Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-18 / 135. szám
DN HÉTVÉGE 8. KULTÚRA 1980. MÁJUS 18. A Pannónia Filmstúdió kiállítása Egy év mérlege Varga Csaba: Kommunikáció Rajzok megállítva Nem tudni, a filmképek csalóka mozgása adta-e az ötletet a fizikusoknak, de gyanítják, az idő sem folyamatosan múlik, hanem szakaszosan. Azaz a történések folyamatossága nem osztható tetszés szerinti rövid időszakokra, van egy legkisebb idő, s az már nem felezhető. Érdekes elgondolni az időkvantum létét és a belőle adódó lehetőségeket ... Milyen lehet például életünk képének váltó, zása az időkvantum ugrása köz. ben? Moziban vagy tv előtt ülve a filmidő kvantumosságára talán még az sem gondol, aki tudja, hogy tulajdonképpen 24—25 állóképet lát 1 másodperc alatt, s csak szemének tehetetlensége következtében észleli folyamatosnak Maigret felügyelő pipafüstjének bodrozódását, vagy Kukori és Kotkoda kedélyes zsörtölődését. Lehetőségünk csak elméleti, hogy a valós idő kvantumát, mint a valóság állóképét tanulmányozzuk, hiszen az időt meg. állítani nem tudjuk. A film kvantumával nincs ilyen gondunk; ebben az esetben előbb volt az állókép, melyet azután csak Edi. son és a Lumiére fivéreik találmánya tett képessé mozogni. A kérdés csak az, van-e — a filmkészítés gyakorlatának megismerésén túl — valamilyen haszna, hogy a film kvantumait, az állóképeket tanulmányozzuk. Nyújtanak-e ezek a képek valamilyen esztétikai vagy gondo. lati élményt, vagy csupán a ku. lisszák mögé engednek bepillantani? E kérdést a Pannónia Filmstúdió Pécsi Galéria-beli kiállítása keltette. Tudvalevő, e stúdió nyolc műtermében készülnek a rajz- és bábfilmek, sőt a valós tárgyak és élő személyek közreműködésével (felhasználásával) létrejövő filmek is, amelyek mégsem sorolhatók a játékfilmekhez, mert készítési módjuk hasonlatos a rajz. és bábfilmekéhez. (Ilyen volt a tv- ben nemrég, több részben veti. tett Suli-buli című sorozat is-) A kérdés jogosságát támasztja alá, hogy néhány napja, a megnyitó után közel két héttel videó-berendezést állítottak fel a Széchenyi téri kiáílítóterem- ben, melynek képernyőjén funk, cionáló valóságában tekinthetők meg a stúdió némely alkotásai, azaz folyamatukban a rajzok sokasága. Am — videóval vagy anélkül — a kérdés akadémikus is egy kicsit, hiszen látatlanban mondhatja a film- művészetileg kicsit is tájékozott: képe válogatja. Lehet érték hor. dozója egy filmkocka, illetve az alapjául szolgáló rajz, lehet ér. dékesség, s érdektelen is — időkvantumnyí figyelmet sem lekötő. Mivel a Pannónia Filmstúdió a világ rajzfilmgyártásában előkelő helyet foglal el (itthon kizárólagosan, hiszen gyakorlatilag csak ők foglalkoznak gyűjtőnevükön animációs filmek készítésével) lehetőségük volt a kiállítás szervezőinek, hogy zömében esztétikailag és gondolatilag is érdekes, egyedileg is értékes film. rajzokat állítsanak ki. A kiállítás nem szándékozik történetileg és részleteire kitér, jedően bemutatni a stúdiót, an. nak nyolc műtermét A történelmet jószerével az első rajzfilmek egyikének, Macskássy Gyula A kiskakas gyémánt félkrajcárjának pár rajza képviseli, a többi az utóbbi évek filmjeiből került ki. A „nagy öregek”, s a tehetséges fiatalok alkotásaiból. Nemcsak az előzmények ismerete miatt kezdem a sort Jankovics Marcell nevének említésével. „Fesztiválszörnyeteg" ő, ami a szakmai zsargonból lefordítva azt jelenti, hogyha ne. vez egy filmjével, dijat biztosan szerez vele, még Cannesban is. Sokkalta inkább azért, mert ké. pei önálló grafikai alkotásokként is állják a kritikát. Küzdők című filmjének kockái a grafika legjobb hagyományait éltetik. Képi megjelenítésének leleményeit pedig a János vitéz némely kockája idézi például, amikor János vitéz huszárai „felgöngyölítik’ a török sereget: mint szőnyeget görgetik a huszárok őket, s e szőnyeg alól előtűnik egy új, a francia liliom, mai mintázott. Visszagondolva filmjeire, Reisenbüchler Sándor Ts kiváló grafikus, az itt kiállított képeinél többet is tud, de filmkészítési gyakorlata az oka, hogy legjobb képeit nem láthatjuk. Ő egyike yolt azoknak, akik a magyar népművészetnek adtak új kiteljesedési lehetőséget, s nem csupán a motívumok egyszerű felhasználásával. Ez a törekvés jellemzője Richy Zsoltnak is; Medvetánc című filmje, san. nak kockái a népművészet és a szürrealizmus nehéznek nem lát. szó, de mégis eredeti és bravúros ötvözetéről tanúskodnak. Felsorolni kevés a hely valamennyi irányzatot és stílust, a humoros, karikatúraszerűtől (Dargai Attila) az archaizálón (Kisfaludy—Méhes, Gyulai Li- viusz) át, az absztraktig. Ez utóbbiak közül nemcsak azért említjük Varga Csabát, Kismá- nyoky Károlyt és Ficzek Ferencet, mert ők a Pannónia Filmstúdió pécsi műtermének tagjai, hanem azért is, mert képesek voltak— mind ez ideáig ugyancsak tervszinten, — új stílussal gazdagítani a stúdió eddig is változatos grafikai formavilágát Bodó László Műértékelés, műelemzés a Jelenkorban Egy irodalmi folyóirat tevékenységéhez szorosan hozzátartozik, hogy alkotói pályákat mérjen fel, pályaszakaszok alakulását figyelje, s megvilágítsa a művekben felbukkanó új jelenségeket. Mindezeken túl fontos szerepet kell vállalnia abban is, hogy a művek befogadását — azok belső művészi törvényszerűségeinek értelmezésével — elősegítse, megkönnyítse. Végeredményben olyan feladatok ezek, melyek bizonyos szempontból meghatározzák a folyóirat arculatát, az irodalom folytonosságához való viszonyát, az olvasókkal teremtett kapcsolatát. A Jelenkor múlt évi számait lapozgatva úgy tűnik, hogy a szerkesztőség — folytatva az eddigi gyakorlatot — a műértékelés és műelemzés terén sokoldalúan megvalósította mindazt, amit egy irodalmi lap lehetőségei kínálnak. Értékelő tanulmányok Azt már korábban is tapasztalhattuk, hogy a folyóirat a köréhez tartozó alkotók munkásságát megkülönböztetett figyelemmel kíséri. Nemcsak a Pécsett élő írók, költők műveinek kritikai értékelésére helyez nagyobb nyomatékot, de az innen elszármazottak, vagy időközben az alkotói gárda állandó tagjává „fogadotlak" munkáinak elemző ismertetésére is. Példákat a régebbi évfolyamokból szép számmal sorolhatnánk, azonban maradjunk most csak az elmúlt évnél. A nagyobb lélegzetű tanulmányok közül ki kell emelnünk Szalay Károly írását — megjelent a januári és a februári számokban — mert mind a kritika, mind az olvasók szempontjából hasznosnak és értékesnek látszik. Szalay Kolozsvári Grandpierre Emil pályájának több évtizedet átfogó szakaszát, az író szatirikus látásmódjának sajátosságait tárgyalja (Egy magatartás szatírája, a cselekvésképtelen ember). Bár Kolozsvári népszerű író, munkásságának kritikai értékelése meglehetősen hiányos. Szalay tanulmánya lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy egy kellőképpen mindeddig fel nem mért művészi teljesítményről hitelesebb, összetettebb képet alkossunk, biztosabban helyezzük el az értékek rendjében. Az utóbbi években gyakran találkozhattunk Hernádi Gyula és Tandori Dezső írásaival a Jelenkor hasábjain. Alkotómódszerük a mai s&kirányú modern törekvések között is rendkívül egyedinek mondható. Ez eredményezi, hogy kritikai megítélésük és olvasói fogadtatásuk többnyire a végletekben merül ki. Egyesek maradéktalanul magukénak érzik munkáikat, mások kategorikusan elutasítják. Jónak találjuk, hogy ebbe a lappangó vitába a Jelenkor két alapos, mértéktartó írással beleszólt. Béládi Miklós Hernádi Gyula regényeiről írott tanulmányában a látásmód újszerűségét, s annak bonyolult — olykor elfogadható, olykor bírálható — összetevőit vonja elemzésének körébe. Fogarassy Miklós Tandori költői törekvéseinek mostanában mind erőteljesebben kibontakozó jellegzetességeit próbálja úgy megvilágítani, hogy — egyes verseket is segítségül véve — egy öntörvényű líra belső világát az olvasók szemével is láttassa. Pécshez szorosabban kötődő írók munkásságáról a kettős nyári, és a szeptemberi számokban olvashattunk hosszabb tanulmányokat. Különösen a nemrég elhunyt Lovász Pál alakját idéző és szelíd hangú költészetét méltató Makay Gusztáv írását érezzük olyannak, mely a Jelenkor hagyományokat ápoló, a helyi értékeket az irodalom egészébe bekapcsoló törekvéseit szol. gólja. A múlt évben köszöntötte a folyóirat a hatvanéves Pákolitz Istvánt. Ez alkalomból Bécsy Tamás és Csányi László írásai foglalkoztak behatóbban Páko- litz költészetével. Mindkét írás jó példa arra, hogy miként lehet egy irodalmi folyóirat gyakorlatában összeegyeztetni az alkalomszerűséget és a tartalmas műértékelést. Versről versre Ez az új sorozat nyolc alkalommal jelentkezett 1979-ben a folyóirat hasábjain. Bár rögtön hozzá kell tennünk, hogy csak annyiban új, amennyiben a Jelenkor vállalkozott nyomtatásban való megjelentetésére. A sorozat egy-egy darabja ugyanis a rádió „Minden versek titkai” című műsorában hangzott, illetve hangzik el előbb. Tulajdonképpen másod- közlésről ven szó, ennek ellenére úgy véljük — s ebben néhány olvasói vélemény is megerősít bennünket —, hogy a Jelenkort a vállalkozásért csak dicsérhetjük. Elsősorban azért, mert komolyan veszi az ismert latin mondást — a szó elszáll, az írás megmarad — másodsorban pedig azért, mert az irodalmat tanítók és a verseket kedvelők táborának olyan segítséget nyújt, amely segítséggel közelebb juthatunk a modern költészet titkainak megértéséhez. Rendhagyó verselemzések ezek, a megszokottól abban térnek el, hogy a versek értékét, szépségét beszélgetés keretében tárják fel költők, kritikusok. A sorozat szerkesztője, Lajta Kálmán kétféle megoldást alkalmaz. Ha olyan vers kerül elemzésre, melynek írója mór halott, általában egy jeles élő költőnkkel beszélget a kritikus róla. Ha a vers szerzője mai költőink egyike, természetesen ő a beszélgető partner. Ily- módon mindig a „legilletékesebbek” közreműködésével bomlik ki egy-egy költői alkotás titka, varázsa. Külön érdeme a sorozatnak, hogy a beszélgetés résztvevői a vers értelmezését összekapcsolják a költői pálya alakulásával, s ezáltal egy pontból kiindulva megismerhetjük az életmű csaknem teljes világát. Már ez a nyolc „Versről versre” közlemény is bebizonyította, hogy a rádióműsor átvétele jó és hasznos elgondolás volt. Képzőművészet és kritika A Jelenkor szinte megindulásai óta feladatának tekintette a társművészetek, mindenekelőtt a kortárs képzőművészet figyelését. Nemcsak a tájékozódásban nyilvánult ez meg, de kifejezésre jutott az egyes életművek, stílusirányzatok, törekvések értékelésében is. Idővel állandó rovatok alakultak ki, hogy biztosítsák a folytonosságot. Ma elmondhatjuk, hogy irodalmi folyóirataink között talán a Jelenkor az egyetlen, mely ekkora terjedelemben és ilyen rendszerességgel ad helyet képzőművészettel foglalkozó írásoknak. Jónak tartjuk, hogy a szakmabeliek mellett több alkalommal írók, költők is beleszólnák a képzőművészet dolgaiba. Ez egyrészt közelíti a két művészeti ágat, másrészt lehetőséget biztosít a polarizáltabb megítélésre. A múlt évi számokban három szerző írása is alátámasztja ennek igazságát. Tüskés Tibor Varga Hajdú István művészetéről írt esszét. Fodor András Egry József örökségét értékelte, Bertha Bulcsu pedig a nyolcvanéves Martyn Ferenccel készített — a festő pályáját és művészi világát — egyaránt árnyaltan érzékeltető interjút. De a szakmabeliek közül is olyanokat igyekszik megnyerni a folyóirat, akik egy-egy életmű vagy korszak avatott ismerői. Elég itt megemlítenünk — csak a tavalyi számokból — Németh Lajos, Rózsa Gyula, Hárs Éva, Láncz Sándor műtörténészek nevét, hogy — tanulmányaik ismertetése nélkül is — jelezzük azt a magas tartalmi színvonalat, amit munkatársi közreműködésük jelent. Kovács Sándor Emlékezés Goldmark Károlyra Százötven évvel ezelőtt, 1830. március 18-án született Keszthelyen a magyar zenetörténet egyik jeles alakja, Goldmark Károly zeneszerző. Apja kántor volt. Fia születése után Keszthelyről Tabra, majd a sopronkörnyéki Német- keresztúrra költözött a család, fgy került a 12 éves, hegedülni tanuló gyermek a Soproni Zeneegyesület iskolájába. Óráira gyalog járt be Németkeresztúr- ról Sopronba. Itt látott először színházi előadásokat és hallgatott hangversenyeket Tizennégy éves korában Bécs- ben folytatta zenei tanulmányait Ekkor kezdett el komponál- gatni: duetteket, variációkat és fantáziákat Tehetsége és szorgalma révén növendéke lett a bécsi Konzervatóriumnak, hegedű- és összhangzattan órákra járt. Ebben az időben ismerkedett meg Haydn, Mozart és Beethoven műveivel. Döntő hatással a IX. szimfónia volt rá. 1848-ban a forradalmi események miatt hazajött szüleihez Námetkeresztúrra. (Mint nemzetőr, tagja volt annak a csapatnak, amely Sopron környékén megütközött Jel la sich se. regével. 1848. és 1851. között a soproni és a győri színház zenekarának szólamvezető hegedűse. 1851-ben Budára szerződött Amikor a társulat 1852-ben felbomlott, bécsi színházak zenekaraiban játszik és szorgalmasan írja műveit a gazdag Bettel- heim-család biztatására és anyagi támogatását élvezve. 1858-ban ismét Pesten él. Zongora leckéket ad és egy óbu. dai kiskocsmában Richter János — a későbbi nagy karmester — zongorakíséretével esténként tánczenét játszik. 1859. április 13-án a pesti Európa-száiló nagytermében szerzői esttel jelentkezik, amely elismerő kritikát kap. Visszatér Bécsbe. Kedvező sikert arat ot- toni szerzői estje is. Ismert alakja lesz a császárvárosnak. Megismerkedik Liszt Ferenccel és több neves muzsikussal. Megbízzák zenekritikák írásával. Rö. viddel utána állami ösztöndíjban részesül. Kedvére komponálhat. Megírja nagysikerű művét, a „Sakuntala-nyitányt”, amelyet a bécsi Filharmonikusok mutatnak be, két év múlva Budapesten Erkel Ferenc vezényletével hangzik el. Ennek nyomán a magyar kormány jutalmazza ösztöndíjjal. Megválasztják egy bécsi kórus karnagyának is. 1865—1971. között élete főművén, a „Sóba királynője" c. operáján dolgozott. A mű négy éves huzavona után került csak színpadra. Premierje 1875. március 10-én volt, közönségsikere pedig akkora, amilyent a bécsi Opera házban akkortájt nem tapasztaltak. Sorsa ettől kezdve még kedvezőbbre fordult, csak zeneszerzéssel foglalkozott. Gmunden fürdőhelyen villát vásárolt. A nyarakat itt, a teleket Bécsben és Budapesten töltötte. Ellátogatott Olaszországba is, egy ízben nagy zeneszerző barátjával, Brahmssal. Hat színpadi művet hagyott az utókorra. Ezek közül — a Sába mellett — a Merlin zenedráma, a Dickens kisregénye nyomán készült A házi tücsök c. meseopera és a Téli rege c. dalmű oratatt méltán sikert Jelentősek még: két szimfóniája közül a „Falusi lakodalom”, nyitányai (Penthesilea, Tavasszal, Prometheus, Sopp- hó, Itáliában), hegedűversenye és a budapesti Filharmonikusok fennállása ötvenéves évfordulójára írt „Zrínyi" c. szimfonikus költemény Kamaraművei közül II. zongoraötöse, kórusműveiből a 113. sz. Zsoltár emelkedik ki. Alkotásai különböző hatásokat mutatnak, de könnyen felismerhetők egyéni stílusjegyei is. Kedvelte a nagyívű dallamokat, a romantikus témákat, de formavilága a klasszikusok között szerkezetéhez áll közel. A világhírességig eljutott Gold- mark 1915. január 2-án hunyt el. Emlékiratában, gyermekkorát idézve, ezt írta: „Nagyai rideg az a lélek, amely el tudj« felejteni a helyet, ahol bölcső je ringott”. Várnai Ferenc
