Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-05 / 122. szám

1900. májút 5., hétfő Dunantmt napló 5 Tudunk-ciiéltiiiiitatni? Drávátok - van! Közös tettek a lakóhelyért „Miután a köziégi közös tanács megbízott ezzel, így hát a falukrónika meg­írását megkezdem” — ol­vasom az 1977-es évkönyv­ben, amely Révfalu, Drává­tok egyik társközségének mindennapjait hagyomá­nyozza az utókor számára. A Hajdani krónikások ve­retes mondataira emlékez­tető bevezető után jönnek a részletek, amiből kide­rül: itt mindenki mindennel törődik. Azzal is, hogy „meghalt a falu legiszáko­sabb embere. Annyira al­koholista volt, hogy kenye­ret sem rendelt rendszere­sen a szövetkezeti bolt­ból ...” Könnyű lenne ezek állapján azt hinni, hagy a Ikörzetben élő­ket az ilyen apró érdekességek foglalkoztatják. Ennél azonban sokkol többről van szó: a falu. val, a ikörzettel való törődésről, a fejlődés segítéséről. Olyan magatartásról, amelynek cél­ja: megmutatni, hogy — a ta­nácselnök fogalmaz így — Drá­vátok van, figyeljenek rá és társiközségeire, mert olyan em­bereik laikják, alkik bíznák tele­pülésük jövőjében, s ezért töb­bet tesznék az átlagnál. A székhelyiközségekben mind­össze 700 ember él, a három társközségben — Bogdásán, Drávakeresztúron és Markócon — ennél csak ötvennel többen. Kis falvaikról van szó, aipró a1 közigazgatási körzet is. A lé- lékszám mai már nem csökken. Ilyen oldalról egyaránt gondoik voltak korábban Drávátokon és különösen Révfaluin. Az utóbbi helyen jelenleg mindössze hét állandó bejelentett lakos van. Amikor Győrvári Márkkal és Ágoston Lajossal, a Drávátok! közös Községi Tanács elnökével és vb-titká rá val 'beszélgettem, elsőként mégis Révfalut hozták szóba. Mert céljaik jelképe ez a nagyon kicsi és nagyon szép környezetben fekvő falucska. A víz, az öreg és szeszélyes Dráva a záloga Révfalu jövőjé. nek. A cél — országosain is első és figyelemre méltó kezdemé­nyezés: jó lenne kialakítani egy horgaszkertet, az üdülőtelepeik, vagy éppen a kertbarát-közös­ségek mintájára. Itt a csatorna, a haltág, a Dráva, három ol­dalról ölelik Ikörbe az egyelőre csak a tanácsi vezetők elkép­zelésében élő hörgő szkertet. Az emberek igyekeznek a zöldbe, a nyugodt 'környezetbe, a ki­kap csolódós felé — ez a „töl­tet” az okos cél megvalósításá­hoz. Vagyis: támaszkodni a jó öt­letekre, kiaknázni a lehetősége, két és ezekre alapozva dolgoz­ni a terület jövőjéért — ennék jelképe Révfalu.- Körbejárunk minden javas­latot - mondja Győrvári Márk -, mert úgy véljük, a választás lehetősége nyújt alkalmat a jó megoldások megtalálására. Nem kell nagy dolgokra gon­dolni: Drávátokon egy átrkan átvezető híd elkészülte annyit ér az itt élőknék, mint a fővá­rosiaknak a1 metró. Minden­esetre a javaslat elhangzott, és ennék alapján a híd el is ké­szült.- £s ha nem? Ez kedvét szegheti a javaslattevőnek, s legközelebb már nem szól a fa­lugyűlésen a hídról.- Arról nem, de másról igen! Hiszen vita, érvek győzték meg arról, hogy javaslata adott idő­ben megvalósíthatatlan. Éppen a falugyűlés az, dhal a leg­élénkebbék a viták. Az itt el­hangzottakat a körzet lakói fi­gyelemmel kísérik, s ha felve- téseiknék eredménye van, leg­közelebb még szívesebben jön­nék el vitatkozni lakóhelyük je­lenéről, jövőjéről. Ennek az alapja az a hit, hogy ennek a körzetnek van perspektívája, s hogy céljainkat el is fogják ér­ni.- A falun egy-egy vélemény­nek szélesebb visszhangja van, mint a városokban — mondja Ágoston Lajos. — Ha valaki nem kap friss kenyeret abban az egy boltban, ezt már szóvá teszi sökaik nevében, vagyis a köz érdekében. Pécsett az ember ilyenkor elmegy egy má­sik boltba . .. Kell ehhez a szó. kimondás is. Ennél azonban többre von szükség. Mindenek­előtt fel kellett ébreszteni az emberék érdeklődését a körzet élete, jövője iránt. Ez oz erjesz- tője a falugyűlések élénk vitái­nak. Jellemző, hogy a legutóbbi tanácsülésen a 23 tag közül 18-an kértek szót, amikor a költ­ségvetési tervet vitatták meg. Az itt készült jegyzőkönyvben olvasom: ,,Ezen a fórumon is köszönetét kell mondjunk a la­kosságnak, a tanácstagoknak, a társadalmi és tömegszerveze­teknek, különösen a termelő­szövetkezet vezetőinek és dol­gozóinak az elmúlt évben vég­zett társadalmi munkáért." Csoknem egymillió forintról van szó. Ennyit ért 1979-ben őzön­ként, a iköz érdekében végzett munka. — Ha az ember csak a köte­lességeit teljesíti — hallottam Győrvári Márktól -, akkor is érhet el eredményéket De mi meg ákatrjuk mutatni, hogy Drávátok van, s ezért az elvá­rásoknál sokkal többet kell ten­nünk. Két jellemző példa, mind­kettő a1 „hogy Drávátok van" törekvést igazolja. Megszakítás nélkül hatodik éve a d'rávafo- kidké a díszes serleg, amelynék felirata: „A véradásban a leg­jobb eredményt elérő baranyai körzet". A másik példa: min­den előzmény nélkül összever- buváltak lányoktól és fiatal asszonyokból egy kézilabda- csapatot. Azóta mindössze egy vereségük volt miközben me­gyei és járási spaintafciádakat nyerték, s övék lett a Felsza­badulási Kupa is. A múlt évben a drávatoki ta­nács utak és hidak építésére, parkfenntartásra, a közvilágítás, ra több pénzt fordított, mint amennyit eredetileg tervezték. Az oktatási-kultuirá'His-sportcé- lokra szánt előirányzatot több mint 100 000 forinttal tetézték meg. Mindezt a tanács egye­dül nem tudta volna megvaló­sítani. Az összhang, a közös munka meglétét érezzük lép- ten-nyoman, amit a tanácsi ve­zetők úgy mondanak: egymást segítve dolgoznak a közös cél érdékében a helybeli politikai, társad almi-gazda sági szervék. — A fejlődéshez csak ennyi nem elég — mondja Győrvári Márk. — Az eredményék attól is függnék: tudunk-e a körzet la­kóinak választási lehetőséget biztosítani, tudunk-e célt mu­tatni. Mészáros Attila Drávatoki falurészlet Munkásdinasztia, 1980 Bayer László munka közben a Sopiana Gépgyár műhelyében Hogyan élnek Bayerék? egvan még az a Zsigmond utcai ház, ahol Bayer László gyerekeskedett, sőt mint mondja, azóta alaposan megszépült, a környékével együtt Vala­mikor ennek a háznak egy szobája és konyhája jelentette számára az otthont Itt nevelkedett nővérével, bátyjával együtt Jól emlékszik a hajópadlós hálószoba, cementes konyha szegényes berendezésére, az utcai kútra, ahonnét a vizet hordták» a kapura, amit édesapja nyitott először reg­gelenként munkába indulva, s többnyire ő csukta utoljára. I. Autókarosszéria-lakatos volt maszeknál dolgozott. A pénz, amit keresett, nem volt elég az öttagú család eltartására, es­ténként még házakhoz járt kályhákat javítani. Később a 14-es számú Autójavítónál dol­gozott, innét is ment nyugdíj­ba. A három gyerek közül László akart apja nyomába lép­ni — nővére és bátyja a kesz­tyűs szakmát tanulta, később mindketten a Kesztyű- és Bőr­díszműipari Szövetkezetben dol­goztaik — de nem vettéik fel aútó- ikarosszéria-lakatosnak. A So- pianát ajánlották neki, s 1951- ben idejött szerszámkészítőnek. Itt is maradt: — Utólag már nagyon örül­tem neki - mondja. - Megsze­rettem ezt a szakmát és jóval változatosabb is, mint a karosz- széria-lakatos munka. De azért az autókat ma is nagy becsben tartom. Amikor 1957-ben megnősült, a felesége szüleihez költöztek a Felsőhavi utcába. Itt is szoba- konyhás lakásban éltek. A fia­taloké volt a szoba. Három év múlva lakást kaptak a Sopia­na segítségével a Garay utcá­ban. Szoba-konyhás, fürdőfülkés lakást Bútort is vásároltak. — Volt egy motorom - mesé­li. — Szépen rendbetettem, ki­vittem a vásárba. Aki megvette, a bútorgyárban dolgozott. El­intézte, hogy rövid idő alatt kapjunk egy hálószobabútort. De a hatvanas évek nemcsak nekem, az egész családnak szerencsésen alakultak. Akkor kaptak lakást a nővéremék, akkor vásárolt házat a Marx úton a bátyám is. Bár igaza ven a feleségemnek, hogy amióta összekerültünk, egyfoly­tában gyűjtünk valamire, sok segítséget is kaptunk. A felesé­gem nagyszülei 1962-ben vásá­roltak nekünk egy használt Tra­bantot. Volt egy nagyobb terü­letű szőlőjük, azt adták el, saz árából vették a kocsit. Egy da­rabot azért meghagytak a sző­lőből, mondván, hogy később mi építhetünk oda egy házat, de az elmaradt. Úgy döntöt­tünk, hogy leadjuk a Garay ut­cai és a Felsőhavi utcai lakást, öszeköltözünk a feleségem szü­leivel. Vettünk egy háromszo­bás családi házat a Sándor ut­cában. II. Azóta mindig van valami csi­nálni való. Bevezettették a gázt, parkettáztok, megvették az olaj kazánt — központi fűté- ses a házuk.- Hát ez az - mondja kissé lemondóan. — Akkor nagyon örültünk neki. Kényelem, sza- bályozhatóság, tisztaság. Ezt jelentette o központi fűtés ne­künk, Most a gondot is. Egy erős téli szezon alatt kilenc-tíz- ezer forint a fűtés. Valamit 'ki kéne találnunk... Egyelőre ott tartunk, hogy előrelátóbban gazdálkodunk. Tartalékolunk pz olajvásárlásra. De az ember­nek mindig újabb céljai van­nak, azokat is meg okarja va­lósítani. Tatarozni kell o házat, be kell fejezni az orfűi nyaralót. Bátyja halála után egy-kétévig mégi a Marx úti házban lakott, aztán úgy döntött, hogy elad­ja. A pénzt szétosztotta a két gyermek^ között, s ő a lányá­hoz költözött. Bayerék öt évvel ezelőtt vették meg a telket, s azóta felépítették a hétvégi nyaralót. Apa és fiú volta szak­munkás, segédmunkás, minden szabad- és ünnepnapjukat munkával töltötték. De segítet­tek nekik a barátok, kollégák. A Fenyves sori nyaraló már az ifjú Bayer László nevén van. III. Az apa 44, o fiú 22 éves. A fiatalember a Széchenyi Gim­náziumban érettségizett, gép- jármű-szerkezettan tagozaton. Az AFIT-nál akart munkát vál­lalni — de kevesellte az óra­bért, s inkább édesapja mun­kahelyét választotta.- Én örültem neki, hogy ide­jön — szól közbe az édesapo. — Gondoltam, egy kis lendüle­tet adcik neki és talán a beillesz­kedését is megkönnyitem. Betanított köszörűsként kez­dett, de elhatározta, ha indul a szakmunkásképző tanfolyam, jelentkezik. Erre nem került sor — kevés volt a jelentkező. Egy év-múlva átkérte magát maró­gépre, mert akkor az a hír jár­ta a gyárban, hogy a maró­soknak indítanak szakmunkás- képzőt. Végül erre már nem is jelentkezett, mert időközben át­került meósnak. Most többek között azokat a szerszámokat ellenőrzi, amiket édesapja ké­szít.- El is tudná készíteni eze­ket?- Nem — válaszolja gondol­kodás nélkül. - Amit én csiná­lok, az nem szakma, csak fog­lalkozás. És ma már az ember nagyon keveset ér egy szakmá­val. Remélem, hamarosan be­hívnak katonai szolgálatra és mikor visszajövök, mindenképp meg akarok tanulni még egy szakmát. Valószínű, hogy nem lesz ne­héz dolga, ha az a tehetség és szorgalom lakozik benne, ami édesapjában. Az idősebb Bayer Lászlót kiváló szakmunkásként, szorgalmas, lelkiismeretes dol­gozóként tartják számon o gyárban. Ezt a művezetője, Pi­ros Károly mondta, hozzátéve egy epizódot, ami Bayer László szakmaszeretetét, hozzáértését példázza. Elromlott oz üzemi orvosuk vérnyomásmérője. Va­lakinek eszébe jutotE'flogy ad­ják oda az „öreg” Bayernek, ő majd megjavítja. Nem tévedett. IV. De az idősebb Bayer László sokkal szerényebb annál, hogy dicsérje a munkáját. Szíveseb­ben beszél arról, hogy úgy lát­ja, a fia is meggyökerezett a gyárban, hogy tavaly hozták a tervet. — Elégedett embernek érzi magát? — Nyugodtan, kiegyensúlyo­zottan élünk — válaszolja. — Azt hiszem, ez majdnem azo­nos az elégedettséggel. És azért csak majdnem, mert min­dig vannak kisebb-nagyobb gondjaink és mindig vannak vágyaink, amiket szeretnénk megvalósítani... — Mondjon egyet... — Kicsit távolabbi — válaszol nevetve - de a fiam megnősül, otthon kell neki. De ha jól meggondolom, ez nem megva­lósíthatatlan. Biztos, hogy fedél lesz a fejük fölött. Legrosszabb esetben nálunk is megférnek, amíg a kislány is felnő. He meg mindenképp saját lakásra vágynak, legfeljebb eladjuk az orfűi nyaralót vagy a kocsit, segítünk nekik ... — Az ön édesapjának mi volt a legnagyobb álma? — Egy ház - válaszolja csendesen. - Egy egészen kicsi családi ház, ami a sajátja, kö­rülötte egy kis kert, amiben dolgozgathatott volna. — Tu­dom, mit akar kérdezni — soho nem teljesült a vágya ... Török Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom