Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-16 / 344. szám
1979. DECEMBER 16. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. A Dunántúlt napió MEGKÉRDEZTE | Létrejön-e hazánkban a szervesen egymásra épülő wam agráripari komplexum? Beszélgetés dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel az élelmiszergazdaság helyzetéről Mostanában egyre gyakrabban hallani: az élelmiszer stratégiai nyersanyag, miért kell hát nekünk a világpiacon kínkeservesen gépipari és könnyűipari termékeinkkel versenyezni, miért nem változtatjuk hazánkat a Németh László-megálmod- ta „gyümölcsöskertté”? Talán érdemesebb lenne magas pótlólagos befektetéssel a magyar föld adottságait maximálisan kihasználni. Nos hát az ipar elsőbbségét, a közgazdaság alaptörvényeit figyelembe véve, amúgy sem szabad vitatni, másrészt hazánk területét sem lehet figyelmen kívül hagyni, amely a mezőgazdasági termelés egyik alapvető meghatározója. Mégis érdemes elemezni a magyar élelmiszer- gazdaság helyzetét, lehetőségeit, hiszen nemzeti jövedelmünk jelentős részét ez az ágazat adja. Dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel ezekről a kérdésekről beszélgettünk. — A magyar mezőgazdaság nemzeti jövedelmünk mintegy ötödét adja. Kérem miniszter elvtársat, foglalja össze, az idén milyen eredménnyel zár ez az időjárás szeszélyeire oly érzékeny ágazat. — Ma már csak a nemzeti jövedelem egyhatodát adja a magyar mezőgazdaság. 1974 és 1978 között igen erőteljesen csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, folytatódott a mezőgazdasági rendeltetésű földterület csökkenése is. Ugyanakkor a többi ága. zat hozzájárulása gyorsabban nőtt, mint a mezőgazdaságé, fgy szükségképpen csökkent a részaránya. Hazánk területe adott, 93 ezer négyzetkilométer, amelynek 71 százaléka a mezőgazdaságilag megművelt terület. Sajnos, mint említettem, ez mindig kisebb lesz. Európában, Dánia után még így is a legmagasabb a mezőgazdasági terület részaránya. Ez tehát va. lóban egyik alapvető megható, rozója a bruttó termelésnek. Most már a termelés növeléséhez, a munkatermelékenység emeléséhez egyre nagyobb ráfordítás szükséges, amelyet az utóbbi évektől csak az állami gazdaságok tudtak eredményeikkel követni. A termelő- szövetkezetek nem. — Az 1979. évben sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt az 1978, évi nemzeti jövédelem termelését sem éri el a magyar mezőgazdaság, annak mindössze 98 százalékát produ. kálta. Ennek ellenére most már jó szívvel mondhatom, kikerekedett az esztendő, az első félévben bizony rosszabbra számi, tottunk. A kukorica és több más növény javított a helyzeten, az állattenyésztés, az élelmiszeripar, az erdő- és faipar eredményei is jobbak a vártnál. Az az igazság, hogy a terveket minden esztendőben teljesíteni kell, a mezőgazda, ságban azonban annyi a bizonytalanság, amely nem tervezhető, hogy itt főként a tendenciákat kell számonkérni, azok pedig az utóbbi években jók. — ön néhány esztendeje Pécsett, egy beszélgetés alkalmával elégedetlenségének adott kifejezést a magyar mezőgazdaság növekedési ütemével kapcsolatban. Való igaz azóta is voltak szűk esztendők, de úgy tűnik, mintha tényleg egyenletesebben emelkedne a termelés. Milyen tényezőknek köszönhető ez? — Emlékszem. Én akkor sem az öt—tíz évvel ezelőtti koncepció minősítéseként értettem ezt, hiszen az akkori feltételezések szerint egy-egy most vitatott elgondolás annak idején a legjobb megoldás lehetett. Mégis változtatnunk kellett, mert a feltételek változtak, ha pedig azok tartósan változnak, akkor már adottságnak kell tekinteni, amelyhez alkalmazkod. ni kell. Természetes például, hogy jobban ki kell használnunk ingyenes erőforrásainkat. Olyat például, hogy ne csak a munka kezdete, haném a zöme is optimális időben történien. Viszonyainknak megfelelő fajtákat kell alkalmaznunk, adott esetben az intenzív, a modern és a hagyományos kombinálása, együttes jelenléte is dicséretes lehet. Tehát nem is annyira az ütem növekedésével van a baj, hanem a lehetőségeink kihasználásával. Mezőgazdaságunk termelési szerkezetét időről időre országosan is és termőtájanként is felül kell vizsgálnunk. Az adottságok előnyeit, a költségtakarékos megoldásokat, az ágazattársítás és ugyanakkor a szakosítás előnyeit az eddigieknél jobban kell hasznosítanunk. Az idén például visszafogtuk a tojástermelést, nem volt gazdaságos exportálnunk, mert annyit kaptunk érte, mint amennyit ráfordítottunk. Ennek ellenére a mezőgazdasági exportunk nőtt. Vagy itt van például a juhászat: most a legop. timistább műanyaggyórosok is aggódva figyelik az igények változását, a juhászat fellendülését. Különösen a dunántúli tájak alkalmasak erre, gondolunk arra is, hogy a Dunántúlon egy juhvágóhídat létesítsünk. Tehát nem szükséges nekünk mindig minden ágazat termelését növelni, az igényeket kell rugalmasan követnünk. A kérdés második részére válaszolva, a XI. pártkongresszus, majd az 1978. márciusi párt- határozat is erősítette a termelési kedvet, a biztonságot, a nagyüzemek és háztáji gazdaságok együttműködését, döntő tényező, hogy konszolidóltság, jól értelmezett egynyelvűség jellemzi a mezőgazdaságot. — Az ágazat az ötödik ötéves tervben mintegy 60 milliárd forint értékben vásárol új gépeket. Sajnos csak eny. nyíre volt lehetőség. A magyar mezőgazdaság a szellemi értékek hatékonyabb hasznosításával és mostani esz- * közállományával képes-e olyan mértékű előrelépésre, mely minőségi változást jelent a fejlődésben? — Nekem az a véleményem, hogy a mostani eszközállománynyal lényeges változást nem le. hét elérni. Bonyolítja a helyzetet, hogy mi olyan technikát alkalmazunk, amely a hatvanas években a legjobb volt az akkori, olcsó energiaárak mellett. A következő években úgy kell termelésnövekedést elérni, hogy ne növekedjék a felhasznált energia mennyisége, ugyanis a költségek így is nőnek majd. Nos hát. ennek előrebocsátásával is látok lehetőséget, hogy a szellemi értékek maximális kihasználásával, amelyeknek már a technikai eszközök cseréjénél is érvényre kell jutniuk, emeljük a mércét. Ha nem akarjuk, hogy a világpiacról kiszoruljunk, minden eszközt meg kell ragadni, hogy jobb minőségű, olcsóbb, pontos határidőre szállított termékekkel vegyünk részt a világkereskedelemben. Erőteljes szelekcióra, rostálásra van szükség műszaki-gazdasági kritériumok, versenyképesség, egyáltalán fel- készültségünk, lehetőségünk alapján. Ez nem végezhető ei a mezőgazdaság erejével, hanem csak a feldolgozó, az érté. kesítő és minden más szervezetnek együttműködése alapján. Ennek ki kell alakítania a mainál sokkal szorosabb felelőssé, gi rendjét, az integráció különböző formáit bővíteni kell. A gazdaságos ágazatok, cikkek termelésének felfutására szükséges források, eszközök, beruházások létrehozását soron- kívül elő kell tudni segíteni. — Tudomásom szerint a gépek gazdaságos üzemeltetése érdekében gépjavító és szervizrendszer kialakítására törekszenek. Úgy kell ezt értelmezni, hogy a gépállomás, hálózathoz hasonló rendszer kiépítését szorgalmazzák? — Nem. Át kell vennünk azokat a tapasztalatokat, amelyeket akkoriban szereztünk, de most egészen másról van szó. A termelésben egyre nagyobb szerepet játszó gépek javítása, karbantartása elengedhetetlenül megköveteli, hogy valamennyi érdekelt fél közösen hozzon létre olyan hálózatot, amely alkalmas az említett feladatok elvégzésére. Ez nem lehet csak a mezőgazdaság feladata. A gyártó cégek, a Mezőgép Tröszt, az állami qaz. daságok és szövetkezetek közösen, társulásos formában, közös érdekeltséggel kell hogy megoldják ezt a feladatot. Vannak erre már példák is: Cegléden, az Alföldön, néhány más helyen a régi gépállomások bázisán létrehoztak ilyen gépjavító, karbantartó üzemeket. — Ha már a szervezeti, szervezési kérdésekről esik szó: mi a véleménye az olyan élelmiszergazdasági komplexumokról, ahol a mezőgazdasági termékeket a legmagasabb szinten feldolgozott élelmiszeripari termékként saját kereskedelmi hálózatukban hozzák forgalomba, s ahol az egész vertikumban azonos érdekeltségi rendszert dolgoztak ki? — Híve vagyok — Szerencsé, re senki sem tiltja, hogy ilyen komplexumok létrejöjjenek. Jövőjük van, a piachoz képesek rugalmasan alkalmazkodni. Nyilvánvaló, hogy az úgynevezett agráripari komplexum valamennyi szakaszát fejleszteni szükséges, hogy minél kevesebb zavaró körülmény fékezze hatékonyságát. A Szovjetunióban is például az utóbbi időben erőteljesen vizsgálják a termelés valamennyi szakaszát, tehát a gépellótás, gépgyártás fejlesztési témáit, a közbülső helyet elfoglaló mezőgazdaságot, a felvásárlást, áru raktározást, feldolgozást, forgalmazást. A leg. kedvezőbb eredmények ugyanis ott találhatók, ahol a termelés minden szakaszában érvényesíthető, jelezhető a végső piaci ítélet, az igazi, a nem átmeneti kereskedelmi érdekeltség. Világosan látni kell, hogy mező- gazdaságunk és élelmiszeriparunk jövője elválaszthatatlan attól, hogy milyen minőségben, mennyiségben tudja eltartható- vá, szállíthatóvá, eladhatóvá tenni termékeit. — Nem új jelenség, amiről beszélünk, hiszen az ipar már rég alkalmazkodik a piachoz, ezért hozta létre például a min. taboltjait is. Az sem mindegy, hogy a gazdasági szervezetek miként képesek sokoldalúvá, könnyen kiegészíthetővé tenni jövedelmüket. A Szilvásváradi Állcmi Gazdaságban például főágazatként kezelik az idegen- forgalmat. Nemrégiben nyitották meg a Hotel Lipicát, saját éttermi hálózattal rendelkeznek, ahol persze az alkalmazottak több foglalkozást vállal, va a gazdcságnak, sajátmaguk- nak jövedelmezővé teszik az ágazatot... — Természetesen, mint már erről beszéltünk is, nem hiszem, hogy a világ élelmiszer- piacán Magyarország bármikor is nagyhatalom lehet. Mégis remélem, hogy ha másként nem, a „konyha fűszere ként" ott kell lennünk. Ha Romány elvtárs egyetért ezzel kérem mondja el, melyek azok a magyar termékek, amelyek mindenkor jó piacra számíthatnak. Törekszünk-e arra, hogy ezeket minél nagyobb mennyiségben, kiváló minőségben, pontos határidőre kiszállítsuk? — Engedje meg, hogy én másként értelmezzem a kérdést. Azzal egyetértek, hogy ott kell lennünk a nemzetközi piacon, de nem a „konyha fűszereként"! A magyar ökológiai adottságok ennél többre adnak lehetőséget. Nagyhatalom ugyan nem lehetünk, de néhány cikkel befolyásolhatjuk az árakat. A magyar paprika például a világkereskedelem egyharmadát adja, s ez már árformáié erővel bír. Vannak egészen speciális termékeink, mint például a tokaji aszú, az egri bikavér, a Herz és a Pick-szalámi, a gyulai száraz áruk, amelyekkel volt mikor abszolút elsők voltunk mennyiségben is, s mindenkor jó piacra számíthattak. Nem szabad azonban, hogy ez a szemlélet elringasson bennünket. Arra kell törekednünk, hogy egyre több ilyen áru legyen, amelyet az adott piac igénye szerint gazdaságosan elő tudunk állítani. Védett minőség kell, rugalmasság, jó piacismeret és persze jó nyersanyag, korszerű feldolgozás, fegyelmezett szállítás ... Az utób. biról hadd mondjak néhány szót: nagyon fontos, hogy a mezőgazdaság és élelmiszeripar a szállítást jól szervezze, rendelkezzen ehhez eszközökkel, jó példa erre a Bólyi Mezőgazda, sági Kombinát mohácsi hajókikötője. Nos, ha mindez együtt van, még az is nagyon fontos, hogy milyen a vállalat, az ország kereskedelmi munkája . .. — A szerteágazó kutatási tevékenységben felfedezhe- tők-e markánsan azok a törekvések, melyek a mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban is a világgazda,- ságban elfoglalt szerepünkben minőségi változást hozhatnak? — Nem. Éppen ezért a Magyar Tudományos Akadémia, a Kormány Tudománypolitikai Bizottsága most foglalkozik ezzel a kérdéssel. Azt elemzik,, hogyan lehet a számunkra legfontosabbnak ítélt termékek kutatására koncentrálni, a ma nagyon is szerteágazó, sokszor párhuzamos kutatást. Baranyában erre már van jó példa: a dr. Kunik Ernő akadémikus által vezetett intézetben például nagyon hasznos a nagyobb fehérjetartalmú növények kutató tása. — Romány elvtárs (elnézést a személyes jellegű meg. állapításért) munkatársaihoz szigorú, munkájukkal szemben nagyon kritikus ember hírében áll. A magyar élelmiszer- gazdaságban dolgozó szakemberek az ön mércéjével mérve képesek-e arra, hogy az adott anyagi Ichetősé- ségeink között nemzeti jövedelmünk megtermelésében a mostaninál többet tegyenek? — Képesek. Nemrégiben az ágazat fiatal szakmunkásaival találkoztam. Egyértelmű volt, hogy saját tevékenységüket is, az irányítókét is milyen kritikus szemmel képesek elemezni. Ha már eddig eljutottak, fél sikernek számít. Nagyon jó szakembereink vannak, de a mainál sokkal jobb irányító tevékenységre van szükség: a minisztériumtól a brigádokig érvényes ez. Sőt! Csak más ágazatokkal szorosan együttműködve vagyunk képesek előrelépni, mint ahogy arról már beszéltünk is. A mai magyar mező- gazdaság nem zárt egység, mint régen, ahol sokszor a ruháját is maga állította elő a paraszt. Sok biztató jelét látom annak, hogy szakembereink képesek a mainál többet kihozni az ágazatból. — Végezetül a küszöbön álló hatodik ötéves terv, s természetesen a nehéznek Ígérkező 1980-as esztendő lényegesebb feladatairól kérnék egy rövid áttekintést. — Az 1980-as év és a következő középtávú terv összefügg, a gazdasági folyamatok ugyan, is nem választhatók szét Gondoljunk csak arra, hogy amit az idén elvetettünk búzát, azt jövőre aratjuk, s amit aratunk az már a hatodik ötéves terv első termésének vetőmagja. Nem titok: nehéz időket élünk. Az ágazatnak azonban most nem ezen kell meditálnia. Az új szabályozókban megmaradt minden fontos elem, amely a munkánkat segíti, a támogatást mint ösztönző eszközt ugyanis az árváltozások ellenére sem nélkülözhetjük. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy bárki is csupán erre számítson. Sokan panaszkodnak az új szabályzók szabta követelmények miatt, s amikor megkérdezem, hogy mi az ami nem jó benne, kiderül, hogy még nem ismeri, de hallotta. Alapos közgazdasági elemzést, az új helyzet világos felismerését kell most megkövetelni. A hatodik ötéves terv céljairól még korai lenne részletesen beszélni, annyi azonban biztos, hogy nem fog csökkenni az ágazat exportfeladata, viszont növekedik a gazdaságossági kritérium egy visszafogottabb fejlesztési lehetőség mellett. Az 1980-as év hasonlóan nehéz feladatot jelent, mint, amikor 1977-ben 12 százalékos növekedést értünk el. A mezőgazdasági termékek bruttó termelése legalább 5, míg az élelmiszeripari termelés bruttó értéke (mindkettő változatlan áron) legalább 9 százalékkal kell hogy növekedjék 1980-ban. A növekvő termelési és értékesítési feladatokhoz nem igényelhetünk több erőforrást, mint amennyi az előző években ren. delkezésre állt. Mindent meg kell tennünk, hogy ne csökkenjen tovább a termőföld, ne legyen kevesebb munkaerő, ugyanakkor fokozzuk képzettségüket, mert a gépeket csak így tudjuk hatékonyan működtetni, a műtrágyát, növényvédőszert felhasználni. Ha már az adottságok kihasználásáról beszéltem: ez a legfontosabb feladatunk. Nálunknál sokkal gazdagabb országok is ezt teszik. A Mecsek napsütötte déli lejtőit, a primőrtermelésre alkalmas délbaranyai vidéket, a siklós-villányi borvidéket, a melegházakat fűtő hévizeket, a mediterrán viszonyokat termelési tényezőként kell számításba venni, hiszen ezek ingyen vannak ... Lombosi Jenő
