Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-07 / 306. szám

1979. november 7., szerda Dunántúli napló 9 Ivan Ivanovics Gubar Két fő törekvés van falun: házat építeni és autót venni Emlékezés a katonától A Kárpátok lábánál Ivan Ivanovics Gubar, a turki járási párt- bizottság első titkára adott fogadást a magyar küldöttség tiszte­letére. Kis filagória egy tóparton. A völgyet már átjárta az erdők hű­vöse, és a hegyek fölé ezüstkoszorút fon a-hold. A táj, mint Mar­kó Károly festményein, majdnem idillikus. Vagy 500 méterre negyedóránként egy szerelvény robog el, hol kelet, hol nyugat felé. Elhangzanak a pohárköszöntők. Aztán a nesztelen csend romantikája emlékezésre késztet. Az egykori ezredes, a járási pártbizottság első titkára, őszhajú, szikár, szálegyenes férfi feláll és katonáiról szól. Én akkor lettem katona, amikor szaladni kellett. Úgy tűnt az első hónapokban, hogy a szovjet hadsereg szét­esett. Nagyon nehéz volt azt látni, hogyan menekülnek a katonák. Visszahagyják felesé­güket, gyermekeiket, és nem tudták kikre. Volt, aki másfél évig hírt sem kapott, s min­dig hibáztatta magát, hogy nem tudta megvédeni hazáját. Én a 9. osztályt fejeztem be, amikor kitört a háború és elő­ször Prágában borotválkoztam, amikor véget ért. Megrendítő volt a pillanat, amikor először találkoztunk új­ból az otthoniakkal. Mi épen hagytuk' ott a falvakat. Ami­kor visszajöttünk, majdnem mind a földdel egyenlő. És a család földbe vájt üregekben élt, már aki életben maradt. Az elsők között voltunk, akik a határhoz értünk. Mit éreztünk akkor? Egypár perc, és az ellenség földjén le­szünk. Az ellenség földjén, amely nemcsak a katonákat ölte, hanem három évig a csa­ládokat is. És nem volt egyet­len katonám se, aki valakit el ne veszített volna. Meg­próbáltuk magunkba fojtani a gyűlöletet —, ez_t mondta a párt. Meggyőztek, nem sza­bad összekeverni Hitlert, Horthyt, Antunescut a néppel. Hogy aztán könnyű volt már? — Azt nem lehet mon­dani. Csehországban több mint félmillió katonánk esett el. Én harcoltam Debrecennél, Szolnoknál, -Budapesten és Székesfehérvárnál. Szolnoknál megsebesültem, most is tele vagyok német vassal. Csatákról beszélni nagyon nghéz. A háború az háború. Nem tudom, elhiszik-e, a katona átvitt értelemben soha nem gondolkodik az életről. Én megmondom, néha még a jövőt is latolgattam, amikor tűzszünet volt. Ilyenkor éne­keltünk is, de énekeink is fronthangulatúak voltak és szomorú mind. Vannak, akik már meg sem értik, de a ka­tonák gondolata csak - azon járt, hogy élnek-e a hozzá­tartozóik. A fronton soho nem gondol az ember arra, hogy most ki­tüntetést kap. Én sokat olva­sok. A feleségem már rám­szólt, miért csak hadikönyve­ket. Annyit tudok csak ezek­hez hozzátenni, sokat írnak a hősökről. Ott nem volt egyik jobb, mint a másik, mindenki egy volt. Mi az egész háború alatt a mezőn háltunk, mert soha •nem álltunk meg a falvakban. Húsz deka kenyeret kaptunk és cipeltük a géppuskát. De ez a 20 deka sem mindennap ért el hozzánk. És ebből ad­tunk a gyerekeknek is. Min­dig szemem előtt vannak a magyar és cseh gyerekek, akik ették a fekete katona­kenyeret és a kását. És mi nem tudtunk nem gondolni rá, mi van a mi gyermekeinkkel. Mint katonáknak fizetésünk volt. De mindent az országnak adtunk a védelemért, a gyer­mekekért. Akik a háborúba, mint gye­rekek mentünk, mint férfiak tértünk meg onnan. És hoz­záfogtunk, hogy újjáépítsük hazánkat — megintcsak 20 de­ka- kenyérrel. Vannak, akik ma szóvá te­szik, hogy vannak útjaink, amelyek nincsenek aszfaltozva. Ez igaz. De az egész föld embervérrel van öntözve és a nyomoron építettük fel azt, amink ma van. A lengyel idők alatt több mint a fele nép éhezett. Bocs- korban jártak, és egy épület­ben volt a ló, a tehén, a kecske és a család. Még pet­róleumlámpájuk sem volt, gyö­keret égettek. Az ukránok nem tanulhattak az iskolákban, a lengyelek azt mondták, nem is akarnak a bojkák. Az utóbbi 15 évben a há­zak 99 százalékát újjáépítet­tük. A járás lakóinak száma 70 ezer. És tudják mennyi pénzük van? — 15 millió rubel a bankban. És öt év óta min­den évben egymilliót tesznek hozzá. 1965-ben 6,5 millió volt az áruforgalom. 1979-ben 23 millió. Az egész járást villa­mosítottuk. Minden gazdaság­ban készek a gazdasági épü­letek és az irodahelyiségek. És a 80-as évekig mindenütt lesz óvoda. A járási központ egy azon kevés város közül, ahol van fölös hely az óvo­dákban. A gyerekek iskolába járnak, ezernél több a tanító. Van elég orvosunk és kórházi férőhelyünk. Negyvenezer hektár a me­zőgazdasági terület, ebből 18 ezer hektár a szántó. Erről a területről 5500 tonna búst, 9200 tonna tejet, 58 000 tonna burgonyát és 14 000 tonna lent adunk el. A lent 17 országba exportáljuk. Hetvenezer hektár az er­dőnk. Vannak gazdaságok, amelyek 68 000 köbméter fát termelnek ki és dolgoznak fel saját üzemükben. Rengeteg követ szállít két kőbányánk. Van villanyégő-gyárunk, és az Magyarországról is kap alkat­részt. Hát így élünk ma. Nagyon összetartó emberek a turkok, barátságosak és munkaszere­tők. Itt nagyon nehéz mező- gazdasággal foglalkozni, a mi járásunk mégis a megyei el­ső. Első helyen állunk az ál­lattenyésztésben és elsők va­gyunk Ukrajnában a fakiter­melésben. Másnap az egykori határig vezetett el bennünket Ivan Ivanovics Gubar és közben megmutatta a járást. Az Uzsoki hágón megáll­tunk. „Az ott az Árpád-vonal — mutatott a betontuskókra __Oda ne m érdemes elmenni. Az emlékkövet azonban nézzük meg!” Az első világháború után emelték. Rajta felirat ukránul és ma­gyarul. „A környéken lévő sirokból ebbe a temetőbe lettek áttele­pítve hat orosz és hat osztrák—magyar katonatiszt. És 351 orosz és osztrák—magyar katona dlussza itt örök álmát. Emlékük őriz­tessék tisztelettel.” Az utolsó mondat ukránul: „Mir prahu ih." B. J. — Kapcsolataink sokoldalúak és barátiak. Elvtársaink min­dig sok tanulsággal jönnek haza Magyarországról. Úgy vélem, több olyan kezdemé­nyezés van, amit együtt tu­dunk csinálni, több olyan ága­zat van, amit fejlesztünk és amiben együtt tudunk működ­Miron Grigorjevics Vasziljev, a Lvov területi Pártbizottság titkára összegezte ezekkel a szavakkal beszélgetésünket, amikor szeptemberben egyhetes Ivovi tonulmányút végén inter­jút készítettem vele. Mezőgazdasági szakemberek­kel, az IKR elnökségének tag­jaival jártuk be a Ivovi területet a Zolocsevi járástól Turkig, a Brodi járástól Sztrijig. Három éve kezdtük- Titkár elvtárs, négy éve vol­tom önöknél, ez önkéntelenül is viszonyításra késztet. Most sok új gépet, gyommen­tes földeket, korszerű állatte­nyésztési telepeket láttam és minden vonalon egyfajta dina­mizmussal találkoztam a mező- gazdaságban. Egyetért-e ön az­zal, hogy a 80-as éveket az élelmiszergazdaság évtizedének tekinthetjük majd a Szovjetunió­ban? — Mint minden ágazatban, a mezőgazdaságban is kifejlesz­tettünk egy stratégiát, amely a termékek és a munka minősé­gének megjavítását fogja szol­gálni. Minden tevékenységre tech­nológiai szabványokat dolgoz­tunk ki, és a fizetés — a pré­mium és juttatások — a szabvá­nyok betartásától függ. A tech­nológiákat ott Jéptetjük életbe, ohol a feltételeket létrehoztuk. A munkát három éve kezdtük el, eredményeink meggyőzőek. A tej 94 százalékát minőségi Új technológiák alapján Beszélgetés M. C. Vaszlljewelw a Lvov területi Pártbizottság titkárával áron adjuk el. A szarvasmarha­állomány 95 százaléka kapott jó minősítést. 50 000 tonna vető­magot termeltünk, ez korábban 4000 volt. Gyökeresen javult a len minősége. A gépjavításban olyan rendet sikerült keresztül­vinni, amiről szakembereink azt állítják, hogy az ebből öt év alatt megtakarított érték meg­felel mai gépállományunk tel­jes értékének. A minőségből 195 millió rubel a többletbevételünk. De nem ez a nagyobb érték. A fő az, hogy óz emberekben a közös becsü­lete erősödött. Ez a nagy győ­zelem. Ma a gazdaságok 70 százalé­ka dolgozik az új technológiák clapján. Nincsenek mindenütt megfelelő szakembereink és nincs felkészülve sem minden gazdaság. De a 80-as évek vé­gén, meggyőződésem, az ösz- szes gazdaságban ez meglesz Lehet eredményeket elérni — A kukoricatermelésben a szakemberek nagy elismeréssel szóltak a „magyar technológiá­ról". Vilen Matlasenko, a mező- gazdasági igazgatóság helyet­tes vezetője azt mondta: nem­csak azt tekinti értéknek, hogy ami a világban új ismeret van, azt így adaptálhatják, hanem ez a rendszer teljes szemlélet­változást eredményezett. - Ez az ön álláspontja is? — Országunkban 380 000 hektáron fogunk iporszerűen kukoricát termelni. A magyar technológia, a rendszerszemlé­let bábolnai kapcsolataink ré­vén tőlünk indult ki, s ezt elis­merik felső szerveink is. Vannak területek Ukrajnában, ohol a szemeskukorico-termelés fő fel­adat, de minket bekapcsoltak annak ellenére, hogy nem olyan jók a feltételeink. 1976-ban a Pravda és a Csa- pojev kolhozban 25-25 hektá­ron kezdtük meg a kukoricater­melést az önök módszerével és 60 mázsa szemesterményt, 400 mázsa szilázst értünk el. Az idén 11 000 hektároh dol­goztunk magyar technológiával. 50—60 mázsa szemeskukoricára és 450 mázsa szilázsra számí­tunk. Az együttműködésben mi csak jót látunk. Bebizonyosodott, hogy azzal, o technológiával, amely Magyarországon kifor­rott, lehet eredményeket elérni. Szeretném azonban hangsú­lyozni: nekünk gépekre és her- Bicidekre van szükségünk. És én úgy vélem, mi is tudunk se­gíteni. — Dnyesztrovszkiban egy 45 000-es nyérctelepet, a Prav­da kolhozban ezüstróka tenyé­szetet mutattak. Megnéztük az Ukrajna kolhoz tehenészetét: új fajta 5000 literen felüli ho­zammal, 100 százalékos termé­kenység, aszfaltozott utak, pázsit az új épületek között. Lvovi látkép Off egy kérdésem volt: mekko­ra a haszon? öntől azt kérdez­ném: kaphatunk-e nyércet és átvehetnénk-e a tejtermelési technológiát?- Ami ottani kérdését illeti, bizonyára válaszoltak. Árrend­szerünk alapján általában 20- 30 százalékos haszonnal dol­gozhatnak a kolhozok, amiből fejlesztésüket fedezni tudják, A nyérctelep beruházási értékét ismerem, négymillió rubelbe ke­rült. Most évente egymillió ru­bel jövedelmet hoz. A tejtermelés technológiáját kidolgoztuk. Ilyen technológia nincs több a világon. S itt dol­goztuk ki! Ez biztosítja a magas borjúszaporulatot, csökkenti a takarmányfelhasználást, és mi­vel tejhozamra nemesítenek, a termelés magas színvonalát. A szakemberek .ott azt csinálják, amit kell. Ha önöknél van ér­deklődés, 4—5 embert szívesen meghívunk. Amit akarnak, át­vesznek. A nyérctelep a legnagyobbak egyike Európában. 4, 5 szapo­rulatot nevelnek fel anvánként. Ez igen magas arány. A minő­ség a technológia függvénye, 3 ez ki van dolgozva. Egy ezres állomány átadásában nem lá­tok nehézséget. Hatszázezer tehén a háztájiban- A Kárpátokban feltűnt, svéd nyársakon igen sok szé­nát gyűjtöttek össze, és kisebb- nagyobb csoportokban a hegyi legelőkön sok a tehén. Még Morsinban is, egy üdülőhelyen majd minden udvaron nagy­számú baromfit látni. Végig a falvakon sok a liba. Kis parcel­lákon ott sorakoztak a krumplis­zsákok. Milyen megítélést kap most önöknél a háztáji gazdál­kodás?- örülök annak, amit elmon­dott. Úgy véljük, sok termékei tudunk előállítani a ház körül, és az emberek hasznosítják szabadidejüket. Mindenkinek joga van egy hold földre, két tehenet tarthat és szaporulatát. Ma területünkön 700 000 szarvasmarha van a kolhozok­ban és szovhozokban, 600 000 a ffáztájiban. Szakemberek kellenek- A kolhozelnökök mindenütt azt mondták, szép számmal vannak fiatalok a mezőgazda­ságban. Felsőfokú végzettsé­gűek is. Titkár elvtárs, milyen perspektívája lehet annak, aki ma kolhozban vállal munkát?- A technológiák természe­tesen megváltoztatták a régi munkát. Nekünk most már szak­munkások kellenek. Azt szor­galmazzuk, hogy minden dol­gozó végezzen el szakiskolát o 10 osztály után. A fiatalokat vonzza a technika. És a techni­kával megváltozik az életformo is. Nagyon fontos, hogy a szak­emberek falun is megfelelő szociális és kulturális viszonyo­kat találjanak. Mi néhány év alatt teljesítjük az ötéves ter­vet óvoda-, iskola-, kultúrház- és könyvtáréoítésben. A feltárt gázmezők lehetővé teszik, hogy a falvak gázt kapjanak. Az átlagkereset 5,5 rubel na­ponta. Az állattenyésztésben 180-200 rubelt lehet keresni egy hónapban. Azt mondotta, feltűnően sok új házot látott. Mi úgy véljük, az életszínvonal most elég jó. Két fő törekvés van ma falun: házat építeni és autót venni. És hadd tegyem hozzá, ahol lányok laknak, hamarább vesz­nek kocsit. Báling József

Next

/
Oldalképek
Tartalom