Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-22 / 139. szám
Dunántúli napló 1980. május 22., csütörtök lüitöre több előadás lesz? Elmélkedés a Madách Színház vendég- játéka után Nem igaz, hogy nem szeretünk színházba járni, Hiszen kétórákat végigállni, a falnak támaszkodva vagy még annak se, hát ehhez már nagyfokú szeretet, rajongás szükséges. A Madách Színház múlt heti pécsi vendégszereplése városszerte felkeltette az érdeklődést, sokan akarták látni az előadásokat. Többen mint ahány hely és pótszék volt a pécsi színházban. Még az egyik páholyban eltört „rendes” széket sem tudták pótolni, minden fellelhető ülőke foglalt volt. Én még a szerencsések közé számíthattam magam, hogy a jegyszedő néni kopott plüssbehuzatú puffján üldögéltem a nagyszínházban. Tessék csak nyugodtan helyet foglalni, biztatott amikor enyhén tiltakoztam, én majd nézhetem még, mondogatta, de úgy láttam, minden este megszánt, valakit, inkább ő nézte meg állva a darabokat . . . S hogy mi a kirobbanó siker titka? Nehéz eldönteni, kinél- kinél melyik tényező játszott döntő szerepet abban, hogy kíváncsian várta a vendégjátékot. A sikernek több összetevője van és ahányon vagyunk, gyakran annyiféleképpen értékeljük egyik-másik elemét. A siker és a népszerűség kézenfogva jár, és ez a Madách Színház esetében is megmutatkozott. A színház jó híre, az ismert színészek csábító közelsége, a ritkán hozzájutás élménye már eleve vonzó. Ezt „tetézi” még a repertoár megválasztása, olyan darabok bemutatása, amelyeknek szerzői már előre fémjelzik a várható kellemes benyomásokat. Nem is csalódtunk az idén. Régen éreztem magam olyan jól, mint Bemard Slade: Jövőre veled ugyanitt című kétszemélyes vígjótéka alatt. A pergő, ötletes történet, Schütz lla és Sztankay István remek játéka, gondolom, sok új hívet is szerzett a színháznak, sokakban keltette fel az igényt a színházba járáshoz. Olyan volt az előadás, amit élvezni lehetett, amin nevetni, szomorkodni és gondolkodni is volt mód, s a helyenkénti nem túl színvonalas filozófia is művészi megformálásban került elénk. Maga a darab és annak rendezője, Szirtes Tamás s természetesen a két színművész példát mutatott arra, hogyan is kell szórakoztatni igényesen. A darab végén nem is maradt el a vastaps, csakúgy mint a nagyszínházban bemutatott másik vígjáték, Molnár Ferenc: A doktor úr című alkotása esetében sem. Napjainkban különben is egy kicsit újra felfedezzük Molnár Ferencet, akit régebben egyszerűen polgári írónak tituláltunk és csak a „jól megcsinált" darabok szerzőjeként emlegettünk, nem is kisfokú „váll- veregetéssel”. Az biztos, hogy nem minden darabja egyformán színvonalas, és hogy művei nem kimondottan társadalmi mondanivalójú alkotások, de majdnem mindig szatíráját adják kora polgári világának. A doktor úr, ha nem is a legkitűnőbb Molnár darab, ha rendezése kicsit túlzottan is a külsőségekre épít, elnyerte a nézők tetszését, amit ugyancsak befolyásolt a kitűnő színészek, Márkus László, Hau- mann Péter, Békés Itala, Kiss Mari, Zenthe Ferenc játéka. Kisebb volt a tolongás a kamaraszínházban, ahol Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezéséből készült Anne Habeck-Adameck művet, az Egy perc volt az életürik-et adta elő Psota Irén és Koltai János. A darab értékeit és hibáit még a premier után értékelte a színházi kritika. Csak annyit,, hogy jobban oda kellett figyelni, hogy érdekessé váljon a valóban izgalmas anyagot feldolgozó játék és talán Psota Irén rajongói érezték úgy, hogy a színművésznő nem nyújtotta egyértelműen azt a színvonalat, amit vártak tőle. Új élményekkel gazdagított minket az egyhetes vendégszereplés és erre mindenképpen szükségük van a színházba járóknak, hogy módjuk nyíljon a kitekintésre, az összehasonlításra — mert élőben mégiscsak más mint a televízióban — és a véleményformálásra. S a vendégszereplések bizonyára jótékonyan hatnak a színészekre is, akiknek ugyancsak izgalmat jelent az ismeretlen közönség előtt való játék. Értékmérő is lehet, önbizalmat is adhat, ahogy ezt a pesti sikeres szereplésről hazaérkező Pécsi Nemzeti Színház művészei is megerősíthetik. A vendégjátékokra kölcsö. nősen van szüksége a vidéki színházaknak, a vidéken élő közönségnek és a fővárosi színházlátogatóknak, együtteseknek. A vidékieknek, a jól ismert, még mindig nehezebb helyzet miatt, természetesen nagyobb az erre való igényük. S hogy most csak a Madách Színház vendégszereplését nézzük a közönség oldaláról, a tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a lehetőségekhez mérten jövőre több előadást — vagy gyakrabban — kellene lekötni. Hiszen egy részről jó, hogy oly sokan állva is végignézték a darabokat, de ez semmiképpen sem tekinthető megoldásnak. A pécsi rendezők a jegyek hetven százalékát a közönségszervezőknek juttatták eladásra, ami nem baj, de azért „az utcáról” bemenni óhajtó nagyszámú nézőkre is illene gondolni. S mivel erre már előzetes ígéretet is kaptunk a pécsi színház szervezési osztályától, keserű szájíz nélkül várhatjuk a következő évet és emlékezhetünk az idei élményekre, abban is reménykedve, hogy nemcsak több és hasonló színvonalú, de műfajban is változatosabb darabokat láthatunk, Barlahidai Andrea MUNKÁS MÜVE LÖD ÉS A Szigetvári Konzervgyár példája A gyár dolgozóinak hatvanegy százaléka nő, negyven pedig bejáró: mindegyik külön- külön is elég' lenne egy akadozó közművelődési tevékenység mentegetésére. A Szigetvári Konzervgyárnak — a két szám birtokosának — azonban nincs oka arra, hogy mentegetőzzék. Meglehet, éppen a nehezebb körülmények késztették a köz- művelődési munka gyári irányi, tóit és szervezőit, hogy követésre méltóan foglalkozzanak a munkásművelődés ügyével.- „Szerencsénk" és gondunk, hogy a városnak nincs művelődési központja - mondja Béke- fi Lászlóné, a gyári művelődési bizottság titkára. — Szerencsénk, mert éppen a hiánya miatt könnyebb mozgósítani az embereket a gyári programokra, rendezvényekre, s gondja, mert egy kicsit nekünk kell, mint a város legnagyobb üzemének, átvenni ezt a szerepet. A konzervgyári művelődési Az akciók a szocialista brigádokra épülnek bizottság 1976 végén jött létre az üzemben. A bizottságnak eddig 21 tagja volt, s öten végezték a szervező munkát. A szakszervezeti választásokkal összefüggően fog változni a bizottság összetétele, hiszen a tervezés alapja, hogy a bizalmiakon, főbizalmiakon keresztül is tájékozódjon a bizottság az igényekről. Természetesen tagja a bizottságnak a gazdasági, párt- és a KISZ-vezetés képviselője is, hogy az itt elhatáro- zottakat a felelős vezetők a maguk területén is érvényesíteni tudják. Az üzemi pártvezetőség öt évet lezáró beszámolójában részletesen értékelte a gyári művelődési tevékenységet. — Már kinőtték magukat — mondSzíuböl és sxíuuel *» • » Hírnév, megbecsülés a községnek... A villányiaknál elnézőbb férjeket aligha találhatnánk Baranyában. Egy szavuk sincs — most már — ahhoz, hogy feleségeik hétfőn este 11-ig, éjfélig a kultúrházba járnak énekelni. Néha ugyan még most is felfortyan egyik-másik családfő: mi az, már megint mész derviseim? (A „derviselés" itt nem túlságosan tapintatos utalás a hajdani üvöltő dervisekre.) De hát ki veszi ezt komolyan az asszonyok közül? Férfinak ezeken a próbákon nincs helye. Csak a harmóni- kást, Szugfil Józsefet tűrik meg maguk között. Nem csak azért, mert Lippóról jár át a kedvükért. hanem azért is, mert kapásból eltalálja a legkényelmesebb hangnemet. Amióta ő kíséri az asszonykórust, kevesebbet korholják Szipl Jánosnét, a zenei vezetőt: „Magasan kezdted! Most meg nagyon mélyen!” Átalakulhatnának talán vegyeskarrá is ... — Hogy aztán mindig cigarettaszünetet kelljen tartani? Még csak az hiányzik. Meg aztán miről beszélgessünk velük, idegen férfiakkal? Mert hogy a férjek erre nem kaphatók, az biztos — törnek ki az asszonyok. — Jól vagyunk így, ahogy vagyunk. Énekelünk, beszélgetünk, ez a legjobb kikapcsolódás. 1974-ben jutott eszébe néhá- nyuknak, hogy föl kellene támasztani a régi hagyományokat: alakítsanak asszonykórust. De hiába volt az elhatározás, az első időkben mindössze hat jelentkező akadt. A többiekben talán még az ötvenes években kialakult reflex munkált: csak semmi tündöklés, jobb, ha meghúzzuk magunkat. Most sincsenek sokkal többen, az adminisztratív vezetővel, Maurer Jánosáéval együtt pontosan tízen. A villányi német asszonykórus próbálón Legutóbb Kelbert Éva állt be a kórusba, ő már nem tud németül, de azért otthon szépen megtanulja a dalok szövegét. Természetesen a repertoár zömét a német népdalok és az ismert műdalok teszik ki, de énekelnek magyarul és szerb-hor- vátul is, a közönség kedvéért. Ezen a környéken a nyelvi ösz- szefonódás természetes. Hiszen elég csak a nevekre pillantani: Rajnai Bétáné, Muth Jánosné, Juhász Jánosné, Szabadics Lászlóné, Molnár Istvánná, Met. zing Antalné, Kovács Jánosné, Urszics Istvánná, Feltrin Frigyes- né és Villány teljes nacionálé- ja kitárul előttünk. (A felsoroltak közül ketten nem énekelnek már.) Az első években Sárái Károly MÁV-nyugdíjas volt a karnagyuk. Károly bácsi valamikor hegedülni tanult, és nem nyugodott bele óbba, hogy a klasz- szikusokat mellőzi a villányi asszonykórus. Schubertét, Strausst szeretett volna énekeltetni velük, amolyan női karrá átformálni az együttest, de ehhez meg az asszonyoknak nem volt „andungja”. így aztán tavaly, a sok közösen elért siker után elváltak útjaik. A siklósi várfesztiválon már nem vezényelt senki a kórusnak. Szerepelni a környékre járnak, ünnepélyeken, műsoros esteken lépnek fel a leggyakrabban. Rendszeres résztvevői a siklósi nyárnak; énekeltek a mohácsi svábbálban, Hajóson, Görcsönyben. „Visszatapsoltak I" — jegyzi meg a görcsönyi szereplés után a kórusnapló. Eddigi legnagyobb sikerüket Kiskőrösön, a szövetkezeti pávakörök országos találkozóján érték el: a Bács-Kiskun megyei MÉSZÖV különdíját kapták meg. Baranyában megyei „jó" minősítést értek el. A próbán olyan felszabadult a hangulat, hogy az ember azt hihetné; ennek a népdalkörnek semmi gondja sincs. Érdekesek ezek az asszonyok: még a velük esett csúfságokról is olyan vidáman tudnak beszélni, mintha egy jó viccben vettek volna részt. — Emlékeztek? Ott álltunk a hidegben, ahányon voltunk, annyi sarkon. Vártuk a buszt, de nem jött. Az emberek mór azt hitték, hogy nem is tudom mik vagyunk ... Bőrönddel az utcasarkon .. . A helyi Áfész patronálja őket, évente hétezer forinttal. Most már fellépő-ruhájuk is van: villányi német viselet. Ám o pénz nem minden. Több szereplési lehetőség kellene, csak: hogy a siklósi járásban erre kevés az esély, önálló estet nem bírnának végigénekelni, de más együttesekkel szívesen társulnának. Úgy tűnik, Villányban sem becsülik meg őket annyira, mint kellene: a művelődési házban sokáig csak megtűrt személyek voltak, a faluban sokan megmosolyogják őket. Pedig a villányi német nemzetiségi asz- szonykórus már eddig is több hírnevet és megbecsülést szerzett a községnek, mint a sok karörvendően kuncogó együttvéve. Havasi J. ja Muzslay Jenő, a pártvezetőség titkára. — Olyanokat valósítottak meg eddig, amiről a többi szigetvári gyárban még csők most gondolkodnak. A legnagyobb eredményük, hogy a munkásművelődés ügyét előtérbe állították. Ami a gyakorlatban például azt jelenti, hogy a dolgozók hatvan százaléka tonul; az analfabéta-tanfolyamtól kezdve a főiskoláig. Persze, nem a két szélsőség o jellemző, bár egyik eredménye sem lebecsülendő, az utóbbi években tizenketten tanultak meg írni-olvasni a gyár ösztönzésére és kezdeményezésére. Ez azért is jelentős, mer; hiszen az analfabéták körében a legerősebb o fluktuáció: inkább továbbáll az illető, semmint hogy hagyja magát „beiskolázni”. Ehhez kívánkozik, hogy az elmúlt öt évben negyedével csökkent a nyolc általánost el nem végzettek száma is. A művelődési munka gerincét a különböző oktatási formák képezik: a legnagyobb népszerűségnek a szakmunkások szakközépiskolája örvend. Három év alatt szerezhet érettségi bizonyítványt szakmunkás-bizonyítványa mellé a tanul, ni vágyó. Jelenleg is hatvanon tanulnak így. A gyári termelés igényli a szakmunkásokat, a szakmunkásoktól pedig az egyre gazdagabb ismereteket. Érdeke tehát a gyárnak, de érdeke a munkásnak is, hoqy minél többet tudion szakmájáról. A szakmunkásképző tanfolyamok, a továbbképzések több száz embert érintettek oz elmúlt években. Nincs qond a politikai ok. tatási formákkal sem. „A nők sokkal több területen aktívabbak, mint a férfiak” — mondta o művelődési bizottság titkára, így például a politikai képzés terén is. A gyárba belépőt szinte mindig valamilyen kiállítás fogadja. Lequtóbb például Máltesics Ferencné hímzéseit, kézimunkáit őrizték és mutatták a vitrinek. Mivel ő bejáró dolgozó, nem taqja o gyári szabó-varró szakkörnek, aminek éppen mó. jus elején nyílt kiállítása. De tudnak egymásról. S ezzel elértünk a művelődési munka másik jelentős területéhez. A gyáriak manuk sem titkolják, a szokkörökkel és az ifjúsági klubbal méq qondiaik vannak. Az előbbieknél főképp azért, mert viszonylaa kevés munkás látoqatia azokat, az utóbbi munkájában pediq méq sok az esetleaesséa. De arra már jog. gal büszkék, hoav egv Robur mikrobusz csak közművelődési célokat szolgál. Igénylik is a briqádok. színházlátogatásra, országjárásra eavaránt. — A művelődési, közművelődési munkánk alaovetően a szocialista brigádokra épül, hiszen nélkülük felé+ sem értük volna el annak ami most van - mondta Békefi Lászlóné. Ezekben a brigádokban a gyári lét. szám alig harmada dolgozik, de ők képesek magukkal vinni a brigádon kívülieket, legyen szó tanulásról vagv művelődésről. A szocialista briqádok ed- diq is sikeresen szerepeltek a Munka és művelődés akcióban. Közülük nvolcan kaptak jutalmat, s egyikőjük második lett a városi döntőn. Most folynak a benevezések az ú| akcióra, saz eddigiek alapján bátran leírható. a sziqetvári konzervgyári briaádoknak tetszik ez a művelődési forma. A Sziqetvári Konzervqyár művelődési tevékenvséqét tanulmányozni nemcsak a szigetvári gyáraknak ajánlja a Szakszervezetek Baranya meqyei Tanácsa. Mimkáiuk sok vonatkozása példaadó lehet meqyei üzemeknek, vállalatoknak is. Elsősorban óbban, hoqy az adottságokban nem a mentegetőzés indokait keresik, hanem a változtatás feltételeit. S ez nemcsak a vállalati művelődési bizottságoknak szolgálhat például. B. L. M__w iml* Egy perc volt az életünk. Koltai János és Psota Irén mint CseIVagy 51 Kér VOll hov és Olga Knyipper.
