200 forintért kelt el Koszta József Virágcsendélete. Húsz év telt el, s Egry József Napsütéses Balaton című olajpasztelljét 110 ezer forintra „verték” fel a 65 ezer forintos kikiáltási árról. Csók István festményéért 90 ezer, Fényes Adolf Csendéletéért 65 ezer és Gulácsy Lajos önarcképéért ugyancsak 65 ezer forintot ajánlottak. Értékállóbb az aranynál Képet nemcsak esztétikai ia- dítékból, hanem értékmegőrzés céljával vásárolnak világszerte. Egy amerikai közgazdász összehasonlította az arany, az olaj és a műkincsek árváltozásait, értékállóságát. A legrövidebb időn belül a legnagyobb — sőt — fantasztikus és állandó értéknövekedést a műtárgyak körében tapasztalt. Paál László 1877-ben így írt öccsének: „amióta festő vagyok, még soha ilyen nyomorúságos helyzetben nem voltam . . . Olyan képeket, amiket egy évvel ezelőtt 1000 frankért adtam el, alig tudok most 200—300 forintért eladni.” Ma pedig erdei tájképéért a Bizományi Áruház ötven aukciója során a legmagasabb árat — 270 ezer forintot — fizettek! Kádár Márta Rab Ferenc Fotó: Proksza László Nemzetiségi lapok olvasószolgálata Budapesten A sokoldalú és tartalmas kulturális nemzetiségi munka színesíti és gazdagabbá teszi az összmagyar kultúrát, s annak szerves része. Ezt a célt szolgálja minden magyarországi nemzetiség történelme, kultúrája és élete iránt érdeklődők számára a Budapesten, Majakovszkij utca 99. sz. alatt létesített nemzetiségi lapok olvasószolgálata nevű klubszerű kulturális intézmény. A Budapesti Lapkiadó Vállalat (a Békés megyei Kiadóvállalat bevonásával), amely a magyarországi nemzetiségi sajtó kiadója, alapította és nyitotta meg az olvasószolgálatot, ahol a hazai délszláv, szlovák, német és román újságokat, naptárakat, irodalmi műveit és egyéb kiadványait bocsátja díjtalanul az érdeklődők rendelkezésére. Vagy amint például a délszláv nyelvű tájékoztató mondja: „Cl- TALACKA SLU2BA NAROD- NOSNIH LISTOVA I NAROD- NOSNE STAMPE. Primamo pretplate na listove hrvatske, srpske i slovenacke, njemac- ke, slovacke i rumunske na- rodnosti. U prostorijama pos- toji i mogucnost citanja na- rodnosnih novina, kalendara i narodnosne literature. Pruza- mo is razne informacije!" Ebben a klubszerű helyiségben valamennyi magyarországi nemzetiség hazai kiadású lapját, irodalmát lehet a helyszínen olvasni, megvásárolni vagy megrendelni. Az olvasószoglálat későbbiekben olyan eszmei központ, amolyan alkotóműhelyféle kíván lenni, ahonnan a nemzetiségek életéről, problémáiról és eredményeiről szóló hírek szétáradhatnak az országban. A mai magyar sajtó keveset foglalkozik a nemzetiségek életével és azok eseményeiről szóló híradásokat jobbára átengedi a nemzetiségi lapoknak. Sajnos a nemzetiségi lapok példányszáma nem kielégítő, így sok eseményről maguk az érdekeltek sem értesülnek. Az olvasószolgálat célja többek között az is, hogy a nemzetiségi sajtót a nem előfizetők közül is minél többen olvassák az anyanyelvükön. A nemzetiségek életében annyi kiemelkedő esemény történik, amelyeknek érdemes széles körű nyilvánosságot adni. Ilyenek a népművészeti kiállítások, irodalmi és műsoros estek, színjátszó és népi táncegyüttesek, valamint egyéb kulturális jellegű rendezvények. Az olvasószolgálat mindezekről tájékoztatja látogatóit, de eljuttatja híreit a magyar sajtóhoz, rádióhoz és televízióhoz is. Az olvasószolgálat még közelebb kívánja hozni és összeforrottabbá tenni a magyarországi nemzetiségeket egymással és a magyarsággal. Kelenváry János Folyik az árverés
