Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-19 / 107. szám

1980. április 19., szombat Dunántúli napló 5 Kiváló propagandisták kitüntetése Ma is időszerűek és pótolhatatlanok Lenin tanításai Óvári Miklós beszéde az MSZMP Központi Bizottságának székházában rendezett ünnepségen Lenin születésének 110. évfordulója alkalmából pén- tekep az MSZMP Közpon­ti Bizottságának székházá­ban kitüntetéseket adtak át a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért pártpropagandistáknak. Az ünnepséget - amelyen részt vett Benke Valéria, a Poli­tikai Bizottság tagja, továbbá jelen voltak a budapesti és a megyei pártbizottságok ideoló­giai titkárai, a központi párt­intézmények vezetői - Győri Imre, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetője nyitotta meg. Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy 110 esztendeje született századunk leqnagyobb gondol­kodója, a világ első szocialis­ta államának, a Szovjetuniónak megalapítója. Vezetésével a munkásosztály a világtörténe­lemben először törte meg az imoeriolizmus egyeduralmát, s alkotott mindmáia ható kor­szakos jelentőségű, történelmet formáló és meghatározó művet. — Lenin nemcsak a forradal­mat tudta győzelemre vinni, hanem kimunkálta az új társa­dalom felépítésének alapelveit is. Elméleti tanításait mindenkor szembesítette a hétköznapok gyakorlatával, a qyakorlati ta­pasztalatokat pedig felhasznál­ta r.z elmélet tökéletesítésére. Mert és tudott világméretekben gondolkodni, nem tévesztette szem elől a kommunizmus nem­zetközi ügyét, s ugyanakkor sohasem haqyta_ figyelmen kívül a forradalmi mozgalom és az építőmunka konkrét sajátossá­gait. Tanításai ezért szolgálhat­nak ma is iránytűként a szocia­lizmus útját választó népek számára. — A . világ meaismerésében és meaváltoztalósóban, korunk társadalmi problémáinak mea- oldásában ma is időszerűek és pótolhatatlanok Lenin tanításai — folytatta Óvári Miklós. — Az utóbbi évtizedekben be­következett hatalmas válto­zások, a fasizmus veresége, a szocialista viiáqrendszer létrejötte, a qyarmati rend­szer széthullása, korunk három hatalmas erejének, a szocialista világrendszernek, a nemzetközi munkásosztálynak, a nemzeti felszabadító mozgal­maknak megerősödése meggyő­zően bizonyítják a lenini taní­tások igazságát és időszerűsé­gét. — Lenin elméleti és gydkör- lati tevékenységében egyaránt fontos helyet foglalt el az im­perialista háború elleni harc, majd — mi.után o világ egyha- todán győzött a szocializmus — a különböző társadalmi beren­dezkedésű országok békés egy­más mellett élése. A szocialista országok a békés egymás mel­lett élés lenini elvét követve folytatják ma is harcukat o vi- láabéke megvédéséért, az eny­hülés történelmi jelentőségű vívmányainak védelméért, a népek barátságáért, a kölcsö­nösen előnyös kapcsolatok fej­lesztéséért, a hidegháborús évek visszatérésének megaka­dályozásáért. Ebben az egész emberiség érdekeit kifejező küzdelemben kiemelkedő szere­pe van a Lenin alapította párt­nak, a Szovjetunió Kommunisr ta Pártjának. A Szovjetunió kül­politikája, a szocialista orszá­gok, a haladó, a demokratikus és békeszerető erők összefogá­sa és aktív fellépése reálissá és megalapozottá teszi az em­beriség reményét egy olyan vi­lág eljövetelében, amelyben tartós és szilárd lesz a béke. A Politikai Bizottság tagja a továbbiakban rámutatott arra, hagy a lenini eszmék idősze­rűségét hazai építőmunkánkban nemcsak elméleti következteté­sek, hanem egész felszabadulás utáni történelmünk is igazolja. Ezzel összefüggésben hangsú­lyozta, hogy pártunk XII. kong­resszusa az adott helyzet konk­rét elemzésének lenini követel­ményéből kiindulva összegezte az elmúlt öt évben végzett mun­kát, majd kiemelte: a napokban joggal állapíthatta meg Kádár János elvtárs, hogy kongresz- szusunk elvi, reális és nyílt ta­nácskozás volt, marxista-leni­nista elveinkhez, szocialista cél­jainkhoz ragaszkodva, s nem vágyainktól vezérelve vizsgálta helyzetünket és a további ten­nivalókat. A kongresszusi irányelvek széles körű megvitatása a pár­ton belüli demokrácia fontos megnyilvánulása volt, s ennek eredményeként pártunk ebből a vitából megerősödve került ki, eszmei, politikai, szervezeti egysége magasabb színvonalra emelkedett. — A lenini tanításokat követ­jük akkor is, amikor fellépünk a tömegeket egyaránt lebecsü­lő revizionista és szektás néze­tekkel szemben. Pártunk azért érhetett el sikereket, s azért •válhatott népünk elismert ve­zető erejévé, mert tevékenysé­gének célja a nép szolgálata. Ahogy a kongresszus is megfo­galmazta: irányít, de nem uta- sítgat, vezet, de nem uralkodik, elítéli a hatalommal való leg­kisebb visszaélést is. A kommunisták politikájuk kidolgozásakor abból indulnak ki, hogy a szocializmus, majd a kommunizmus felépítése csakis az egész nép közös műve lehet, ez a tény határozza meg a párt tömegek között végzett munká­jának tartalmát és módszereit. — Társadalmi fejlettségünk jelenlegi fokán még vannak országunkban osztályok, külön­böző társadalmi rétegek. Kö­zöttük nincsenek alapvető ér­dekellentétek, de vannak nézet- különbségek, s ennek következ­tében érdekkülönbségek. Pár­tunk szövetségi politikája ezek felismeréséből indul ki, s az egész társadalom közös érde­keit szem előtt tartva az érdek- különbségek egyeztetésére és feloldására törekszik. A legszebb, a legnemesebb célok érdekében sem lehet más eszközökkel mozgósítani az embereket, mint a meggyőzés­sel. Ezért szövetségi politikánk csak a párt és a nép közötti kölcsönös bizalomra épülhet, feltételezi a nyíltságot, s azt, hogy az emberek ismerjék cél­jainkat, tudják kivel és milyen feladatok megoldására szövet­keznek. — A XII. kongresszuson meg­fogalmazott magasabb követel­mények, a jó minőségű, fegyel­mezett munka nem ellentétes a szocialista demokrácia kiter­jesztésével. Ebben is követjük Lenint, aki soha sem anarchiá­nak vagy szabadosságnak fog­ta fel a szocialista demokrá­ciát, hanem valódi népi hata­lomnak, amelyben o dolgotok önként vállalt fegyelme érvé­nyesül. Ha nagyobbak a köve­telmények, ha nehezebbek a feladatok, nem kevesebb, ha­nem több demokráciára van szükség. — Minderről XII. kongresszu­sunk is nagy hangsúllyal be­szélt, arról, hogy feladataink megoldásában, társadalmunk szocialista jellegének erősítésé­ben növekszik az emberi ténye­zők szerepe. Ez azt követeli, hogy az eszmei, politikai és er­kölcsi követelmények mércéjét is magasabbra emeljük, ideoló­giai munkánk törtson lépést a növekvő igényekkel, legyen fo­gékony az új problémák iránt, s figyelmét a legfontosabb esz­mei és erkölcsi kérdésekre össz­pontosítsa: a munka becsüle­tének növelésére, - a közérdek tiszteletben tartására és önzet­len szolgálatára, a közösségi szellem erősítésére, a tettekben is megnyilvánuló szocialista ha- zafiságra és a proletár interna­cionalizmus elmélyítésére, a maradi, a szocializmussal szem­ben álló, a rendszerünkkel szemben ellenséges nézetek le­küzdésére. Óvári Miklós megállapította: — Népünk gondolkodásmódja a felszabadulás óta eltelt há­rom. és fél évtized alatt gyöke­resen megváltozott. Ezek a nagyszerű eredmények sem fe­ledtethetik el, hogy még sok erőfeszítést kell tennünk a mar­xista-leninista elmélet ter­jesztéséért, az új kérdések al­kotó megválaszolásáért, társa­dalmi gyakorlatunk következet­lenségeinek, nevelőmunkánk gyengeségeinek kiküszöbölésé­ért. — Pártunk a lenini elvek gyakorlati alkalmazásával érte el, hogy népünk megértette szándékait. Egyetért a párt po­litikai irányvonalával, s tettek­kel kész válaszolni. Ezzel ma­gyarázható az az elismerés is, amellyel szövetségeseink és kül­földi barátaink fogadták kong­resszusunkat. Befejezésül a Politikai Bizott­ság tagja elismeréssel szólt a pártpropagandisták tevékenysé­géről, s a Központi Bizottság nevében köszönetét mondott munkájukért. Ezután átadta az állami kitüntetéseket, valamint a Központi Bizottság emlékplo- kettjeit. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben része­sült Buttyán György, a Buda­pesti Rendőrkapitányság alosz­tályvezetője, Lengyel Béla, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem docense és Tornai Bé- láné, a MÁV Járműjavító duna­keszi üzemegységének munka­ügyi csoportvezetője. Számosán kapták meg a Munka Érdem­rend ezüst és a bronz fokozatát. A Központi Bizottság 123 pro­pagandistát Lenin-emlékpla- kettel jutalmazott. Az ünnepséget követően az MSZMP Központi Bizottsága fogadást adott a résztvevők tiszteletére. NAGYVILÁGBAN Zimbabwe ünnepe Föld­és világóceán- megfigyelés a Szál jut—6-on A fényképező berendezések, köztük o különleges, több csa­tornás MKF berendezés üzem­be helyezése szerepelt Popov és Rjumin pénteki programjá­ban a Szaljut—6 űrállomáson. Az űrhajósok rövidesen meg­kezdik a népgazdasági és tu­dományos szempontból egyaránl nagy jelentőségű felvételek el­készítését. Az űrállomásról az eddigi expedíciók már rendkí­vül nagyszámú, a Föld és a vi­lágóceánok különböző körzeteit bemutató és az erőforrás-kuta­tást segítő felvételt juttattak vissza a földre, ezek feldolgo­zását csaknem 40 tudományos intézet és laboratórium végzi, s a népgazdasági hasznot már. is százmillió rubelekkel mérik. Ezt o munkát is folytatja majd a jelenlegi tartós expedíció. Popov és Rjumin megkezdi a Föld és a világóceánok vizuális megfigyelését is. Az űrhajósok „szabad szemmel” végzett meg­figyelései eddig igen sok érde­kes, a földön alig ismert jelen­ségre hívták fel a figyelmet. Az új szovjet űrexpedíció két tagja jól érzi magát és az orvo­si vizsgálatok adatai szerint tel­jesen egészségesek. ♦ 4 WASHINGTON: Az ame­rikai lakosság 60 százgléka el­utasítja Carter elnök külpoliti­káját, 71 százalék elégedetlen gazdaságpolitikájával. A The New York Times pénteken kö­zölt felmérése szerint Carter és republikánus vetélytársa, Ronald Reagan, jelenleg egyenlő esélyekkel rendelkezik, hogy győzzön a novemberi el­nökválasztáson. A közvéle­ménykutatás tanulsága komoly figyelmeztető Carter számára, oki még néhány hónappal ez­előtt a választók többségének támogatására' számíthatott minden fontos bel- és külpoli­tikai kérdésben. 4 HANOI: Pénteken hiva­talosan visszautasítottak azo­kat a bangkoki jelentéseket, amelyek szerint Vietnam bele­egyezett volna Thaiföld javas­latába, hogy a kambodzsai- thai határtérségben úgyneve­zett biztonsági körzeteket hoz­zanak létre a kambodzsai me­nekültek számára, 4 KABUL: Afganisztán ,<un- duz tartományában diverzán- sok újabb csoportját tették ár­talmatlanná. A terroristákat a határon túlról dobtá'k át az Af­ganisztáni Demokratikus Köz­társaság területére, s az osz­tag célja — mint a kabuli rá­dió közölte — az volt, hogy terrorakciókat hajtson végre, zavargásokat provokáljon' A banda tagjaitól nagy mennyi­ségű amerikai és kínai gyárt­mányú fegyvert foglaltak le. 4 SAN JÓSÉ: Salvadorból érkező hírek szerint az ország több tartományában össze­csaplak a hadsereg alakulatai és a haladó demokratikus erők leifegyverzett egységei. A Fa- rabundo Marti népi felszaba­dító erők megsemmisítették a Singuer környékén állomásozó katonai helyőrséget és sikeres harcokat vívtak az ország észa­ki körzetében is. 4 TOKIO: Az Irán ellen irá­nyuló újabb amerikai intézke­dések bejelentése után a ja­pán kormány sorozatos tanács­kozásokat tart arról, hogy tá­mogassa-e, s ha igen: miként washingtoni szövetségesét. Ovi- fa Szaburo külügyminiszter elis­merte, hogy japán kormánykö­rökben eltérőek a vélemények Iránnak az Egyesült Államok ál­tal követelt „megrendszabályo- zásáról", s a ,,túl szigorú lépé­sek megtétele visszájára lor- dvlhat". Csütörtökön éjfélkor Salisbu­ry stadionjában levonták a brit lobogót, s helyére a felszaba­dító harcok egyik veterán kato­nája a negyvenezres tömeg uj- jongása és éljenzése közepet­te felhúzta az új állam, Zim­babwe zászlaját. A független­ségi ünnep tiszteletére 21 ágyú. lövés dördült el. A stadion fö­lött elhúzott a légierő egyik gé. 4 TEL AVIV: Begin izraeli miniszterelnök hazautazott Washingtonból. Előzőleg iz­raeli újságírókkal közölte, hogy az „autonómia-tár­gyalásokkal” és Izrael „bizton­ságával” kapcsolatos Tel Aviv-i politika lényegét körvonalazó négypontos dokumentumot adott át Carter elnöknek. Be­gin csütörtökön a fő amerikai zsidó szervezetek vezetői előtt ■ismét hangoztatta, hogy Jeru­zsálem a jövőben is ,,a zsidó nép szíve marad”, és Izraelnek „joga van a bibliai területek­hez”. Megismételte azt a Tel Aviv-i álláspontot, hogy az „önkormányzat” nem vezethet a palesztinok önrendelkezésé­hez. + RÓMA: Nem adtak ki köz­leményt a kilenc közös piaci or­szág külügyminisztériumí politi­kai főigazgatóinak csütörtökön Rómában tartott rendkívüli ér­tekezletéről, amelyen azt vitat­ták meg, milyen álláspontra he­lyezkedjék a nyugat-európai közösség Carter Irán-ellenes bojkott-felhívásával kapcsolat­ban. A kilencek külügyi főtiszt­ségviselői a hétfői luxembourgi miniszteri tanácsülést kívánták előkészíteni, ám a jelek szerint nem sok eredménnyel. Luxem­burgban az EGK miniszteri ta­nácsa a tervek szerint közös nyilatkozatot fogad el az iráni ügyben, bár lehet, hogy ezt egy héttel későbbre, az EGK kormányfői csúcsértekezletre halasztják. 4- BAGDAD: Az AI Dzsum- hurija című iraki kormánylap csütörtöki számában cáfolta azokat a külföldi sajtóban megjelent híreszteléseket, ame­lyek szerint Irak helyre akarná állítani diplomáciai kapcsola­tait az Egyesült Államokkal. Ezzel egyidőben — mutatott rá a lap - olyan „értesülések” is napvilágot láttak, amelyek sze­rint „lehűlés” következett volna be Irak és a Szovjetunió kap­csolataiban. Az AI Dzsumhuri- ja hangsúlyozza: ezeknek a közléseknek az a célja, hogy elferdítsék Iraknak a nemzet­közi életben elfoglalt közis­mert álláspontját. A szocialis­ta országokhoz fűződő kapcso­lataink a mindenoldalú együtt­működésen alapulnak — írta az iraki kormánylap. 4- BEJ RÚT: Az izraeli támo­gatást élvező jobboldali mili- cislák pénteken Bint Dzsbeil közelében elrabolták a dél-li­banoni ideiglenes ENSZ-erők (UNIFIL) öt tagját és 'az Asso­ciated Press amerikai hírügy­nökség két munkatársát. Mint az ENSZ szóvivője közölte, a foglyul ejtettek szabadon bo­csátása érdekében'■ kapcsolat­ba léptek a jobboldali milíci­ákkal. pe, amely nem is olyan régen még a szabadságharcosok ál­lásait bombázta. Ezután a fő­város utcáit ellepte az ünneplő, táncoló tömeg. A függetlenségi ünneppel egyidőben egy sor állam beje­lentette, hogy felveszi a diplo­máciai kapcsolatokat Zimbab­wével. 4- GENF: A genfi leszerelési bizottság ülésein az elmúlt na­pokban a nukleáris fegyverke­zés megszüntetése, a nukleáris leszerelés kérdései szerepeltek a napirenden. A szocialista és az el nem kötelezett országok küldöttei hasznosnak minősí­tették a tárgyalásokat, és sür­gették a gyakorlati intézkedé­seket mindenfajta nukleáris fegyver gyártásának megszünte­tése, a készletek fokozatos csök­kentése, majd végleges felszá­molása érdekében. A delegáci­ók többsége állást foglalt amel­lett, hogv a nukleáris leszerelés problémájának megoldása csak­is a kölcsönösség alapján le­hetséges, tiszteletben tartva azt az alapelvet, hogy az érintett felek biztonsága ne szenvedjen kárt. LAPZÁRTA Marokkó megszakította dip­lomáciai kapcsolatait Líbiával — jelentették be pénteken hi­vatalosan Rabatban. A döntést az váltotta ki, hogy Líbia a Szilárdság Frontjába tömörült arab országok és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Tripo- liban kedden befejeződött csúcsértekezletén Szíriával és a PFSZ-szel együtt elismerte a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. A csoporthoz tartozó országok közül Algéria és Déi-Jemen már előbb elis­merte a Polisario Front által kikiáltott államot. * Heves harcok törtek ki pén­teken Saqqiz kurd városban az iráni hadsereg és kurd geril­lák között. Kurd források sze­rint a kormányerők repülőgé­pei bombázták a várost. A harci cselekményeknek öt ha­lálos áldozatuk volt. * Az etióp fővárosból érkezett jelentések szerint a forradalmi etiópiai hadsereg az ország keleti és délkeleti részében visszaverte a Szomáliái fegyve-. rés erők támadását. A Szomá­liái reguláris csapatok Elkérte és Warder település térségéig, mintegy 50—80 kilométer mély­ségre hatoltak be. Az etiópiai hadsereg a harcok során nagy mennyiségű — a NATO-orszá- gokból és Kínából származó — fegyvert és hadianyagot zsák­mányolt. * Pénteken délután a MASZ meghívásos versenyt rendezett közép- és hosszútávfutók ré­szére a Népstadionban.- Ered- mélyek: férfiak, 5000 m: 1. Kispál (Komlói Bányász) 14:29,9 p., 2. Tóth (Bp. Hon­véd) 14:29,9 p., 3. ötvös (FTC) 14:33,4 p. A képen: az ünnepségen Óvári Miklós beszél

Next

/
Oldalképek
Tartalom