Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-13 / 341. szám
1979. december 13., csütörtök Dunántúli napló 5 Huszár István látogatása Vas megyében Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjo, a Minisztertanács elnökhelyettese szerdán Vas megyébe látogatott. Szombathelyen Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára és Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke fogadta, tájékoztatta a megye életéről, gazdálkodásáról, eredményeiről, gondjairól. Ezt követően a a Remix szombathelyi gyárát kereste fel. Ott Kéri Lászlóné igazgató és Lelkes Imre, oz üzemi pártbizottság titkára köszöntötte. A fővárosból húsz évvel ezelőtt Szombathelyre telepített gyár ma hazánk legnagyobb híradástechnikai alkatrészgyártó báziso. Az idén valamivel több mint 600 millió forint értékű terméket ad a hazai és a külföldi piacra. A nagyüzem most különösen mozgalmas időszakot él: korszerűsíti termékszerkezetét, új gyártmányokat készít gazdaságtalan, korszerűtlen régiek helyett, hogy lépést tudjon tartani az elektronika gyors fejlődésével, térhódításával. Huszár István részt vett és felszólalt a gyár 4-es pártalop- szervezetének beszámoló taggyűlésén. Ezután-a vendég több gyártócsarnokot felkeresett és ismerkedett a bennük dolgozó emberekkel, az ott alkalmazott technikával, a termeléssel. Maróthy László előadása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának politikai akadémiáján szerdán Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára tartott előadást „A , párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése” címmel. Az előadáson megjelenteket, a párt vezető Dropagandistáit, gazdasági, politikai, társadalmi életünk képviselőit Lakos Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Társadalomtudományi Intézet igazgatója köszöntötte. ' Az előadás anyagát a Kossuth Könyvkiadó megjelenteti. Irani esemenyek Beletörődés és váltazásremény Washingtonban Amerikai kormánykörökben már beletörődtek, hogy a következő hetekben Iránban pert rendeznek a túszok ellen, jelentette kedden este a CBS. A hálózat értesülései szerint Washington egyébként abban reménykedik, hogy Khomeini fokozatosan veszít befolyásából, esetleg formálisan is fel kell majd adnia vezető szerepét. Miközben az amerikai kormány személyi változásokat remél az iráni vezetésben, mindenképpen számol azzal, hogy megrendezik a túszok ellen kilátásba helyezett „kirakatpereket”, közölte a CBS. Az ABC, egy másik óriás tvés rádióhálózat kitartott korábbi értesülése mellett, hogy Washington tíznapos határidőt szabott a túszok szabadon engedésére, különben gazdasági blokádot alkalmazhat Irán ellen. E hétfői értesülést a Fehér Ház határozottan cáfoita. Az ABC a cáfolat után közölte: információja mértékadó helyről származott, azt változatlanul fenntartja. Az amerikai kormány célzatos információk, cáfolatok, valódi és álhírek kiszivárogtatásával befolyásolja a közvéleményt, próbálja alakítani politikáját, mutatnak rá sajtókörökben. Valószínűtlen, hogy Washington a jelenlegi helyzetben Iránnak (s ezzel önmagánok) határidőt szabott volna a válság megoldására. Mindenesetre az ultimátum hírétől feltehetően hatást várnak. Az amerikai túszokat fogva tartó „iszlám diákok" képviselői kijelentették, nincs tudomásuk arról hogy bárki is lehetőséget kapna a foglyokkal való találkozásra. A kijelentés válasz Szadegh Ghotbzadeh külügyminiszter keddi sajtónyilatkozatára, amely szerint hamarosan külföldi megfigyelőket engednek be az amerikai túszokhoz. Irán hamarosan keresetet nyújt be nyugat-európai és amerikai bíróságokhoz a célból, hogy vissza pereljen hatszázmillió dollárt, amit a volt sah törvényellenesen vitt az országból - közölte kedden este Ali Reza Nobari, az Iráni Központi Bank ‘újonnan kinevezett kormányzója. NAGYVILÁGBAN ENSZ-közgyűlés Határozat az új típusú tömegpusztító fegyverek betiltásáról Kedden az ENSZ-közgyűlés a Szovjetunió kezdeményezésére, a NATO tagországok, Izrael, Japán és még néhány áljaim tartózkodásával határozatot fogadott el az új típusú tömegpusztító fegyverek és fegyverrendszerek kifejlesztésének és előállításának ‘betiltásáról. A világszervezet tagállamai megelégedésüket fejezték ki a leszerelési bizottságnak benyújtott, a radiológiai fegyverek kidolgozásának, előállításának és felhalmozásának betiltásáról kötendő szerződés alapelveire vonatkozó közös szovjet—amerikai javaslatokkal kapcsolatban. A világszervezet végül felhívással fordult a leszerelési bizottsághoz, folytassa a tárgyalásokat az új fajta tömegpusztító fegyverek és fegyver- rendszerek kifejlesztésének és előállításának betiltásáról szóló, mindenki számára elfogadható szerződéstervezet kidolgozásáról. Az ENSZ-‘közgyűlés kedden, szavazás nélkül a nyolcvanas éveket az ENSZ második leszerelési évtizedévé nyilvánította, és felszólította a leszerelési bizottságot, hogy ezzel kapcsolatban dolgozzon ki egy nyilatkozatot, melyet az ENSZ- közgyűlés következő ülésszaka fogad majd el. A közgyűlés üdvözölte a június 18-án aláírt SALT-2. szerződést, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok szándékát, hogy még a SALT—2 lejárta előtt kidolgozzanak egy harmadik szerződést. Aláírták a magyar-szovjet kulturális együttműködési bizottság tárgyalásainak jegyzőkönyvét Szabadon engedték Ruperezt Az ETA politikai-katonai ágazata kedden reggel 6—7 óra között, egy hónappal elrablása után épen és egészségesen szabadon bocsátotta Javier Ru- perez spanyol kormánypárti képviselőt, a Demokratikus Centrum Unió nemzetközi kapcsolatok titkárát, A november 11-én, lakása előtt elrabolt és azóta ismeretlen helyen fogva tartott fiatal politikust a Madrid—Burgos közötti országút 233-as kilométerénél lévő vendéglőben enged, ték szabadon. A szabadon bocsátásáról értesítették a képviselő családját. Ruperez Madridba érkezett.-f BÉCS: Barcs Sándort, az Elnöki Tanács tagját, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatóját, a magyar—osztrák kapcsolatok bővítésében kifejtett tevékenységéért az osztrák szövetségi elnök által alapított Nagy Ezüst Érdemrenddel tüntették ki. Az érdemrendet szerdán dr. Willibald Pahr, osztrák szövetségi külügyminiszter nyújtotta ál Bécsben. A kitüntetésnél jelen volt dr. Randé Jenő, bécsi magyar nagykövet. + MOSZKVA: Eduardo dos Santos, az Angolai Népi Köztársaság elnöke vezetésével angolai párt- és kormányküldöttség utazik december második felében hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba, eleget téve az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet kormány meghívásának. , + SZÓFIA: Nikolaj Mincsev bolgár külügyminiszter-helyettes kedden elhunyt. Mincsev 1921-ben született a Burgasz megyei Cseresa községben. Aktívan részt vett a bolgár nép antifasiszta harcában, Bulgária felszabadulása óta szerzett érdemeiért több magas kormánykitüntetésben részesült. Szerdán az Országházban aláírták a magyar—szovjet kormányközi, kulturális együttmű. ködési bizottság XVI. ülésének jegyzőkönyvét. A dokumentumot Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar és Pjoír Gyemicsev kulturális miniszter, a szovjet tárgyaló delegáció vezetője látta el kézjegyével. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Komidesz Mihály, a KB tudományos közoktatási és kulturális osztályának vezetője, Púja Frigyes külügy- és Pozsgai Imre kulturális miniszter, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, valamint Nagy Mária, az MSZBT főtitkára. Ott volt politikai, kulturális életünk több vezető személyisége, és jelen volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán a Központi Bizottság székházában megbeszélést folytatott Pjotr Gyemi- csevvel. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón részt vett Aczél György és Óvári Miklós. Jelen volt V. J. Pavlov. Pjotr Gyemicsev az esti órákban elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Aczél György, Komidesz Mihály, Pozsgay Imre, Rónai Rudolf és Roska István külügyminiszter-helyettes. Jelen volt V. J. Pavlov. + BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Daniel Arap Moi elnöknek, Kenya nemzeti ünnepe alkalmából. é- BUDAPEST: Dr. Trautmann Rezső, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöké szerdán fogadta Boncso Pen- csev Mitev rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Bolgár Népköztársaság új. magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Roska István külügyminiszterhelyettes. + MIAMI: Egy szovjet tankhajó legénysége kedden 61 haiti menekültet mentett ki a tengerből, mivel hajójuk süllyedőiéiben volt — jelentette az Egyesült Államok parti őrsége. A szovjet hajó Houston kikötője felé 'haladt, amikor Miamitól 290 kilométernyire délkeletre észlelte a bajbake- rült menekülteket. A fedélzetre vett 49 férfit és 12 nőt átadták az amerikai parti őrség eléjük siető hajóinak. LAPZÁRTA * * * Provokáció a Szovjetunió ENSZ-képviselete ellen A Szovjetunió állandó New York-i ENSZ-képviselete ellen reakciós terrorista szervezetek provokatív akciót hajtottak végre. Kedden késő este a képviselet épületében, a szovjet misszió főbejárata mellett bomba robbant. Az épületben ezzel egyidőben diplomáciai fogadás zajlott. Szerencsés véletlen, hogy a misszió munkatársainak és családtagjaiknak otthont adó épületben senki sem esett áldozatul a merényletnek. Lapszemle A szovjet sajtó változatlanul nagy figyelmet szentel a NATO brüsszeli tanácskozásainak. A külügyminiszterek és hadügyminiszterek szerdai megbeszéléseinek küszöbén a szovjet lapok általában azt hangoztatják, hogy az Egyesült Államok és néhány partnere, mindenekelőtt az NSZK, nagy nyomást fejt ki a kisebb NATÓ-tagállamokra, az amerikai rakétaprogram elfogadásának kikényszerítése érdekében. Az eurocsoport és a hadügyminisztert tanácskozás eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a Pentagon minden áron keresztül akarja erőszakolni a számára kedvező döntést, az amerikai közepes ható. távolságú nukleáris rakéták gyártáráról és nyugat-európai telepítéséről. A szerdai Pravda — a brüsz- szeli jelentéseken túlmenően — két cikkben is foglalkozik a NATO veszélyes terveivel. R. Szimonjan vezérőrnagy, a hadtudományok doktora cikkében veszélyes koncepciónak minősíti a NATO új katonai elképzeléseit. A szovjet tábornok rámutat: A szovjet sajtó a NATO-tanáeskozásról a NATO nemcsak nukleáris erőit akarja megnövelni, hanem gyors ütemben fejleszti Nyugat. Európában az egyéb fegyverzetet is. A NATO rendelkezésére bocsátott amerikai erők például a közeljövőben ötezer új harckocsit és 2000 harcászati repülőgépet kapnak. Az „euró- stratégiai” rakéták telepítésének terve is amerikai törekvés: a Pentagon abból indul ki, hogy az interkontinentális rakéták a SALT-szerződések értelmében ellenőrzés alatt állnak, s a szovjet közepes hatótávolságú rakéták nem érik el az Egyesült Államok területét. Ezért keresett olyan új fegyvert, amelynek segítségével megvalósíthatja globális céljait, anélkül, hogy az Egyesült Államok kockáztatná saját megsemmisülését. Ez rendkívül veszélyes stratégiai koncepció, amely az egész világ sorsát teszi kockára — hangoztatja Szimonjan vezérőrnagy. Tanácskoznak a NATO hadügyminiszterei Brüsszelben A Pravda vezércikket is szentel az európai béke és biztonság kérdéseinek, a Szovjetunió új. javaslatainak. A cikk rámutat: az elmúlt évek gyakorlata megmutatta, mekkora szakadék választja el az Észak-atlanti Szövetség vezetőinek- tetteit azoktól a kijelentésektől, hogy tárgyalásokat kívánnak. Valahányszor a Szovjetunió az európai katonai szembenállás csökkentésére irányuló javaslatokat terjeszt elő, a Nyugat a halogatás, a kitérők, vagy egyszerűen a hallgatás taktikájához folyamodik. A misszió épületéneik őrzésével megbízott néhány amerikai rendőrt sérülésekkel kórházba szállítottak. Könnyebb sérülést szenvedett néhány amerikai járókelő is. A Manhattan központjában fekvő épületben súlyos anyagi kár keletkezett. Több emeleti ablak, valamint a garázs vasajtaja betört. A Szovjetunió állandó ENSZ- képviselete erélyesen tiltakozott New York város hatóságainál a provokatív terrorcselekmény miatt. Az amerikai hatóságok magas rangú tisztviselőinek korábbi fogadkozásai és ígérgetései ellenére az állandó ENSZ- képviseletek elleni provokatív bűncselekmények sorozata nemhogy nem szűnik meg, hanem fokozódik. Az utóbbi időszakban is történt két robbantás a kubai állandó ENSZ- képviselet épületében. Mint ENSZ-körökben rámutatnak, ezek a felháborító cselekmények a külképviseletek és személyzetük biztosítósa tekintetében az amerikai hatóságok és a New York-i rendőrség teljes tehetetlenségéről vagy az akarat hiányáról tanúskodnak. Az ilyen ellenséges tettek ellentétesek a nemzetközi jog alapvető normáival. Semmilyen körülmények között nem tekinthető normálisnak az, hogy miközben az Egyesült Államok, mint az ENSZ-nék otthont adó ország, a világszervezet alapokmánya alapján vállalja azt, hogy gondoskodik a külföldi diplomáciai képviseletek, valamint személyzetük biztonságáról, a külképviseletek személyzetének életét az amerikai hatóságok és a rendőrség orra előtt garázdálkodó szélsőséges jobboldali elemek veszélyeztetik. A NATO szerdán Brüsszelben tartott miniszteri tanácsülése - amelyen Franciaország kivételével az összes tagállam külügy- és hadügyminiszterei részt vettek - jóváhagyta a katonai szövetség nukleáris fegyverzete „korszerűsítésének" programját és ennek keretében új amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták elhelyezését Nyugat-Eu- rópában - közölte az AFP illetékes forrásra hivatkozva. Az ülésről kiadásra kerülő közlemény — az idézett forrás szerint - tartalmazni fogja a Belgium és Hollandia által előterjesztett két korlátozó záradékot is. Ezek Belgium esetében hathónapos, Hollandia esetében pedig kétéves haladékot szabnak a rakéták tervezett rendszerbe állításának. DINAMO KIJEV—LOK. SZÓFIA 2:1 (2:0). Kijev, 15 000 néző, góllövők: Blohin (41. p.}, Kapszalisz (43. p.), III. Dojcsev (73. p.). A mérkőzésvezető Palotai Károlynak igen nehéz dolga volt a szikrázó mérkőzésen. Több sárgalap mellett három piroslapot is felmutatott, a kijevi Kapszalisznak, illetve o bolgár Sztojkovnak és Dimovnak. A Lokomotív Szófia jutott tovább, 2:2-es összesítés után az idegenben lőtt góllal. * CRVENA ZVEZDA-BAYERN MÜNCHEN 3:2 (2:0). Belgrad, 95 000 néző, góllövők: Szavics, Petrovics, Repcsics, ill. Hoe- ness (2). Az első mérkőzésen a Bayern 2:0-ra nyert. A Crve- na Zvezda az 50. percben már 3:0-ra vezetett és a meglepetés a levegőben lógott. Az utolsó félórában a München magára talált és kiharcolta a továbbjutást, 4:3-as összesítéssel. * KAISERSLAUTERN—DIÓSGYŐR 6:1 (0:0). 8:1-es eredményei jutott tovább a nyugatnémet csapat. A diósgyőriek gólját Borostyán szerezte.