Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-17 / 134. szám

e Dunántúli napló 1980. május 17., szombat Tankötétezeiíség, alulnézetben Veszélyeztetett fiatalok - hatástalan intézkedések Tizenévesek a Dolgozók Iskolájában ■ ■ ■ ■ ■ ................... ■ * ------------------------------------------------------------------­B a ranyában az országosnál több az álta lános iskolai mulasztás, az osztályismétlő és a túlkoros tanuló. Mindezek következtében pedig a nyolc évvel korábban indult első " osztályosoknak csak 76,5 százaléka (ezen belül Pécs megyei városban 97,7 százaléka) végezte el eredményesen 1978-ban a nyolc osztályt. Ez pedig — két'másik megye után — a leggyengébb eredmény az országban." Az Oktatási és Kulturális Minisztérium múlt évi vizsgálatának összegezéséből valók ezek az adatok, melyekhez annyi kívánkozik még, hogy Baranyában 24 ezerre tehető azoknak a száma, akik 45 évnél fiatalabbak, és nem végezték el az általános iskolát. Nagyon sok, mintegy 6—10 000 közöttük a fiatalkorú, közöttük is a tanköteles, a 16 éven aluli fiatal. Hol vannak? Hová kerülnek? Mii lesz velük? Erre indul­tunk választ keresni. ■■■ ....... ' ' - . ♦ — Leg jobb esetben is csak annyit mondbatumik, hogy Pé­csett évek óta stagnálnak a tan kötelezettségi mutatók — mondja Walcz lánosné, a Pécs városi Tanács tanulmányi fel­ügyelője. — Nagy a városban a fluktuáció, a beköltözés, és ineirn lehet nyamoníkövetni, ki végzi el az általános iskolát az elsőben beiratkozottak közül. „Túl könnyen mondanak le a'z iskolák a túlkoros, fegyelme­zetlen tanulókról" — hailíjuk sokszor és sok helyütt az ítéle­tet. Esetünkben olyan iskolát kerestünk fel, ahol évek óta szinte emberfeletti harcot foly­tat a nevelői gárda a gyerekek megtartásáért. Egy igazgató tapasztalatai Pécsszabolcsi Általános Is­kola, Istvánder József igazga. tó: — Van a környékünkön élő ci­gányságnak egy rétege, amely 13—14 éves korban rendszere­sen igyekszik megszabadulni az iskolától. Ez úgy kezdődik, hogy a gyerek egyre gyakrabban zavarja az órát, nem figyel, a társait szórakoztatja. Otthon az opjo nem azzal engedi el az iskolába, hogy jól tanulj, néhogy rossz jegyet hozz, éhe. lyett a gyerek azt hallja, siess haza, dolgoznod kell, vigyázni a kisebbekre. Ezekre a gyere­kekre csak az ragad, amit a tanár pedagógiai módszereivel meg tud 'bennük gyökereztetek Aztán hiányozni kezd a tanuló az órákról, esőstől mennek o családhoz a felszólítások, majd a feljelentés a szabálysértési csoporthoz, amely 100—1000 fo­rint pénzbírságra ítélheti a szülőt. — Van ennek foganatja? — Előre mosolyognak, kérem, az iskolán és a tanácson is. Ven család, amely ellen egy évben 48 feljelentés ment el 48 környezettanulmánnyal. Egy idő után elő kell vezettetni a szü­lőt, aki egyetlen egyszer sem jelent meg a tanácsi idézésre. Ha van egyáltalán hol keresni a címzettet. Van gyerek, akinél tévesen van beíratva az apa neve, a putriban hiába is ke­resnénk anya'könyvi kivonatot — így a rendőr nem tud kit előállítani. Legtöbbször el se jut idáig az ügy. Van, hogy egy. Cigánytelep Dél-Baranyában két évig eltart egy ilyen húzavona A gyerek persze addig sem jár iskolába, az ügy elévül, mert kinő a tanköteles korból, és nem végzi el az általános is­kolát. A fiatal kiemelése a züllesztő környezetből, az álla. mi gondozásba vétel ugyancsak hosszadalmas folyamat. A be­idézett szülő persze jól képzett mártír, a bírságolás utón eset­leg elmegy segélyért. Annyit el­értünk, hogy o mi javaslatunk nélkül nem utalnak ki szociális segélyéket. Egy eset a sok közül A hét gyermekét egyedül ne­velő anya otthon tartja a nyol. cadik tanév elején legnagyobb gyermekét. Vigyáznia kell a ki­sebbekre, akik se óvodába*, se bölcsődébe nincsenek beírat­va. A vállalati szervek az isiko. Iának tesznek szemrehányást, amiért intézkedéseket fogana­tosít a nyolcadikos gyerek- érdekében. A hatóság matt. helyzetbe kerül, hiszen a gyer­mekeiket egyedül nevelő anyá­kat védi a társadalom. Nem vehetjük el a gyerekek elől a falatot holmi bírságolás cí­mén! Az iíkola végül letesz a gyerekről, majd két jegyző­könyvet is 'kap a városi ta­in ácstól : járjon el a gyerekek ügyében, akik kosárszámra lop. ják a gyümölcsöt a környék kertjeiben. — Végül elértük — zárja a történetet Istvánder Jó­zsef —, hogy a nyolcadikos kislány beiratkozott o dolgozók iskolájába. Dr. Pozsárká István, a Pécs városi Tanács igazgatási osztá­lya szabálysértési csoportjának vezetője: — Évente mintegy kétezer feljelentés érkezik hozzánk, eb­ből 200 az iskolai, ennél azon­ban jóval kevesebb ügyről von szó, hiszen van, akit har­mincszor feljelent az iskola, hi­szen ezeket az ügyéket 30—40 család produkálja a városban. — ön szerint hatásos a 100—1000 forint pénzbírság? — Mi büntetőhatóság va­gyunk, a mi feleinknél viszont nem jelent visszatartó erőt az efféle tortúra. Nekik nincs vesz­tenivalójuk. Lumpenelemekről von szó, akik nem látnak tovább a napi szükség Jeteik kielégítésén. Ezek a családok — nem tudok jobb szót — egyszerűen „hasz­nosítják” gyermekeiket. Miire azok tízévesek lesznek, a szülő sóját érdekeinek előbbrevitelét látja bennük, és nem tartja fontosnak, hogy „anyányi", 13 éves(!) lánya iskolába járjon. Amíg a1 kiváltó 'körülmények lé. teznek, amíg cigánytelep van, addig ez a mentalitás, ez aiz életmód újratermelődik. A bün­tetéstől előrelépést nem várha­tunk. Ezt leszögezte a KNEB vizsgálata is. Hová lett Marika? Cigánytelep. Nem a „klasz- szikus”, agyagiból, padosból ta­pasztott kunyhók, hanem fával, lemezzel, fóliával borított tá­kolmányok. A putrik mellett szeméttelep, állandó a pat­kó nyinivázió. Marikát 'keressük, aki harmadik alkalommal nem jelent meg a dolgozók iskolá­jában. — Hát férjhez ment — mond. ja az apa, és a feleségéhez utal bennünket, oz foglalkozik az ilyen „apróbb ügyekkel”. — Hát nem léhet annak már parancsolni — prézsmitál az asszony. - Tizenhat éves, szó­rakozni járt az Olimpiába, a Süketbe, ki tudja, hová. Meg­ismerkedett egy legénnyel, és tegnapelőtt elment vele Duna. földvárra. És most mór bottal üthetjük Mari'ka lába nyomát, mert ugyan kiskorú még, ugyan is­kolaköteles, de 16 éves és tör­vényeink szerint férjhez mehet. Ismét iskolában Hetedikesek. Köztük kellene ülnie Marikának is. Az iskola szerez — csak az szerezhet ne. kik munkahelyet — hetente két­szer kell órákra járniuk, ahová elengedi őket a munkahelyük. — Milyen érzés volt bukott diáknak, rossz tanulónak lenni az általános iskolában? Csend. Aztán egy terhes fia­talasszony szólal meg: — Kisebbrendűségi érzés volt. Nem azért maradtam ki, mint­ha buta lettem volna. De édes­apám börtönben volt, s nekem kellett a kicsiikre vigyáznom. Pedig engem minden érdékel, és o szülés után befejezem az iskolát. — Itt más mint az általános­ban? — Itt jobb — feleli egy fiú, aki a város kilenc iskolájában nem fejezte be tanulmányait. — Itt jut idő megbeszélni, ha nem értünk valamit, itt a gyen­ge tanulót is kihívják a* táblá­hoz. Az általános iskolában a jó tanuló a kedvenc, mindig az szerepel, egy gyengébbet fel se szólítanak, mert az úgysem tud semmit... így aztán per­sze, hogy lemarad. ♦ Ezeket o fiatalokat már jó helyen tudom. Bár értük is sza­bályos 'közelharcot kell folytat­nia a dolgozók iskolájának. Hi­szen a visszahúzó környezetben élnek tovább is, nemegyszer nyomuk vész. Ezek a fiatalok veszélyben vannak. Noha ki­nőttek a gyerekkorból, néha felnőttnek érzik magukat, úgy is viselkednék, mégis távol áll. naik még attól, hogy támasz nélkül megállják helyüket az életben. Fenyegető a züllés ve­szélye — nemegyszer a kedves szülők, o környezet képében. Sem ők, sem szüleik nincsenek tisztában a valós veszélyekkel, a sötét perspektívákkal. Úgy tetszik, e fiatalokért szélma­lomharcot vív az iskola, az ifjú. ságvédelem, a gyámügy, a ta­nács. Eszközeik szinte nevetsé. gesen gyengék, hatástalanok azzal az erővel szemben, ami­vel meg kell vívniuk — a gye­rekek, a fiatalok érdekében. Hosszadalmas hivatali út, cse. kély büntetés, fellebbezési le­hetőségek védik a gyermeke ellen nem is szábálysértést, ha­nem bűnt elkövető szülőt. Nem a gyermeket, nem a fiatalt. És mire a hivatali útnak vége, a fiatal túljut a tanköteles koron, amikor máir senki és semmi nem kényszerítheti, hogy elvé­gezze az általános iskolát. A kör itt bezárul. Továbbter­melődik az alacsony végzettsé­gű lumpenréteg. Gállos Orsolya Gyermeknapi rendezvények Pécsett Szülők és gyermekek játékos sport- és szellemi vetélkedői, ki. rándulások, rajzversenyek, klub­délutánok, ünnepélyes úttörő- és kisdobos fogadallomtételek sora zajlik a jövő héttől kezdő­dően szerte Baranyában. így köszöntik a gyerekek és a fel­nőttek a gyermeknapot, május 25-ét. Ez alkalomból adják át több mint négyezer baranyai út­törőnek és kisdobosnak a Kivá­ló úttörő. Kiváló kisdobos ki­tüntetést, oklevelet. A rendez­vények sok helyütt már a jövő hét elején megkezdődnek. Pécs legnagyobb szabású gyermeknapi rendezvényére a pogányi repülőtéren kerül sor. A sárkányok a reptér felett elne­vezésű programra május 25-én vasárnap délelőtt kerül sor. (de várják a papírsárkányokat rep­tető gyerekeket és szüleiket a rendezők a Pécs városi úttörő, elnökség és az MHSZ vezetésé, ge. A Volán délelőtt nyolc órá­tól fél tízig különbuszokat indít a Kossuth térről. Visszafelé 1 órától indulnak a járatok, me­lyekre a bérletek nem érvénye­sek, A legügyesebb sárkányröp- tetők ajándékot kapnak. A ver­senyt az MHSZ Ércbányász re­pülőmodellező klubjának be­mutatója követi, majd a repülő és ejtőernyős klub tagjai ismer, tetik meg a gyermekeket a klub tevékenységével. Párttitkárnő a Patyolatnál Egy lépéssel mindig tovább Hogy a sport miben és mennyiben segítette, ezt bi­zony nehéz lenne már kideríte­ni. Annyi bizonyos, hogy hatá­rozott asszonynak látszik, s az is tény, hogy a lehetőségeket — amelyek esetében rendszerint feladatvállalással jártak — megragadta. Országos hírű hó- romtusázó volt, úszott, futott, lőtt. Amikor úgy tűnt előtte, hogy Pécsett jobbak lesznek a sportolási körülményei, nem ha­bozott elhagyni az alföldi vá­rost. Igaz, azután mégis másként alakult az élete. Mindenekelőtt o házasság. Nem volt még húszéves, amikor az anyakönyv- vezető elé állt. Azt mondja: szívesen vállalta. A házasság­ba a férje révén ugyanis egy 10 éves kisfiú is jött, s őt fel­nevelni: ezt szép feladatnak te­kintette. A kisfiú ma már apa, s ebből következően Makay Alfrédné nagymama. Ez az, amit első látásra sen­ki sem hinne el róla. Csak ahogy az évszámokat emleget­jük, úgy derül ki mind tisztáb­ban: sok minden történt vele, sokat kellett dolgoznia, tanul­nia, messze már az az eszten­dő, amikor a szakmunkásbizo­nyítványt megszerezte. Egyszó­val : van mivel kitöltenie a ke­reteket, ha az életéről mesél, így eljutva a nagymamasághoz, ahhoz, hoay nem érte még el a negyedik X-et — ez a kettő fér össze nehezen a hallgatója fe­jében. A kelmefestő és vegytisztító szakmában szerezte meg a szakmunkásbizonyítványt és 17 éve dolgozik Pécsett a Patyolat Mosoda Vállalatnál. A közel két évtized java részét fizikai munkával töltötte. Most is látni rajta, hogy a vérében van még ez a feladatköre: úgy vizsgálja o zakómat, mintha azt mérné fel, miiven vegyszer tisztítaná ki a legjobban. Vállalatánál a dolgozók 80 százaléka nő. Nem véletlen, hogy a KISZ-szervezet titkára és a pórtalapszervezet titkára is nő. Makay Alfrédné az utób­bi, társadalmi megbízatás alap­ján tölti be ezt a funkciót: mun­kaköre ugyanis hálózati ellen­őr. A múlt év októberében vá- lasztottták meg az alapszerve­zet titkárának, amikor elődje nyuadíjba ment, s ezt a meg­bízatását erősítették mea ta­vasszal a vezetőségválasztó párttaqgyűlésen. — Dolgoztam a Szabadság utcai avostisztító szalonban is, a vezetője voltam. Úgy gondol­tam, ha munkakörömet jól aka­rom ellátni, tanulnom kell. Ezért elvéqeztem a kétéves mű­vezetői iskolát. Ami azt jelen­tette, hogy sokszor kellett Bu­dapestre utaznom. Én ugyan a szívósságot egyik alaptulajdon­ságomnak tartom, de ez és az elhatározottság sem lett volna elég a tanuláshoz, ha a férjem akkor nem segít olyan sokat. 1965-ben született kisfiúnk so­káig betegeskedett, nem jár­hattam volna iskolába, ha ő nem helyettesít teljes mérték­ben. — És a pártiskola? — A múlt évben fejeztem be, de akkor már könnyebb volt, s nem két évig, hanem öt hóna­pig tartott. Megállás azonban ezután sem lesz. Jelentkeztem az 508-as szakmunkásképzőbe, három év alatt szeretném meg­szerezni az érettségit. Utána pedig a marxista-leninista esti egyetemet terveztem be ma­gamnak. A vállalati pórtalapszervezet ez évi munkatervét lapozgatva érdekes feladatra bukkanok: ,.A városkép kialakításával kap­csolatos helyzetünk és a továb­bi feladatok konkretizálása” — olvasom június 4-re ütemezve. — Van ennek már eredmé­nye A pórtalapszervezet felhí­vására a KISZ-tagok és a 11 szocialista brigádunk rendbe tette a vállalati központ környé­két: parkosítottak, virágokat üU tettek, Nem mindegy, milyen kör­nyezetben dolqozunk, s ezt sze­retnénk tovóbbszélesíteni. A cél az, hogy például a tisztítósza- lonjaink — kívülről nézve is — valóban szalonnak tűnjenek. Mint mondja, új még neki a párttitkári megbízatás, s tudta, hoqy többletteherrel jár a funk­ció. „Hosszabbak lettek és lesznek a napjaim!" — véli, s ezzel úgy számol, mint ónnak ide­jén azzal, hogy a céltáblánál mindig a 10-est kell eltalálni. — ma — Május 20-tól a Konzumban Keddtől keddig Rádióból, televízióból talán már ismerős a kereskedelem egyik legújabb jelszava, a „keddtől keddig”. Még nem ivódott annyira a tudatunkba, mint a Centrum-hétfő, de való­színűleg rövidesen ez is része lesz mindennapjainknak, annál is inkább, mert ennek az ak­ciónak is hasonló a jellege és célja, mint a Centrum-hétfőnek. A „keddtől keddig” gazdája a Skála Coop társulás, így az ország szövetkezeti áruházai­ban május 20-tól mindenütt be­vezetik ezt az új, úgy is mond­hatnánk, szolgáltatást. S ezzel, jövő keddtől, már „konkuren­ciája" is lesz a Centrum-hétfő­nek. Pécsett a „keddtől keddig — amíg a készlet tart” a Konzum Áruházban indul. A Rákóczi úton az erre külön kijelölt kira­katban mindig meg lehet majd nézni, melyek az akció éppen soros árucikkei. Egy-egy ilyen program, ahogy a nevében is benne van, egy hétig tart, s az­alatt három-négyféle árut, többnyire minden szinten egyet- egyet, 10—30 százalékos ked­vezménnyel lehet megvásárolni. A kedvezményes árusításra ki­jelölt cikkek köre minden ked­den változik. Olyan hetet is szerveznek, amikor nem enged­ményesen adják oz áTŰt, ha­nem olyasmit lehet vásárolni, ami másutt nem kapható, vagy csak ritkán. S miután a „keddtől keddig” mind a 39 Skála Coop tagáruházat érinti, természetes, hogy országos akciókat is lebo­nyolítanak. De többségében az áruházak maguk választják ki saját árualapjukból az akcióba bevont cikkeket. A kedden in­duló első héten férfiingeket, különböző porcelán tányérsoro­zatokat, karcagi hőálló edénye­ket lehet leszállított áron vásá­rolni a Konzumban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom