Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-11 / 309. szám

DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1979. NOVEMBER I I. Teleuizío Műemlékvédelem Lvovban Létrejötte óta egyre bővül és gazdagodik Pécs és Lvov testvérvárosi kapcsolata, s a pécsi tévéstúdió munkatársai is gyakori vendégek a Ivovi televíziós központban. Leg­utóbbi látogatásuk alkalmával készítették azt a filmet, ame­lyet november 16-án 18 óra­kor láthatnak majd a nézők az egyes programiban. Készí­tői: Hárságyi Margit szerkesz­tő, Wiederman Károly rendező és Bárány György operatőr sa­játos szemmel nézték oz ősi ukrán város gozdag történelmi múltját. Ennek a múltnak a mai városképben föllelhető em­lékeit mutatják be a nézők­nek. Lvovban példamutató a mű­emlékvédelem. összevetése pé­csi tapasztalatainkkal, 'bizony­nyal nemcsak a szakemberek számára lesz érdekes. „Unser Bildschirm” Sodorna és Gomorho pusz­tulásához hasonítja egykori la­kója a bakonyi kisközséget, Iharkutat. Veszprém megyében a pápai járásban kihalt egy falu; amely egyébként is ki­halásra „ítéltetett". A termé­szetes folyamatnak még ide­jében elébevágott egy mester­séges: mielőtt utolsó lakója is kiköltözött volna, áttelepítették Iharkút népét. A falu nevét ma már csak egy róla elne­vezett utcanévtábla őrzi a szomszédos Farkasgyepün. A hajdanvolt ihankútiakat itt, és Pápán, Ajkán, Herenden és további nagyobb településéken kereste az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának forgatócsoportja. A november 14-i nemzetiségi magazin német blokkjában tősgyökeres iharkútiak valla­nak új környezetükben - ré­gi otthonukról. W. J. Koncert Pécsett vendégszerepei a Moszkvai Kamarazenekar November 12-én este fél 8- kor a Nemzeti Színlházbon, no­vember 13-án, ugyancsak eb­ben az időpontban a Liszt Te­remben vendégszerepei a Moszkvai Kamarazenekor. Mo­zart A-dúr szimfóniáját és B- dúr szimfóniáját; továbbá Stra­vinsky vonószenekari concertó- ját; Britten Simple Symphony és Mozart D-dúr divertimento című művét adják elő Geor- gij Vetvickij vezényletével. A Moszkvai Filharmónia ka­marazenekara 1969-ben alakult meg. Valamennyi zenei stí­luskorszakból vett gazdag re­pertoárjukkal jelentős nemzet­közi tekintélyre tettek szert. Eddig Bulgária, NDK, NSZK és Kuba városaiban turnéztak, Magyarországon most szere­pelnek először. Vezető karmesterük Georg// Vetvickij korábbon a Leningrá- di Kirov Színház, majd a Moszkvai Nagyszínház és az Odesszai Filharmonikus Zene­kar karmestereként tevékeny­kedett. Hanglemez Koncz Zsuzsa: Valahol Koncz Zsuzsa rajongói bizo­nyára nagy élvezettel hallgat­ják az első Liszt-díjas tánc- dalénekesnő Valahol című le­mezét. A címadó dalon kívül a Könnyű kis kabátban, A vá­ros fölött, az Élünk csendesen, a Mindenki egyetért, a Kis Virág új útra indul. A metró, Légy óvatos, Veszteségek, őszinte bohóc és Véget ért kezdetű dalok hallhatók róla. Zenei rendező; Juhász István, a lemezborító fotóját Módos Gábor készítette. Moldova György Pécsett Takóts Gyulát, a Kaposváron élő költőt kereste fel Simon Márta, és beszélgetett vele gazdag szellemi javakat, embe­ri tartást felmutató életpályá­járól, verseiről, prózai művei­ről, pályatársairól. A beszélge­tést a Pécsi Stúdió hétfőn 17.05-kor közvetíti. Ezt követi a Nők negyedórája, Nógrádi Er- zésbet szerkesztésében. Meg­változott a családon belül a munkamegosztás. Részt vesz benne az apa, megosztják a gondokat a gyerekek is, akik szintén részt vállalnak a család otthoni feladataiból. Egy ilyen átalakult családot mutat be Szabó Mária riportja kedden 17.30-kor. Új felvételek szólal­nak meg 17.45-kor: a Pécsett népszerű nótaénekesek közül ezúttal Csonka Anna és Bízó József énekel, Dörömböző Gé­za és népi zenekara kíséreté­vel. A televízió nagyon népszerű műsora, a Kék fény. A Pécsi Stúdió „A 07 jelentkezik” cím­mel foglalkozik ilyen témákkal. Legközelebb csütörtökön 17.15- kor hallható ez a műsor, ami­kor Felső Pál riportjában arról számol be, milyennek látta az URH-s rendőr-járőrszolgálat munkáját, melyet egy éjszakán keresztül kísért figyelemmel. Az is céfja a műsornak, hogy be­mutassa, miként dolgozik a la­kossági segélyhívásokat fogadó hírközpont, ahonnan különbö­ző helyszínekre irányítják a jár­őrkocsikat. Az összeállítás köz­érdekű információkat is ad, pl, hogy mikor kell a 07-et, s mi­kor a különböző rendőrőrsöket hívni. A Művészeti Magazin novem­beri száma, Rezes Zsuzsa szer­kesztésében, pénteken hangzik el. Tartalmáról a szerkesztőt kérdeztük. — Az egyik legolvasottabb írónk, Moldova György Pécsett járt. Nem hivatalosan, magán­emberként. „Inkognitóját” a Nádor kávéház sarkában lep­lezte le Záray Tibor. Hangsza­lagra rögzített beszélgetésük olyan kérdéseket feszeget, mint az író érvényességi területe, hogy a stílus vagy a téma sú­lya adja-e a népszerűséget, vannok-e ma nálunk kényes té­mák. Kell-e különbséget ten­nünk író és írónő között. A vá­laszokat a Művészeti Magazin novemberi adásában tesszük közzé. Nagyvonalú, elegáns, nagy szakmai tudással készített komoly és bohókás kerámiákat láthatnak az érdeklődők Pé­csett, a Színház téri Galériá­ban. Alkotójuk, Fürtös György lesz a Művészeti Magazin hall­gatóinak tárlatvezetője. Végül megkérdezzük a közönséget, mi a véleménye a Pécsi Nem­zeti Színház idei évadjának ed­digi bemutatóiról. Hétfőn Frankovics György folytatja a bácskai horvátok történetének ismertetését. Ifjú­munkásokkal beszélget kedden Kricskovics Antal, aki szerdán az évszakok változását figyeli meg a bácsalmási közös gaz­daságban. Filákovity Brankó a csütörtöki Kulturális magazin­ban arra a kérdésre keres vá­laszt, hogy milyen őszi-téli kulturális programokat kínálnak a nemzetiségi klubok. „A nagy­város árnyékában”. Filákovity István olyan kisközségekbe lá­togatott el, amelyekből nem érkeznek „nagy” hírek, ame­lyekben csendesen, de nem eseménytelenül múlnak a na­pok. A riportot a pénteki szerb- horvát műsorban hallhatják. „Egy év után” címmel Mándics Mihállyal, a Magyarországi Délszlávok -Demokratikus Szö­vetségének főtitkárával beszél­getnek. Egy évvel ezelőtt, 1978. november 18-án tartották meg a Délszláv Szövetség III. kong­resszusát. A beszélgetés visz- szapillantás az elmúlt évre. A német nyelvű műsorban egy falusi népfronttitkárral be­szélget munkájáról hétfőn Gráf Vilmos. Egy német nemzetiségű kisközségből, Grábócról halla­nak riportot a csütörtöki adás­ban. A faluból az elmúlt évek során sokan elköltöztek. Miből és hogyan élnek a „hűsége­sek”? Mi tartja otthon őket? „A jódlizás az életem” címmel Reil József készített zenés mű­sort Felix Faschingbauerrel, a szűkebb hazájában, Bajoror­szágban ismert jódli-énekessel, aki gyakran tölti szabadságát Magyarországon. Egy ilyen .al­kalommal kérte őt mikrofon elé Reil József. A művész a jódlizás szépségeiről, a hegyek varázsáról beszél, majd mind­ezt jódlidalokba foglalva szó­laltatja meg. Budapest atlasz. Czei- zing Lajos: Spanyolországi mozaik. Katz, Daniel:Ami­kor nagyapám átsíelt Finn­országba. Vidám Könyveik. Kon, I. SZ.: Az ifjúkor pszichológiája. Kooíker, Leonie: A boszorkánylkő. Meseregény. Mannová, Marta: így hímezzünk. Márkus István: Nagykőrös. Magyarország felfedezése sorozat. Móczár Béla: Ke­rítést élősövényből. Navrá- til, Jan: Bújócska az er­dőben. Képeskönyv. Ne­mes János: Mit kell tudni a Szovjetunióról. Vészi Endre: Angi Vera és a többiek. Kiállítás A hetvenes években lettek ismertek a finn képzőművészek al­kotásai Pécsett: csoportos és egyéni kiállítások hozták közel a testvérnép alkotásait Lahti és Pécs szorosabb kapcsolatának eredményeképpen, november 11-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, újabb kiállítás nyílik a Széchenyi téri teremben, a lahti képző­művészek munkáiból. Huszonnyolc lahti képzőművész közel száz alkotása szerepel a tárlaton, festők, szobrászok, grafikusok al­kotásai. Képünkön: Helge Riskula rajza. Amatőr gyermekszínházi előadás Sorokban Ifjúsági Ház: November 17-én 18—22 óráig Tuczai József disco műsora. No­vember 18-án 18 órától 22 óráig Thelonionus Monk művészetéről tart Tóth Tihamér előadást. No­vember 30-ig Benes József képzőművész grafikáiból összeállított kiállítás te­kinthető meg, naponta 14 órától. Doktor Sándor Művelő­dési Központ: November 12-én este fél 7 órákor FRONTATVONULAS — Cseh Tamás új előadói estje tekinthető meg. Matiné a Csontváry Mú­zeumban: November 18- án 10 órákor Korunk ka­marazenéje c. österreichi- ses Ensemble für Neue Music együttesének hang­versenye. Vezényel: Klaus Ager. Komló: November 17-én 19 órákor o Pécsi Nem­zeti Színház vendégjátéka a „Zrínyi” Művelődési Ház nagytermében, bemutatás­ra kerül Georges Feydeau: Makrancos hölgyek c. há­rom egyfelvonásos vígjá­téka: A nagy szülés; Ne mászkálj meztelenül; Ő- nagysága megbolondult. November 12-én 19 óra­kor bérleti hangverseny a B. m. Vízmű nagytermé­ben — Dráfi Kálmán zon­goraestje. Közreműködik: Németh Aliz — ének. ÚJ KÖNYVEK Hétköznapi csoda A Pécsi Amatőr Színpad diákszínházi sorozata kereté­ben — a korábbi időpontoktól eltérően —, november 14-én, szerdán délután 3 órakor be­mutatja J. Svarc Hétköznapi csoda című mesejátékát. A darab az ember boldog­ságáról szól, amely köztudottan nehézségek árán szerezhető meg. Meg kell küzdeni érte. És bár csodák nincsenek, a küzdelem sikere, eredménye olykor a csoda érzetét kelti. A Pécsi Amatőr Színpad elő­ször lép gyermekelőadással a közönség elé. Szándékuk sze. rint ezúttal az általános iskolák felsőtagozatos korosztályához kívánnak szólni. Azokhoz a ser­dülő, illetve serdülés előtti fia­talokhoz, akik már kezdik ész­revenni a világ bonyolult jelen­ségeit. Az előadás cirkuszi kör­nyezetben zajlik, bővelkedik lát­ványban és játékosságban, ugyanakkor gondolatiságában vannak olyan cselekményszálak, amiket — pl. a darab szerelmi motívumait — elsősorban az ő korosztályuk — tehát nem a ki­sebbek — képes befogadni, megérteni. Az előadást Bagossy László rendezte. A bemutatót követő előadá­sok november 27-én és 28-án, délután 3 órakor lesznek az If­júsági Házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom