Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-05 / 122. szám

1980. május 5., hétfő Dunántúlt napló 3 Jugoszláv gyászjelentés J. B. Tito haláláról NAGYVILÁGBAN A JKSZ Központi Bizottságá­nak Elnöksége, valamint a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Államelnöksége va­sárnap este gyászfelhívásban tudatta az ország munkásosz­tályával, a dolgozó néppel, az állampolgárokkal, a nemzetek­kel és nemzetiségekkel, Hogy Tito elnök elhunyt. A gyászfelhívás méltatja Titót, aki egész életében harcolt a munkásosztály, az egész dolgo­zó nép érdekeiért és történelmi céljaiért, a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek legnemesebb eszméiért és törekvéseiért, A gyászjelentés hangsúlyozza, hogy Tito hat évtizeden át erő­sítette a jugoszláv kommunisták sorait, és az utóbbi négy évti­zedben a párt legmagasabb tisztségét viselte. A gyászfelhívás mélységes el­ismeréssel adózik az elhunyt el­nöknek azért, hogy a szocialis­ta Jugoszlávia élén állva nagy­mértékben. hozzájárult az or­szág tekintélyének növeléséhez. A gyászfelhívás hangsúlyoz­za, hogy Tito elnök forradalmi munkássága örökre része lesz a jugoszláv nemzetek és nemzeti, ségek. valamint az egész sza­badságszerető emberiség törté­nelmének. Emlékeztet arra is, hogy Ti­tánok sikerült újjászervezni, megerősíteni és mozgósítani egy kis létszámú pártot az előretörő fasizmussal szemben, bizonyít­--------------------------+-------------------------­A jugoszláv államelnökség ülése A Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság elnöksége Lazar Kolisevszki alelnök elnök­letével vasárnap este Belgrád- ban ülést tartott. Az ülés egyhangú határozat­tal megállapította, hogy az al­kotmány 328. cikkelye értelmé­ben Joszip Broz Tito halála kö­vetkeztében Lazar Kolisevszki alelnök ezennel átvette a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság államfői tisztét. Az államelnökség alelnökévé egyhangúlag Cvijetin Mijatovi. csőt, az elnökség tagját, a foosznia-hercegovinai köztár­saság képviselőjét választották meg.---------------* ---------------­Az orvosi konzílium jelentése Május 4-én a kora délutáni órák­ban Joszip Broz Tito köztársasági el­nök általános egészségi állapotában további jelentős rosszabbodás állt be. A szükséges orvosi intézkedések alkalmazása ellenére fokozatosan ki­hunytak az összes életfunkciók, s Jo­szip Broz Tito helyi idő szerint 15.05-kor elhunyt. Tito elnök hosszú éveken át cukor­betegségben szenvedett. E betegség következtében lába véredényeiben súlyos érelmeszesedéses elváltozások álltak elő, lábizmaiban károsodás következett be s ez járási zavarokat okozott, valamint vesekárosodást idé­zett elő. A bal lábban a keringési zavarok első ízben 1979. december végén je­lentkeztek. Mivel állapota az inten­zív konzervatív kezelés ellenére is romlott, speciális vizsgálatot hajtot­tak végre a bal lábon, amely kimu­tatta, hogy a combi ütőér és az ar­téria térd alatti része elzáródott. Miután az átültetéses beavatkozás nem ígérkezett sikeresnek, az inten­zív konzervatív kezelés folytatása, és külföldi specialistákkal való konzul­táció mellett döntöttek. Az elnök ál­lapota ennek ellenére tovább romlott. Ebben a helyzetben, miután az operativ eljárás elkerülhetetlenné vált, Tito elnök teljes egyetértésével úgy döntöttek, hogy sebészeti beavat­kozáshoz folyamodnak. A tervezett műtétet 19Í0 január közepén hajtották végre, s a mű­tét önmagában eredményes volt. Rö­viddel ezt követően azonban a vér­keringésben általános komplikáció következett be, és ez a műtét ered­ményét semmissé tette, így hét nap­pal később, az elnök beleegyezé­sével amputálni kellett bal lábát. A betegség során a következők­ben számos komplikáció következett be és mindez még inkább veszélyez­tette az elnök állapotát. Szepszis, többször ismétlődő tüdőgyulladás és időnként — elsősorban a gyomor­ban, a belekben és a tüdőben — belső vérzések következtek be. Vé­gezetül a máj súlyos károsodása erős sárgaságot és kómás állapotot idézett elő. A többször megismétlődő súlyos infekciók és a hosszan tartó magas láz, a szív és a keringési rendszer gyengülése minden terápia ellenére teljesen kimerítette Tito elnök ere­jét, s így következett be az összes életfunkciók fokozatos megszűnése. Az államfő haláláról szóló jelen­tést az orvosi konzílium hét tagja, valamint az elnök hat személyi or­vosa irta alá. va, hogy csak olyan párt képes harcot vívni a szocialista esz­mékért, amely mélyen gyökered­zik a tömegekben, és azzal együtt küzd. A gyászjelentés különösen Titánok azt az érde­mét hangsúlyozza, hogy állha­tatosan irányította az antifa­siszta küzdelmet a túlerőben lé. vő ellenség ellen. A gyászjelen­tés emlékeztet arra, hogy ami­kor egész Európát megszállva, a fasizmus hatalma teljében volt, a Tito vezette nemzeti fel­szabadító hadsereg egy szabad területet teremtett az elnyomott Európa szívében. A jugoszláv nemzeti felszabadító hadsereg és a partizánalakulatok harcuk­kal igen jelentős részévé váltak az antifasiszta szövetséges erők átfogó frontjának. A gyászfelhívás hangsúlyoz­za: a jelen és jövő nemzedékei nem fogják elfelejteni, hogy a jugoszláv nemzetek és nemzeti­Joszip Broz — aki később vette fel a Tito nevet — 1892. május 25-én született a horvát­országi Kumrovec faluban, sze­gényparaszti csalódban. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte. 1907-től 1910-ig Sisakon laka­tosmesterséget tanult. 1910-ben a Horvátországi és Szlavóniai Szociáldemokrata Párt tagja lett. 1911-től három éven át előbb Zágrábban, majd Cseh­ország, Ausztria—Magyarország és Németország nagy gépgyá­raiban dolgozott, s került kap­csolatba a munkásság harcá­val. Az első világháború kitöré­se után háborúellenes propa­ganda terjesztése miatt letar­tóztatták és bebörtönözték. Sza­badulását követően az orosz frontra került, ahol megsebe­sült, és orosz fogságba esett. 1917-ben megszökött a fogoly­táborból, és bekapcsolódott az 1917 júliusi pétervári munkás­megmozdulásokba. Később az omszki internacionalisták sorai­ban fegyverrel harcolt a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom győzelméért. 1920-ban hazatért, és Zág­rábban belépett a Jugoszláv Kommunista Pártba. 1927-től a fémmunkás szakszervezet zág­rábi területi bizottságának tit­káraként tevékenykedett. Forra­dalmi nézetei és tevékenysége miatt többször elbocsátották, le is tartóztatták, és börtönbünte­tésre ítélték. 1928-ban kommu­nista propaganda vádjával öt­évi szigorított börtönt szabtak ki rá. Kiszabadulása után föl­vette a Tito nevet és illegali­tásba vonult. A Jugoszláv Kom­munista Párt horvátországi te­rületi bizottsága tagjaként részt vett a JKP Központi Bi­zottságának munkájában; 1934- ben beválasztották a párt po­litikai bizottságába. A jugoszláv küldöttség tagja­ként 1935-ben Moszkvában részt vett a Komintern VII. kongresszusán, s tagja lett a Komintern balkáni titkárságá­Május 5.: a Szovjet Sajtó napja A magyar olvasóközönség a hó­ború utolsó időszakúban ismer­kedhetett meg a szovjet sajtóval. Az akkori idők első magyar nyel­vű szovjet lapja, a Magyar Újság, a későbbi új Szó munkatársa volt Lévai Béla, a Rádió- és Te­levízió újság mai főszerkesztője. Megkértük, beszéljen akkori em­lékeiről. — Én a lapnak csupán sze­rény munkatársa voltam. Mégis, mivel univerzális feladatokat kellett ellátnom, előbb a har­ci események tudósításában, ké­sőbb a békés építőmunka kor­szakában, a parlamenti tudósí. tástól a hírszerkesztésig, az új­jáépítés eredményeitől az újra­éledt kulturális élet sokféle ese. ményéig, ezek az idők, ez a munka újságírói pályafutásom legérdekesebb, iegsokrétűbb, legizgalmasabb feladatait je­lentették. 1944 kora őszén, amikor a 4. Ukrán Front a Kárpátokon való átkelésre készült, jelentettük meg a Magyar Újság első pél­dányait Illés Béla őrnagy pa­ségek testvérisége és egysége ,,a jugoszláv forradalom és Ti­to által vállalt kötelezettség”. Tito mindenkor hangoztatta, hogy az egység megőrzése és megszilárdítása a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ságnak, mint az egyenjogú né­pek és nemzetiségek közössé­gének kiépítése, létérdek. Tánto- ríthatatlanul harcolt a naciona­lizmus és a sovinizmus, egyik nemzetnek a másik nemzet fe­letti uralma és hegemóniája el­len. Tito elnök a hadsereg leg­felsőbb parancsnoka és megte­remtője. Tito hitt a munkásosz­tály és a dolgozók alkotó ere­jében. Meg volt győződve, hogy a szocializmusnak a dol­gozó ember szolgálatában kell állnia, és hogy a munkásosztály államában magának a munkás- osztálynak kell döntő szerepet betöltenie. —" * " . . . i nak. Egy évvel később a JKP Központi Bizottsága szervező titkárává választották, s pártja döntésére hazatért Moszkvából. 1937-ben megválasztották a Ju­goszláv Kommunista Párt főtit­kárává. Vezetése alatt, 1941. július 4-én fogadta el a párt azt a határozatot, hogy a meg­szállók és a hazaárulók ellen fegyveres harcot kell kezdeni. A második világháború ide­jén Tito a jugoszláv népfelsza­badító hadsereg és a partizán­alakulatok főparancsnoka. Eb­ben a tisztségében elévülhetet­len érdemeket szerzett Jugo­szlávia népeinek a fasiszta megszállók ellen vívott önfelál­dozó harcában, az ország fel­szabadításában, majd később — a felszabadító harc eredmé­nyeire támaszkodva — a sok- nemzetiségű szocialista állam megteremtésében. Miként a fegyveres harcban, a háború utáni időszak szocia­lista építőmunkájában is ki­Tito Jugoszláviájának külpo­litikája — mutat rá a felhívás — megfelel a mai világ haladó politikai követelményeinek. Ju­goszlávia mindig határozottan lépett fel az imperializmus el­len. Ö volt az el nem kötelezett­ség politikájának és mozgalmá­nak egyik alapítója. Ö volt az, aki különös mértékben járult hozzá a szocialista Jugoszlávia nemzetközi tekintélyének meg­erősítéséhez. Fáradhatatlan har­cosa volt a népek és államok kö­zötti egyenjogú politikai és gaz. dasági kapcsolatok kialakításá­nak. Az ő fáradozásainak kö­szönhető, hogy Jugoszlávia ba­ráti kapcsolatot tart* fenn és együttműködik a világ minden kontinensének országaival. A gyászfelhívás felszólítja a jelen és a jövő nemzedékeket, hogy Tito szellemében folytas­sák az ő nagy ügyét. emelkedő szerepet játszott. 1953-ig a kormány elnöke és honvédelmi miniszter, 1966-ig pedig a JKP, illetve a JKSZ Központi Bizottságának főtitká­ra. 1966-ban a KB elnökévé, az 1969. évi IX. kongresszuson pe­dig a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnökévé válasz­tották meg. 1945-től betöltötte a fegyveres erők főparancsno­kának, 1953-tól pedig Jugoszlá­via államelnökének (köztársa­sági elnökének) a tisztségét; utóbbi posztra öt alkalommal újraválasztották. 1974-ben Tito Jugoszlávia örökös elnöke lett. Joszip Broz Tito fáradhatat­lan tevékenységét több magas kitüntetés is méltányolta: leg­utóbb 1977-ben, nyolcvanötö­dik születésnapja alkalmából tüntették ki hazájában a Nép Hőse Érdemrenddel. Ugyaneb­ből az alkalomból a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa az Októberi Forradalom Érdem­rendet adományozta Tito el­nöknek, a Szovjetunió nagy ba­rátjának, a kimagasló interna­cionalistának. Tito egész életét a munkás- mozgalom, a proletárforrada­lom eszméinek szolgálata töl­tötte be, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom ki­emelkedő egyéniségeként írta be nevét korszakunk történeté­be. Az antiimperialista harc él­vonalában küzdve, az el nem kötelezett országok mozgalmá- nck egyik megalapítójaként és vezéregyéniségeként, óriási nemzetközi tekintélyét minden­kor a békés egymás mellett élés alapelveinek érvényesíté­séért vetette latba. Azt vallotta, hogy Jugoszláviának szocialista úton, soknemzetiségű egységes államként kell előrehaladnia, nemzetközileg az el nem köte­lezett országok mozgalmának tagjaként, s hogy fejlesztenie kell a párt- és államközi kap­csolatokat a szocialista orszá­gokkal. Letartóztatások Libériában Az új libériái kormány uta­sítására letartóztattak, illetve házi őrizetbe vettek több kül­földit, köztük Michael Gold- smit,h-et, az AP amerikai hír- ügynökség munkatársát. A hatóságok az amerikai új­ságírót hétórás kihallgatásnak vetették alá és részletes jelen­tést írattak vele eddigi tevé­kenységéről. Több külföldi üzletembert----­köztük két holland és egy an­gol állampolgárt — házi őrizet­be vettek, de az utóbbit Anglia monroviai nagykövetének hiva­talos tiltakozására szabadon en. gedték. + TAIF: Szaúd-Arábia kirá­lyi üdülőhelyén, Taifban hétfőn rendkívüli értekezletre ül össze az OPEC-hez tartozó 13 ország olajipari minisztere. Tanácsko­zásuk témája: a hosszú távú termelési és árpolitiko. + BELGRAD: Vasárnap haj­nalban a Mercalli skála sze­rint 4,1 erősségű földrengést észleltek Jugoszlávia középső részén. A földlökések kisebb pánikot okoztak. Az emberek az utcára menekültek és rövid időre leállt a termelés a zeni- cai vas- és acélműben. A ren­gés nem követelt áldozatokat, anyagi kárról sem érkeztek je­lentések. + SZÓFIA: Todor Bozsinov- nak, o miniszterelnök első he­lyettesének vezetésével bolgár gazdasági küldöttség utazott vasárnap Irakba. A bolgár de­legációnak tagja Hriszto Hrisz- tov külkereskedelmi miniszter is. + RÓMA: Szombaton a francia határ közeiében fekvő Droneróban letartóztatták a milánói börtönből megszökött hat olasz terrorista egyikét — jelentették be Rómában. A tö­meges szökési kísérlet során súlyosan megsebesült Corrado Alunni, a „ Vörös brigádok" vezetője, és Renato Vallanzas- ca, Olaszország „első számú közellensége". ♦ TEHERAN: Hattagú kül­döttség élén Teheránba érke­zett Isidore Molmierca kubai külügyminiszter — jelentette a PARS iráni hírügynökség. A hírügynökség nem közölt rész­leteket a látogatásról. így történt volna? A The New York Times című lap szerint az amerikai kommaiv dóakciót nagyerejű fedélzeti fegyverekkel felszerelt C—130-as óriásgépek és F—14-es vadász­gépek fedezték volna, ha a tá­madás nem mondott volna már a sivatagban csádöt. Meg nem nevezett kormánytisztviselőkre hi­vatkozva a lap így írja le a tá­madás forgatókönyvét: a C—130- ások fényszórókkal megvilágítot­ták volna az. amerikai nagykö­vetség körzetét, és fegyvereikkel képesek lettek volna megsemmi­síteni azokat az iráni erőket, amelyek a túszmentés megaka­dályozására érkeztek volna a helyszínre. Eközben a Nimitz és Coral Sea repülőgép-anya hajók­ról F—14-es vadászgépek száll­tak volna fel, hogy az iráni légi­erővel szemben fedezzék a kom­mandóakcióban résztvevő erőket. A Pentagon tisztségviselői szombaton nem voltak hajlandók nyilatkozni a cikkel kapcsolat­ban. A londoni túszszedők már nem követelnek, csak tárgyalni szeretnének Szombat este szabadon en­gedték két túszukat azok a fegyveresek, akik szerda óta megszállásuk alatt tartják Irán londoni nagykövetségét. Először egy terhes iráni nő hagyhatta el az épületet, majd nemsok­kal később egy. pakisztáni férfi, aki nem tartozik a követség személyzetéhez. Mindketten egészségesek, kihallgatásuk megkezdődött. A két túsz elengedésével egy- időben a fegyveresek követelték, hogy a brit kormány a „fog­lyok biztonsága, s az akció bé­kés befejezése érdekében" kezdjen tárgyalásokat velük — arab nagykövetek és a Vörös- kereszt közvetítésével. Azzal fe­nyegetőztek, hogy minden fog­lyuk élete „veszélybe kerül", ha a rendőrök megpróbálják kiját­szani őket. Egyúttal „bocsána­tot kértek az angol kormánytól és néptől az általuk okozott ké­nyelmetlenségért" — hangoz­tatva, hogy akciójukkal az „irá­ni arabok elnyomására kívánták csupán felhívni a figyelmet”. Figyelemre méltó, hogy a fegyveresek nem újították fel ko­rábbi követelésüket, s nem tet­tek említést a Khuzisztánbar* bebörtönzött arabokról, akiknek szabadon bocsátását korábban a túszügy rendezésének feltéte­léül szabták. A Scotland Yard abban bízik, hogy a túszszedők, már csak szabad elvonulásuk biztosítását várják. Ismeretes, hogy iráni részről elutasították a fegyveresek követeléseit. A Magyar Ojságtál az Űj Szóig rancsnoksága alatt. Feladatunk akkor az volt, hogy a velünk szemben álló 1. Magyar Had­sereg katonáit tájékoztassuk és ráébresszük őket arra, hogy har. cuk idegen érdekért, rossz, ve­szett ügyért folyik, és hogy végre ismerjék meg az igazsá­got a Szovjetunióról, a szovjet népről, a szovjet hadseregről. Később, ahogy az ország fel­szabadítása előre haladt, elju. tott az újság a felszabadult te­rületek magyar lakosságához is. A lap akkor frontkörülmények között, mozgó szerkesztőségben, autóra szerelt frontnyomda se­gítségével készült, illetve ahol találtunk alkalmas nyomdát, ott azt vettük igénybe. Szerkesztő­ségünk a Kárpátokon való át­kelés után Munkácsra, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása után Debrecen­be költözött. Itt egyesült a 2. Ukrán Front „Híradó" című ma­gyar frontújságjával, amelyet Ráth Károly vezetett. Az egye­sült lap 1945 február első nap. jaiban Pestre költözött és ettől kezdve Új Szó néven jelent meg. A szerkesztőség tagjai kö­zül a már említetteken kívül fel­tétlenül szeretnék megemlékez­ni a fiatalon, tragikus körűimé, nyék között elhunyt Oldner Vla­dimir hadnagyról. Kassai Géza fiáról. A szerkesztőségben né­hány antifasiszta iskolát végzett volt hadifogoly tiszt és katona, továbbá szovjet újságírók dol­goztak. Nem sokkal az újság Budapestre költözése után ke­rült a szerkesztőségbe Gyáros László és Zsombor János. A lapot kezdetben szovjet fel­derítők, illetve partizánok vitték át a vonalakon, vagy úgyneve­zett agit-gránátokban lőtték át. Hadifoglyok százai később el­mondták, hogy az újság ily mó­don el is jutott hozzájuk. Deb­recenből már futárszolgálat vit­te szét az ország felszabadult részeibe a Magyar Újságot. Az Új Szó eleinte hetente kétszer, majd háromszor, később na­ponta megjelent. Hamarosan népszerű lett a magyar olvasó- közönség körében. A terjesztés módjának egyik érdekes szín­foltja volt 1946. május elseje. amikor repülőgép szórta le az újságot a felvonulók számára. Az Új Szó utolsó száma az újjáépítés befejezésekor, 1948. április 4-én jelent meg. Mai szemmel visszatekintve is nyu­godt szívvel állapíthatom meg, hogy a nehéz körülmények el­lenére, a kitűnő újságíró-gár­dának köszönhetően az Új Szó színvonalas lap volt, amelyet o közönség szívesen olvasott. Gáti István Az Új Szó szerkesztőségében, a budapesti New York palotában (ma: Hungária). Jobbról Illés Béla főszerkesztő, balról Kassai Gé­za főszerkesztő-helyettes ül. Jobbra hátul Gyáros László, balról a második Lévai Béla.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom