Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-13 / 12. szám

1980. JANUÁR 13.

HAGYOMÁNY

DN HÉTVÉGE 7.

„lUaponta 6 órakor regivel a Köuéhöz felnyittatík...”

Az 1846-ban megépült Nádor Szálló. Egykorú metszet.

Kávéházi krónika (2.)

Belépve ma is a századelő hangulata, berendezése fogad

Egy kedves budapesti barátom — régi „Esí-lapos” újságíró — ha Pécsre érkezik, első útja a Nádor Kávéházba vezet. Magyarország utolsó „klasszikus”, hírmondónak maradt szecessziós kávéházába. Leül a tágas, nagyablakos szegletbe. „Szimpla” konyakot kér és dupla kávét, tejszínnel („kapuciner”), s ásványvizet. Végigkóstolja a friss töpörtyűs pogácsát, a sajtos kosarat. Szalon söröket kér hozzá. Majd egy adag kocsonyát, ecettel. Kávé zárja a menüt. (Tejszín nélkül.) Mindez igazi márvány- asztalon, igazi kávéházban. Mert kávéházba ma már csak Pécsett lehet betérni — vallja ő és vallják sokan mások, pestiek, győriek és sorolhatnám, akiket meglegyint a Nádorj^e- vegője. ,J9[

Miben lehet a varázsa mg^s, 60—80 évvel a monarchia szelleme után, amely életre hivta a fővárosban és az országipan a mintegy 6—700 „tükrös,.^fényes, pompázatos” kávéházit? Ezt kutatom hetek óta, mindenekelőtt a Nádor történetével ismerkedve. S mivel ezt már több tanulmány, kötet és cikk is közölte, itt csupán dióhéjban, a lényegről.

*

Egy följegyzés szerint — „... az tanuló ifjaknak se kávé házokba, sem pedig kocsmákba . . . menni szabad nem lévén..." — a „kávé házok” sem voltak ismeretlenek már a XIX. század első harmadában, Pécsett. Más adatokból tudjuk, hogy az 1860-as években a romantikus Taizs-féle házban (a mai Déryné és Megye utca sarkon) nyílt meg Hoche német kávéháztulajdonos üzlete, s a század utolsó harmadában az egykori Czindery-ház földszintjén és emeletén működött a hires Ribay-féle kávéház a Széchenyi téren. Ennek az épületnek a helyén épült fel a Pécsi Takarékpénztár szép, szecessziós palotája. (Volt megyei tanács épület.) 1898-ban

itt nyílt meg, ennek a földszintjén a rokokó ízlésű Royal Kávéház, a város legelegánsabb, legelőkelőbb szórakozóhelye. A másik hasonló, főleg művés'z- és írókörök találkozó- helye a Corsó Kávéház volt a színház mellett, a jelenlegi kiállítóterem helyén. A század- fordulón és a 10-es években a polgári közönség számára — nyilván fővárosi hatásra — Pécsett is gombamódra nyíltak kávéházak, a belváros területén legalább 10—12. (Pl. a Hungária, a Belvárosi.)

A legrégebbi, a legpatinásabb mégis a pécsi Nádor. Létrejöttét — a szállodával együtt — a zsendülő ipar és a fejlődő* kereskedelem tették szükségessé. A telket, ahol az első Nádor szálló felépült, a város adta el az építtetőknek: Schönnherr Eduárdnak és Stopher Mártonnak. A szanálás meg az alapozás 1845-ben kezdődött el. A következő év nyarán a szálló első bérlője, Hohe György kávés már alá is írja a szerződést, vállalva, hogy a 30 vendégszobát, a kávéházat és az ebédlőtermet bebútorozza. A nyitás az építkezés 39 napos (!) csúszása miatt 1846. októberben történik meg nagy vigalommal. A szép metszett prospektus szerint: „Naponta 6 órakor regve/ a Kávéház lelnyittatik, a hol estvéli 11 óráig minden szempillanatban Kávé, Choco- lade, Punsch s más tetczö italokkal, ahoz különösen elkészített porhanyó süteményekkel szolgálni fog ...”

Hohe után jó néhány más bérlője is volt a Nádornak. Új korszaka akkor kezdődik, amikor a század elején elhal a tulajdonos, Schönherr, és unokája, Erzsébet örökli a szállodát. Férje, Perczel Béla 1902 márciusában engedélyt kapott egy új kétemeletes szálloda építésére. Ekkor a régit lebontották, az újat elkezdték. Egy sajtóközlemény szerint 1902. júniusban mór csak a vakolás

és a berendezés van hátra . .. Ősz elejéig — nem egészen fél év alatt (!) — elkészül az új, a ma is látható Nádor Szálló, étterem és kávéház. Bérlője 1903-ban engedélyt kap, hogy nyári idényben kávézóteraszt létesítsen a kávéház előtti járdán. Ez úgyszintén kedvelt szórakozóhellyé vált, míg 1936-ban a polgár- mester meg nem szüntette.

Mint a Széchenyi tér szívében álló középület, a történelem néhány, itt zajló nagy pillanatának is közvetlen tanúja a Nádor. Batthyány Kázmér, Kossuth későbbi külügyminisztere baranyai főispánná választásakor a szálló emeleti ablakából mondott beszédet a téren összegyűlt több tízezernyi pécsi előtt. 1849-ben Nugent császári főparancsnok főhadiszállása. 1944. november 29-én a reggeli órákban itt, a kávéház termében találkozik a várost felszabadító szovjet haderők vezérkara Pécs város képviseletével és dr. Boros Ist- vánnal, a város első szocialista főispánjával. Elnevezéséről még annyit, hogy (az eddigi források szerint) a haladó szellemű József nádor a szálló megnyitásának évében töltötte be nádorispánsága 50. évfordulóját. Nyilván róla nevezték el.

*

Aki ma belép ide, nagyjából a századelő hangulatát idéző berendezést láthat. Süppedő székek, márványlapú asztalok. Körül barnára pácolt falambéria, s egymással szemben a falon a két hatalmas textilre festett pannó: Haranghy Jenő kávé- és teaszüretet ábrázoló védett alkotása. Az egyiken, bár eléggé elfeketedett már, olvasható még a felirat: „A kávé legyen forró, mint a pokol, fekete, mint az ördög, tiszta, mint egy angyal és édes, mint a szerelem." A falakon körben Gádor Emil pécsi témájú ak- varelljei.

A Nádor Kávéhoz vendégköre ma rendkívül heterogén. Törzsvendégeik, 50—60-an —

jobbára nyugdíjasok — a délelőtti csöndesebb órákban térnek, szinte azonos időpontban. Délután és este elsősorban jobb módú fiatalok lepik el az asztalokat. Sajnos, nem mindig a patinás helyet megillető öltözékben és magatartással . . . „Ez o kávéház délelőtt szép ..." — hallottam az intézmény két vezetőjével beszélgetve egy délelőtti órán: Tihanyi Ferenc igazgatóhelyettessel és Szőke Károly üzletvezető-helyettessel.

Beszélgetés közben megtudom egyebek közt, hogy régebben több specialitásuk volt, (A nagy adag forró csontvelőre, forró piritóssal, magam is emlékszem.) A jellegzetes kávéházi ételekből, zónákból persze ma is tartanak mindennap. Míg el nem fogynak .. .

A régi törzstagok közül sokan kihaltak... Mo is szeretettel emlegetik Werner urat, a népszerű Tonyó bácsit és Papp Bandi bácsit, aki utolsó 25 évét szinte a kávéháziján élte le. Legenda is született gr. ról, amikor a közeli belklinikáról fürdőköpenyben és kórházi pizsamában „átszaladt” egy délelőtti kávéra . ..

Az elszármazott pécsiek viSz- sza-visszatérnek. Egy angliai vendég átlag kéthavonta hazalátogat. Előtte táviratilag rendel 100 „Nádor-pogácsát”. Viszi magával, mélyhűtve tárolja és az ötórai teákon — fölmelegítve —■ ezzel kínálja angol barátait. Egy másik kedves egykori törzsvendég, — neves pécsi orvosprofesszor — nyugati városban kongresszuson vett részt. Kabátja hajtókáján a kis táblán ott állt a neve mellett: PÉCS, HUNGARY. Előadása után egy külföldi kollégája kitörő örömmel rázta meg a kezét: „Áh, lieber Kollega, einen so guten Kaffee habe im Nádor Kaffe getrunken in Pécs. Ich gratuliere!..." (A, kedves kolléga,

valami finom kávét ittam a pécsi Nádor Kávéházban. Gratulálok! . ..)

És a történeteknek se vége, se hossza. Nem egy adoma ma is itt születik a nyugdíjasok törzsasztalainál, kedves, évődő, mindennapos tere-fere közben. S nem egy irodalmi alkotás is itt született eqyik-másik márványasztalon. A Jelenkornak a 15-ös asztal volt fenntartva rendszeresen, még most alig 10—15 éve is, amíg Bertha Bulcsu, Lázár Ervin, Thiery Árpád is Pécsett működtek. A szerkesztőség és az írócsoport mai tagjai is néha bejárnak ide. Törzsasztaluk megszűnt, Kende Sándor író, Galamlposi László költő viszont, úgy mondják, mindennapos vendégek, ma is.

*

Egy-két éve elterjedt a városban, hogy nemsokára bezár, ják, illetve megszüntetik a Nádor Kávéházat. „Recepció lesz vagy hall”, esetleg „angol kocsma"? . .. Három-négyféle verziót is hallottam. De hozzáfűzve annyi, nekikeseredett pécsi ,,tüke”-nosztalgiát még soha, semmi nem váltott ki, mint az a gondolat, hogy megszűnhet a kávéhoz . . .

Mi lesz a Nádor Kávéház sorsa? Erről befejező írásunkban szólunk, legközelebb.

Wallinger Endre

Az új Nádor, középen a nyári kávézóterasszal, kb. századunk első évtizedében

„E bőséges hagyományt megmenteni történelmi felelősség”

0 néprajzkutatás mai helyzete Baranyában

Beszélgetés dr. Andrásfalvy Bertalannal, a Janus

Pannonius Múzeum

néprajzi osztályának vezetőjével

— Nemrégiben egy értekezleten azt mondta valaki, hogy Baranyában már csak körülbelül tiz évig lehet néprajzi anyagot gyűjteni, azután kihal az a nemzedék, amelyet még szóra bírhatnánk a régi hagyományokról. Valóban ennyire sötét lenne a kép a baranyai néprajzkutatásban?

— Dr. Andrásfalvy Bertalant, a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetőjét kérdezem:

— Erre nem lehet egyértelműen válaszolni. Ha azt mondom, hogy már csak tíz évig lehet gyűjteni, akkor azt állítom, hogy tíz évig van létjogosultsága a néprajznak, s azután vége ennek a tudomány- szaknak, hiszen a tárgya megszűnt. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Amióta az ember él, mindig két fajta műveltség létezett: egy „iskolai" és egy, amit maga a társadalmi közeg termel és ad ót szóban, magatartásban nemedék- ről nemzedékre. Ilyen például az anyanyelv, amelyet mindig is — hogy úgy mondjam — népi úton fogunk elsajátítani. Közvetlenül, hallomásból. De ez csak az alap. Rengeteg ismeretet, tudást, szemléletet veszünk át ma is ezen a módon, aminek a vizsgálatát a néprajz fogja elvégezni. Ennek a tudománynak tehát mindig lesz lét- jogosultsága, hiszen azt kutatja, ami leíratlanul, szabályozatlanul, mégis igen erőteljesen meghatározza az egyének és a társadalom kultúráját. A néprajzi módszert, a személyes tapasztalatot, a folyamatok közvetlen, szemtől szemben történő vizsgálatát mással nem lehet pótolni.

— A szociográfiával sem?

— A szociográfia tulajdonképpen a néprajznak egyik változata. Csak nálunk válik el e kettő látszólag élesen egymástól, mert a néprajz kezdettől fogva a hagyományos népi kultúrára összpontosította a megfigyelését. De ott, ahol sohasem volt kelet-európai mintájú parasztság, például Amerikában, ott is folyt és folyik néprajzi kutatás, amelynek módszerei minden további nélkül állnak a jelen kutatására is. Nálunk a hagyományos paraszti kultúra felbomlásával nyilván megszűnik majd néhány vizsgálati terület, de kutatni való akkor is lesz bőven. Aligha feltételezhető, hogy az egyes hagyományos néprajzi csoportokra visszavezethető magatartás a kilencvenes évekre kihaljon. Az emberi kultúrának múltja van, s ennek a folyamatos vizsgálata nem szűnhet meg, hiszen a kultúrák folyamatossága sem szakad meg.

— A szellemi néprajzot illetően ezek meggyőző érvek, de mi a helyzet a tárgyi néprajzban, ahol a kutató elvileg kötve van a véges számú begyüjt- hető tárgyakhoz? Elképzelhető, hogy a néprajzos egyszer a ma használati eszközeit lógja üveg mögött kiállítani?

— Tény, hogy bizonyos termelési formák, s a hozzájuk kapcsolt eszközök egyszer s mindenkorra eltűnnek. A paraszti termelés jószerivel megszűnt, vagy leszűkült a háztájira. Régi formáit a hagyomány- őrzésre tekintettel fönntartani lehetetlen. Ugyanakkor a világban egyre nagyobb erővel jelentkezik egy, a túlzásaiban is indokolt mozgalom, amelynek a célja visszatérni a természetes anyagokhoz; visszatérni az „örökéletű” tárgyakhoz a mindent eldobó fogyasztói társadalom termékeivel szemben. Ide lehetne sorolni a nyugati országok „zöld pártjainak"

küzdelmét a természet védelméért s a mi magyarlukafai néprajzi műhelyünk fiatal népművészeinek törekvéseit is. Amikor ennek a mozgalomnak a követői időtálló, természetes anyagokból maguk akarják kialakítani környezetüket, az évszázadok során a parasztok kezén kialakult mintákhoz fordulnak tanácsért és iránymutatásért. A lehetőséget a múzeumok tárgygyűjteménye biztosítja számukra.

— Visszatérve az eredeti kérdéshez: melyek a legsürgetőbb tennivalók a magyar, és ezen belül a baranyai néprajzkutatásban?

— A tárgyi gyűjtést illetően területileg, és egyes tárgycsoportok tekintetében is, számos fehér folt van a megyében. Ezeket az egyenetlenségeket meg kell szüntetni. A múzeum azonban nemcsak kutatóműhely, hanem komoly közművelődési feladatai is vannak. A begyűjtött szellemi és tárgyi anyagot közvetítenie kell az öntevékeny művészeti mozgalmak számára. A máshol tárolt anyagot is a vidéki múzeumoknak kell a közönség számára hozzáférhetővé tenniük: fénykép- és hangszalagmásolatokat készíttetni, publikálatlan anyagot közzétenni, stb. Számos gyűjtés folyt a megyében, de az anyag nagy része szerteszéjjel van az országban. Elsősorban Budapesten, központi intézetekben.

— Gondolom, így nehéz ellenőrizni, hol történt már gyűjtés és hol nem ...

— Sajnos, annyi anyag azért nincs, hogy ezt ne lehetne tudni. Például táncban csak az ötvenes években kezdődött o gyűjtés, csupán nyolc-tíz faluból rendelkezünk filmmel. Igo- zán akkor érzékeli az ember, hogy mennyi minden nincs még felgyűjtve, amikor hozzákezd egy témához. Bármihez nyúl o

A népi kultúra gazdagságában, sokszínűségében, és o pusztulás mértékében Baranyo áll az élen. Ezt a bőséges magyar és nemzetiségi hagyományt, tárgyi anyagot megmenteni történelmi felelősség, hiszen — például az Ormánságban — megismételhetetlen, sajátos, a maga nemében igen magas szintű kultúra van eltűnőben. Ehhez a gazdasághoz képest nem történik elegendő kutatás.

— Van iralami akadálya a munkának?

— Igen nagy gondot jelent a múzeum és a néprajzi osztályhoz tartozó tiz tájház fenntartása, gondozása. Raktározási problémáinkat úgy látszik, hogy csak vidéken oldhatjuk meg. Az én időmnek a legnagyobb részét az adminisztráció tölti ki; ünnepnap, ha ki tudok menni gyűjteni. A munkatársaim jó gyűjtők, de további státuszok kellenének. A múzeumban nincs olyan helyiségünk, ahol az intézmény a már említett közvetítő szerepét betölt- hetné.

— Az egyetemi diákságra, egyéni gyűjtőkre nem számíthatnak?

— Vannak igen lelkes, műkedvelő néprajzosok, akik nélkül talán mozdulni sem tudnánk. A délszláv kutatásban rendszeresen vesznek részt diákok — a magyar anyag gyűjtésében már jóval kevesebben. A néphagyomány, kulturális örökségünk megmentése még nem általános igény, egyelőre csak a szoba sarkába helyezett rokkánál tartunk. A múzeum nevében tárgyakat gyűjtő kereskedők használják ki az emberek jóhiszeműségét.

Havasi János