Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-27 / 115. szám

a Dunántúli napló I960, április 27., vasárnap Fél évszázad az agrároktatásban Ünnepség Mohácson Kitüntetéseket, emlékplakettokat adtak át Május elsejére készül Baranya Szaggatott vonal jelzi a pécsi gyülekezési és felvonulási terület határát, pontokkal jelöltük a felvonulás útvonalát. Ma este záróhangverseny in Az esztergomi Monteverdi Kamarakórus a szombat délutáni koncerten Kamarakórus-fesztivál Kiváló vállalatok (Folytatás az 1. oldalról) lete, szintén Siklóson a sorta­tarozással felújított Felszaba­dulás utcai házak. A pécsi Konzum Skála-Coop Áruházat a Belkeeskedelmi Mi­nisztérium, a KPVDSZ elnöksé­ge és a Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsa a Ki­váló Vállalat elismerésiben ré­szesítette, mivel a nemzetközi áruházi hetek lebonyolításában élen járnak és nemcsak 'bara­nyai, de egyben dél-dunántúli kereskedelmi tényezővé is vál­tak. Az éves forgalom már meghaladja o 650 millió fo­rintot. A mintegy kilencven mil­liós árukészlet felfrissítésében az országiból 180 áruszállító játszik nagy szerepet. A kitün­tetést Kovács József, a SZÖVOSZ főosztályvezetője nyújtotta át Szemere Ferencné igazgatónak. A Pécsi Postaigazgatóság háromszáz tagot tömörítő KISZ-bizottságát o KISZ KB Ki­váló KISZ Szervezete zászlóval jutalmazták, elsősorban gaz­dasági jellegű társadalmi mun­kaakcióiért. így például több kommunista 'műszakot szervez­tek Pécsett, hogy a távbeszélő- állomások bekötése határidőre fejeződjön be. Cs. J. Baranyai tájnapok Miskolcon Baranyai tájnapokat rendez­tek — és értek véget tegnap — Miskolcon, a Centrum áru­házben. A gazdag áruválasz­tékról neves cégek gondos­kodtak. Kínálták termékeiket a Pécsi Bőrgyár, a Kesztyűgyár, a Zsolnay, ott volt a Baranya megyei Cipész és a Pécsi Ci­pőipari Szövetkezet, természe­tesen a Villánymecsekaljai Borgazdasági Kombinát, a Népművészeti Szövetkezet. Katits Lajostól, a Bőrgyár piackutatójától telefonon tud­tuk meg: átütő sikere volt az árusítással egybekötött kiállí­tásnak. A Bőrgyár termékei közűi mind az itt készült bőrök, mind az ezekből csinált kész­termékek megnyerték a miskol­ciak tetszését. A miskolci Centrum Aruház igazgatóhelyettese, Orbán La­jos elmondta, hogy a baranyai cégek több mint 4 millió fo­rintos árukészlettel mutatkoztak be az észak-magyarországi nagyvárosban, s ennek három­negyed részét a tájnapok so­rán eladták. Sikere volt a Zsol­nay disz- és háztartási tár­gyainak, a Cipőipari Ktsz nyári szandáljainak, a Baranya me­gyei Cipőipari Szövetkezet gyermekcipőinek, a népművé­szeti tárgyaknak egyaránt. Sok olyan cikk várt vásárlókra, amelyeket eddig Miskolcon nem lehetett megvásárolni. ^ Rádió ellett ) m m m Nem is! Bolond lennék, bár e fenti című — legújabb — disz- tkószáim igazón felvidított a rá­dió mellett, egészen a késő esti műsorig, amnrkor is a hazai árpolitikaijain otthonosan moz­gó közismert személyiség azt nyilatkozta, hogy „ ... a vidé­kiek nem érzik meg annyira az árváltozást, mint a pestiek..." — és ékkor már biztosan tud­tam, hogy végképpen nem fo­gom megcsókolni a krokodi- lust, inkább tisztes távolból „Az igazi iskola túllép a saját kerítésén, szavát messze vidéken is meghallják" — ez a Móricz Zsigmond-idézet fo­gadta tegnap délelőtt az ün­neplőbe öltözött mohácsi Kos­suth filmszínházban azt a mint­egy 200 mezőgazdasági szak­embert, aki Baranyából és va­lóban messze vidékekről is el­jött: megemlékezni, ünnepelni. Mint már jeleztük, fennállá­sának 50. évfordulója alkalmá­ból ünnepi hetet rendezett a mohácsi Dr. Marek József Me­zőgazdasági Technikum és Szakközépiskola. A hét záró­aktusa volt a tegnap délelőtti jubileumi ünnepség, amelynek nyitányaként megkoszorúzták a névadó szobrát az intézet előtt. Itt dr. Németh Elemér, a Me­gyei Tanács mohácsi járási hi­vatalának elnöke méltatta a magyar állatorvosképzés ki­váló pedagógusának és a tu­dományág neves, nemzetközi­leg is sokfelé elismert tudósá­nak életútját. Ezt követte a filmszínházbeli ünnepség, ahol az iskola jelenlegi és egykori diákjai; a hazai és külföldi vendégek, valamint az iskola nevelői között — illetve az el­nökségben — jelen volt dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár; dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára; Takács Gyula, a Baranya me­gyei Tanács elnökhelyettese; Devecseri József, a Mohácsi Járási Pártbizottság első tit­kára; Hajós Ferenc, a Mohács városi Pártbizottság titkára; Fischer János, Mohács város Tanácsának elnöke; Varga László, a KISZ Baranya me­gyei Bizottságának titkára; dr. Biró Sándor, a tsz-szövetség tit­kára, és ott voltak sokan má­sok is a megye, a járás és a város gazdasági, társadalmi és kulturális irányításának kép­viseletében. Ady Endre Ozenet egykori iskolámba című verse SzöcJ Péter, az iskola volt diákja előadásában méltóképpen ve­zette be ezt a valóban ben­sőséges hangulatú, szép jubi­leumi ünnepséget, ahol Molnár Attila iskolaigazgató üdvöílő szavai után dr. Soós Gábor ál­lamtitkár emelkedett szólásra, ünnepi beszédében röviden megemlékezett a magyar ag­rárszakoktatás 200 éves fejlő­déséről hazánkban, Tessedik alapvetésétől a harmincas évekig. Ennek a folyamatába illeszkedett bele fél évszázada a mohácsi szakközépiskola elődje, akkor „Téli Gazdasági Iskolaiként. A felszabadulás évétől mezőgazdasági közép­iskolaként, majd a bővülő és gyakran változó társadalmi igé­kerülgetem. Fel'ingerelni sincs szándékomban (isten ments!), csupán megjegyezni kívánom, hogy mi vidékiek, valóiba« job­ban élünk —, a jóég tudja, milyen csoda folytán —, de ol­csóbb a pantalló és a zokni, a konyharuha és a gyapjúszö­vet, tévé, rádió, mosógép, Zsi­guli és sótartó, a tej, a sör és a inagyfröccs, a mozi, színház és a csinn-'bumm cirkusz, de még a sarki lányok is — mint teszem fel Pesten. Mert nálunk - vagyis az öt vidéki nagyvárosban és egy sor kisvárosban és a rengeteg nagyközségben — minden ál­lampolgár „vidéki” abban az értelemben, hogy megtermeli a •konyhára valót, tehát krumplit, (karalábét, 'káposztát, aztán a húsért sem kell henteshez sza­ladgálnia, hanem levág egy csirkét, tyúkot, lovat, disznót és tehenet, meg akármit. nyék szerint a legkülönbözőbb arculatokkal szolgálta a mező- gazdasági szakképzést. Nap­jainkban a szakközépiskola érettségizett növénytermesztő és gépész szakmunkásokat; növényvédő szakembereket ké­pez; technikusi minősítést ad három szakon: végzi a megye mezőgazdasági tsz-einek szak­ember továbbképzését, egyben — országos koordinációban — a megye tsz-vezetőinek, mérnö­keinek továbbképzését is ‘köz­ponti jelleggel. A továbbiakban az államtit­kár részletesen elemezte a mezőgazdasági szakoktatás fej­lődését az utóbbi évtizedek­ben. Hazánkban 1954-től mint­egy 150 ezren szereztek mező- gazdasági szakmunkás okleve­let. Közülük azonban csak 80— 90 ezren dolgoznak ma is szak­májukban, illetve az ágazat­ban. Sok a nyugdíjas, sokan az iparban helyezkedtek el. A tsz-ek megerősödésével már többen maradnak a szakmá­ban, arányuk ma már megha­ladja a 85 százalékot. Jobb a fiatal korosztályok képzettségi aránya is. Az általános kép­zettség azonban még nem éri el a kívánatos szintet. Kb. 40 százalékos a hiány mezőgaz­daságunkban a szakmunkás, illetve magasabb képzettséget igénylő munkakörökben. Az államtitkár ezután hosz- szan méltatta a jubiláló mo­hácsi iskola jelentőségét a szakképzésben. 50 év alatt kö­zel 6 és fél ezer szakembert ké­peztek ki. Az iskola hagyomá­nyosan jó szelleméből adódik, hogy olyan szakmailag jól föl­készített, hivatósszerető, gon­dolkodó és kezdeményező szak­embereket nevelnek, akik nem­csak szakmaszeretetei, hanem kulturális igényeket is maguk­kal visznek a városból. Beszé­dét a további munkához fűző­dő jókívánságaival zárta dr. Soós Gábor. A Megyei Tanács nevében Takács Gyula, a volt tanulók nevében Harmatos József tsz- elnök köszöntötte a jubiláló is­kolát. Ezután kitüntetéseket ad­tak át. Az OM, illetve a MÉM Kiváló munkáért kitüntetését nyolc pedagógus, és dolgozó: Málik László, Kerényi András­áé, Hantos Gyula, Kákái József, Bártfai Józsetné, Ripp Ádám, Bencsik Jánosné és Ádi József- né vette át. Az iskola plakett­jét 50-en; a Mohács városért plakettet hatan kapták meg. A KISZ Kiváló ifjúvezető kitünte­tését Erős Béla tanuló vehette át. Az ünnepség Jahoda József egykori diák előadásában Ap­ály Lajos Szilencium című köl­teményével és a Szózattal zá­rult be. Wallinger Endre Tessék csalk megfigyelni, ho­gyan telnek a vidéki pa nel ­házakban, toranyháza'kba'n, ré­gi bérházakban élő lakók nap­jai? Már kora hajnalban d'isz- nóvisítás, ííbagágogás, tehén, bőgés veri fed a francia erké­lyeket. Az asszonyok a fürdő­szobában keverik a moslékot a jószágnak, a „pirospozsgás" hajadon farmerzsebből magot szór a zongora alá a tyúkok­nak, a papa hosszú gatyáiban néz ki a nyolcadik emeletről, milyen idő lesz ma vajh?! - vakaródzi'k, krákog, aztán vas­villáját vállára vetve leereszke­dik a Ijften és csalamádét dob a parkolóban kérődző marhák elé. Aztán munkába indul a vidéki nép, beveszik magúkat o texfilgyá rakba, öntödékbe, bőrgyárakba, bányáikba, hiva­talokba és kórházakba, ban­kokba és áruházakba, amikor A IX. pécsi országos kamara­kórus fesztivál péntek esti meg­nyitása után a Pécsi Nevelők Háza Kamarakóruso Tillai Au­rél vezénylésével kirobbanó kö­zönségsikerű koncerttel nyitotta meg az összesen öt fesztivál­hangverseny sorát A koncert után a rendezők fogadóst ad­tak a jelenlevő kórusvezetők, meghívott vendégek, zenei szak­emberek, köztük a három kül­földi megfigyelő részére. Jacques Maetens Belgiumból érkezett, a Knoche-Heist-i nem­zetközi kórusverseny zeneigaz­gatója; Krystyna Janicz kar­nagy Varsóból, Christian Grube karnagy Nyugat-Berlinből jött Pécsre. Benkő Gyula, a Peda­delet harangoznak, lehevered- nek a pultok és íróasztalok alá, előszedik a tarisznyát meg a bugyrot és jókedvűen eszik a sonkát, szalonnát, 'kolbászt és vöröshagymát, tehetik, mert „megtermelték”, olcsón hozzá­jutottak, hiszen vidékiek . .. Délután fáradtan, porosain és trágyaszagúan bandukolnak haza, esetleg autóbusszal 2 forintért (a pestiek 1,50-ért), ki­tárják a bérházak kapuit, ga­rázsok ajtaját, mert már halla­ni, ahogy a kondás ostorát pattogtatva hajtja hazo a disz­nókat, csordás a teheneket. .. Kovácsné a részeg Kovácsot a kocsmáiból. Az asszonyok föl­kapják a szoknyájuk szélét de­rékba erősítve, aztán megint keverik a moslékot a fürdőkád­ban, és csalánt vágnak a par­kettán a récéknek. A tűsarkos nagylány tökös-mácsikot főz a családnak, a gyerekek sival­gógus Szakszervezet Baranya megyei Bizottságának titkára, az est voltaképpeni házigazdá­ja meleg szavakkol mondott po­hárköszöntőt a jelenlevő művé­szek, karnagyok, dalosok sze­repléséhez sok sikert kívánva. Tegnap, szombaton délelőtt a fesztivál kórusai baranyai ki­rándulásra indultak, mialatt a karnagyok a KÓTA művészeti bizottságának rendezésében ta­nácskozáson vettek részt a sik­lósi várban. Délután és este 4—4 újabb együttes koncertje hangzott el a Liszt-teremben. Ma délelőtt fél 11-kor kezdő­dik a fesztivál IV., este fél 8- kor az V. vagyis záróhangver­senye. (kodnak, a 'kisbíró dobol és fönn'hangon közhírré-tétet o lépcsőházban, a papa Kincses Kalendáriumot olvas a tévé előtt és sátorlap-méretűeket köpdös a pipa mellől, közben ilyeneket mond: „Nosza." Este a fiatalok elbújnak a lépcső­háziban, vagy összejönnek a liChthaíban, ahol régi városi népdalokat énekelnek, tollat fosztanak és bugyit húzogat­nak. Az öregek kiülnek o házak elé a járda szélére, eltűnőd­nek a Világ során, a sertésára­kon, a vidéki áram díjakon, a férfiak átkarolják az asszonyo­kat, boldog sóhajjal: „Hej anyjuk, beh jó is itten nekünk, vidéken ... I” Jómagam is 'bebújok a jó •meleg dunyha alá, elfújom a lámpát, és amikor o zsúpte­tős, fehérre meszelt kis torony- házakra leereszkedik az éj, hal­lom, amint az éjjeliőr borízű hangon énekli: „Ne csókold meg a fcrokodilust... mert ve­szélyes ... I" Ügy lészen. Rab Ferenc Forgalom- korlátozások a felvonulási területeken Pécsett és a többi baranyai városban javában folynak az előkészületek a május 1-i nogy seregszemlére. A megyeszékhe­lyen a rendező szervek — a ta­valyihoz hasonlóan - legalább 50 ezer ember részvételére szá­mítanak. Az ábrán jelzett terü­letet reggei fél 8-tól lezárják mindennemű forgalom elől, s csak a felvonulásban részt vevő járművek hajthatnak be. Az ideiglenes forgalmi rendet a szerdán délutántól kihelyezett táblák fogják jelezni. A felvo­nulás ideje alatt módosul egyes autóbuszjáratok útvonala. A 40- es autóbusz az Újmecsekalja vá—Veress Endre út—Építők útja —Újmecsekalja vá. útvonalon közlekedik. A 39-es járatok a felüljáró alatt fordulnak vissza Lvov-Kertvárosba, a 41-es és 42- es járatok is csak a felüljáróig közlekednek. A Lenin térről in­duló járatokat a 48-as térre te­lepítik, a 10-es és a 32-es a 20-as útvonalán, a 30-as. a Kossuth térig, o vasasi járatok a 48-as térig közlekednek. A gyülekezés fél 8-kor kez­dődik. Az 1. szómmal jelzett te­rületen a bányák, o bőr-, az épí­tőipar, a gázmű dolgozói, a va­sasok, nyomdászok, a ruhagyá­riak, a művészeti dolgozók és az orvos-egészségügyiek gyülekez­nek, A 2. szómmal jelzett terü­let a vasút, a posta, a Volán, az AFIT és az ATI dolgozóié. A 3. területen a KPVDSZ. az ÉDOSZ, a MEDOSZ és a Közalkalmazot­tak Szakszervezetéhez tartozó dolgozók gyülekeznek. A 4. terü­letet tartják fenn a pedagógu­soknak, a helyiipariaknak, a Kl- SZÖV-nek és a KlOSZ-nak. Az 5. számmal jelzett területen a közép- és felsőoktatási intézmé­nyekben tanuló ifjúság gyüleke­zik. Fél 9-kor harsonaszó indítja a felvonulást, amelynek élén a gyárvárosi úttörőzenekar halad, közvetlen utánuk a megye és a város párt-, állami és társadal­mi vezetői következnek, majd a 400 fős úttörő díszegység megy, nyomukban pedig a sportolók. Pécs dolgozóinak felvonulásába hagyományoknak megfelelően‘a szénbányászok nyitják meg. Komlón fél 10-kor kezdődik a felvonulás, kb. 25 ezer ember részvételére számítanak. A vá­ros központjában fél 9-tő| 12 óráig forgalomkorlátozás lesz. Siklós dolgozóinak felvonulása 9 órakor indul a pártbizottsági székháztól a várkertbe, a dísz­emelvény a városháza előtt lesz. A felvonulás ideje alatt a for­galmat elterelik a felvonulási útvonalról. Szigetvárott délelőtt 10 órakor kezdődik a felvonulás kb. 5—6 ezer résztvevővel. Ügy számítják, hogy a felvonulás kb. egy óra hosszat tart, ez idő alatt a 6-os főközlekedési úton szü­netel a városon átmenő forga­lom. Mohácson fél 10-kor kez­dődik a felvonulás: a város és a járás vezetői a városháza lép­csőin állva fogadják a 7—8 ezer felvonulót. A felvonulás után mindenütt színes programok szórakoztatják a dolgozókat. Defejezádött a gazdasági társulások tanácskozása Befejeződött Harkányban a szövetkezeti gazdasági társulá­sok szakembereinek egyhetes harmadik országos tanácskozá­sa. Szombaton került sor a Dráva Szállóban az összefog­laló konzultációra. Egyik na­gyon sokat feszegetett kérdés volt, vajön biztosítva van-e a megfelelő nyereség. Félő, hogy megszűnnek bizonyos társulá­sok, így például az építőipari és a szolgáltató jellegűek. Min­denesetre nagy szükség von a zavartalan üzemvitelhez jelen­tős kölcsönökre. Ne csókold meg a krokodilust...

Next

/
Oldalképek
Tartalom