Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-18 / 135. szám
1980. MÁJUS 18. KULTÚRA — •> o ~ DN HÉTVÉGE 9. Csordás Gábor: A nevelő nevelése Rajtunk van a szemük „1966-'ban, amikora Jelenkorban bemutatkoztam, olyasmit ír. torn, hogy a világot meg kell változtatni. Ma sem írhatok mást” Szűkszavú bemutatkozó, sát zárja ezekkel a szavakkal Csordás Gábor első verskötete borítóján. Az említett 66-os mondat pontosan így hangzott: ,,... a világot nem megváltani, hanem javítani kell. S ez a nehezebb." Nem kerestem volna elő a régi Jelenkor-számot, ha nem ő maga hivatkozna a 16 éves kamaszra, vállalva harminc, évesen is annak hitét, szándékait Ez a vállalás az arából, a vállalóból alig mutat meg valamit; bionco csupán, minden tisztességes gondolkodó bian- cója: ereje és tehetsége szerint „tölti ki" aztán a pálya során, megküzdve a változtatandó érvényes felmutatásáért, megküzdve kérdéseiért Ami az alkotóra vall, a személyiségre, az a vállalás módja, hőfoka az, hogy milyennek látja, s milyennek szeretné látni világát. Nem lehet véletlen, hogy a Móra Könyvkiadó Kozmosz-sorozata, melyben A nevelő nevelése megjelent, legjobb verses, köteteivel olyan költőket indított és indít útnak, akik a magyar líra országban-nemzetben gondolkodó, József Attilával, Nagy Lászlóval jelezhető vonu. latát vallják magukénak. Nagy Gáspár, vagy az utóbbiak közül Tóth Erzsébet és Zalán Tibor nevét említhetném példaként. Ebbe o sóiba tartozik a Pécsett élő Csordás Gábor. Remélem, lesz visszhangja kötetének. Kritikusai megmérik majd hibáit, erényeit, lesznek fanyalgók körülötte, hűvös váll. veregetők, mások esküsznek majd rá, az „így és sehogy máshogy” jegyében tagadván más költői megközelítések jogosultságát — mindenesetre közömbösen aligha teszi le olvasója A nevelő nevelését. Hadd mondjam ki: Csordás Gábor könyve jó verseskötet Ami első olvasásra feltűnik: tudja a „mesterséget”, használ, ja fogásait már-már fölényesen bánik eszközeivel. Azt írtam: feltűnő, holott ennek természetesnek kéne lennie. Általában nem az. Napilaipok és folyóira. tok versdömpingje a bizonyíték, hogy hány fiatal és kevésbé fiatal küszködik a kifejezés megtanulható minimumával Is. Ezért érdemel külön figyelmet Csordás Gábor verseinek formai biztonsága, bár eszköz csupán, mint az ábécé; akinek „ujjai- ban van” a betűk kapcsolása, az képes a szavak tartalmára figyelni elsősorban. A vállalt, kialakított költői szerep, és az azt egyénítő személyiség viszonya sajátosan alakul költészetében. Bár csaknem ki- zárólag első személyben versel, a „privát" szféra, a melegebb, bensőségesebb hang ai kötet nagy részében háttérbe szorul, meghúzódik a „képviselet", a vállalt szerep mögött. Persze ez a szétválás nem merev, nem mechanikus, hisz ha így lenne, pózzá, handabandává ürülne a javító, változtató szándék, a „közöm van hozzá”-magatartás általános dühvé sekélyesedne. Távol tartja attól Csordás Gábort biztos költői ösztöne, intellektusa, s a nyílt számvetés az ilyenfajta magatartás, közéleti- ség szükségességével és hátrányaival. „bár alkatod s neveltetésed legyőzted: nem nyertél világot házat hazát hitet barátot taszít el minden változásod" — írja némileg keserűen. Másutt ironikusan fogalmaz: „felöltőm önarcképemet”, ám a változásokból kirajzolódó önarckép, fő. képp az utolsó ciklus, a piros- fehérzöld pilóta verseiben, egyre jobban összeforr a „másik” arccal. Hiszem, hogy pályája« igazolja a kötetborító által megfogalmazott metaforát: Pincze. helyi Sándor grafikáján az írógéppel szorosan egymás alá írt sorokban egymásra ütött cím és név, szándék és személyiség szétbogozhatatlanságát példáz, za. Csordás Gábor ahhoz o nem. zedékhez tartozik, mely a „legendás" hatvanas évek közepén volt „világmegváltó” kamasz, az évtized fordulóján ért felnőtté, s nyitott kritikus szemmel figyelt a hetvenes évek konfliktusaira, görcseire. Ez a nemzedék részt kér és részt vállal o társa, dalom gondjaiból, „itt szeretne letelepedni végleg”. Bátran, és legjobb képviselőiben felelősséggel kérdez, s nem elégszik meg a1 sztereotip válaszok, kai. Egyre inkább: a maga sztereotip válaszaival sem. Türelmetlensége, tenni akarása hatalmas energia, természetes, hogy olykor felnagyított, máskor lekezelt konfliktusok forrása is. Ide illik Berend T. Iván meg. állapítása (Utunk a hetvenes évtizedhez, Népszabadság, 1980. május 11., vasárnap), miszerint „a fiatalabb nemzedék, amely természetes közegként nőtt bele abba, ami az idősebbeknek még élményszerű vívmány volt, nyilvánvalóan többre és másra vágyik". E „több és más” tartalmait fogalmazva szűkebb és tágabb köröket járnak be Csordás Gábor versei. A hatvanas évek közép-európai csavargásai, a hatvannyolcas nyugat-európai diáklázadások emléke, személyesen megélt és olvasmányélményekből mitizált események váltakoznak a kötet ciklusaiban, nevek kavarognak, Rousseau, Apollinaire. József Attila, Che Guevara, Nagy László, Cseh Ta. más nevei. Jellemző a nyitottság, a világra-figyelés, az a már-már görcsös igyekezet — mely szintén a nemzedék sajátja —, hogy „együtthaladjon” a dolgokkal, hogy ellentmondásaival, traumáival együtt is minél többet fogadjon be a környező valóságból. A versek hang- váltásai, módosulásai érzéke, nyen, s azt hiszem érvényesen jelzik egy nemzedék közérzetét, azt, hogy a „természetes közeget", amelybe belenőtt, csak kritikával tudja igazán sajátjának elfogadni. Tudom, sok mindenről nem esett szó e jegyzetben, nem írtam az iróniáról, mely a kötet fontos jegye, noha zárójeleit sokszor lepattintja a versek indulata, nem esett szó a kedvelt dalformáról, vagy c» Kraut- és Rousseau Park Rezervátum-ciklus nagyívű, változatos szerkezetéről. Ajánlást akartam írni voltaképp, első olvasás utáni reflexiókat Csordás Gábor szug- gesztív, megragadó verseiről. Annyit tulajdonképpen, hogy költőnek soha rosszabb indulást, mint A nevelő nevelése. Parti Nagy Lajos Csordás Gábor versei Szolgálat a nép akit szolgálni véltem vidám volt bátor és hatalmas az elnyomáson diadalmas de bennrekedt a költeményben maradt papír és nyomdafesték hosszabbak nélküle az esték s a vers így készül: szöszmötölve mert nem tudni mivégre készül mert mindig más olvassa végül Folyamodvány állampolgárságért én itt szeretnék letelepedni végleg nyalókás Betlehemben hol éjszaka nyűtt asszonyok fogannak boldogtalan önkívületben hol éjszaka eltévedt pásztorok esnek a falnak boldogtalan önkívületben hol éjszaka hol háromkirályok zománccsillag alatt kezünkben aktatáska futkosunk ideológiai oktatásra lépcsőházakban redősödünk homálylunk a lelátón ha az új figurákat bemutatják s míg feltorlódunk az előszobákban kislányok hasában nevetnek rajtunk fejjel lefelé akik majd megértik a törvényeket Grain András rajza Gyerekek a felnőttekről O A gyerekek mindent észre- vesznek. ami bennünket jellemez. De vajon mi észreveszünk-e mindent bennük? Észrevesszük-e legalább a lényeget? És ha igen, így kell valóban szemrevételeznünk egymást, mintha két külön világba tartozók volnánk? A kérdés szónoki. Miből kellene egy kicsit több? Mire van szükség? Csupa ősi dologra. Szeretetre például. Belátásra, önmagunk precízebb kontrolljára, önkritikára. Szeretet persze sokféle van. Van ömlengős, von szikár, tartózkodó. Van önző és van langyos szeretet A legkevesebb az okos szeretetből van, az alkotó, a konstruktív szeretetből, amely többé tesz. Többé teszi azt is, akire irányul, meg azt is, aki gyakorolja. Belátás? önkritika? Az utóbbiakat lassan csak hírből ismerjük. Pedig egyre nagyobb szükség volna rájuk. Hi. szén kis családi hajóinkat nem kormányozhatja más, csak mi. Gyerekeink a szüleiktől várják a legtöbbet. Mi pedig sietünk. Komorak vagyunk. És tényleg nem értenénk még a tréfát sem? Pedig a szép gyermekkor biztosítása a mi erkölcsi kötelessé, günk. Minek hallgatni erről? Minek mindig csak a pénzről, az „anyagiakról" beszélni, amikor az élet sokkal fontosabb kellékeiben, tartalmaiban egyne nagyobb szükséget szenvedünk? Miközben az élet elszalad, szí- vet-kérgesítő küzdelmeinket vív. juk, egymásra is alig figyelve döbbenünk rá, hogy a gyerekeinkkel is baj van. Hogy a gyerekeinket is elveszíthetjük ... Valamiképpen mindnyájan tudjuk, érezzük ezt De hogyan látják ők? Olvasom tovább a dolgozatokat. — A felnőttek szigorúak, magasak: mérgesek. Mulatni járnak. Vannak részegek. A rendes emberek dolgoznak. A nők kici. comózzák magukat. Az apukák és anyukák az egyesekért büntetést adnak. Vannak szerelmesek és terhesek is vannak ... — Én a szülőket mérgesnek látom. Olyan szülőket szeretnék, akik mindig elvinnének a vidámparkba. — Én azt sem értem, miért kell azért gyermekévnek lennie, hogy megértőbbek legyenek hozzánk. Azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, csak azért, mert felnőttek ... Egy felnőttnek köszönünk kell, de ő elnézhet felettünk. Sietnek, kapkodnak, nincs idejük arra, hogy velünk legyenek, Nevelnek bennünket, azt hiszik, jól. Ha jól nevelnének, akkor nem lenne annyi csöves az utcákon, — A felnőttek nagyon komolyak és szigorúak. Csak néha van kedvük viccelni. — A felnőttek néha szigorúak, de néha jók is tudnak lenni. A felnőttekkel még viccelni sem lehet, mert nagyon komolyak. Szerintem az a rossz szülő, aki a gyerekét az egyesért, a kettesért, vagy még a hármasért is megveri. Inkább segítene neki a tanulásban. — Szerintem a felnőttek nem nagyon becsülik meg a gyerekeket és csak akkor látják be, hogy hibáztak, amikor már nagyon idősek és látják, hogy már nem törődik velük senki. — A felnőttek becsvágyók, egyre magasabbra akarnak tör. ni. Több pénz, szép kocsi, luxuslakás, nyaraló — ez a céljuk. A gyerekeiket saját nagyratörő elveikre nevelik. Magukban, kettesben pedig szidják egymást... Aki dolgozik naponta háromnégy órát, amikor hazaérkezik, egyre csak azt mondja, hogy elfáradt... Minden kis semmi, séget naggyá növelnek. — Az idősebbek általában aranyosak, de közöttük is van egy-két olyan... A fiatalabbak, azok sziigorúak, semmit nem engednek meg. Például csoki, fagyi... Mindig azt mondják, nincs pénzem! És a hónap végén annyi ötszáz forintosa van ... — A fiatal szülők úgy elkényeztetik a kicsi gyereket, hogy az már azt hiszi, neki mindent szabad. Bezzeg, ha a gyerek felnő, akkor nem vállalják a kö. vetkezményeket. — Sokat dolgoznak, de inkább magukra adnak sokat, mint a gyerekeikre. Egyik nap is nagyban focizok, és odajön hozzám egy férfi. Azt mondja, máshol focizzak. Elmentem más. hová, de onnan is elküldött egy ember. HAT NE AZT MONDJAK, HOGY HOL NE FOCIZZAK, HANEM AZT, HOGY HOL FOCIZZAK. — Sok mindenféle nap van, ahelyett, hogy gyermeknap len. ne. Most volt a gyermekév, de ezután legalább egy évtizedig kell várni, amíg újra lesz... A felnőttek néha nagyon igazságtalanok. A tv-ben például a szünidei matinéban Mindenki iskolája van, ahelyett, hogy egy jó filmet vetítenének. És a céllövölde... Ez is egy istencsapás, mert, ha az ember eltalálja, amit megcélzott és ha csak elreped a pálca, akkor nem kap semmit. Nem adják oda-, csak akkor, ha teljesen eltörik. Hát ilyenek a felnőttek. — A kisebb gyerekeket sokszor becsapják a boltban. A fel. nőttek fontoskodnak. Kis füstből nagy felleget fújnak. — Én szeretném, ha a felnőttek nem lennének ilyen rósz. szak a gyerekekhez, hanem szeretnék őket, hiszen ők a jövő felnőttjei. — Szerintem a felnőttek két- arcúak. Ezt úgy értem, hogy amikor nálunk vendégek vannak, akkora szüleim süteménye, két hoznak és mondják, hogy játsszunk. Viszont, amikor a vendégek elmennek, elkezdenek kiabálni... A kétarcúságot úgy is értem, hogy gyakran mást mutatnak, mint, amit gondolnak. — Van olyan, aki unalmas, mert folyton mindenkit mindig nevel, mintha ő lenne a nem is tudom, mi. Van. amelyik barátságos és törődik a gyerekekkel. * Vannak szigorúak, akik nem engednek meg semmit Vannak, olyanok, akik hanyagok, és ezekről példát vesznek a gyerekek és ők is hanyagok lesznek. Vannak, akik szadisták és kínozzák a gyerekeket különféle ötleteikkel. * Hiszik, nem hiszik, szinte a végtelenségig folytathatnám. Vannak persze „pozitív” vélemények is. Azokat ezúttal mellőztem. És most az úgynevezett csattanót, a kommentárt is mellőzöm. Ezek a színek ilyenek. A rögtönzött tanulságok pedig úgy sem érnének semmit. Mindenesetre látható: a gyerekek mindent észrevesznek, ami ben. nünket jellemez. De vajon mi észrevesszük-e bennük legalább 'Ml a lényeget? Bebesi Károly
