Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-16 / 75. szám

1980. MÁRCIUS 16. MAGAZIN DN HÉTVÉGE 7. Ahogy még Saljapin, Pablo Casals látta... A Duna-part „elsüllyedt” palotája 24 429 hrsz. — E helyrajzi szám alatt találhatjuk főváro­sunkban a neoklasszikus és a romantikus építészeti stílus két legnagyobb magyar mesteré­nek remekét, a Vigadót, a hajdani Redoutot. Ismét pom­pázik, megnyitásra vár. A ta­vasz, március vége, április ele­je már a Vigadó estjeire kül­di a meghívókat, az áprilisi hangversenyprogramok színhe­lyei közt már a Vigadó is sze­repel. Ismét — mondjuk —, mert hányszor is hullott alá, s hányszor kelt életre újra?! Az első bálok Pollack Mihály első kiemel­kedő pesti alkotása. Gondola­ta a pozsonyi színház példájá­ból született. A koronázó vá­rosban, az 1740-es években a színház a táncteremmel együtt épült. Amikor II. József Po­zsonyból Budára helyezte a kormányszerveket, napirendre került a színházépület, a bál- és fogadótermek építése. 1808. tavaszán indultak meg az ala­pozási munkák; Pollack 1816- ban kapott megbízást a régi tervek átdolgozására. Munká­ja, kora egyetemes építészeté­ből is kimagaslik. 1833-ban készült el a pesti Redout. Az első bálok. „A Redout- ban lezajlott a Nőegylet jóté­kony célú bálja. Körülbelül 1200 főnyi előkelő közönség jelent meg, de Pest nemes érzületére, jótékonykodó szívé­re vall, hogy számosán akad­tak, akik jegyüket megvásárol­ták, anélkül, hogy vigadni akartak volna. Megállapítot­tuk, hogy a hangószok szerszá­mai pontosan és előnyösen vannak kiosztva, az új zene­kari tagok sorában akad, aki mesterségének igazi művésze. A zenét a terem minden zugá­ban pompásan lehetett halla­ni, egyetlen hangja sem ment veszendőbe. A zenekart Schel­ler úr az 5. pattantyús ezred karmestere vezényelte, Strauss úron kívül még nem élveztünk Pesten karnagyot, ki ilyen ze­nei érzékkel rendelkezett..." A vendégművészek sorát a bécsi valcerkirály vezette. Har­mincegy muzsikusával, három estet adott a Redoutban. Majd Liszt Ferenc következett a pesti árvízkárosultak javára. 1848-ban a forradalmi or­szággyűlés ülésezett itt, 49- ben Hentzki osztrák tábornok a budai várból esztelen ágyú­zásával rommá lövette. Vigadó — romantikus stfíusban A klasszicista Vigadó, vagyis a Redout helyén, Feszi Frigyes kelti életre romantikus stílus­ban az új Vigadót. (Hildnek újra életre kelt volt egy terve az újjáépítésre 1853-ban, jóvá is hagyták, de anyagiak hiányában...!) Ren­geteg gáncs éri —, de mi újat nem ér gáncs?! —: hiányzik a homlokzaton a főpárkány, a terem „szörnyű magasságát” bírálják: „tán nem túlzunk, hogy alig van közterem bár­mely európai városban, mely a miénkkel legalább roppant- ság tekintetében mérkőzhetne". Mégis, romantikus építésze­tünk egyik jelentős alkotása, az európai mezőnyben is az elsők közt a helye. A nyitás. „Az 1865-i farsang fő eseménye a Redout termei­nek megnyitása volt. Már hó­napok óta ez képezte a kí­váncsiság tárgyát, jobbára csak erről beszélgetett a pesti ember, s szerette elképzelni, hogy a hatalmas termekben, mily szépen fog hangzani a magyar zene, s mi ennél is édesebb, a magyar szó”. Az első bálon kevesen je­lentek meg, alig 600-an. De azért nem lehetett oly csendes ez az első nyitóból. „Történt sok kihágás, mely bálba nem járja. Festői, eredeti, és sok egyéb lehet, ha valaki a Kom­lóban muzsikáltatja magát, de ilyen helyen nem való. Pedig egynémely bővérű szittyafi fél­revágott kalappal húzatta .. Mai neve ekkor honosodott meg. „A jóízű Vigadó szót, mint legmagyarabbat hihető­leg elfogadják, a bérlők által használatba vett Vigardát pe­dig elhagyják. Mert annál még jobb a Gondilla vagy a Dísz­csárda név is”. A Bálház, Báj­lak, Gyönyörde, Idénylő, Gon­dilla, tiszavirág-életű nevek, maradt végérvényesen: Vigadó. A zene otthona A díszlépcsőt eredeti állapo­tában állították újjá. Ki min­denki taposta? (A beruházó mérnökétől kérdem, mikor járt először a Vigadóban? „Sza­bolcsból, a háború alatt Pest­re jőve, akkor valaki azt mond­ta, a Vigadóba telepedett át a lakáshivatal, ott kérjünk la­kást.”) Liszt hangversenyt adott az udvarnak, amikor „Bösen- dorfer zongoragyáros is jelen volt. Wagner Bayreuth javára hangversenyez. Saljapin megy fel ezeken a lépcsőkön, Pablo Casals, Sztravinszkij itt dirigál­ta a Tűzmadárt; Berlioz, Brahms, Dvorak, Debussy, Ra­vel: még 1942-ben is a zene otthona. De már megszólalnak a légvédelmi szirénák. Óvó­hellyé alakítják át a Vigadó alsó szintjeit. 1945 ostroma romba dönti. 1945 óta? Először az életve­szély elhárítása volt a fel­adat ... A városnak élni kel­lett, nem Vigadót építeni. De azért mégis! Idéznem kell az Akadémia egyik megállapítását: „a 45-ös kiégés után a főlépcsőházban levő freskók még megmenthe­tők lettek volna. Az azóta el­telt időszak viszontagságai többet pusztítottak, mint a II. világháború hadi cselekmé­nyei." — Amikor idejöttünk 1963- ban — mondja a kísérőm, a beruházást vezető mérnök —, beázott a lépcsőház. A nagy­terem horganyzott bádoggal volt lefedve —, a háború után nem volt horgany —, s bizony, majd 20 év alatt, szinte szitá­vá vált. Legalább évente kel­lett volna mázolni... De most ne a múltról beszéljünk, ha­nem az örömnek adjunk han­got: a Duna-partnak egy el­süllyedt palotája feltámadt, él! Valamennyiünk gyönyörű­ségére. Kőbányai György Régi fényben Hauer Lajos felvételei Orvosi és egészségügyi érdekességek Baranyában —150 évvel ezelőtt Dögkór, rontás, pogány temetés, gyógyforrások 1845-ben a magyar orvosok és természetvizsgálók Pécsett tartották VI. nagygyűlésüket. Ez alkalommal „kedveskedett" a gyűlésnek Haas Mihály BARA­NYA című munkájával, s ugyanekkor mutatta be Hölbling Miksa, a nagygyűlés egyik ti- to'knoka, Baranya megye tiszti főorvosa érdekes tanulmánykö­tetét: Baranya vármegyének orvosi helyirata címmel. Kettejük megfigyeléseiből, több évtizedes tapasztalataiból ragadunk ki olyan részeket, a- melyek Baranya megyének mint­egy 150 évvel ezelőtti állapotát, a „meztelen igazság" valóságá­ban tárják elénk. Bevezetőül azt az orvostör­téneti szempontból jelentős köz­lést kell kiemelnünk, amely tud­tunkra adja, hogy Pécsett szüle­tett a híres Schuster János pro­fesszor, aki — szerény tudomá­sunk szerint, elsőként igyekezett az egyetemen és a gyógyszeré­szeiben a magyar nyelvet meg­honosítani. Városunk szülötte volt a bécsi Rosas professzor is, akinek városi útbiztos, míg Schuster Jánosnak pék volt az édesapja Pécsett. Baranya területére először 1701. május 23-án neveztek ki egy megyei orvost. Még 1845- ben is csak egy főorvosa, egy másodorvosa és hat sebésze volt a megyének. Egy fogorvos és 23 okleveles bába volt. Sze­mész egy sem. Pécsett már job­bak a viszonyok: 10 orvosdok­tor, 10 sebész, 1 fogorvos és 10 bába segített a szenvedőkön. Gyógyszertár Pécsett három, a megyében hat nagyobb he­lyen akadt. Egyetlen egy állat­orvosa és hat „baromorvosa” volt a megyének. Pécsett eze­ken kívül még 3 baromorvos- kovács is „besegített”. A gyenge orvosi ellátottság láttán fájdalmas levertséggel állapítja meg a tiszti főorvos: „A kuruzslák, csontrakók, ja- vos vagy fűvész, orvos asszo­nyok neve nálunk légió, kik mesterségöketaz orvosi kormány tiltakozásainak daczára űzik mindenfelé." A kuruzslák szerint a legtöbb nyavalya oka a megrontás vagy a szép asszony szele volt. Ezek ellen megöntésekkel, ráolvasá­sokkal lehetett védekezni.! A megrontott beteg ágyneműjét éjfélkor kivitték a -határba vagy valamelyik keresztútra, és szélnek eresztették belőle a tol­lakat. A köszvényes dagadások- ról azt állították, hogy a beteg kiöntésbe lépett, vagy pedig a boszorkányok lőttek a lábába. Ezért ilyenkor kenéseket, füstö­léseket, ráolvasásokat használ­tak ellene. „Kiknek szem ártott", azokat hétfői napon rostán át eresztett olvasztott ónnal öntötték le. A házi gyógyszerek közül láz ellen azt ajánlották, hogy a leg. jobb a paprikás bor. a pálinka vagy sör, mégpedig rózsapálin­kába áztatott földikukacokkal. A leforrázott baracklevelek is jót tesznek. Hánytatószerként a kapornyakgyökért, gyulladások­nál az asszony! tejet, fecskehúst, a zsemlebélből éssáfránból ké­szült pépet javasolták. Bőrkiüté­sek esetén lőport, ként, tim- sót, lúgot vagy „szappanyos vi­zet” használtak. A nagy mér­tékben pusztító „tüdősorv" el- • len sok mindenfélét ajánlottak a kuruzslák: fatüdőt, peszérce- füvet, kontyvirágot, tormát méz­zel, petrezselyemmel és szalon­nával éhgyomorra, továbbá vö­rös káposztalevelet, kutyazsírt, savót, mályvát és zsilisgyökeret, cickórófüvet, izsópot, csal Iónt stb. A beteg minden kérését, fő­leg az étkezésben, teljesíteni kellett, különben az egész falu kibeszélte a családot. Ha a be­teg meghalt, azt mondták: „lis­ten végéráját így rendelte". Ha pedig orvosi kezelés következ­tében holt meg valaki, akkor így sóhajtoztak: „Az orvosság ölte meg szegényt.” Ezt ritkán mondhatták, mert általános vé­lemény volt, hogy kár az or­vosra költeni. Módosabb temetéskor 16— 20 ökör is ballagott a járomban „a végszolgálatot fizető urá­nak”. Lármás jajgatással kísér­ték utolsó útjára a halottat — „pogányoktól rájuk maradt szo­kásokkal”. Télen, tavaszon hurutok, hi­deglelések, tüdőgyulladások pusztították a megye népét. 1836-ban epemirigy, 1844-ben pedig himlő volt az uralkodó népbetegség. Gyakori volta jár­ványok legrettentőbbike: a ke­leti dögkór, a pestis. Pécsett 1709 és 1710 között oly erős volt a pestis, hogy o városi ha­tóság agyonlövéssel fenyegette meg mindazokat, akik drog melletti szőlőjükben húzták meg magukat. 1739 őszén pedig a katonaság a pestis dühöngése miatt az egész várost elzárta o közlekedéstől, 1804-től Pé­csett éppúgy, mint o megyében gyakori betegség a bujasenyv. Az ilyen betegeket „csak erő­szakkal lehetett rendes orvos­lás alá venni". Erősen megnö­vekedett a szembetegek száma is. A betegségre való hajlamot elősegítette a gyenge táplál­kozás. A falusi lakosság fő tápláléka kenyérből, lencséből, borsóból, káposztából és hús­ból állott. Burgonyát termesz­tettek ugyan, de még nem mindenki barátkozott meg ve­le. Inkább állateledelnek szán­ták. A nemrég szült anyát fáj­dalmainak enyhítésére a ko­maasszony kötelessége volt pá­linkával „jól tartani”. A bort és o pálinkát gyógyszernek tartot­ták, még a kisdedektől sem ta­gadták meg. Télen borban, hús­ban tobzódtak, nyáron gyak­ran csak száraz kenyér völt a „tápla”. „A gyógyászatnak ezen szo­morú állapotán — jegyzi meg a megyei főorvos — csak egye­dül a nagyobb jólét és a vele együtt haladó miveltség fog se­gíteni". Hölbling Miksa A gyógyulást némely esetben elősegíthették volna a Pécsett és környékén lévő gyógyforrá­sok is. Ezeket azonban ritkán vették igénybe. Pedig dr. Huta és Nendtvich Vilmos Pécsett ki­tűnő savanyúvíz-forrást fedezett fel. „Ugyanezen urak — írja Haas Mihály — más ásványos vizet is találtak kőszénbányá­ink mellett". Tudtak arról is, hogy Kökény falu határán sós- vizet találtak, a hetényi meleg forrásban pedig „még a bele­eresztett rákok is megkövültek". A pécsi Mélyvölgyben is volt melegvízű forrás» A jelentés szerint a megye lakosságának egészségére ká­ros hatással volt a házak egész­ségtelen volta, a sovány táplá­lék, ruházatuk és ágyaik "czél- iránytülansága" és a korai há. zasodás is. A fiatalság a ka­tonaállítás közeledtével 16 éves korban szokott egybekelni. A sokacoknál nem volt ritka eset, hogy „12 éves gyerkőcze 24— 28 éves czurával (aggleány) kel össze”. Szó szerint kell ezt is idéz­nünk: „A foganzás akadályo­zására tanítást kapnak az öre­gebbektől; és hogy durva ke- netés által a már megfogan- zott magzatot el is űzik, az köz­beszéd". A megyében az „erkölcsös­ség" még jó lábon áll. Tíz év alatt (1835-től 45-ig) a megyé­ben és a vérhatalommal bíró hét uradalomban 3691 egyén volt bebörtönözve. A legtöbb gyilkosság a pécsváradi ura­dalomra jutott A megyei és a püspöki börtönben levő ra­bokat is különféle betegségek (skorbut, hurut, mellfájás hagy. máz stb.) pusztították. íme, pár villanó kép Pécs és Baranya 150 év előtti egészség, ügyi helyzetéről! Mindez már a múlté. De nem mindemben. Nemrég még filmen is bemutat­ták o putnoki léleklátó asz- szonyt; a szegedi körzeti stúdió pedig a minap nem is egy bo­szorkány hívőt állított a kiéper- nyő elé. Van még mit tennünk! Dr. T. I. Disszertáció - furulya-, dob- és csörgőkísérettel Falvy Zoltán, a Zenetudo­mányi Intézet igazgatóhelyet­tese éveken át sok időt töl­tött külföldi, főként spanyol és francia levéltárakban. A neves zenetörténész, Kodály Zoltán egykori közvetlen munkatársa összehasonlító zenei és művelődéstörténeti vizsgálatokat végzett: hang­jegyes emlékek alapján a világi monódia történetét ta­nulmányozta és kijelölte he­lyét az egyetemes zenetörté­netben. A „monódia” egyszólamú, zenével kísért dal, amely leg­inkább a korabeli Hispániá­ban és Dél-Franciaországban terjedt el a XII. századtól. Falvy professzor kutató­munkájának eredményeit doktori disszertáció formájá­ban összegezte, amelyet a középkori zene „vájtfülű”, szakavatott értői és amatőr rajongói jelenlétében, zsúfo­lásig megtelt teremben vé­dett meg a Magyar Tudomá­nyos Akadémián. A magyar zenetudós az európai zene egyik fontos korszakát elemezve, a truba­dúrok eredeti kéziratai nyo­mán, világviszonylatban el­sőnek mutatta ki, hogy az eddigi hiedelmekkel szem­ben, a középkori énekmon­dók zenéjének nemcsak arab forrásai vannak. Arra más népek is döntő, formáló ha­tással voltak. Az így kialakult muzsika szálai hazánkba is elértek és a magyar zenére is termékenyítőleg hatottak. Falvy Zoltán kutatásai azt is kiderítették, hogy e régi zenés dallamforma két ki­emelkedő művelője, Peire Vi­dal és Gaucelm Faidit pro- vanszal trubadúrok éveket töltöttek nálunk: Vidal verset is írt Imre királyhoz. A magas színvonalú „pró­zai" vitát hangulatosabbá és színesebbé tette Sebő Ferenc előadóművész, aki Vida! egyik dalát adta elő. A pro­dukció érdekességét csak fo­kozta, hogy a kíséretet ere­deti középkori trubadúr hangszeregyüttessel — furu­lya, dob, lábra erősített csör­gő — Montanaro Mique pro- vanszi muzsikus szolgáltatta, aki hazájában ennek a klasz- szikus zenei műfajnak ismert tolmácsolója. O. B.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom