Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-18 / 135. szám
2 Dunantmt napló 1980. május 18., vasárnap wr Ősszel nyílik a Park mozi A legkorszerűtlenebb a pécsi filmszínházak közül a Park mozi volt. Olajos padlója, szén- fűtéses, szűk széksorú moziként ismertük már régóta, ahol a technikai berendezések is elavultak. A Baranya megyei Moziüzemi Vállalat majd tíz éve elkezdte a Park mozi felújítását, aminek eredményeképpen először megnyithatták a kertmozit és ez év őszétől a teremrész is újra várhatja a nézőket. De lényegében ez már egy új mozi lesz, amely nem emlékeztet az elavult létesítményre. A felújítás és berendezés tizennégy- njillió forintba kerül (a kertmozival együtt 26 millió forint), amelynek nagyobb részét a vállalat fedezte. A központi támogatás 2,8 millió forintot tett ki. Az egész épület átalakult. A régi kályhák helyett gázzal fűtőnek, a falak és a padozat esztétikus burkolást kap. A nézőteret két méterrel megemelték, így javítva jelentősen az átlátást az egyes széksorok fölött. Eltűnnek a régi ajtók, gépi 'nyitású, ún. nehéz függönyök zárják a termet. A széksorok között egy méterre növelték a közöket, többé nem kell szorongom a kényelmetlen üléseken. Új székek kerülnek természetesen a moziba. A férőhelyek szá. ma így 430-ra csökken, de ez elengedhetetlen volt a színvonal, a kényelem növeléséhez. A fedett moziba is a Felsőmalom utca felől lehet majd bejutni, külön bejáratot csináltak erre a célra. S ha az északi oldalra tervezett szanálások befejeződnek, a Koller utca felé is építenek bejárati utat. A mozi egyébként asztalos- üzemmel is bővül, s gondnoki lakást is építettek. A Park moziban korszerű ruhatár és büfé is helyet kap. A kivitelező vállalat, a Bólyi Költségvetési özem munkáját a moziüzemi vállalat vezetői dicsérik, remélhetőleg a nézők véleménye is kedvező lesz a minőséget illetően. Még hátra vannak a szakipari munkálatok, a burkolások és az álmennyezet elkészítése. Ez utóbbit csak magánvállalkozóval tudják megcsináltatni. A Baranya megyei Moziüzemi Vállalat a Park mozi felújítása után a Kossuth, majd a Petőfi mozi kisebb korszerűsítését is tervezi, de a vidéki létesítményeiket is folyamatosan szé- pítgetik. Minderről a napokban esett szó, amikoris a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának munkatársai ellátogattak a moziüzemi vállalathoz, akik az északi szanálás meggyorsításához kértek segítséget B. A. Kitüntették a sombereki Béke Őre Termelőszövetkezetet A szakma kiváló brigádja lett a Petőfi Sándor traktoros brigád A helyi általános iskola kul- túrcsoportja, citerazenékara, és a két éve alakult palotaibozsoki rézfúvós úttÖTŐzenekair köszöntötte egy csokorra való kedves műsorszámmal tegnap délelőtt a sombereki kultúrháziban a Béke Őre Termelőszövetkezet tagságát abból az alkalomból, hogy elnyerték c* Kiváló Termelőszövetkezet kitüntetést. Az ünnepi közgyűlésen részt vett dr. Királyi Ernő, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának vezetője, dr. Kása Ferenc, a Megyei Pártbizottság osztályvezetője, Devecseri József, a mohácsi járási pártbizottság első titkára, dr. Németh Elemér, a móhácsi járási hivatal elnöke, László Emil, a TESZÖV titkárhelyettese. Ismeretes, hogy Somiberek tavaly elsőként tette meg ikong- resszu si m unkaverseny-vá Hálósát, amelyhez sók termelőszövetkezet csatlakozott az országiban. A vállalásokat, mint arra Gaszler József termelőszövetkezeti elnök ünnepi beszámolójában rámutatott, túlteljesítették. A vállalt 400 000 forint helyett 2 millió forint költségmegtakarítást értek el, az árbevételt pedig 2,5 millió helyett 5 millió forinttal növelték. Növelték az állattenyésztés termelését, hektáronként 7,6 mázsa húst állítottak elő, s ez év végéig el akarják érni a 9 mázsát. Javították a takarmányfel- h aszná lést. Egy kiló sertésh úst 3,90 kiló, egy kiló baromfihús 2,28 kiló, 1 liter tejet pedig 37 deka abrakból állítanak elő. A termelés értékét 6 százalékkal emelték, az energiafelhasználást csak 5 százalékkal. Tiszta nyereségük 42 millió forint, nyereségszintjük 19 százalékos. Ebiben az éviben tovább bővítik a termelést, 1980-ra 12 százalékos növekedési ütemet és 48 millió forint nyereséget terveznek. Kihasználva a broi- lerexportban rejlő lehetőségeket — a kilónként 4 forintos felárat — Pa lotalbozsokon és Görcsönydobokán teljesen saját erőiből egy-egy új nevelőházat építenek. Ez újalbb 700 tonna baromfihús értékesítését teszi lehetővé. A broiler programjukba a háztáji gazdaságokat is bevonják. Korszerűsítik a' tavaly 36 millió forgalmat hozó háztáji árutermelést. A közös látja1 el naposcsibével, sertés és szarvasmarha-hízó alapanyaggal, tápkeverékekkel és műszaki berendezésékkel a kistermelőket. A MÉM és a TOT elnöksége nevében dr. Királyi Ernő köszöntötte a nyolcszorosán ikitün. tetett szövetkezet kollektíváját, majd átnyújtotta a kiváló címet dékuimentáló oklevelet Gaszler Józsefnek, a tsz elnökének. Ezután miniszteri kitüntetéseket adott át. A Kiváló munkáért kitüntetést ifjú Sip Márton, Nyilas Mihály, ifj. Csikós István és Gaszler József vehették át. A Petőfi Sándor traktoros szocialista brigád a Szakma kiváló brigádja kitüntetésben részesült. Tamás Lajos és Schneider Józsetné tsz-tagok o Kiváló szövetkezeti munkáért TOT kitüntetést vették át László Emiltől. A Tsz kiváló dolgozója kitüntetést húszon kapták meg. Megjutalmazták a legjobb szocialista brigádok tagjait. — Rné — Jövőre beindul Pécsett a horvát-szerb gimnázium Gyúrok György, az'MDDSZ titkárának nyilatkozata Ez év tavaszán egy határozat alapján hirt adtunk arról, Hogy horvát-szerb gimnáziumi osztály indul a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola keretében. A középiskolába való jelentkezések heteiben viszont kiderült, hogy ebben az évben még nem sikerül beindítani a baranyai, illetve somogyi horvát és szerb nemzetiségi fiatalok számára a pécsi gimnáziumi osztályt Mi lesz a sorsa ennek az elképzelésnek? Erre kértünk választ a Pécsett tartózkodó Gyúrok Györgytől, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének titkárától: — Két éve annak, hogy az Oktatási Minisztériummal, a Baranya megyei Tanáccsal egyetértésben meg kívánjuk indítani Pécsett a horvát-szerb gimnáziumi osztályt. Úgy érzem, a szövetség az idei évben nem kapcsolódott be elég hatékonyan ennek szervezésébe, noha jómagam végigjártam valamennyi települést Baranyában és Somogybán, ahol nemzetiségeink élnek. A fő probléma az, hogy alacsony a végzős gyerekek száma, és ezek jó része is a szakmák, a szakközépiskolák, szakmunkásképzők felé irányul. Kevés a humán, tehát gimnáziumi érdeklődésű tanuló. Ezek egy része Drávakeresztúr, Drávátok, Drávasztára, Felsőszent- márton községekből és a somoHangverseny, hasznos tapasztalatokkal I. déldunántúli amatőr jazztalálkozó Pécsett A rádiófelvétel zavartalansága miatt félhomályban kezdődött szombat délután a pécsi Ifjúsági Háziban az I. dél-dunántúli amatőr jazz találkozó. Igaz, elsősorban hallani kellett a koncerteket. Esti fellépésük miatt, a kiadott műsortól eltérően a szekszárdi Big Band tagjai adták elő műsorukat, majd a két éve alakult barcsi Dixieland együttes következett. A találkozóra rajtuk kívül ai siófoki Volán Ifjúsági Dixieland, a mohácsi Jazz Quintett és a szekszárdi Big Bandhez is részben tartozó Jazz Trió jött el. A mohácsi együttes tagjaival a függöny mögött találkoztunk, ahol fellépésükre várakoztak. Először kicsit vonakodtak, de azután vezetőjük, Langhoff László elmesélte a quintet* megalakulásának történetét: —< Másfél éve jött létre az együttesünk. Mindnyájan zenélünk már régóta', de addig csak külön-külön. Egyszer közösen meghallgattunk egy zenekarokat minősítő hangversenyt és akkor kaptunk kedvet az együtA Barcsi Dixieland együttes játszik tes alakításához. Hangszereink zongora, bőgő. dob, alt- és te. nor szaxofon. A mohácsi Bartók Béla Művelődési Központban szoktunk tailálkoznii, gyakorolni. Eddig Mohácson és Jugoszláviában léptünk föl. A szakmánk különben egyáltalán nem zenéhez kötött, van köztünk kőműves, villanyszerelő, mezőgazdász, autószerelő, vámtiszt. Elsősorban swinget játszunk, ami. hez külföldi ismerőseinktől is kapunk kottákat, de magnóról is tanulunk számokat. — Tavaly alakult meg az országos jazzklub-hálózat és annak regionális központjai. Törekvésünk a területünkön működő amatőregyüttesek segítése és ennek egyik módja a most megrendezett találkozó, amely a Baranya megyei Nevelési Tanácsadó, az Ifjúsági Ház és a központunk közreműködésével valósulhatott meg. Én nagyon bízom a találkozó sikerében, hasznosságában, amely remélhetőleg tovább erősíti azt a kialakuló véleményt, hogy igenis lehet amatőröknek is jazzt játszani színvonalasan — mondta a találkozó célkitűzéséről Bornemissza Géza, a dél-dunántúli regionális jazz központ veeztője megnyitó beszédében. A találkozó egyébként nem a versenyszellem jegyében jött létre, de szakmai értékelést, tanácsokat, útmutatókat nyújtott, hiszen Gonda János zeneesztéta, zongoraművész a bemutató után értékelte az elhangzott produkciókat. A jutalmak átadása után Gonda János adott koncertet több közreműködővel együtt. Barlahidai A. Június eise/étőí Oj menetrend a Nintf-näl A vasútállomások személypénztárainál és a felvilágosító ablakainál május 1S-től kapható a június 1-től szeptember 27-ig érvényes hivatalos vasúti menetrendkönyv, valamint a kisméretű pécsi MÁV—Volán menetrendkönyv. (A hivatalos menetrendkönyv a nyári időszámítás miatt csak szeptember 27-ig érvényes, az órák visszaigazításáva! újra megjelenik az őszi—téli—tavaszi időszakot magába foglaló új kiadás. Az új menetrend lényegesebb újdonságai: Pécs—Budapest között új gyorsvonatpár fog közlekedni, az első két hétben csak szombaton és vasárnap, VI. 14-től már naponta Pécsről 8.25-lcor indul és 12.00 órakor érkezik a Budapest-Déli pályaudvarra, ellenirányban 15.40-kor indul és 19.25- kor érkezik Pécsre, ezzel naponta már négy gyorsvonatpár köti össze a megyeszékhelyet a fővárossal. A Pécs— Dombóvár közti pályatest felújításával rövidült a Pécs—Budapest közötti menetidő: a reggeli személy 23 perccel később (5.30-kor) és a Mecsek expressz 15 perccel később (6.10-kor) indul és a már megszokott időben, 10.50- kor, illetve 9.15-kor érkezik a Délibe. A déli gyors negyedórával előbb, 12.50-kor indul és 25 perccel előbb ér Budapestre, a délutáni személy öt perccel később, 14.15-kor ii* dúl és 20.05-kor érkezik a fővárosba, a Zselic expressz indulási (17.35) és érkezési (21.25) ideje változatlan.. Visszafelé a Zselic változatlanul 6.40- kor jön, de 10 perccel előbb, 10.20- kor érkezik; a reggeli személy majd két órával később, 7.40-kor indul és 12.40-kor érkezik, míg a déli gyors 12.50- es indulás után 16.20-kor fut be Pécsre. A Mecsek változatlanul 18.30- kor indul, de 17 perccel előbb, 21.33- kor fut be a pécsi főpályaudvarra. A másik újdonsággal is régi kérés valósult meg, átszállás nélkül lehet Pécsről Győrbe és visszautazni az ún. városközi gyorsvonattal Dombóváron, Sárbogárdon, Székesfehérváron és Komáromon át. Pécsről 5.05-kor indul és érkezik 9.43-kor, Győrből 17.38-kor jön vissza és 22.30- kor fut be Pécsre. Ezzel a jó csatlakozási lehetőségek révén Pécs, Szekszárd, Kaposvár, Mohács, Dunaújváros, Győr, Tatabánya, Komárom, Veszprém, Pápa és Székesfehérvár is karnyújtásnyira került egymáshoz, akár egynapos turistaprogramokra is érdemes az északi országrészbe vonatozni. (Székesfehérváron a 7.52-es érkezés után a Balaton mindkét partjára van csatlakozás: a délire 7.58- kor, az északira pedig 8.04-kor. A Balaton északi partjára utazóknak kifejezetten ajánlható az új pécs—győri gyorsvonat. A pécs—szolnoki gyorsvonatpárral a keleti országrészbe utazókra is gondoltak a menetrend összeállítói, egyelőre szombatra és vasárnapra. Akárcsak a győri gyorsvonatpárnál, itt is az a cél, hogy feleslegesen ne kelljen Budapestre, illetve azon át utazni és mégis mielőbb, átszállás nélkül célba érjen az utas. Pécsről 6.20-kor indul és Bátaszék, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza után 12.07-kor érkezik Szolnokra. (Kiskunfélegyházán átszállással 11.22-kor Szegedre lehet érni.) Szolnokról vissza 16.02-kor gördül ki és Pécsre 21.37-kor érkezik. Pécsről a Balatonra és vissza a vonatok átlagban fél órával később indulnak mint eddig, új vonatpár indul Pécsről szombati és vasárnapi napokon, IX. 1-től csak szombaton 6.25- kor Balatonmária-fürdőre, vissza vasárnap jön Balatonszentgyörgyről 16.50-kor és 19.51-kor fut be Pécsre. Keszthelyre 7.05-kor indul és 10.30- kor érkezik (közvetlen vonatrésszel VI. 13-ig és IX. 1-től szombat, vasárnap kivételével Siófokra is.) A siófoki 7.25-kor indul és 11.12-kor érkezik VI. 15-ig és IX. 1-től szombaton, vasárnap, míg VI. 16-tól Vili, 31-ig naponta. A balatonszentgyörgyi für- dővonat 13.55-kor indul és 16.45-kor ér célba június 7-én, majd 13-tól augusztus 30-ig pénteken, szombaton, de Vili. 31-től szombaton. Visszafelé Siófokról a 16.35-kor induló vonat 20.35-kor, a Tapolcáról 16.21-kor induló 21.00-kor, a Balatonszemesről Vili. 31-ig csak vasárnaponként 18.14- kor induló 21.07-kor, a Balatonmáriá- ról (csak Vili. 31-ig vasárnaponként) 19.18-kor induló 21.56-kor fut be Pécsre. Lássuk, mennyiben változik Baranya vasúti személyszállító forgalma. Először indulnak személyvonatok a villány—nagyharsányi összekötővonalon, melyen Pécs—Barcs között Villányon át egy, Pécs—Harkányfürdő között további két vonatpár közlekedik majd és kísérletképpen a Bere- mendi Cementmű vasútállomáson is megállnak a „Piroskák". A Barcsról 4.10-kor, Harkányfürdőről 6.52-kor, Siklósról 7.11-kor induló és a Pécsre 8.15-kor érkező személyvonatnak csatlakozása lesz az új, 8.25-kor Budapestre induló gyorsvonathoz. (Ezt a beremendiek is elérhetik 6.34-es indulással és nagyharsányi átszállással.) Az új gyorsvonatnak viszont sem induláskor, sem érkezéskor nem lesz buszcsatlakozása a pécsi főpályaudvaron. Tehát ismét jár személyvonat Pécs—Harkány viszonylatban, igaz, hogy nem az évtizedeken át megszokott és a három éve felszedett síneken, a menetidő hosszabb mint a buszé, de az egyéni és a csoportos vasúti kedvezmények igénybevétele, a bőrönd tárolási lehetőség bizonyára megéri ezt a kis többletidőt. A párhuzamos közúti-vasúti személyszállítás fokozatos, ésszerűségi okok miatt történő felszámolása következtében: a Beremendről 6.34-kor induló vonat nem Barcsig, hanem csak Sellyéig megy, Nagyharsány— Beremend között a kihasználatlanság miatt kevesebb vonat jár majd. A Nagyharsány—Villány között létrehozott vasúti összeköttetés miatt viszont négy autóbuszjárat szűnik meg Siklós—Villány viszonylatában. A Pécsről 6.10-kor induló Mecsek expressz a sellyei, siklósi, beremendi, sőt a szigetvári utasokat is bevárja Szent- lőrincen. A Pécsről Keszőhidegkút— Gyönkre 7.40-kor, vissza 13.17-kor induló személyvonat június 1-től csak Szentlőrinc—Dombóvár között marad forgalomban. A PécsrőL Nagykanizsára 7.30-kor induló személyvonat ezentúl Szentlőrinc és Barcs között több megállóhelyen nem áll mep, így közel egy órával rövidül a menetidő Nagykanizsára. Az új menetrendet érdemes tanulmányozni, hiszen minden változást nem áll módunkban ismertetni. Érdemes megemlíteni, hogy június 1-től a vasúti jegyek áránál megszűnik a fillérezés (le- vagy felkerekítve egész forintokat fizetünk), megszűnik egykét díjövezet úgy a személyvonat, mint a gyorsvonat pótdíj esetében. A MÁV egyre nagyobb utaslétszámmal számol, az ésszerűség és a gazdaságosság határain belül azon van, hogy mind jobban kielégíthesse az utazási időkihasználási, valamint a takarékossági igényeinket. M. L. gyi lakácsai körzetből a barcsi és a szigetvári gimnáziumba jelentkezett. Szigetváron 12 nemzetiségi fiatal tanul, számukra heti 3—4 árában anyanyelvi szakkört indítanak. A pécsi horvát-szerb tannyelvű általános iskolából mintegy 10 gyerek tanul tovább a budapesti Délszláv Gimnáziumban. — Az indítandó pécsi horvát-szerb gimnáziumi osztály esetében az volt a másik probléma, hogy a Janus meghirdette ugyan az osztályt, de tisztázatlanok maradtak a szervezési körülmények, a személyi, tárgyi feltételek. Olyan kettős helyzet alakult ki, hogy arra vártunk, hány gyerek jelentkezik, a szülők pedig arra, ki és milyen körülmények között tanítja majd a gyerekeket. Mivel a családok . nem látták biztosítottnak a pécsi feltételeket, a budapesti gimnáziumba íratták gyermekeiket — Lesz-e tehát horvát-szerb gimnázium Pécsett? — Jelenleg kényszermegoldásokba .kellett belenyugodnunk, ugyanakkor a megye, a minisztérium és a szövetség álláspontja, hogy hiányzik itt a nemzetiségi gimnázium, és lenne elég tanuló is a beindításához. Ennek értelmében viszont most hozzá kell látni a szervezéshez, hogy szeptemberre már egyértelmű képet kapjunk minden feltételről, és aktivista hálózatunk szervezőmunkáját is felhasználva 1981—82-től megindulhasson Pécsett a horvát- szerb nemzetiségi gimnázium. Ezt nagyon sokan elvárják, annál is inkább, mivel a1 budapesti gimnáziumban osztályokat 1ceM bontani, ugyanis mintegy 47 tanuló jelentkezett első osztályba. G. O. Jelentkezés a pécsi Dolgozók Gimnáziumába Felvételt hirdet a pécsi Dolgozók Gimnáziuma aiz 1980/81. es tanévre az alábbi tagozataikra, illetve speciális osztályokba : esti tagozat, hetenként 3 tanítási nappal, hétfőn, szerdán és pénteken, a tanítás kezdete 16 óra. Levelező (1 napos) tagozat, hetenként 1 tanítási nappal, csütörtökön, 'illetve az első osztályaikban hétfőn, a tanítás kezdete 15 óra. Levelező (.1 napos, úgynevezett távoktatási) tagozat 'hetenként 1 tanítási nappal csütörtökön. Ezen a tagozaton csak egy II. osztály indul, a hallgatók az otthoni tanulást segítő mumkaila- pokkal dolgoznak. Levelező (2 napos) tagozat hetenként 2 tanítási nappal hétfőn és csütörtökön. Itt is csak II. osztály indul. A felvételi feltételek a következők: a gimnáziumba azok véhetők fel, akik Í6. életévüket betöltötték, munkaviszonyban vannak és sikeresen elvégezték az általános iskola 8 osztályát, illetve azzal egyenértékű iskolai végzettségük van (például a régi típusú gimnázium 4., illetve a volt polgári iskola 4. osztályát elvégezték). Felvehetők a háztartásbeliek és a gyesen levők. Azok is folytathatják tanulmányaikat, akik korábban megszakították gimnáziumi tanulmányaikat. Jelentkezési lap a beiratkozáshoz június 20-ig kérhető szombat kivételével mindennap 8—18 óráig a Dolgozók Gimnáziuma gazdasági irodájában vagy portáján (Pécs, István tér 10, telefon: 15-673, 15-718). A beiratkozás 1980. június 25-, 26-án van 15-18 óráig. Ehhez szükséges a kitöltött jelentkezési lap, a személyi igazolvány, valamint az előző iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány vagy annak hiteles másolata.