Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-27 / 26. szám

1980. JANUÁR 27. HAGYOMÁNY DN HÉTVÉGE 7. Kétszáz éve jelent meg az első magyar nyelvű újság Magyar Hírmondó Boldog Aüfzocy Hiniaik eliB Dtpjdni, Szombttonn kílc. —————w ELSŐ LEVELE S cokitok » hfrífókntk, hogy új «Értendőkor holmi kí- fifintétckkcl kezdjík-el leveleket. Ezt a foki ft a Magjw hirmondó talán nem fogja mindtnkor kö­vetni : mivel a felettébb való hilikodáit nem kedvelli a noftaai világ. — De tűk ugyan »oft leg-elöfzír, úgy Utfzik, az illcndöfég-U meg • kívánja, hogy érdemlett 6fct let-tétellel ke&öoJÖD-bé Felftget, MéltéOgot, Tiír* letetet, Tekéatetei, Nemzet«, Vitái ée Érdeans Jé­akiráinál* $4nb* tmék«óvta. Itg-«líft0r and)« ICTKÁLYJÁTt T<ré ■ Ä k*j»n eféA ftlrrtí luűéll« tcfytUatt; * Mm, ka ml hafuoc haji, tűk aéki ke&lnhcti létéé. Offté|UUaak mir hilft cfttcaéaja kétfta* MtfU: ét narfter ocrayi cacr Je.téta » hasaié, kém Hasim I ki aa kiriaai, hagy még l«g-*UU-te K<«n«mftcr lé«7«a , míg él, dJsTlu ié£ack I JOSXTCT a TSAíZÁRT • hadait Hmm urna ftmaCMt Mm) Olaft orftigbaa to»«, • tégy Mattiam Áldj* Vlonataa, hasiak mifoé raaébéli kaaMay* A TH*. A magyar felvilágosodás kap­csán többnyire csak kuriózum­ként emlegetik azt a fontos esemériyt, melynek az idén ja­nuárban pontosan kétszázadik évfordulóját ünnepelhetjük: az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó megindulá­sát. Pedig, mint a lappal fog­lalkozó sajtótörténeti munkák is rámutatnak, jelentős szerepe volt a magyar nyelvűség felka­rolása mellett a felvilágosult gondolatok széles körű terjesz­tésében, a műveltség korabeli propagálásában. A Magyar Hírmondó új korszakot nyitott a hazai hírlapírás történetében, hosszú idő után megtörte a la­tin és német nyelvű újságok egyeduralmát, elsősorban a magyar olvasóközönséghez szólt, s a tájékozódást határo­zottan az ország dolgaira irá­nyította. Tevékenységét a 18. század végén egyre erőteljeseb­bé váló szellemi megújhodás elválaszthatatlan részeként kell ma is számoatartanunk. Oz első szerkesztő Mint minden jelentős lap megszületése a múltban, a Ma­gyar Hírmondó létrejötte is egy, a haza ügyéért lelkesedő, áldozatkész embernek köszön­hető, Rát Mátyás, aki életre hívta, szerkesztette, írta, korri­gálta, sőt terjesztette is az új­ságot, mór göttingai egyetemi éveiben foglalkozott egy ma­gyar nyelvű hírlap megindítá­sának gondolatával. A híres né­met egyetemi város szellemi légkörében döbbent ró igazán a hazai elmaradottságra, s ez a felismerés érlelte meg végleg elhatározását. Az ottani német újságoknok gyakran írogatott, s így, mikor hazaérkezett, már komoly tapasztalatokkal rendel­kezett a hírlapcsinólás terén. Az ügynek igyekezett megnyer­ni mindenkit akitől támogatást remélt. Szomorú, hogy éppen a magyar Helytartótanács akadá­lyozta legtöbbször terve meg­valósításában. A lapalapítási engedély, me­lyet Mánia Terézia írt alá, 1779- ben érkezett meg. Rát nyomban munkához látott. Nyomdát Po­zsonyban talált. Patzkó Ferenc, aki a Pressburger Zeitung című német nyelvű újság kiadásával tekintélyes nyomdásznak számí­tott, vállalta a Magyar Hírmon­dó kinyomtatását. Csupán őzt a feltételt szabta, hogy min­den, a továbbiakban megjele­nő magyar nyelvű lap kiadá­sának joga őt illesse meg. Patzkót elsősorban az üzleti le­hetőség ragadta meg, az új vállalkozásban mindenekelőtt a komoly hasznot látta, azonban munkáját kifogástalanul végez­te, a Magyar Hírmondó tipográ­fiája semmiben sem maradt el a korabeli lapokétól. Rát 1779-ben „előre való Tu­dakozódásban” értesítette leen­dő olvasóit. Előfizetőket gyűj­tött és levelezőket, mai szó­használattal tudósítókat tobor­zott az ország minden részéből. Legnagyobb meglepetésére még az első szám megjelené­se előtt 320 előfizető jelentke­zett, s köztük többen vállalták, hogy szűkebb pátriájuk esemé­nyeiről rendszeresen beszámol­nak a lapnak. (Itt jegyezzük meg, hogy 1780-ban 4 pécsi elő­fizetője volt a Magyar Hírmon­dónak.) Rát igyekezett meg­nyerni minden jelentős írót, tu­dóst, levelezésben állott Kazin- czyval és Batsányival. Igényes, pontos lapot kívánt szerkeszte­ni, olyat, mely ,,tsak az igazat mondja", s ehhez szüksége volt a kor valamennyi kiválóságára. A későbbiekben maradéktala­nul meg is valósította elképze­léseit. Az első szám 1780, január el­sején jelent meg, nyolcodrét nagyságú volt, és fél ívből állt. Hetenként kétszer adták ki, szerdán és szombaton. Minden oldal egyetlen hasáb volt, jól olvasható latin betűkkel nyom­ták. Az előfizetési díj a hely­belieknek — azaz pozsonyiak­nak — évi 6, azoknak, akiknek postázni kellett, 8 forint volt. A kiadónál egyébként külön vásárolni is lehetett a Magyar Hírmondó megjelent számaiból. Miről írt a Hírmondó? Rát Mátyás már Tudakozódá­sában jelezte, hogy milyen té­májú írásokkal akarja megtöl­teni a lapot. Nagy figyelmet fordított a külföld híreire, eze­ket más országok újságaiból szerezte, de mindig ellátta1 rö­vid magyarázatokkal. A hazai híreket a levelezők szolgáltat­ták, mellettük azonban jeles emberek tudósításait is gyak­ran felhasználta. A mai gyakor­lattól eltérően Rát levélformá­ban írta a Hírmondót, viszont a különböző témák tagolására rovatokat alkalmazott. Néhány érdekes rovat a lapból: Ha- zánkbéli történetek, Különféle történetek, Hadi dolgok, Tudo­mánybéli dolgok, Hiteles hí­rek, Hihetetlen dolgok stb. A külföldi hírek között több­nyire politikai és gazdasági tartalmúak szerepeltek. Rát ar- ro törekedett, hogy a polgá­rosodó nyugat jó példáival ser­kentse a hazai gondolkodást, előremozdítsa a lassan nálunk is meginduló fejlődést. Számos írása foglalkozott a magyar ipar és kereskedelem ügyével. Kitűnően látta az elmaradás okait, javaslatai arról tanús­kodnak, hogy alaposon ismerte o hazai gazdasági viszonyokat. Bár a Hírmondó elsősorbon politikai és tudományos jelle­gű lap volt, a nyelvújítási moz­galom fellendülését, az irodal­mi törekvések erőteljiesebbé válását nem hagyhatta,, figyel­men kívül. Rát is azt vallotta, hogy a magyar nyelv éppúgy alkalmas a tudományok műve­lésére, mint más népek nyelve. A kibontakozó nyelvújítási harc úgyszólván minden mozzana­táról hírt adott. Az irodalmat sokféleképpen támogatta. Könyvismertetéseket, verseket, régi történeteket közölt. Éles kritikai megjegyzéseivel jó né­hány ellenséget szerzett magá­nak, az írói érzékenység már ekkor sem volt ismeretlen fo­galom. A kor szinte valamennyi jelentős írója szerepelt a Hír­mondóban, vagy saját művek­kel, vagy úgy, hogy róluk ír­tak. Ányos Pál, Baráti Szabó Dávid, Révai Miklós, Rájnis Jó­zsef, Gyöngyösi János, Kazinczy Ferenc nevével találkozhatunk a lap hasábjain. Talán csak azt sajnálhatjuk, hogy a legtekinté­lyesebb írót, Bessenyei Györ­gyöt nem sikerült Rátna'k meg­nyernie. A véleményük számos kérdésben eltért, s ennek bi­zony a Hírmondó látto kárát. a későbbi idők Rát Mátyás 1782 végén, há­rom évi megfeszített munka után megvált a Hírmondótól. Az okát pontosan nem tudjuk, valószínűleg a sok gáncsosko- dás, meg nem értés vette el a kedvét, de lehetséges, hogy Patzkó üzleti mohóságai játszott közre. A lap profilját azonban mindvégig meghatározta mun­kássága. Az utána következő szerkesztők - Révai Miklós, Barczafclvi Szabó Dávid, Szacs- vay Sándor, Szabó Márton — Rát nyomdokain haladtak, s csak kisebb változtatásokat eszközöltek. Révai a nyelvműve­lésre fektetett nagy súlyt, Szacs- vay az irodalomra. (Szacsvoy később Magyar Múzsa címmel önálló irodalmi lapot indított Bécsben.) Szabó Márton, bár tehetséges újságírónak bizo­nyult, kétéves közreműködésé­vel nem tudta megakadályozni a Hírmondó hanyatlását. A szellemi központ Pozsonyból egyre inkább Pestre tevődött át, s lényegében ezzel magya- lázható, hogy a Magyar Hír­mondó 1788. október 8-i szá­mával végleg elbúcsúzott olva­sóitól. Kovács Sándor Virág Benedek, a „magyar Horatius” A pécsi Lyceum templom kereszttartó gömbjében helyezték el egyik ódáját Január 30-án százötven esz­tendeje lesz annak, 'hogy Bu­dán örökre léhunyta a szemét Virág Benedek, „a szent öreg" — ahogy a fiatalabb kortársai nevezték —, vagy a „magyar Horatius", az írók nesztora. Izzó .hazafisógával a reformkor fiatal íróinak indítékot adott a nép ügyének szolgálatára. Ugyanakkor jeles történetírói munkásságot is kifejtett. A jobbágysorból származott költő 226 évvel ezelőtt, 1754- ben a Zala megyéi Dióskálon született. Gimnáziumi tanulmá­nyait Pécsett végezte. Itt is­merkedett meg a -klasszikus költőkkel, itt lett írói mintaké­pe Horatius, akinek költemé­nyeit ő tolmácsolta először magyar nyelven. Itt ébredt benne a vágy, ihogy tisztelt magyar költő legyen, akire vár a Duna és Tisza, aki „Dácia halmain, majd Száva és Drá­va mentében áll meg énekel­ve." Huszonegy éves volt, teoló­gus és már akkor levelezni kezdett rendtársával, az író Ányos Pállal, valamint Bacsá- nyi Jánossal. Mindketten örül­tek alexandrinus írásainak, örültek barátságának. Amikor 1779-ben Pécsett el­készült a Lyceum-templom ke­leti tornya, annak keresztjét tartó gömbjébe Virág Benedek egyik ódáját helyezték el a pécsi tartózkodásának emléké­re. Pécsről, mint szerzetes tanár Fehérvárra került. Itt is írt ver­seket, de költői tehetsége iga­zán Budán bontakozott ki. El­ső versei a Kassai Múzeumban jelentek meg. Nemcsak magát bíztatta: „írj, s azzal emeld a nem­zeti lelket!" Meggyőződése volt, hogy az íróknak nemcsak a kiválasztottak kis csoportjá­nak kell írniuk és megkívánta, hogy minden tollforgató vilá­gosan, magyarosan írjon. Egy-egy szava, gondolata jel­szava lett a haladó szellemű magyaroknak, hazafias költemé­nyei kéziratban járták be az országot, olvasták, szavalták. Műveiben a hazafias hang az uralkodó. Dicséri a hazaszere- tetet, az áldozatosságot, ugyanakkor korholta a tunya­ságot, . a megalkuvást. Osto­rozta a magyarság szalmaláng természetét, hogy csak ideig- óráig lelkesedik azért, ami ma­gyar, de gyorsan belefárad, ami magyar, a nemzeti célo­kért folytatott küzdelmeket: „Óh, sok károd után puhult Nemzet (Ibüszke magyar!) hát nem okosodok Hát mind, amire oly nemes, Barátsággal ügyelt volna mindennap heves Lelked, már oda van? Most tetszik ki, mi volt tüzed: Játék volt, s valamint a füst elenyészett" Művei. Először folyóiratokban és röpíveken, „Virág Benedek poétikai munkái" (Pest, 1799); „Magyar századok” (magyar történelem Mohácsig); Buda, 188-ig; „Horatius ódái” (Buda, 1824). Műveivel erősen hatott o fiatal magyar írókra. Virág Benedek kilépett szer­zetesrendjéből és világi pap lett. Szerény nyugdíjából a de- vakáció után alig tudott meg­élni, de szegényes kis- lakása mégis irodalmi központ volt. Berzsenyi, Szemere, Toldy, Vö­rösmarty, Bajza, Eötvös gyak­ran fordult meg lakásán, ezek a nagy magyarok tőle tanulták szeretni a hazát. Csodálkozva látták, hogy a „magyar Hora­tius", új, Szarvas téri lakásá­nak berendezése mindössze egy gyalulatlan asztalból és ágyból, egy ládából, egy köny­vespolcból és három szalma- székből állott. Kortársai szívesen támogat­ták volna a nagy szegénység­ben élő mesterüket, Virág Be­nedeket, azonban ő „büszke szegény” volt, nem fogadott el ajándékokat senkitől sem. Ezért „ottfelejtettek” egyet, s mást számára. Sokszor titokban Az aranyhegyi bor dicsérete Adatok egy vers születésének előzményéhez Tanár koromban tréfásan azt szoktam mondani: minden nagy író, költő előbb jogász volt, s csak azután vált a költészet mesterévé. Néhányon (Vörös­marty, Jókai, Mikszáth stb.) asz. talfiókba csúsztatták jogi dip­lomájukat, mások (mint Ady vagy Móricz) be sem fejezték tanulmányaikat. Arra már kevesebb példát le­hetne felsorolni, amikor valaki költőből vált jogásszá. Egy pé­csi példa mégis akad rá: Kis- légi Nagy Dénes professzoré, akit 1907-ben, tehát 73 évvel ezelőtt avattak a budapesti egyetemen a bölcsészettudomá­nyok doktorává. (Azóta több kis­doktori és egy nagydoktori dip­lomát is szerzett.) Első felava­tási értekezésének ez volt a cí­me: Beszédek a szerelemről. Benne a szókrátészi és plátóni filozófiának a szerelemről val­lott nézeteit vetette egybe. Kislégi Nagy Dénes párizsi, majd londoni tanulmányai be­fejeztével sem feledkezett meg a poézisről. Versei jelentek meg a Nyugatban, a Pesti Napló­ban és másutt is Kisléghy Kál­mán álnéven. Két önálló köte­tének (Hódolat, 1927., Vasárna­pok, 1933.) megjelenése után azonban csak ritkán ösztönözte versírásra a Múzsa. Mint a Pécsi Tudományegye­tem jogi karának professzora, Kislégi Nagy Dénes mór a fel- szabadulás előtt, majd rövid kolozsvári működés után újra Pécsett tanított. Munkabírását felsorolhatatlanul sok tudomá­nyos könyv, értekezés jelzi. Ta­nítványai közül sok ezren szíve­sen gondolnak vissza azokra a termékeny, magas színvonalú órákra, amelyeket évtizedeken át tartott az ifjúságnak. De nemcsak a hallgatók, Pécs város közönsége is szere- tetébe fogadta, s rövidesen „pé­csi tűkévé" avatta őt. A tudo­mány csarnokából egy kis ki- kapcsolódásra gyakran hívták meg „pinceszerre." Egy ilyen aranyhegyi kiruccanás alkalma, val — mintegy 15 évvel ezelőtt — született meg az a hangu­latos rögtönzés, amely most, hogy Kislégi Nagy professzor Életpályám emlékei című kéz­iratát rendezgette, előkerült. Az aranyhegyi bor dicséretéről írt sorokból ragadtunk egy részt: Aki ismer, mindenki tudja rólam, Hogy mindig Hellász szerelmese voltam. Bölcseiben megcsodáltam az észt, De legjobban szerettem Szókrátészt, Aki előtt, mikor filozofált, Mint most előttem, teli serleg állt. A görög költők is kedvenceim. Derültem Anakreon versein, Kit Csokonaink is buzgón utánzott, Dalt komponált, és mellette elázott. Ős igazság, nem férhet hozzá kétség: Bor nélkül nincs se bölcsesség, se szépség. Ki mindig józan, az csak félig él, Unottan fut el tőle a kedély, Mely szivnek derűt, észnek tüzet ád, Hadd köszöntsem hát Aranyhegy borát! Köszöntsem létünk szent varázsszerét, E hegynek aranynál csillogóbb levéti Borával koccintva a legfőbb kívánság: Szívünkben éljen önzetlen barátság! E sorokhoz csatlakozik a 96 éves Professzor Urat köszöntő volt tanítvány: dr. Tóth István Az elfelejtett pécsi építőmester nyomában A kérdés az, mit felejtettünk el és mire emlékezünk? Pusztai József rövid megemlékezésében (Dunántúli Napló, 1980. január 10., 6. oldal) sok, bár nem is­meretlen adatot közöl a mester, ről, ki valóban Pécs legjelentő­sebb XIX. századi építőmestere volt. („Maurermeister” — ahogy magát nevezte). Elsősorban ki­vitelezett, de tervezett is — ab­ban az időben ez így volt szo­kás, nem különült el még egy­mástól e két mesterség. Igényes rajzai ma is láthatók fűtöttek be kandallójában. Ka­zinczy pedig kenyeret és saját termésű borát szokta becsem­pészni neki. Virág szerénységére jellem­ző, hogy élete nagy munkáját így foglalta össze: „Születtem, szerettem hazámat, és dolgoz­tam érte. Ez az én életem tör­ténete. Figyeljetek, ti is így ta­nítsátok utódaitokat, s ha ezék így tesznek, akkor Magyaror­szág boldog lesz." Mikor meghalt, senki sem volt mellette. Napok múlva ta­lálták meg holttestét. A Krisz­tina városrészi temetőben he­lyezték el örök nyugalomra. Még életében Vörösmarty Mi­hály ezt írta róla: „Emléket neki egy jobb kor fog tenni, S azt, hogy hű fia volt, az öröklőt a Haza jegyzi rá". Az egykori budai lakását jelző emléktáblán pedig ez ál­lott: „Nemzeti lélek tüzes ébresztője lakott itt, Zengve dalát és írván Századait. Itt élt, halt, nem halt... meghalva is él, ki úgy élt, Mint a magyar nemzet dísze: Virág Benedek". Pusztai József a Baranya megyei Levéltár ún. Piatsek gyűjteményében. Tervezte és kivitelezte: a vá­roskörnyéki hidak egy részét, a Budai vámházat, az Egyetemi Könyvtárat, az ún. Vasarely-há. zat, a Balokány mögötti régi temető kápolnáját (ez utóbbi kettő új adat róla), rendezte a Leonardo utcát. Tervezte, de nem került kivi­telezésre: városházát (1814), megyeházát (1834), a városhá­za udvarán építendő börtönt (18491). Kivitelezte: a városhá­zát (1829—1833). Pusztai József cikkében egy-két pontatlanság található. Szeretném ezekre, ép­pen a pontos Piatsek életmű kialakítása érdekében a figyel­met felhívni. A mai Egyetemi Könyvtár épületéhez Polláck Mi­hálynak semmi köze, a ma is meglévő tervrajzot Piatsek Jó­zsef írta alá. Minden kétséget kizár: ő is tervezte! Nem nyújthatta be a város­ház tervrajzait 1814-ben Mária Teréziának, mert a királynő 1780-ban, Piatsek születésének az évében már meghalt. A klasz- szicista városházának valóban ő volt a kivitelezője (a kőmű­ves munkáknak). Színházépüle­tet valóban tervezett, de nem az került kivitelezésre. A Déry­né utcai hajdani színház terve­zőjét, építőjét nem ft merj ük! Az Országh-féle házat (Széchenyi tér 12.) csak átalakította, az épület a XVIII. század elején épült! Az Elefántos ház tervezőjét nem ismerjük. Egy korábbi cik­kemben az épületet magam is Piatséknek tulajdonítottam (Du­nántúli Napló 1972. május 11. „Egy elfelejtett pécsi építész: Piatsek József). Állításomat a Műszaki Szemle XIII. évf. 1. szá- mábarl, 1973-ban megjelent írásomban korrigáltam. Piatsek József valóban megérdemli azt, hogy munkásságát kiemeljük a feledés homályából. Bezerédy Győző

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom