Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-15 / 74. szám

1980. március 15., szombat Dunántúli napló 5 Április 18-tó8 Zimbabwe független állam SE ORA A NAGYVILAGBAN Sah Mohammed Doszt afganisztáni külügyminiszter Moszkvába érkezett, ahol Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszter üdvözölte. Sah Muhammed Doszt afgán külügyminiszter a tárgyalások után még tegnap elutazott Moszkvából. Pénteken Salisburyben hiva­talosan bejelentették, hogy a volt Rhodesia április 18-án, he­lyi idő szerint éjfélkor válik füg­getlenné. Az átmeneti brit gyar­mati igazgatás élén álló Lord Soames főkormányzó közölte, hogy Robert Mugabe, a leendő független állam első miniszter- elnöke kérésének megfelelően döntött a függetlenné válás időpontjáról. Április 18-ig formailag válto­zatlanul a főkormányzó igazga­tása alatt áll az afrikai ország. Mugabe és kabinetjének tagjai a függetlenség kikiáltásakor Kabulban és az ország más városaiban normálisan működ­nek az intézmények, o vállala­tok, nyitva tartanak az üzletek, a tanintézetekben folyik az ok­tatás. A tartományokban a pa­rasztok megkezdték a mező- gazdasági munkát — írja ka- buli riportjában a Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja. A beszámoló megállapítja: a lakosság helyesléssel fogadja, hogy a kormány segítséget nyújt a hazatérésben azoknak, akik a terrorista akciók miatt elmenekültek falvaikból, * Kabulban a helyi és a kül­földi újságíróknak bemutatták az Afganisztánban nemrég le­tartóztatott Zijautdin egyiptomi állampolgárt, az Egyesült Álla­mok Központi Hírszerző Hiva­talának (CIA) ügynökét. Az idén március elején Zi­Moszkva Széles körű munkaverseny bon­takozott ki a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt közelgő XII. kongresszusa tiszteletére Bara­nya testvérmegyéjében, a Ivovi területen. Az MTI moszkvai iro­dájának kérésére Jurij Romanov, a TASZSZ Ivovi tudósítója a kö­vetkezőkben számolt be a ver­senymozgalom eredményeiről: Elindították az első terven fe. lül kitermelt szénnel megrakott szerelvényt a burstini hőerőmű­be a nyugat-ukrajnai szénbá­nyászati vállalat dolgozói, akik a Magyar Szocialista Munkás­párt közelgő XII. kongresszusa tiszteletére indítottak munka­versenyt. A Ivovi terület szén­bányászai a pártkongresszuson kívül Magyarország felszabadu­lásának 35. évfordulóját is kö­szöntik versenyükkel. A párt- kongresszus tiszteletére öt vas­úti szerelvényt kívánnak terven felül kitermelt szénnel útnak in­dítani. Egy másik üzem, az SZKP XXV. kongresszusáról elnevezett bánya kiváló brigádja, amelyet Nyikolaj Skolarenko vezet, öt­ezer tonna szenet ad terven fe­lül a magyar kommunisták nagy­fontosságú tanácskozásának megnyitásáig. Hasonló verseny bontakozott ki a Nyugat-ukraj­na! Szénbányászati Vállalat mind a 22 bányájában. A nyugat-ukrajnai szénbányá­szok immár 15 éve tartanak fönn szoros baráti kapcsolato­kat a Mecseki Szénbánya Vál­lalat bányászaival. Rendszeres tapasztalatcseréjük elősegíti a munka termelékenységének, ha­tékonyságának növelését, a munka jobb megszervezését. A teszik majd le a hivatali esküt. Mugabe kabinetje a független­né válásig hátralevő időszakot tgbbek között arra használja fel, hogy a miniszterek megis­merkedjenek a hatáskörükbe tartozó területekkel. Folyamat­ban van a közigazgatás reform­jának előkészítése is. Több in­tézményben megkezdődtek a személyváltozások, felelős tiszt­ségekbe kerültek szakmailag már elismert afrikaiak. Az ország köz­ponti rádiójának élére első Íz­ben került afrikai személy, mégpedig kiváló szakember. jautdin azt a feladatot kapta, hogy szemrevételezze Pakisz­tánban az afgán „menekültek” ellenforradalmi alakulatait, szerezzen értesüléseket fegy- verszükségeteikről és helyzetük­ről. Ezenkívül Zijautdinnek a CIA parancsára értesüléseket kellett szereznie az afgán fegy­veres erők alakulatainak diszlo- kációjáról, kapcsolatokat kel­lett teremtenie a belső ellen- forradalmi elemekkel. A sajtóértekezleten Zijautdin elmondta, hogy öt hónappal oz Afganisztánba történt illegá­lis behatolása előtt két héten át a CIA egyik nyugat-német­országi „iskolájában” fotózni tanult, megismerkedett a kül­földi hadsereq fegyverfajtáival, oktatták a lőfegyverek kezelé­sére és a robbanószerkezetek készítésére. Az elfogott CIA-ügynök tel­jes beismerést tett szovjet bányászok műszerei pél­dául segítenek magyar bará­taiknak abban, hogy megfelelő biztonsági berendezésekkel el­lenőrizzék a vágatokban a me. tángáz jelenlétét, a Baranya me­gyeiek viszont a bányagépek hasznosításában szerzett ta­pasztalataikat adták át kolle­gáiknak s vándorzászlót is ala­pítottak az ukrajnai vállalat leg­jobb kollektívájának jutalmazá­sára. Ezt a vándorzászlót min­den évben a szovjet bányász­napon adják át a legérdeme­sebbeknek. Kommentar Abban az időben, amikor az eritreai harcokról tudósí­tottak a világlapok — évti­zedeken át, a közelmútig —, Etiópia és Szudán kapcsola­ta a mélyponton volt. Közis­mert tény, hogy a különböző színezetű szakadár szerveze­tek Etiópia északi tartomá­nyában elsősorban a szom­szédos Szudán támogatását élvezték. Arról is gyakran olvashattunk, hogy a kon­zervatív arab államok kato­nai segítsége — fegyver, lő­szer formájában — elsősor­ban Khartoum közvetítésével jut el a felkelőkhöz. így volt ez a császár ide­jében, s nem változott a helyzet — Addisz Abeba többszöri kezdeményezése ellenére — akkor sem, ami­kor Etiópiában győzött a tisz­tek és altisztek forradalma. A központi hatalommal szem­4 PEKING: A Kínai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának propaganda- és szer­vezési osztálya közös körlevél­ben szólította fel o pártszerve­zeteket: azonnal kezdjenek hozzá a káderek tömeges át- neveléséhez. Az egész pártra kiterjedő „átnevelési mozga­lom" elindítását egyebek kö­zött az tette szükségessé, hogy ideológiai és politikai zűrzavar tapasztalható a Kínai Kommu­nista Párton belül, iletve az, hogy o káderek nagy része szakmailag nem felel meg a négy modernizálás követelmé­nyeinek. 4 ADDISZ ABEBA: Etiópia és Szudán kapcsolatainak gyors rendezése céljából a két ország vezetői megállapodtak, hagy a már meglévő államközi szerződéseket átültetik a gya­korlatba, s fejlesztik a kétol­dalú kapcsolatokat — hangoz­tatja az a közlemény, amelyet Abdulmagid Hamid Khalil szu. dáni alelnök és Fikre Szelasz- szié Vog-Deresz, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó- tanács főtitkárának Addisz Abeba-i tárgyalásairól adtak ki. beszegülő eritreai felszaba- dítási mozgalmak szűklátó­körűén nem vettek tudomást arról, hogy többé már nem a császári önkénnyel vívják élethalálharcukat, hanem olyan rendszert gyengítenek, amely a hatalmas birodalom 30 milliós lakosságának fel- emelkedését tűzte ki céljául. Most végre jó hír érkezett Afrika szarvából. Eszerint Addisz Abeba és Khartoum között végre helyreáll a ba­rátság, az afrikai kontinens számára sem közömbös jó­szomszédi viszony. A két or­szág vezetői megállapodtak: a korábban kötött kétoldalú megállapodásoknak és ál­lamközi szerződéseknek ér­vényt szereznek, hogy a gyakorlatba átültetve azokat, elsimítsák a nézeteltéréseket. Az Etiópiában rendezett tár­gyalások arról is megnyug­(JdlVÖSKlo távirat Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Luigi Longót, az Olasz Kommu­nista Párt elnökét 80. születés­napja alkalmából. 4 CHICAGO: A chicagói es­küdtszék halálra ítélt egy John Gacy nevű 37 éves homo­szexuális férfit, akit 33 fiú és fiatal férfi megölésében talált bűnösnek. Illinois állam törvé­nyei szerint az ítélet ellen fel­lebbezni kell a legfelső bíró­sághoz. 4 SZÓFIA: Véget ért Szó­fiában az a nemzetközi tanács­kozás, amelyen 10 szocialista ország szakszervezeti képviselői az országaik szakszervezetei közötti együttműködés kérdé­seit és a közeljövő feladatait vitatták meg. tató döntést hoztak, hogy fel­újítják a közös konzultatív tanács munkáját és a határ­bizottság tevékenységét. Alighanem az Afrikai Egységszervezet Addisz Abe- bóban rendezett miniszteri tanácsülésén segítették elő a két ország megbékélését. Az AESZ már ezt megelő­zően is többször kezdemé- nyezőleg lépett föl az ellen­tétek elsimítása érdekében, de közvetítő szerepe nem járt sikerrel. Remélhetően most csakugyan végéhez ér a hosszú békétlenség. Erit- reában a központi kormány­zat csapatai mindenütt meg­szilárdították pozícióikat, s a szakadárok legfeljebb né­hány nehezen megközelíthető hegyi települést tartanak el­lenőrzésük alatt. Előbb-utóbb talán belátják a gerillák: a tartomány elszakadása az 4 MOSZKVA: Az amerikai üzleti körök ellenzik Carter el­nöknek a Szovjetunióval szem­ben folytatott embargópolitiká­ját — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának Raphael Grego­rian, a Californiai International Trade (CIT) amerikai vállalat elnöke, aki elmondta, hogy a CIT a Szovjetunióval folytatott kereskedelemre specializálta magát és ezért nem meglepő, hogy vállalata mindig a kgres. kedelmi kapcsolatok fenntartá­sa mellett szállt síkra. Az ame­rikai üzletember szerint hasonló állásponton van az a több mint száz amerikai vállalat - köztük a Dupont, az Abbot Laborato­ries - is, amelyeknek képvise­letét a szovjet piacon a CIT látja el. 4 MOSZKVA: Leningródi fizikusok egy csoportia olyan új módszert dolgozott ki, amely bármely oldat, fém és fémöt­vözet vizsgálatára alkalmazha­tó. A módszer az anyagoknak azon a jellegzetesséqén alap­szik, hogy ibolyántúli sugárzás hatására elektronokat bocsáta­nak ki maqukból. A tudósok az elektronok színképe alapján ítélik meg a tanulmányozandó vegyület sajátosságait. 4 NEW YORK: Alva Myrdal asszony, volt svéd leszerelés­ügyi miniszter lett az Albert Einstein-békedij első kitünte­tettje. A nagy német fizikus születésének centenáriuma al­kalmából tavaly alapított 50 000 dollár pénzösszegű dijat a fegyverkezés ellenőrzését cél­zó megállapodások érdekében kifejtett jelentős erőfeszíté­seiért ítélték oda a 78 eszten­dős Myrdalnak. 4 NEW YORK: Kubai emig­ránsok újabb merényletet követ­tek el New Yorkban. Ezúttal Angola állandó ENSZ-kéavise- letének épületére hajítottak eqy nagyerejű qyújtóbombát. Az akciónak áldozata vagy sebe­sültje nem volt, de jelentős anyagi kár keletkezett. A me: rénylet elkövetését az Omega— 7 nevű terrorszervezet vállalta magára. imperializmus érdekeit, a szocialista irányba haladó Etiópia meggyengítését szol­gálta volna. Szudán is ráébredt, hogy a pánarab törekvések szószó­lójaként voltaképpen olyan erők szították a háttérből el­lentétét Etiópiával, amelyek a haladó Addisz Abeba-i rend­szer megbuktatását, területé­nek földarabolását tűzték ki célul. Az eritreai gerillahá­ború éppúgy, mint a Szomá­lia felől Ogadenre zúdult ag­resszió Afrika békéje és az ott élő népek ellen irányult. Éppen ezért nemcsak a két ország történetében je­lenthet új fejezetet Khartoum és Addisz Abeba döntése, hanem kedvező hatása min­denképpen jelentős az egész afrikai kontinens békéjére, biztonságára is. Gyapay Dénes Légikatasztrófa Varsóban Pénteken délelőtt 11 óra 13 perckor tragikus légiszeren­csétlenség történt Varsóban. A LOT lengyel légitársaság IL— 62-es típusú, New Yorkból (ko­rábbi jelentésekkel ellentétben a gép nem Montrea l bál, ha­nem New Yorkból érkezett) ér­kező repülőgépe leszálláshoz készülődve az Okeciei repülő­tér (Varsó nemzetközi repülő­tere) közelében lezuhant. A gép fedélzetén tartózkodó. 77 utas és a 10 főnyi személyzet életét vesztette. A Varsói Fővárosi Tanács el­nöksége a légi katasztrófa miatt szombatot és vasárnapot gyásznappá nyilvánította. A A Lengyel Egyesült Muníkás- párt KB Politikai Bizottsága, o Lengyel Államtanács és a Mi­nisztertanács mély együttérzé­séről biztosította a szerencsét­lenség áldozatainak hozzátarto­zóit. A lezuhant aép fedélzetén tartózkodott az Egyesült Álla­mok ökölvívóinak váloqatott csapata, okik lengyelországi versenyeken vettek volna1 részt. A 14 sportoló és a ksíéretük- ben lévő 8 személy a többi utassal együtt vesztette életét. A lengyel ökölvívó szövetség üzenetet küldött az amerikai és a Nemzetközi ökölvívó Szövet­ségnek, s ebben kifejezésre jut­tatja mélységes együttérzését oz amerikai sportéletet ért tra­gédiáért. Az áldozatok végleqes név­sora'- még nem hozták nyilvá­nosságra, de az első hírek alaoján valószínűnek látszik, hoav a katasztrófát szenvedett repülőgépen nem volt magyar utas. IlllllllI Az Olaszországot kormányzó kereszténydemokrata párt (DC) vezetősége pénteken Carlo Donat-Cattint nevezte ki a párt egyetlen főtitkárhelyettesévé. A 61 éves politikus a DC jobb­szárnyához tartozik. Ö fogal­mazta meg a DC XIV. kong­resszusának azt a politikai ha­tározatát, amelyben kizárták a kommunistákkal való kormány- szintű együttműködés lehető­ségét. * Nicolae Ceausescu román köztársasági elnök fogadta a hivatalos látogatáson Romá­niában tartózkodó Lord Car- ringtont, Nagy-Britannia kül­ügyminiszterét. - Az AGERPRES hírügynökség közlése szerint a találkozón áttekintették a ro­mán—brit kapcsolatok állását, és a felek elégedettségüket fe­jezték ki a két ország együtt­működésének fejlődése felett. Elemezték a világ különböző térségeiben fennálló feszültsé­get és konfliktusokat. * Miközben megszakadtak a tárgyalások a Dominikai Köz­társaság nagykövetségén fogva tartott túszok szabadonbocsá- tásáról, a kolumbiai hadsereg újabb öt állítólagos gerillave­zetőt tartóztatott le. A letartóz­tatottak a „népi felszabadító hadsereg’’ elnevezésű, legje­lentősebb kolumbiai gerillaszer­vezethez tartoznak. * A guatemalai főváros köz­pontjában ismeretlen csoport rajtaütésszerű támadást inté­zett egy rendőrségi járőrautó ellen. A fegyveres támadás során egy rendőr életét vesz­tette és heten megsebesültek. 48 óra leforgása alatt ez volt a második, rendőrök ellen el­követett fegyveres akeió. Normalizálódik az élet Afganisztánban Dolgoznak a vállalatok, nyitva tartanak az üzletek, az iskolákban folyik a tanítás Szovjetunió: Munkaverseny az MSZMP kongresszusa tiszteletére Franz-Josef Strauss, a nyugatnémet ellenzéki pártok kancellárjelölt­je (középen) washingtoni látogatása alkalmával találkozott Carter amerikai elnökkel (jobbról). Balról Walter L. Keip pénzügyminiszter. A békétlenség vége

Next

/
Oldalképek
Tartalom