Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-26 / 324. szám

Kikaptak az éllovasok Sabaria SE-K. Rákóczi 3:2 (2:0) „Összetettben Magyart is megelőzhetem! Az NB II. állása Szombathely, 5000 néző. V.: Kőrös. Sabaria: Pálinkás — Sü- meghy, Varga L, Szőnye, Ben- csics — Kratochwill, Horváth L, Derdák (Tóth, a 72. perc­ben) — Jäger, Séfer (Mészáros, a 80. percben), Horváth Z. Ed­ző: Szabó Imre. K. Rákóczi: Horváth III. — Deákvári, Gu­lyás, Petrák, Éger (Mészáros, a 44. percben) — Havasi, Zentai, Kanyar — Czabulq, Fábián (Borsfái, az 57. percben), Házi. Edző: dr. Puskás Lajos. A 14. percben Séfer húzott kapura, lövése a bal oldali léc­ről kipattant, Jäger ott termett, és az elmozduló kapus mellett a hálóba gurította a labdát (1:0). A 31. percben Jäger a félpályáról indult el, a labda Séferhez került, aki kicselezte Égert, s beadott — a labda a menteni akaró Deákvári fejéről a hálóba csúszott (2:0, öngól). A 48. percben Házi egy pilla­natra „felügyelet” nélkül ma­radt, beívelt, és Deákvári a ki­mozduló Pálinkás mellett a ka­pu közepébe lőtte a labdát (2:1). Az 53. percben Jäger mintegy 30 méteres átadással szöktette Horváth Z.-t, a csatár rácsapott a labdára, aztán a kapus mellett a jobb alsó sa­rokba gurított (3:1). A 90. percben Házi beadását Havasi fejjel megcsúsztatta és Borsfái a kapujából fölöslegesen ki­mozduló Pálinkás mellett a léc alá küldte a labdát (3:2). Az első félidőben meglepte a listavezetőt a Sabaria, szívós védekezésből villámgyors ellen- támadásokkal okozott zavart. Szünet után végig a Rákóczi irányította a mérkőzést, helyze­tei is adódtak, de a Sabaria a legjobbkor rúgott gólt. Végig jó iramú mérkőzésen meglepő, de megérdemelt győzelmet ara­tott a hazai gárda. Jók: Sümeghy, Szőnye, Jäger, Séfer, ill. Deákvári, Kanyar és Zentai. Olajbányász-MÁV NIE 1:1 (1:1) Nagykanizsa, Vasutas-pálya, 4000 néző. V.: Bauer. Olajbá­nyász: Vlaszák — Hermann, Englóner, Nagy. Müller — Sa­vanyú, Balogh, Kelemen — Ka­rasz, Bántó (Kozma, az 57. percben), Bélák. Edző: Madár Gábor, MÁV NTE: Szalai — Markán, Gondos, Sulyok T., Li- viczki — Söjtör (Széligh, a 46. percben), Karádi, Sulyok Gy. — Győrvári, Csordás, Molnár (Né. meth, a 33. perctől). Edző: Né­meth Lajos. Kezdés után nyomban veze­tést szerzett az Olajbányász: mintaszerű támadás végén Bántó beadása Kelemephez került, aki 5 méterről* a kapus hasa alatt helyezett a hálóba (1:0). A 4. percben Söjtör 19 méteres szabadrúgása a kapu­fán csattant, majd Vlaszálr a mezőnybe ütötte a labdát. Su­lyok T. a 10. percben csúnyán letalpalta Müllert. aki csak két­perces ápolás utón folytatta a játékot. A vasutasok a 14. percben egyenlítettek: Győrvári húzott el a jobb oldalon, be­adását Vlaszák elvétette és a labda a visszafutó Englóner Iá. bárói a jobb sarokba került (1:1, öngól). A 25. percben Müller és Győrvári összefejelt, s az olajos játékosnak felre­pedt a szemhéja. Egy perc múl­va Englóner mentett a gólhely­zetben lévő Csordás elől. A 30. percben Müller, majd egy perc­cel később Kelemen fövése zú­gott el a kapu mellett. A 44. percben Kanyar szépen ment el a jobb oldalon, beadását Sa- vanyó csukafejessel küldte ka­pura, de Szalai nagy bravúrral hárított. Szünet után a vasutasok kezdtek jobban. Az 52. percben a tétovázó Englóner mellett Győrvári szerezte meg a lab­dát, aki közelről a kivetődő Vlaszákba lőtt. A 61. percben egy gyors ellentámadás végén Széligh tízméteres lövését hárí­totta az olajosok kapusa. A 69. percben a kitörő Baloghot a védők a 16-oson belül buktat­ták, a bíró 11-est ítélt, majd reklamálás miatt Szalai és Su­lyok T. kapott sárga lapos fi­gyelmeztetést. A büntetőt Ba­logh a kapu mellé lőtte. A 76. percben Englóner Karádit terí­tette le, és szintén sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Két perccel később Németh beadá­sát Győrvári a gólvonalon vé­tette el. Közepes iramú mérkőzésen, kemény csatában igazságos pontosztozkodást hozott a nagy érdeklődés mellett sorra került városi rangadó. Jók: Gondos, Győrvári Markán, SzcJai, ill. Müller, Nagy, Savanyó. Balogh Antal SzekszánhKörmend 4:0 (3:0) Szekszárd, 600 néző. V.: Fe­kete. Szekszárd: Pólyák (Suba, a 73. percben) — Szabó, Szlo­vák, Weitner II., Somodi — Tóth, Varga, Adorján — Lauer, Orosz (Páli, a 73. percben), Agócsi. Edző: Magasházi Jó­zsef. Körmend: Fata — Laka­tos, Simon (Szukán, a 35. perc­ben), Kiss, Horváth Gy. — Ko­vács I., Gáncs, Németh — Ko­vács J., Horváth A., Földes. Ed­ző: Kirschner Béla. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, és az 5. percben vezetést szerzett. Lauer elhúzott Horváth Gy. mellett, aki a 16- oson belül buktatta a csatárt. A büntetőt Somodi értékesítet­te (1:0). A 44. percben tovább növelte előnyét a Dózsa. Lauer vezette fel a labdát, több jó csel után középre adott, és Orosz 13 méterről, kapásból a jobb alsó sarokba lőtt (2:0). Egy perccel később Lauer nyolc méterről leadott lövése a kapu­fán csattant. A 31. percben Tóth szabadrúgását Orosz fej­jel Varga elé csúsztatta, aki a kimozduló Fata mellett a jobb alsó sarokba lőtt (3:0). Szünet után gyors góllal kezdett a ha­zai csapat. A 47. percben Orosz egyedül húzott kapura, két csel után lőtt, a labda kiperdült Fo­tóról és a berobbanó Agócsi a kapu közepébe emelt (4:0). A 69. percben Horváth A. 20 mé­teres lövése a felső lécről vá­gódott a mezőnybe. Az első játékrészben jófor­mán csak a Dózsa akarata ér­vényesült. A szekszárdiak ekkor lelkesen, időnként kifejezetten jól játszottak, és egyre-másra vezették támadásaikat. A máso­dik félidőben, a negyedik gól után erősítettek a vendégek, és mezőnyben egyenrangú ellen­félnek bizonyultak. Jók: Szlo­vák, Weitner, Szabó, Varga, ill. Horváth A., Kiss, Gáncs. . Fekete László it Az NB II. további eredményei: KOMÉP—Ajka 3:0, MÁV DAC —Sopron 3:0, Bábolna—Vár­palota 3:1, Bakony Vegyész— Dorog 2:1, Pét—Haladás 1:0, Bauxitbányász—Győri Dózsa 4:1. 1. Kaposvár 17 12 3 2 48-10 27 2. Haladás 17 11 3 3 43-13 25 3. Ajka 17 9 5 3 31-20 23 4. Komló 17 8 5 4 25-21 21 5. MÁV DAC 17 7 6 4 25-19 20 6. Olajbányász 17 7 5 5 27-19 19 7. MVTE 17 8 2 7 26-20 18 8. Szekszárd 17 6 6 5 19-13 18 9. Sopron 17 7 4 6 22-17 18 10. Sabaria 17 6 6 5 22-24 18 11. Bábolna 17 5 6 6 25-27 16 12. Bakony V. 17 7 1 9 17-24 15 13. Bauxitb. 17 6 3 8 23-31 15 14. Várpalota 17 6 3 8 23-32 15 15. Pét 17 4 6 7 16-28 14 16. Győri Dózsa 17 3 7 7 20-28 13 17. KOMÉP 17 5 3 9 22-33 13 18. MÁV NTE 17 2 7 8 18-28 11 19. Dorog 17 4 3 10 24-35 11 20. Körmend 17 4 2 11 16-50 10 Kovács Péter a tornász- világbajnokságról Petárdák nem rob bcmtd Ij, az újságok nem írtak róla öles cikkeket, miként a zengzetes nyilatkozatokat sem az ő telje­sítményével kapcsolatosan tet­ték meg. Mindössze annyi tör­tént, hogy Kovács Péter „szép csendben” ezüstérmet nyert az idei tornász Európa-bojnokság szerenkénti döntőjében, az egyik leglátványosabb szeren, a nyújfon. A budapesti sportcsarnok büféjében, két edzés között először oz első lépésekről kér­deztem a Dunaújvárosi Kohász színeiben versenyző világbajno­ki reménységet. vvhxi:.;::X;V.............. ............. Me glepő vendéggyőzelmek P. Postás—PBTC 1:0 (1:0). PBTC-pálya, 50 néző, v.: Kul­csár. A lelkesebb csapat nyert. Góllövő: Lakatos. Jók: Heindl (a mezőny legjobbja).. Georgiu, Vavika, Lakatos, ill. Bálint, Aradi. U. PEAC—Beremend 0:0. Szentlőrinc, 100 néző, v.: Laka. tos. Alacsony színvonalú mér­kőzés, igazsáqos döntetlen. Jók: Kálmán, Kerek, ill. Czikk, Óbert. Vajszló—István-akna 3:0 (2:0). Pécsszabolcs, 150 néző, v.: Horváth. Nagyobb akarással játszott a Vajszló. Góllövők: Császár (2), Csőre. Jók: Herke, Bodor, Császár, az István-akná. ból senkit nem lehet kiemelni. P. Kesztyűgyár—Mázaszász- vár 2:1 (1!0). Mázaszászvár, 200 néző, v.: Botykai L. Meg­lepetésre, de megérdemelten nyert a jól és fegyelmezetten játszó Kesztyűgyár. Góllövők: Garai, Kisgadó, ill. Dunai. Jók: Garai, Varga, Kisgadó, ill. Molnár I. Sellye—Zsolnay SE 2:1 (0:1). Sellye, 500 néző, v.: Budai. Ala­csony színvonalú mérkőzésen nehezen győzött a hazai csa­pat a félidőben még vezető Zsolnay ellen. Góllövők: Ami- gya, Goják (11-esből), ill. Fó- ral. Jók: Kovácsevics, Amigya, ill. Papp, Bodor. Mágocs—Kétújlalu 1:0 (1:0). Mágocs, 200 néző, v. = Pálfi. A máaocsiak szerencsés góllal nyertek. Góllövő: Harsányi. Jók: Kravecz, Tonkó, ill. Kiss, Nikolics. Steinmetz SE—Boly 2:1 (1:1). Pogány, 50 néző, v.: Thassy. Nagy iramú mérkőzésen végig jól játszott a Steinmetz SE. Gól­lövők: Lauer (2), ill. Schulcz. Jók: Otártics, Lauer, Sriegl, Schmidt, ill. Fiedler. Siklós—Vasasi Bányász 4:0 (2:0). Siklós, 300 néző, v.: Franciskovics. Biztosan győzött a hazai csapat. Góllövők: Hor. váth Zs.. Bocskor,. Szabó M., Birkás (öngól). Jók: Szabó K., Petrétai, Horváth Zs., Bocskor, a Vasasi Bányászból senkit nem lehet kiemelni. A PBTC kapusa öklözéssel hárít egy beadást a sötétmezes Postás­támadók elől Arató László felvétele A megyei I. osztály állása 1. Sellye 2. Boly 3. Mázaszászvár 4. Siklós 5. Szigetvár 6. Zsolnay 7. Vajszló 8. U. PEAC 9. Steinmetz SE 10. P. Kesztyűgyár 11. P. Kinizsi 12. Beremend 13. PBTC 14. Mágocs 15. Vasasi Bány. 16. P. Postás 17. István-akna 18. Kétújfalu 15 13 15 8 3 5 2 8 4 6 3 7 2 8 2 9 3 10 2 11 1 13 43- 9 27 30-13 20 30-20 20 26- 12 19 32-21 18 27- 18 18 25-19 18 29-23 17 22-20 17 21- 20 17 22- 23 14 21-22 14 20-16 13 15-31 12 12-26 10 14-40 9 11-39 6 5-33 3 Pécsiek Lvovban Dr. Hajnal Józsefnek, az Uni­versitas PEAC elnökének veze­tésével pécsi vívóküldöttség Lvovban, nemzetközi vívóverse­nyen vett részt, melyen indultak a szovjet főiskolai és egyetemi válogatott versenyzői is. Az erős mezőnyben a női tőr egyéniben Kővári Krisztina a döntőbe került és az 5. helyet szerezte meg. Pécs és Lvov ser­dülő leány tőrvívói csapatver­senyen mérték össze tudásukat, ahol a szovjetek 9:2 arányban győztek. A férfi tőr egyéniben Vető csak rosszabb tusaránya miatt szorult ki a döntőből, A Pécs—-Lvov csapatversenyt a Ivoviak nyerték 5:4-re. A pár­bajtőr egyéni verseny volt a legszínvonalasabb, itt Szilágyi a 2., Szentirmai a 3. helyet sze­rezte meg. A csapatversenyben a nagy küzdelem után pécsi siker született: 8:8 után Szent­irmai ragyogó vívással harcolta ki a győzelmet. III. Szüts Emilné emléktorna Kupagyőztes az U. PEAC Tegnap délelőtt a POTE csarnok­ban két mérkőzéssel befejeződtek a III. Szüts Emilné röplabda emlékver­seny küzdelmei. A felnőtt nők mező­nyében a Pécsi VM 3:1-re legyőzte Pécs „B" válogatottját és ezzel meg­szerezte a harmadik helyet. A torna­győzelmet eldöntő találkozón a ren­dező Universitas PEAC csapata 3:1 arányban bizonyult jobbnak a Ka­posvári Vasas Izzónál és az élen vég­zett. A torna végeredménye: 1. U. PEAC, 2. Kaposvár, 3. Pécsi VM, 4. Pécs „B" válogatott. A felnőtt nők versenyével párhuza­mosan ifjúsági csapatok is összemér­ték tudásukat _a Tanárképző Főisko­la termében. Eredmények: U. PEAC íf j.—Pécsi VM 3:2, U. PEAC ifj.— U. PEAC II. 3:0, U. PEAC II.— Pécsi VM ifj. 3:1. A végeredmény: 1. U. PEAC ifj., 2. U. PEAC II., 3. Pé­csi VM ifj. A 3:0-ás eredménnyel végződött MVTE—Komló megyei rangadó eredményét mindössze két pályázónk találta el. A sorsolásnál Csik Gyula, Pécs, Hajnóczy utca 19/A szám alatti lakosnak kedvezett a szerencse, akinek a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Tekintettel arra, hogy ismét NB l-es mérkőzések szerepelnek az e heti góltotónk­ban, a beküldési határidő péntek déli 12 óra. Címünk: Du­nántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11., 7601. Főmérkőzés: PVSK—Dunaújváros: ......................................... Pó tmérkőzés: Salgótarján—PMSC: ......................................... A p ályázó neve: ........................................................................ A pályázó lakcíme: ................................................................ — 1959 szeptemberében szü­lettem, tízéves koromban vet­tem részt először tornaedzésen — jöttek a jólfésiilt válaszok a 169 centisre nőtt legénytől. — Akkori testnevelő tanárom, Tóth Gyula beszélt rá, hogy nagy mozgásigényemet az általo irá­nyított edzéseken vezessem le. Igaz, kézenállni már akkor is tudtam, a szertornáról azonban fogalmam sem volt. Azért csak elmentem, két évvel később pe­dig már a területi úttörőolim­pián sikerült győznöm. — Első edzőjétől tehát jó alapokat kapott. .. — Mindiq is köszönettel em­lékezem meg róla, annak elle­nére, hogy egy idő után mu­száj volt eljönnöm otthonról. A sorsom 1972 nyarán pecsételő­dött meg: ekkor egy központi edzőtáborban látott meg, s hí­vott magához jelenlegi klub­edzőm, Papp Zoltán Dunaújvá­rosba. 1973 óta nála lakom, úgy kezel, akár a saját fia len­nék. — Dunaújvárosban minőségi körülmények fogadták, ez to­vábbi lendületet adott fejlődé­sének. — 1973-ban kezdtem meg ott középiskolai tanulmányaimat egy testnevelés tagozatos osz­tály tanulójaként. Már oz isko. la is jobban tetszett, mint az otthoni, ahol alsósként a zenei tagozatra kellett járnom. Szó­val 1975-ben az országos ifjú­sági bajnokságon is első lettem azután, hogy 1974-ben már be. mutatkozhattam az ifjúsági vá­logatottban Bulgáriában. 1977-ben Kovács Péter a fel­nőtt Európa-bajnokságon is le­hetőséget kapott, összetettben 18. lett, akkor azonban még egyetlen szeren sem került a fináléba Erre újabb két évet kellett várnia. — Esseni sikeremben nagy ré­sze volt a tavalyi, strassbourgi vb-nek, ahol rengeteget tanul­tam. Azután beiött az idén ja. nuártól gyakorolt új figurám, amely — dupla szaltó át a vas fölött és visszafogás a vasra, majd ebből folytatva óriáskörrel — megtette a hatását. A májusi EB-ig megcsináltam vagy kél- százszor; ez idő tájt pedig már a 8—900-ik kísérletnél tartok. A 62-63 kilós versenysúlyú tornász szerencsés alkat, az utóbbi egy évben jószerivel még kisebb sérülése sem volt. Bízik benne, hogy ez így lesz a továbbiakban is, s nyugodtan tervezget a december 2-án a texasi Fort Worth-bon kezdődő felnőtt tornász vb-vel kapcso­latban is. — Huszonkilencedik váloga­tottságom lesz a világbajnoki szereplés — válaszolta, össze­tettben elképzelhetőnek tartom, hogy Magyar Zoltánt is meg­előzhetem, a szerenkéntiben pedig ott szeretnék lenni a nyújtó döntőjében. Az más lap­ra tartozik, hogy a legjobban a korlátot szeretem . . . Jocha Károly héttőt Dunántúli napló „..... Az MSZMP Baranya megye! Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Haliama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-oS gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom