Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-13 / 12. szám

1980. január 13., vasárnap Dunánt últ napló 3 Kerékasztal- beszélgetés a szerkesztőségben A műit év őszén dr. Dányi Pál megyei tanácselnök­helyettestől cikket közöltünk, mely élénk vitát váltott ki Közgazdasági élet oldalunk hasábjain. A téma jelen­tőségére való tekintettel a szerkesztőségben kerekasz- tal-beszélgetést is rendeztünk. A beszélgetés résztve­vői: dr. Belyácz Iván, a Pécsi Tudományegyetem Köz­gazdaságtudományi Karának adjunktusa, Brun József, a Baranya megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója, dr. Dányi Pál, dr. Garamvölgyi Károly ok­tatási miniszterhelyettes, a Magyar Közgazdasági Tár­saság főtitkára, dr. Horváth Gyula, a Dunántúli Tudo­mányos Intézet munkatársa, dr. Kisvári András, a Ma­gyar Nemzeti Bank megyei igazgatója, Lantos László, az MSZMP KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának munkatársa, dr. Rechnitzer János, a Du­nántúli Tudományos Intézet munkatársa. DR. DANYI PÁL: — Mi is a megyei politi­ka? Ez az elvi jelentőségű vi­ta tulajdonképpen a tavalyi szekszárdi közgazdász vándor- gyűlést előkészítő műhelybe­szélgetések során robbant ki, mégpedig annak a kérdésnek a ‘kapcsán, hogy van-e me­gyei gazdaságpolitika? Véle­ményem szerint nincs külön megyei gazdaságpolitika, ha­nem csak általános gazdaság- politika, melynek vannak me­gyei vetületei. A magam ré­széről tartalmában és rendsze­rében is azt próbáltam meg­keresni, hol helyezhetők el azok a feladatok, amelyekkel me­gyei szinten lehet foglalkozni. A vita során is végsősoron azt igyekeztünk tisztázni, mi tarto­zik s mi nem a megyei politika feladatkörébe. Mit adott ne­kem a vita? Számomra érde­kes volt, hogy senki sem vi­tatta a megyei politika ‘kifeje­zés használatát. Használtak viszont a vfta során olyan ki­fejezéseket, amelyeknek létjo­gosultságát vitatom, mint pél­dául a megyei mezőgazdasági politika, a megyei iparfejlesz­tési politika, és hogy a me­gyei politika része a gazda­ságpolitikának és azon belül is a területfejlesztési politiko al­kotó eleme. LANTOS LÁSZLÓ: — Különös izgalommal ké­szültem a beszélgetésre, a té­ma engem is régóta foglalkoz­tat. Véleményem szerint akkor járunk jó nyomon, ha a me­gyei politikán mindig valami cselekvést értünk. A megyei po­litikának a gazdaságpolitikát kell szolgálnia. A megye fel­adata alapvetően az, hogy se­gítse a központilag elhatáro­zott gazdaságpolitikai célok megvalósítását a helyi körül­mények figyelembevételével. A megyék legfontosabb feladata tehát a gazdaság hatékony működésének szolgálata. Aktív, tevékeny funkciót kell betölte­niük a feltételek megteremté­sében, s ezzel együtt a végre­hajtásban, annak szervezésé­ben és ellenőrzésében. DR. GARAMVÖLGYI KAROLY: — Egyetértek Lantos elvtárssal, hogy a megyei politika fő sú­lya a cselekvés. De nemcsak ezt jelenti! Cselekvő, de tu­lajdonképpen önállóan cselek­vő. Sok mindent ki kell talál­nia, ebben az értelemben al­kotó. És nemcsak egyszerűen cselekvésről van szó, hanem döntésekről is. Hiszen ha meg­születik egy magas szintű irányelv, ez végül is o megyék szintjén konkretizálódik, s ott konkrét célokról kell dönteni. Ez egybevág politikai törekvé­seinkkel is: a döntéseket ott hozzák, ahol ehhez a legjobb információkkal rendelkeznek. Nyilvánvaló, a gazdaság fej­lődését meghatározó tényezők­ről — természetföldrajzi adott­ságok, munkaerő stb. — a legtöbb információval a helyi szervek rendelkeznek. Mindez nemcsak a gazdasági, de a politikai döntésekben is meg­nyilvánul, amennyiben a külön­féle érdekviszonyok összehan­golása feltételeinek megterem­tése is elsősorban helyi fel­adat. DR. BELYACZ IVAN: — A lapban folyó vita so­rán megfogalmazódott, hogy a megyei politika tulajdoni bá­zisát gyakorlatilag a kis- és középüzemek alkotják, és hogy kár volt egyeseket beolvasztani o nagyvállalatokba. Én is alá­húznám a kis- és középüze­mek jelentőségét, ami nem je­lent autarchiára való törekvést. E tanácsi vállalatok és szövet­kezetek kooperációs kapcsola­tai szinte az egész országot behálózzák; mozgási lehetősé­ge, kezdeményező készsége e szektornak igen nagy. Ne szű­kítsük, romboljuk tehát — aho­gyan a szakirodalom szemléle­* tesen fogalmaz — a gazda­ság érzékelő felületeit azzal, hogy tovább szűkítjük a kis- és középüzemi szférát. DR. RECHNITZER JÁNOS: — Abból indulnék ki, hogy mindenekelőtt törekedni kell o területi erőforrások maximális kihasználására, másrészt a te­rületbeli életszínvonal-különb­ségek mérséklésére. A megyei cselekvési programban tehát pontosan meg kell fogalmazni a rendelkezésre álló lehetősé­geket, számba venni a terület erőforrásait, s ezeket maximá­lisan kihasználni. Itt vetődik fel o területi specializáció gon­dolata, melynek megvalósítá­sához valamiféle központi tá­mogatásra lenne szükség. A te­rületi specializáció ténylegesen figyelembe veszi és felhasznál­ja a terület lehetőségeit, be­leértve a munkamegosztás, a kooperációk lehetőségét is. Itt persze már nagyobb térség­ben, ha tetszik, régióban kell gondolkodnunk. Régióban és területi szintű koordinációban, amikor is a szomszédos me­gyék megegyezésre, az erőfor­rások optimális felhasználásá­ra törekszenek, esetleg közös pénzügyi erőforrás létrehozá­sára, o pénzek esetenkénti át­csoportosítására. BRUN JÓZSEF: — A vitaindító cikk példá­lózott az egymással szemben levő két üzem, a vágóhíd és a bőrgyár közötti érdekkülönb­ségek feloldása szükségessé­gével. A bőrgyárnak a hús­ipar, a húsiparnak viszont a mezőgazdaság a háttér ipara. A mezőgazdasági üzemekben is fellelhetők a sajátos üzemi, ágazati érdekek, amelyek üt­közhetnek a húsipari vállalat érdekeivel. A különféle érde­kek összehangolásáro szükség van, és ebben igényeljük a megyei politika nagyobb tér­ségeket is átfogó intézkedéseit, segítségét, a területükön mű­ködő gazdasági egységek —a közgazdasági szabályzók által kiváltott — eltérő érdekei fel­oldásának szorgalmazását. Ez azt mutatja, hogy a megyei politika valóban cselekvést je­lent és a cselekvés oldaláról került előtérbe. DR. HORVATH GYULA: — A megyei politika kap­csán igyekeztem utánanézni a kérdésnek a szakirodalomban, de az igen szegényes. Minde­nekelőtt itt van Varga Jenőnek egy cikke, amely 1919-ben je­lent meg a Szociális Termelés című újságban. „Egyes várme­gyék direktóriumai úgy tekintik saját területüket, mintha az ott levő minden vagyon nem az ország dolgozó népéé, hanem a rajta lakóké lenne. Arra kérjük a tanácsokat, ne csi­náljanak külön gazdaságpoliti­kát saját területükön, hanem illeszkedjenek bele az országos politikába, és leleményességü­ket főleg arra fordítsák, hogy saját területükön minél töké­letesebben vigyék keresztül mindazt, ami a proletariátus érdekében szükséges.” Aztán lehet találni bizonyos utaláso­kat a megyei politikára a nem­zetközi irodalomban is. Példá­ul a varsói Polityka című lap­ban nagy vita folyt erről a kérdésről. A szerkesztőségi ösz- szefoglalóban ezt olvashattuk: Ha fokozzuk a tárcasoviniz­must, a helyi portikularizmust, olyan tendenciákat hozunk fel­színre, amelyek államunkat a régiók föderációjává teszik ... Noha a lengyel vajdasági ter­vezési rendszer és a magyar- országi „megyei tervezési rendszer" között van némi ha­sonlóság, a lengyel próbálko­zásra mindenképpen oda kell figyelnünk. Ez pedig a vajda­ságok közötti együttműködést szolgáló regionális tervező szer­vek megalakítása, melyeka ko­rábbi rendszereknél a tapasz­talatok szerint hatékonyabban dolgoznak. A Dunántúli Nap­lóban lezajlott vita során egyébként szinte valamennyi hozzászóló érintette a gazda­ság térbeliségének a kérdését, szemben a közgazdaságtudo­mányban kissé meggyökeresí dett egypont gazdaság szem­léletével. Szinte mindenki tér­ben kiterjesztett gazdaságban ‘kezdett el ■ gondolkodni. Te­gyük hozzá, a közgazdaságtan a mezoszintre, a gazdaság tér­beli törvényszerűségeinek fel­tárására nem fordított kellő fi­gyelmet. Talán ezzeh is ma­gyarázható, hogy o területfej­lesztési terv nem 'integrálódott o népgazdaság tervezési rend­szerébe az őt megillető mó­don. A területfejlesztési tervek funkcionális értelmükben nem is tervek, hanem a megyei, vállalati tervek aggregátumai, sokszor mechanikus aggregá­tumai. Ennél tovább kell lépni, s jó tapasztalatokat meríteni például a lengyelországi terve­zési rendszerből. DR. KISVARI ANDRÁS: — Véleményem szerint a megyei politika elsődleges cél­ja az ágazati célok legjobb feltételeinek megteremtése. Ter­mészetesen a megyei politika keretében nem egyenlő o rá­hatás lehetősége a különböző vállalatokra és szövetkezetekre, és az sem mindegy, hogy eh­hez milyen anyagi eszközök állnak rendelkezésre, beleértve például a hitelnyújtás lehető­ségét is. A gazdaságfejlesz­tésben jobban figyelemmel kell lenni a helyi adottságok­ra, ami persze feltételezi, hogy szelektáltan tudjuk befogadni és szelektáltan tudjuk segíteni a különféle gazdaságfejleszté­si törekvéseket, megoldási ja­vaslatokat. Ne akarjuk másol­ni a más adottságokkal ren­delkező megyék cselekvéseit. LANTOS LÁSZLÓ: — Jelöljük hát ki a me­gyei teendők legfontosabb cso­mópontjait! A megyének, a te­rületnek tulajdonképpen ab­ban van a legnagyobb szere­pe, hogy kiaknázza gazdasá­gunkban azokat a lehetősé­geket, tartalékokat, amelyek központi irányítással vagy ter­vezéssel nem tárhatók fel. Az iparban a cél a meglevő kor­szerű ipari üzemek, telephelyek hatékony működtetése, amit az ipar termelőerőinek intenzív és szelektív fejlesztése útján kell elősegíteni. Ez nemcsak ága­zati, de nem is csak megyei feladat! Csak közös együttmű­ködéssel lehet eredményes az intenzív és szelektív iparfej­lesztés, hogy mi kapjon zöld utat. E tevékenység igényli a megyén kívüli vállalati köz­pont és a megyei szervek konstruktív együttműködését is. Nem szabad az olyan — me­gyéből kiinduló — törekvése­ket támogatni, amelyek a gyáregységek teljes önállósá­gának megteremtését szorgal­mazzák, S nem szabad indo­kolatlanul, vagy műszaki szín­vonalkülönbségből adódóan élezni a feszültségeket. Fontos, hogy a tanácsi szervek terüle­tük iparának is „gazdái” le­gyenek, a nem tanácsi ipart is érezzék sajátjuknak. A mező- gazdaságban a termelés szer­kezetét jobban igazítani kell a területi adottságokhoz. Segíte­ni kell feloldani a mezőgaz­dasági termelés és az élelmi- szeripari kapacitás közötti fe­szültségeket. Hatékony együtt­működést szorgalmazni a gaz­daságok között, erősítve a kapcsolatot más megyék gaz­daságaival is. Figyelembe kell venni, hogy nő a mezőgazda­ság területfejlesztésben betöl­tött szerepe, a település ar­culatát javító funkciója. Fontos a településhálózat és a mező- gazdaság üzemi központjainak összehangolt fejlesztése — ez is hatékonyság! Ami a munka­erő-gazdálkodás megyei fel­adatait illeti, biztosítani kell o területi munkamegosztás fej­lesztésének és a munkaerő te­rületi elosztásának összhang­ját, elősegíteni az üzemek kö­zötti létszám-átcsoportosításokat, összhangban a szelektív fej­lesztéssel. A képzés és tovább­képzés terén nemcsak a me­gyei igények kielégítésére kell törekedni, hanem a többi me­gyékkel együttműködni. A gaz­daság hatékonysága szempont­jából a megyék közötti együtt­működés alapvető. Biztosítani kell az érdekek, érdekviszonyok felismerését, összhangját. A he­lyi kezdeményezések alapján már eddig is nagyszerű ered­mények születtek. Mutatkozik provincializmus is, amire o Központi Bizottság 1978. ápri­lisi ülésén is rámutattak: „... a népgazdasági érdekek rovásá­ra helyi érdekeket érvényesíte­nek, ezzel nehezítik a központi elhatározások végrehajtását”. Úgy fogalmaznék, a megyei, területi érdek „simuljon" bele o népgazdasági érdekbe, hosz- srú távon a területi érdek is csak az lehet, ami a központi. Nagy tartalék a szomszédos megyék együttműködése, pél­dául a munkaerő ésszerű hasz­nosításában, az építőipari kivi­telezésben, a közös beruházá­sokban, a szállításban, a kép­zésben. Nem kell nekünk fel­számolnunk a megyerendszert, hogy a területi együttműködés jobban menjen, ellenben azt kellene elérnünk, és tudatosí­tanunk, hogy a megye nem ott végződik, ahol a térképen a megyehatár húzódik, hanem egy kicsit távolabb. DR. GARAMVÖLGYI KAROLY: — Egy társadalom sem tud úgy’ működni, hogy ne legyén önmagának perspektívája. Meg kell ragadni azokat a ponto-^ kát, melyekhez reálisan pers­pektívákat lehet kapcsolni. Eb­ben a különböző fórumok, köz­tük a tanácsok cselekvő része­sek. Hihetetlen nagy a felelős­ségük, hogy olyan perspektí­vát nyújtsanak, mely a reali­tás talaján marad. Ebből a szempontból rendkívül nagy je­lentősége van a szocialista de­mokratizmus kiszélesítésének. Nem mindegy ugyanis, hogy a különböző fórumok miképpen képesek kibontani, felszínre hozni az alkotó kedvet és készséget. Az emberekben hi­hetetlenül nagy az alkotó készség, s ha ezt hagyjuk ki­bontakoztatni, akkor ez óriási tartalék. DR. DANYI PÁL: — Nem kívánom lezárni a vitát, annál is inkább, mert ennek a vitának még hosszú ideig folynia kell. Abban, úgy érzem, nem volt közöttünk vi­ta, hogy a megyei politika al­kotó cselekvést jelent, egyszer­smind döntéseket is. A döntés viszont felelősséggel párosul, s ez mindig jelen van gyakor­lati munkánkban. Ha az érde­kek oldaláról közelítem meg, mindenképpen feladatunk, hogy a különböző érdekeket megis­merjük, s miután megismertük, ütköztessük, vállalvo o nehéz­ségeket is. De nemcsak ütköz­tetni kell, hanem azon munkál­kodni, hogy feloldjuk az ér­dekkülönbségeket, a magunk eszközeivel összhangot teremt­sünk. A feloldás nem könnyű, de vállalni kell, hiszen a tár­sadalomban munkamegosztás­ban dolgozunk, nemcsak a munka, a felelősség is meg­osztott. Hadd idézzek végül egy ismeretlen szerzőtől, aki ugyan az ezredévre gondolva fogalmazott, de intelme ránk is igaz: „Ha a honfoglalást akként intézték volna, míg Ár­pád hadai verekedtek, addig a közönség tribünről nézhette volna a honfoglalást, o fizető nézőközönségnek nem volna sok jogcíme, hogy magát hon­foglalónak nevezhesse." MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom