Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-18 / 77. szám

1980. március 18., kedd Dunántúli napló 5 A. Gromiko és Púja Frigyes pohárköszöntője (Folytatás az 1. oldalról) — Javaslatunk, amelyet Leo- nyid Brezsnyev világosan meg­fogalmazott, továbbra is ér­vényben marad. Ha a NATO politikájáért felelős személyisé­gek nem szakítottak teljesen a józan gondolkodással, 'ha haj­landók meghallgatni Európa és az egész világ népeinek vá­gyát — azt, hogy az enyhülés és a békés együttműködés kö­rülményei között élhessenek —, akkor még mindig nem késő megtalálni a közös nyelvet az európai biztonsági értekezle­ten részt vevő országok számá­ra az európai biztonság és együttműködés legfontosabb kérdéseiben. — A világiban napjai ókban kialakult helyzet nem egyszerű, A Szovjetunió azonban távol áll attól, hogy egyértelműen sötétnek ítélje meg. Azok, akik az enyhülést megpróbálják ki­törölni a világpolitika reális je­lenségei közül, nem veszik fi­gyelembe, hogy aiz enyhülés már mélyen gyökerezik a né­pek tudatában, s hogy régóta nincs ésszerű alternatívája. Ez természetesen nem atzt jelenti, hogy a mai nemzetközi helyzet bonyodalmai maguktól meg­szűnnek. Ahhoz, hogy megaka­dályozzuk a hidegháború vala­miféle felújítását, energikus és állhatatos erőfeszítéseket kell tennünk mindannak meg­őrzése és megsokszorozása ér­dekében, amit különösen a leg­utóbbi évtizedben, a 70-es években elértünk. flz imperialista politikának nincs jövője- Az Egyesült Államok kül­politikai irányvonalát meghatá­rozó körök és azok, akik min­denben kezükre játszanak, az utóbbi időben bevetették „ne­héztüzérségüket" is. Nemzetközi feszültség szítása során — s el­sősorban az afganisztáni ese- mélyek ürügyén — mind gyak­rabban és tolakodóbban hi­vatkoznak az Egyesült Államok „létérdekeire”. Gromiko ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy Washington a világ számos körzetét minősítetté „létfontos­ságúnak" a maga számára.-• Ezt a politikát továbbra is határozottan elutasítja minden, függetlenségét és nemzeti mél­tóságát védelmező ország. És ez a politika a múltban nemegy­szer fulladt már kudarcba és vallott szégyent. Az ilyen poli­tikának nincs jövője. Nem • vé­letlen, hogy egy olyan minden szempontból, s elsősorban ka­tonai téren kis ország, mint Irán, jó példát mutat az áll­hatatosságra, amikor nemzeti érdekeit védelmezi az imperia­lista nyomással, zsarolással és fenyegetéssel szemben.- Befejezésül szeretném ki­fejezni azt a meggyőződése­met, hogy tárgyalásaink előse­gítik a szovjet-magyar kap­csolatok továbbfejlődését mind­két ország, a szocialista közös­ség, valamennyi nép békéje és biztonsága érdekében — mon­dotta végezetül Andrej Gromi­ko. Egy frontban a békéért, társadalmi haladásért Púja Frigyes válaszbeszédé­ben őszinte köszönetét fejezte ki a Szovjetunió kormányának a meghívásért, átadta a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa elvtársi üdvözletét és baráti jókívánságait. Hang­súlyozta: a küldöttség nagy örömére szolgál, hogy látoga­tása egybeesik azzal az idő­szakkal, amikor a szovjet em- ' berek méltó sikerekkel köszöntik a haladó emberiség nagy ün­nepét, az első proletáráilam megalapítója, V. I. Lenin szü­letésének közelgő évfordulóját. „Mi Önökkel együtt leszünk a megemlékezésben” — mondot­ta. Utalt arra; hogy a látoga­tásra néhány nappal a Magyar Szocialista Munkáspárt kong­resszusa előtt, felszabadulá­sunk 35. évfordulójának előes­téjén kerül sor. — Meggyőződésem, hogy or- szógépítő tevékenységünkben most is, mint a felszabadulá­sunk óta eltelt három és fél évtizedben mindig, számítha­tunk munkánk biztos támaszá­ra és erőforrására, a magyar és a szovjet nép testvéri ba­rátságára, internacionalista szö­vetségére, országaink egyre bővülő együttműködésére - hangoztatta. A Leonyid lljics Brezsnyev elvtárs vezette szov­jet párt- és kormányküldöttség elmúlt évi látogatása új lendü­letet adott gyümölcsöző kap­csolataink fejlődésének. Mos­tani megbeszéléseinken öröm­mel állapítottuk meg, hogy ve­zetőink budapesti találkozója óta is bővült gazdasági együtt­működésünk, és erősödtek po­litika« kapcsolataink, sokszínű­én gazdagodott értékeink cse­réje a kultúra minden terüle­tén. — Kapcsolataink, együttmű­ködésünk kiemelkedően fon­tos tényezője, hogy azonosan ítéljük meg a nemzetközi hely­zetet, egy frontban vagyunk a békéért és a biztonságért, a társadalmi haladásért vívott harcban. — A Szovjetunió és a szo­cialista közösség országai min­dig is következetes hívei voltak a béke megszilárdításának. Vé­delmi szövetségünk, a Var­sói Szerződés negyedszázados fennállásának kezdetétől a nemzetközi béke és biztonság megőrzésén fáradozott. A mai viszonyok között még na­gyobb fontosságot tulajdoní­tunk szövetségünk és együttmű­ködésünk további erősítésének. Az utóbbi két-három évben a nemzetközi helyzet bonyolul­tabbá vált, felerősödtek azok az irányzatok, amelyek veszé­lyeztetik az enyhülés eddigi eredményeit. Nem a Szovjet­unió, nem o szocialista orszá­gok vétkesek abban, hogy ez bekövetkezett. A helyzet rom­lását az idézte elő, hogy az imperializmus szélsőséges kö­rei az enyhülés alapját képe­ző egyensúly megbontását, a katonai erőfölény megszerzését tűzték ki célul. Kína vezető kö­reinek ugyancsak nagy a fe­lelőssége a helyzet romlásá­ban. — Őszintén támogatjuk az SZKP és a szovjet kormány megfontolt és határozott béke­' politikáját, a Szovjetuniónak — Brezsnyev elvtárs legutóbbi beszédében is megerősített szándékát, hogy a háborús hisztéria és a korlátlan fegy­verkezési hajsza doktrínájával a béke irányvonalát állítja szembe. Egyetértünk azzal, hogy e célok valóraváltásához szükség van az imperialista provokációk határozott vissza­verésére. Sfkraszállunk az enyhülésért — A Magyar Népköztársa­ság, szoros szövetségben a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés más tagállamaival, a jövőben is fellép a fegyver­kezési verseny megfékezéséért, a leszerelés előmozdításáért. Változatlanul fontosnak tart­juk, hogy mielőbb hatályba lépjen a SALT—2 szerződés, és hogy a NATO ne léptesse élet­be az újabb középhatótávol­ságú rakéták nyugat-európai elhelyezéséről hozott döntését. Síkraszállunk a katonai enyhü­lés és a leszerelés kérdéseivel foglalkozó összeurópai konfe­rencia mielőbbi összehívásá­ért. — A társadalmi haladás út­jára lépő államoknak nemcsak az elmaradottság súlyos örök­ségével kell megküzdeniük, ha­nem számolniuk kell az impe­rialista fegyveres agresszió ve­szélyével is. Pártunk és kor­mányunk véleménye szerint senki sem vitathatja el a né­peknek azt a jogát, hogy küzd­jenek nemzeti függetlenségük kivívásáért, a társadalmi fel- emelkedéséért. Híven külpoliti­kánk elveihez, támogatjuk Af­ganisztán népét a külső impe­rialista beavatkozás és ag­resszió elleni harcban. Segít­jük a Vietnami Szocialista Köz­társaságot, a Kambodzsai Nép- közlársaságot a kínai hegemo- nisták elleni küzdelemben. Mindig támogattuk és most is támogatjuk a nemzeti felsza­badító mozgalmakat. Meggyőződésem, hogy mos­tani tárgyalásaink eredménye­sen járulnak hozzá a kapcsola­tok elmélyítéséhez a Magyar Népköztársaság és a Szovjet­unió között. Közös nemzetközi fellépésünk fejlesztése egy­aránt szolgálja népeink javát és a szocialista közösség érde­keit — hangoztatta befejezé­sül Púja Frigyes. A francia elnök és a nyugatnémet kancellár Hamburgban tanácskozott egymással. Giscard d Estaing a Perzsa-öböl országaiban tett körútjáról, Helmut Schmidt pedig amerikai tárgya­lásairól tájékoztatta partnerét. Kfnai—Japán megbeszélések Külügyminiszter-helyettesi szintű kínai—japán megbeszé­lések kezdődtek hétfőn Tokió­ban. A hétfői találkozón a ko­reai helyzetről és az indokínai térség kérdéseiről volt szó. A kétnapos megbeszéléseken — japán külügyminisztériumi be­jelentés szerint — egyebek kö­zött megvitatják még az afga­nisztáni eseményeket, Japán és a Kínai Népköztársaság gaz­dasági kapcsolatait, valamint Hua Kuo-feng kínai állam- és pártelnök május 27-én esedé­kes japáni látogatását. 4 BOGOT#: Megszökött az uruguayi nagykövet az M—19 szervezet tagjai által lebruár 27. óta megszállva tartott do­minikai nagykövetségről. Az épület körül lesben álló újság­írók szerint a diplomata va­sárnap éjjel kiugrott egy má­sodik emeleti ablakból, s ko­lumbiai katonáknak — rend­őrök és túsztartók tűzpárbaja után — sikerült őt biztonságba helyezniük. 4 PEKING: Kíno tagja lesz a Világbanknak és a Nemzet­közi Valutaalapnak — erről tár­gyal majd pontosan még nem közölt időpontban Pekingben az IMF egy magasrangú tiszt­viselője és a Világbank elnöke. Peking 1974 óta már többször kérte felvételét a két amerikai ellenőrzés alatt álló nemzet­közi pénzügyi szervezethez, a a megegyezést azonban hátrál­tatta, hogy egészen az elmúlt évig Kína ragaszkodott Tajvan kizárásához, amely 1949 óta egyedül képviselte a különben alapítótag Kínát a Nemzetközi Valutaalapnál. Kommentar Európa véres történeté­ben kevés hagyományosabb ellentét volt, mint az évszá­zados német—francia gyűlöl­ködés. A második világhábo­rú után még Adenauer és Charles de Gaulle rakta le a Bonn és Párizs közötti új viszony alapjait, jórészt siker­rel. Ezután az NSZK és Fran­ciaország vezetői között rend­szeressé váltak a személyi ta­lálkozók, az idén például — amikor még csak az esztendő harmadik hónapját mutatja a naptár — a Francia Köz­társaság elnöke és a Német Szövetségi Köztársaság kan­cellárja már harmadszor ült a tárgyalóasztalhoz (január­ban, majd februárban Pá­rizs, most pedig Hamburg volt a színhely). Ez is bizo­nyítja, hogy még így havon­ta is, mindig bőven akadt Á hamburgi teríték megbeszélni, egyeztetni vagy éppen elsimítani való. Ezt jól érzékelteti a négy és fél órás hamburgi vacsora meglehető­sen gazdag politikai teríté­ke. A találkozót Giscard d’Es- taing közel-keleti és Helmut Schmidt amerikai utazása előzte meg és mindkettőnek vitathatatlanul megvolt a maga jelentősége a mai bo­nyolult világhelyzetben. A francia államfő ezt a kör- jutat használta fel annak fél­reérthetetlen érzékeltetésére: Párizs elérkezettnek látja az időt a Palesztin Felszabadí- tási Szervezet politikai felér­tékelésére, ami hosszabb tá­von akár a diplomáciai el­ismerés előzménye is lehet. Május végén lejár az a ha­táridő, amit a Camp David-i különmegállapadás a palesz­tin autonómiával kapcsolatos megbeszélésekre megszabott. Hamburgban a tárgyalófelek úgy látták: nagy szükség len­ne olyan nyugat-európai kez­deményezésre, amely lega­lábbis megpróbálná kimoz­dítani ezt a fontos ügyet a jelenlegi holtpontról. Aligha ez az egyetlen té­ma, amellyel kapcsolatban Washington ingerültséggel vegyes aggodalommal figyelte a 'hamburgi vacsora „fogása­it ”, A mindent választási ér­dekeinek alárendelő ameri­kai vezetés felkészülhetett ar­ra, hogy a francia—nyugat­német csúcson a globális világhelyzet vonatkozásában is hall saját álláspontjától el­térő hangökat. Alighanem az erre való „felkészítést” szolgál­ta Giscard egyik legköze­lebbi munkatársának, Pon'i- atowski ex-belügyminiszter­nek közvetlenül Hamburg előtt megrendezett találkozá­sa Brzezinski nemzetbizton­sági főtanácsadóval. Olyan fontos kérdésekben, mint az afganisztáni fejleményekre való további reagálás (bele­értve az „ellenolimpiát”) nem volt teljes a Bonn és a Pá­rizs közötti egyetértés — ugyanakkor egyik álláspont sem tekinthető azonosnak Carte révei. Hamarosan megtartják a Közös Piac csúcsértekezletét, amelyen — a pénzügyi hoz­zájárulások mértékétől kezd­ve esetleges északi-tengeri olajszállításokig — sok Lon­donnal kapcsolatos kérdés is szerepel majd. Nyílt titok, hogy ezt a tanácskozást Hamburgban megpróbálták egyfajta bonni—párizsi ten­gely kikovácsolásával előké­szíteni. Harmat Endre 4 SINGAPORE: Huang Hua kínai külügyminiszter hétfőn délkelet-ázsiai kőrútjának kö­vetkező állomására, Singapore- ba érkezett. A külügyminiszter előzőleg Kuala Lumpurban tár­gyalt. Űrhajósok a víz alatt Üjabb laboratóriummal gyara­podott az idén húszéves szovjet űrközpont, a Csillagváros: a Jurij Gagarin kiképzőközpontban el­készült az az új vízmedence, ahol az űrhajósok víz alatt, a súlytalanság körülményei között végezhetik gyakorlataikat. Ha­sonló kiképzést eddig is kaptak, az új laboratórium azonban kor­szerűbb, jobban felszerelt a már meglévőnél: az óriásmedencé­ben ott van a Szojuz—Szaljut űr­komplexum teljes mása. Az űrhajósok teljesen zárt űr­szkafandereikben végzik a viz alatt gyakorlataikat. A szovjet televizió vasárnap es­te mutatta be az új kísérleti la­boratóriumot. Az űrhajósok' gya­korlatát parancsnokuk, Vlagyimir Satalov altábornagy irányította. A napirenden olyan feladat sze­repelt, amit eddig — szerencsé­re — valóságos körülmények kö­zött nem kellett megvalósítani: a feltételezés szerint az egyik űrhajós a nyílt világűrben esz­méletét veszti, s társának kell kilépni az űrállomásról, hogy visszahoTTo oda n kirtn—n-*! Lö- télen tehetetlenül lebegő bajtár­sát. A gyakorlat a bemutatott képek szerint kitűnően sikerült. 4 WASHINGTON: Amennyi­ben Carter elnök következetes politikát folytatna az infláció ellen, Kennedy szenátor eset­leg feladná a választási ver- senvt és támogatná az elnököt. Hétfői lapielentések szerint a szenátor néhány amerikoi új­ságíróval beszélqetve azt mon­dotta: a Demokrat'-« Párt (au­gusztusi) elnökielölő kongresz- szusáiq folytatni kívánja ugyan a harcot a jelöltségért, de elő­ször célzott a visszavonulás le­hetőségére. 4 MOSZKVA: Az SZKP Köz­ponti Bizottsága, a szovjet kor­mány meghívására hétfőn dél­után nicaraguai párt- és kor­mányküldöttség érkezett Maszk, vába. A delegáció tagja To­mas Borge belügyminiszter, Henry Ruiz tervezési miniszter, Humberto Ortega nemzetvédel­mi miniszter, a sandinista nem­zeti felszabaditási front orszá­gos vezetőségének tagja, Morses Hassan, a Nemzeti Új­jáépítés Ideiglenes Kormánya kormányzótanácsának tagja. 4 PANAMAVÁRÓS: Egyelő­re nem hajtanak végre Reza Pahlavin újabb műtétet — kö­zölte vasárnap az a panama­városi klinika, ahová a meg­buktatott iráni uralkodó pénte­ken kivizsgálás céljából vonult be. A 60 éves ex-«ah el is hagyta a kórházat, s visszatért Contadora-szigetére', ahol je­lenleg családjával él. Az ame­rikai és panamai orvosokból álló bizottság szerint a volt császár lépe elrákosodott, ope­rálni kell, de szervezete egye­lőre túl gyenge a műtéthez. Heng Samrin Berlinben Heng Samrin, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának és a Kambodzsai Népköztársaság Népi Forradal­mi Tanácsának elnöke — Erich Honeckernek, a Német Szoci­alista Egységpárt Központi Bi­zottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság ál­lamtanácsa elnökének meghí­vására — hétfőn délután kül­döttség élén több napos hiva­talos baráti látogatásra az NDK-ba érkezett. A kambodzsai vezetőt Berlin Schönefeldí re­pülőterén katonai tiszteletadás­sal köszöntötték. A több ezer berlini részvételével lezajlott szívélyes, baráti fogadtatáson Erich Honedkerrel az élén je­len volt az NDK számos párt­ós állami vezetője. Heng Samrin első ízben tesz hivatalos minőségében látoga­tást a Német Demokratikus Köztársaságban. A látogatás elsődleges célja, hogy kifejezésre juttassa az NDK, a népi Kambodzsa közötti együttműködés baráti jellegét és a széles körű szolidaritást. IlliülI Ismét avartűz. Tegnap este 8 óra előtt néhány perccel ismét avartűzhöz riasztották a pécsi tűzoltókat. A Pécsi Vízmű pata- csi telephelyétől délre mintegy 3 hektáron kapott lángra a szá­raz aljnövényzet. A helyszínre érkező tűzoltók a lángokat rö­vid időn belül eloltották. Egyéb­ként ez elmúlt hét végén öt esetben riasztották őket erdő- és avartüzek megfékezésére. Púja Frigyes hétfőn este a Kreml kongresszusi palotájá­ban megtekintette a Szovjetunió Állami Népi Együttese, a világ­hírű és Magyarországon is jól ismert Mojszejev-együttes elő­adását. * Ziaul Hak, a pakisztáni ka­tonai kormányzat vezetője hét­főn első ízben ismerte be nyil­vánosan, hogy összeesküvést szőttek ellene. Korábban azt állította, hogy a szervezkedés­ről szóló hirek alaptalanok. * Újabb kormányválság küszö­bén áll Olaszország. Francesco Cossiga miniszterelnök hétfőn a Guirinale palotában felkeres­te Sandro Pertini köztársasági elnököt és megállapodott vele, hogy kormánya szerdán dél­előtt a parlamentben bizalmi szavazást kér. Cossiga a válság menetéről tárgyalt Nilde Jotti- val és Amintore Fanfanival, a képviselőház, illetve a szenátus elnökével is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom