Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-17 / 47. szám

DN HÉTVÉGE 6. NEMZETKÖZI MAGAZIN 1980. FEBRUÁR 17. Kilenc­esztendős tudósjelölt A Moszkvai Lomonoszov Egyetem matematika-fizika ka­rának legfiatalabb hallgatója Dzsalal Szaid — kilenceszten- dős afgán kisfiú. Miután Afga­nisztánban nyolcéves korában korengedménnyel leérettségi­zett, az afgán kormány a Szov- jeunióba küldte tanulmányai folytatására. Dzsalal édesapjával, Kerim Szóiddal érkezett a Szovjet­unióba, aki szintén az egyete­men tanul. Jelenleg mindketten az orosz nyelvet tanulmányoz­zák. Másfél hónapos foglalko­zás utón a kisfiú orosz nyelvta­nára, Zója Cserepanova' elra­gadtatással beszélt Dzsalal rendkívüli képességeiről. Azt is elmondotta, hogy kezdetben sok nehézséget okozott az orosz nyelv megértése. Ekkor elhatá­rozták, hogy változtatnak a ta­nulási módszeren, és a továb­biakban a matematikatan­könyv lett az oktatás alapja. Az eredmény meglepő volt. A cso­dagyerek ma már könnyedén társalog, sőt. időnként édesap­jának is ő tolmácsol. Valerij Kudrjavcev, az egye­tem matematika-fizika karának dékánhelyettese elmondotta, hogy a kisfiúnak egyéni prog­ramot dolgoztak ki, amelynek alapján szorgalmasan és nagy kitartással készül jövendő hiva­tására. A képen: (balról) Kerim Sza­id, a kisfiú édesapja. Zabihulla Basardoszt ötödéves hallgató és Valerij Kudrjavcev dékánhe­lyettes a kilencéves tudóspa­lánta feladatmegoldását hall­gatják. (Fotó: APN-KS) Külföldi karikatúrák Egészségügyi adatok a személyi igazolványban Nem egy ember számára je­lenthet valóban életmentést az az intézkedés, amelynek alap­ján a személyi adatok mellett a legfontosabb egészségügyi adatokat is bevezetik a szemé­lyi igazolványba. 1981-ben a Német Demokra­tikus Köztársaság polgárainak ez az okmánya — külön lapon — feltünteti már az illető egész­ségügyi adatait — vércsoport­ját, oltásait, stb. is -, amelyek ismerete szükség esetén gyors és eredményes segítséget tesz lehetővé. A kíváncsiság hajtott a múltban és hajt ma is Riportok a politikai Olimposzról Beszélgetés Oriana Fallacival Mondják, hogy szeret an- tipatikus lenni. Újságírónő, akinek riportjai a fél vilá­got tartják izgalomban, írónő, akinek könyvei re­kord sikereket érnek el. Az olasz II Mondo című tekin­télyes hetilap a „holnap 30 vezető egyénisége”-ként, az „új vezető osztály tag­jaként” említi, aki az 1980- as években meghatározó szerepet tölt be az olaszok életében, aki alakítani fog­ja az „új élet- és szokás- modellt”. Oriana Fallaci­val beszélget Waldemar Kedaj, a Polityka című len­gyel hetilap munkatársa. W. K.: Az ön legtöbb, ha nem az összes riportja a világ hatalmasaival, vezetőkkel, a po­litikai Olymposz tagjaival ké­szült. Mit keresett ezekben a ta­lálkozásokban? O. F.: Gondolom, egy ilyen ember, mint én, aki megveti a zsarnokságot és az erőszakon és önhittségen alapuló hatal­mat - teljesen logikus, hogy szeretné megismerni őket, akik megsemmisítik egyéniségét, akik határoznak helyette, az életéről és a haláláról. Amikor találkozom a politikai piramis tetején levő emberekkel, igyek­szem megérteni, miért és kit kell elítélnem, kivel kell harcol­nom, miért kényszerítenek ar­ra, hogy úgy gondolkodjam és ne így, miért hullanak bombák a fejemre határozataik alap­ján. Ez a kíváncsiság hajtott a múltban és hajt ma is. Vajon ennyi érdemük van, vagy ennyi­vel intelligensebbek, mint mi, vagy tán az istenek elhitték, hogy magasztos küldetésük van? Valóban, mérhetetlen em­beri kíváncsiság vezetett. Azon­ban az esetek legnagyobb többségében rájöttem, hogy a legenyhébben szólva átlagem­berekkel van dolgom, és soha­sem rendkívüliekkel. W. K.: De azért voltak közöt­tük többé-kevésbé szimpatikus beszélgetőpartnerek is. O. F.: Az, hogy volt köztük szimpatikusabb, egyáltalán nem jelentette, hogy nem tekintet­tem őket ellenfeleimnek. Egy­szerűen jobban elbeszélgettünk, ennyi az egész. W. K.: Vajon ez az oka, hogy riportjait rendkívül agresszívnek tartják? Két éve Moszkvában új kez­deményezés született: néhány rendelőintézet gyermekorvosa úszótanfolyamokat nyitott cse­csemők számára. A kezdemé­nyezés, amelynek célja a cse­csemők ellenálóképességének növelése volt, teljes sikerrel járt, s Moszkvában egyre több poliklinika követi a hasznos pél­dát. • A tanfolyamon részt vevő 100 csecsemő közül mindössze 18 betegedett meg egy éven be­lül, s ők is csak könnyű lefo­lyású megfázásban. Ezzel szem­O. F.: De hiszen én egyálta­lán nem vagyok agresszív. Az én agresszivitásom morális, kul­turális természetű, de semmi több, képtelen lennék bárkinek ártani. Mondják, hogy erősza­kos asszony vagyok, de ez pusz­tán verbális erőszakosság. De tulajdonképpen a riportjaim sem mindig agresszívek. Előfor­dul, hogy a partnerem olyan szimpátiát ébreszt bennem, hogy a riport csaknem szerelmi szimfóniává válik. Hogyne, vol­tak riportjaim, melyek igazi kel­lemetlen hadműveletek lettek, mint pl. az FBI volt főnökével, Golbyval. Kissinger azt mond­ta, hogy mikor beleegyezett az interjúba, élete legnagyobb hü­lyeségét követte el. De ez az ő bűne volt, nem az enyém. Sok­kal jobban szeretek azonban olyan emberekkel riportot ké­szíteni, akik tetszenek nekem, akikkel megértjük egymást, és nem ell harcolnom. Ezek közé sorolom Pietro Nennivel, vagy Indira Gandhival készült ri­portjaimat. . W. K.: A riport a sajtóban az elmúlt években szokatlanul nagy karriert futott be, már- már a riport művészetéről be­szélnek. írói munkássága mel­lett, önt a riport klasszikusának vélik. Pár évvel ezelőtt ön volt az első külföldi újságirónő, akit Amerikában doktor honoris causa címmel láttak el, neve szerepel a Who is who-bon. Nem feszélyezi önt mindez? O. F.: Felelősséget érzek és feszélyezettség helyett inkább bűntudatot. Igen, mert az én hibámból született egy divat, mely egyre jobban terjed. Ma­napság mindenki riportot akar csinálni, még akkor is, ha in­kább cikket kellene írniuk. Ta­lán azt hiszik, könnyebb egy riportot megírni, mint egy cik­ket. Két-dolgot nem értenek: egyrészt riportot írni egyáltalán nem könnyű és ami ennél fon­tosabb, van valami ebben, amtt nem lehet megtanulni. Nagyon kellemetlenül érzem magam, amikor látom, hogy az ameri­kai egyetemeken, az újságíró­szakosok a Fallaci-stílusról hal­lanak előadásokat. És ha meg­hívnak, mint legutóbb a Co­lumbia Egyetem is, nem foga­dom el ezeket a meghívásokat. A másik dolog pedig, hogy ben 82 megbetegedés történt a párhuzamos kísérleti csoport­ban, ahol a kicsinyeket távol­tartották a medencétől, ponto­sabban a fürdőkádtól. A Szovjetunió Egészségügyi Minisztériuma hasznosnak ítélte a moszkvai gyermekorvosok kez­deményezését, és utasította a Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája Gyermekgyógyá­szati Intézetét a csecsemőkor­ban történő úszás hatásának tüzetes tanulmányozására, s tu­dományos megalapozására. egyáltalán nem könnyű megírni egy interjút, vagy riportot. Mert ha valakinek sikerül is egy be­szélgetés, egyáltalán nem biz­tos, hogy le is tudja azt írni. Ahhoz, hogy valaki jól megír­jon egy riportot, dramaturgiai képességekkel kell rendelkez­nie. A riportnak keze és lába van, ha dramaturgiailag meg­szerkesztettük, felér egy kis színdarabbal, melynek beveze­tése, kibontakozása és befeje­zése van. Ez már írói mű, nem biztos, hogy az újságírónak vannak ilyen képességei. Miért nem lehet megtanulni riportot írni? Mert nincsenek szabályai. Egy riportot nem lehet megter­vezni, csak előkészíteni. Én hal­latlanul alaposan felkészülök, mindent elolvasok az adott sze­mélyről, megtanulom egészéle­tét. De akkor mikor a beszél­getés készül, akkor az improvi­zációra, a megdöbbentő pilla­natokra kell hagyatkozni. Ha előre megfogalmazott kérdése­ket szeretnénk feltenni, jobb ha írásban elküldjük és a megkér­dezett írásban válaszol. Egy ri­port akkor jó, ha nem látjuk előre, merre fejlődik a beszél­getés. És végül a riport szoro­san összefügg a személlyel, aki készíti. Ahhoz, hogy valaki Fa- laci-stílusú riportot írjon, Falia­dnak kell lennie. A riport csak egyfajta sajátos stílusban ké­szülhet, ha egyáltalán van ilyen stílus. Korunkban egyre divatosabbá válik elkészíteni valaminek a hasonmását. Ez olyan, mint ha az életet szeret­nénk lemásolni. W. K.: Egyetért azokkal, akik a riportot a televízió hatására tartják egyre fontosabbnak, te­hát az audiovizuális hatásokon nevelődött néző igénye, hogy az írott sajtóban is riportokat olvasson? O. F.: Nekem úgy tűnik, hogy, a riportot sokkal-sokkal előbb kitalálták. Emlékeztetném egy bizonyos Platonra és az ő híres párbeszédeire. És Szókratész, aki folytonosan kérdéseket tesz fe| az embereknek, nem nevez­hető az emberiség egyik leg­nagyobb riport-alkotójának? Platon és Szókratész beszélge­tései mind megannyi kis szín­műnek tudhatok be. W. K.: Egy kritikus azt írta, hogy akkor irnak_ riportot az újságírók, ha nincs saját gon­dolatuk, ezért köjcsönveszik egy más embertől azokat. O. F.: Ez egy nagy bolond­ság. Az ehhez hasonló állítások csaknem a kreténség klinikai eseteinek nevezhető. Akik így vélekednek, feltételezik, hogy létezik egy ember, aki képes, egyedül gondolkodni, egyedül keresni az igazságot. Én úgy gondolom, hogy nincs tökélete­sebb módszer a kutatásra, a gondolkodásra, mint a dialó­gus. Fordította: Hárságyi Margit Űszólecke csecsemőknek Namíbiái hazafiak Berlinben Űfra énekelnek Berlin Ludwig Hoffmannról elnevezett kórházának egyik szárnyát külön az afrikai bete­gek részére rendezték be. Jelen­leg namibiai sebesülteket ápol­nak itt. A fajgyűlölők csapatai annak idején betörtek Angolá­ba és a Kassi.nga város közelé­ben fekvő menekülttábort ro­hanták le. A támadás során válogatás nélkül gyilkolták a hazafiakat, nem kímélve a gyer­mekeket, nőket és aggastyá­nokat sem. A tömegmészárlás kevésszámú — testileg és lelki, leg sérült — túlélője érkezett Berlinbe. S bár o betegeket az orvosok és ápolók a, legna­gyobb szeretettel és gondosko. dóssal fogadták — a namíbiai- ak bizalmatlansága csak las­san oldódott. Hiszen ápolóik „fehérek”! És eddigi életük minden borzalmát, keserűségét éppen a fehér bőrű emberek okozták. Néhány hónap elteltével azonban teljesen megváltozott a betegek hangulata. Felenged­tek, tréfálkoztak, sőt énekeltek is. Az orvosok véleménye sze­rint a gyógyulást nagyban gyor­sítja a visszanyert életkedv, a bizalom a jövőben és ápolóik­ban. „Messze hazánktól olyan embereket ismertünk meg, akik mindent megtesznek értünk" — mondja a 29 éves Vamueo Va- nu. S orvosaik, ápolóik gon­doskodásában érzik az ország egész társadalmának támoga­tását, Az NDK Szolidaritási Bi­zottsága ruhaneműkkel, cipők­kel és más személyes használat­ra való eszközzel látja el őket. * Komplikált műtétek és utó­műtétek, a sebek gyógyítása, majd a gyógyászati segédesz. közök begyakoroltatása szabta meg az első hónapok ritmusát Gyógytorna, munkaterápia, sőt oktatás is szerepel a program­ban. Számtan, földrajz, s nem utolsósorban a német nyelv * tanulása áll az előtérben. A gyógyultakat szakmákra tanít­ják. Három namibiai például a szállodaiparral ismerkedik Oberhofban, ketten a lakatos­ságot választották. Ma mór valamennyien bíznak abban, hogy hasznos tagjai lesznek majd szabaddá váló, újjászüle. tő hazájuknak. G. I. Az első járógyakorlatok Ez a fiatalasszony súlyos csípősérüléssel menekült meg a tö­megmészárlás poklából. A gondos orvosi segítség mégis le­hetővé tette, hogy egészségesen világra hozza gyermekét, a kis Stefanie-t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom