Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-13 / 12. szám
DN HÉTVÉGE 8. MŰVÉSZET 1980. JANUÁR 13. Az igazak Albert Camus drámájának bemutatója a Kamaraszínházban Két jelenet az előadásból „mi azért ölünk, hogy olyan új világot építhessünk fel, amelyben többé soha senki nem öl." (Camus) Húsz évvel ezelőtt, fiatalon — 46 éves korában — alig két évvel a sokak szerint „túl korán” megkopott Nobel-d íj kézhezvétele után halt meg Albert Camus. A statisztikai adatok szerint hazájában művei most is a legnépszerűbb olvasmányok közé tartoznak, s az elsősorban fiatalok közt olvasott, milliós példányszámú „papefback” könyvek listáin változatlanul az élen van. Csonka életművéről könyvtárnyi értekezést írtak, de alig két évvel halála után oz egyik legjelentősebb francia kritikus, Robert Kanters már úgy vélekedett, hogy napja leáldozóban van. Elsősorban kisregényeinek (Közöny, A pestis, A bukás) mai olvasottsága erre rácáfolni látszik; bennük korunk embere életérzésének olyon esszenciáját adta, melyről Gaéton Picon így ír: „Ha néhány század múlva nem maradna más tanúságtétel a ma emberéről, mint ez a rövid elbeszélés (ti. a Közöny), ebből is elég jó képet alkothatnánk róla...” A szélsőséges vélemények oka minden bizonnyal magának Camusnek az életpályájában kereshető, hisz ő is megjárta a szélsőségeket, s előfordult, hogy korábbi önmagával sem értett egyet. Jól jellemzi ezt az életpályát Sartre-'hoz fűződő viszonya, ahogy a harcostársakból ellenfelekké váltak. Talán Pierre Daix, a Lattres Francoises szerkesztőjének a véleménye a legjellemzőbb: „Camus egyszerre a fejbólintó jánosók bajnoka és a lázadás bajnoka ...” Valószínűleg a szélsőségeket is megjáró politikai állásfoglalásainak tudható be, hogy a magyar művészetkritika Ca- must eléggé elhanyagolta. Drámái sem nyerték még el illő helyüket színpadainkon. A Pécsi Nemzeti Színház és Czi- mer József tudatosan vállalta a feladatot, hogy századunk — ellentmondásosságában és szélsőségei ellenére is — vitathatatlanul jelentős egyéniségének méltó helyet találjon színházművészetünkben. Először az 1976-os, emlékezetes pécsi Ca/ígu/a-bemutató volt az, mely rádöbbentett bennünket, hogy Camus „az abszurdummal bizonyítja az abszurdum abszurditását". A most bemutatkozott Az igazakban a moralista szólal meg. A dráma anyagát az író Borisz Szavjenkov Egy terrorista visszaemlékezései című művéből merítette. Az 1905-ös forradalmat megelőző merényletsorozat egyik epizódját dolgozza fel. Főszereplői közül Dóra és Kaljajev tényleges történelmi személyek. A terrorista csoport merényletet készít elő Szergej nagyherceg ellen. Az első kísérlet meghiúsul; a kijelölt merénylő, Kaljajev nem dobja el a bombát, mert a nagyherceg kocsijában két kisgyermek is ül. A csoporton belül összecsapnak a szélsőséges nézetek: efféle, gyermekek életét féltő humanizmus jogosult-e a forradalmi terror idején? A később sikeresen elkövetett merénylet utón Kaljajev saját életével igazolja hitét: csak akkor válik a gyilkosság forradalmi tetté, ha valaki a vállalt célokért akár életét is képes áldozni. A fenti camusi álláspont jól példázza, amit műveinek marxista kritikusai joggal bírálnak: a bővebben kifejtett eszmei háttér nélküli „vegytiszta” forradalom és forradalmi terror önmagában nem elemezhető, a társadalmi mozgásformák filozófiai elemzése nem tűr laboratóriumi izolációt — így az irodalmi alapanyag alkalmatlan ideológiai következtetések levonására. Azt hiszem, igaza van Gyergyai Al- berfnek, mikor azt írja: „Camus megitéltetésénél azt a hibát követtük el, hogy nem saját légkörébe, a francia moralisták sorába tesszük, mert ő valójában Descartes, La Bruyére, La Rochefoucauld hagyományainak modern folytatója". Camus zárt tere kitűnő terep a pszichológiai vizsgá- larta, különböző alkatú és indíttatású emberek belső és külső cselekedeteinek elemzésére, melyeket egy közös, ideálisan tiszta cél fűz össze, de amelynek megvalósítása csak az egyik legalapvetőbb emberi morális tabu, a „ne ölj” tagadásával történhet. Bár Camus Az igazak-'ban is konkrét történelmi eseményt, valóságos személyéket szerepeltet modellként, elemzése mégsem adott történelmi, politikai szituációban vizsgálja a terrorizmust, hanem magát a tényt abszolutizálva, morális szempontból boncolja a gyilkosság etikai jogosságát. így műve - s ez alkotó módszerének visszatérő, jellemző sajátossága — a konkrét eseményen túllépő, általános érvényességre törekvő morális parabolává válik. A pécsi bemutató rendezője, Katona Imre nem állt könnyű feladat előtt. Napjaink széles skálán mozgó terrorizmusa ideológiai alapon nyugvó állásfoglalást kívánt volna, de mint írtuk, erre Camus világa nem alkalmas. Mégis, a kimunkált, elmélyült darabelemzéssel az előadásnak sikerült elkerülnie minden olyan buktatót, amelyet akár Camus hazai megítéltetése, akár az író „fétisének” és Katona korábbi rendezői múltjának az összekapcsolása magában hordozhatott volna, A rendezői találmány csupán abból állt, hogy felnőttnek tekintette közönségét, s tudja, hogy az különbséget tud tenni az 1905-ös forradalmi demokraták eszmei tisztasága - ezt a műsorfüzet dokumentumanyaga kitűnően segíti elő - és napi híreink terroristáinak ideológiai káosza közt. így már nyugodtan ütköztetheti letisztult, realista eszközökkel a Camus-i etikai vegykonyha gondolatait mesterien kimunkált, korhatárokat átlépő pszichológiai alaptípusok segítségével; s így a Camus hirdette etikai magatartás erőltetett aktualizálás nélkül is igozzá, aktuálissá válik. Vannak előadások, amikor érthetetlennek tűnik, miért beszélünk színészi, rendezői problémákról. Az igazak előadása ezek közé tartozik. A tökéletes összmunka olyan magától értetődő, szinte hibátlan színészi alakításokon keresztül valósult meg, hogy maga az „alakítás” szó is jellemzésként művinek, túlzottnak hat. Vallai Péter Kal- jajevként szemünk láttára járta végig a célért, a hitért való önfeláldozás minden stációját. A legnagyobb dicséret, hogy mind e közben végig mindennapi ember is tudott maradni. Koszta Gabriella Dóra alakjában a kétség, gyengeség s az ezen úrrá levő belső erő pontos intonációját vetítette elénk. Csikós Gábor Sztye- pánja az egyéni sérelmek diktálta szélsőségeken át jutott el a cél megkövetelte önfegyelemhez. Alakjában azt is meg tudta mutatni, hogy pont ez a fegyelem oz, amely felszínre hozza a lefojtott humánus érzelmeket is. Dávid Kiss Ferenc ezúttal is pontos, hiteles alakítást nyújtott. Talán a vezetőt jellemző erőt hiányolhattuk alakításából. Bán János második pécsi premierjén is igazolta a várakozást: színpadra lépésének mindig jelentősége volt, a szerep kívánta szélsőségeket szinte minden mondatának gondos elemzésével reagálta le. Bókái Mária, Paál László, Szivter József és Galambos György gazdagította még egy-egy színfolttal az előadást. Csányi Árpád díszlete — a rendezői fényeffektusokkal — mozgékony, jól alkalmazkodó, hangulatteremtő játékteret képezett. Schöffet Judit jelmezei jól szolgálták a kort nem konkretizáló rendezői elképzelést. Az előadás méltó megemlékezés az író halálának 20., s a mű bemutatójának 30. évfordulója alkalmából. Szilárd István Háromszáz műtárgyt gyönyörű épület „A század második felében a nagy múzeumok fárasztó áttekinthetetlensége a kis múzeumok kultuszát teremtette meg. Győr városa egy, a városnak olyan területén alakította ki e kis múzeumot, ahol kétezer év kulturális maradványai és egésze is letapintható, látható. Maga a várfalaktól övezett Székesegyház, melynek árnyékában a múzeum meghúzódik, remekműveket őriz, melyek közül a páratlan szépségű Szt. László-herma kimagaslik. Győr a múltban feleségemet adta és a Szt László-herma napi áttanulmányozásának lehetőségét, ami kihatott egész pályámra. Ma ötven év múltán öt műfajban mutathatom be teremről teremre munkásságom egy részét" — írja Borsos Miklós győri állandó kiállításának katalógusában. Múlt év novemberében nyílt meg az Országos Műemléki Felügyelőség által gyönyörűen helyreállított több száz éves házban Borsos Miklós életművét bemutató állandó kiállítás Győr belvárosában, a Káptalandombon. Bármerről is közelítsük a Martinkovics téri épületet, az egykor gazdag kereskedőváros barokk műemlékei alapozzák az élményt. A gazdagon burjánzó ornamentikák után a Borsos-ház egyszerűségével lepi meg a látogatót. Hófehér falak, mélybarna fafelületek di. csérik a tervező Hulyák Anna és a belsőépítész Mezei "Gábor munkáját. Az épületben a kiállításon kívül helyet kapott öt művészlakás is. Az első feljegyzés a házról 1576-ból való, de a feltárás során a pincében találtok római kori falmaradványokat is. Közel háromszáz műtárgynak adott otthont az épület. Itt vannak a mester fiatalkori, főképp Győrt ábrázoló festményei, továbbá a félszáz szobor, nyolcvannyolc grafika, domborítások, s a 113 darabot számláló éremgyűjtemény reprezentálja Borsos Miklós művészeti tevékenységét. A „Visszanéztem télutómból” című könyvéből tudhatjuk, hogy milyen kapcsolatok fűzik Borsos Miklóst Győrhöz: olvashatjuk az Erdélyből áttelepült család nehéz sorsát, a fiatal művészjelölt megpróbáltatásait a konzervatív ízlésű városban. így hát némiképp meglepetés is, hogy a művész Győrnek ajándékozta műveinek sorát, ígaz, közel negyed század kellett ahhoz, hogy lecsillapodjanak az indulatok; a második világháború után a városból elköltözött művésznek 1968-ban rendeznek kiállítást Győrött. A következő évtized három köztéri alkotást jelent Győrnek Borsos Miklóstól: a magyar ispito udvarán egy kecses madárszobor kapott helyet, a szálloda előtt az ölelkező formák, a Bartók Béla úton pedig o zeneszerző emlékműve. Az első elképzelések szerint a Győrből elszármazott művészeknek létesült volna egy közös múzeum, ám megismerve az épületet, Borsos Miklós kijelentette' az egész épületet meg tudná tölteni műveivel. (Korábbon Kovács Margit kapott egy, ahogy ő nevezte, „sufnit" egy műemlékház padlásán, nem messze o Borsosmúzeumtól. A harmadik jelentős gyűjteményt Szabó József adományozta városának: a Madách-gyűjteményt a Xan- tus János múzeum őrzi.) Borsos Miklós maga is részt vett a múzeum berendezésében, talán ennek is köszönhető, hogy nemcsak műfaj és idő, hanem esetenként tematika szerint is csoportosították az anyagot, például külön termet kaptak a rézbe domborított, rajzolt és megszobort Múzsák. Irigylésre méltó környezetben, irigylésre méltó gazdagságú a Borsos-múzeum Győrött. Mindamellett örvendetes, hogy Szentendre és Pécs példáját mind több helyütt követik az országban. Az „egyszemélyes" múzeumok így válnak hasznára művészeti kultúránknak. B. L. Borsos Miklós gyűjteménye Győrött
