Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-07 / 306. szám
8 Dunántúli napló 1979. november 7., szerda Panyik István londoni kiállításának egyik képe: az ormánsági falumúzeum Sellyén Pcmyik Istvánhoz és Sellei Saroltához A gyorsjárású késő őszi nap fényjátékaira hamar ráhull a szürkület függönye. Sietni kell. Észre sem veszem és átbeszélgettünk egy délutánt. Ez a nap is, ez az évszak is, mint röpke felvonás a nagy színműben, máris a múlté. Sietni kell, mert egyszeriek a percek, sietősek és ittmarasztalhatatlanok. Azaz ... Talán egy valaki mégis ittfoghatja őket, fülöncsiphet egyet- egyet belőlük. És ez a fotós, a kamera művésze. * Panyik István most jött haza Londonból, ahol a Royal Geographical Societyben • (Királyi Földrajzi Társaság) megrendezett kiállításának ünnepélyes megnyitóján vett részt. Kodály Zoltán úti lakásukban beszélgetünk. Előttem fekszik dr. Bánlaki Györgynek, a londoni magyar nagykövetség sajtóattaséjának, G. F. Cushing profesz- szornak, a Londoni Egyetem Kelet-Európa tanszéke igazgatójának és dr. Nagy Kázmér, Londonban élő magyar írónak a kiállítással kapcsolatos nyilatkozata. Legszívesebben mindhármat idézném, hiszen ők az igazi megmondhatói, micsoda siker ez a kiállítás, micsoda rendkívüli érdeklődés nyilvánult meg a megnyitón hazánk, szőkébb országrészünk tájai, népi építészete, népi kultúrája iránt. Ehelyett arra gondolok, hogy miközben mi itt beszélgetünk, ki-be járnak a látogatók a londoni kiállítás termeiben. Meg- megállnak egy-egy kép előtt és nem akarnak hinni a szemüknek ... A Sellei—Panyik házaspárnak volt már egy közös fotókiállítása Szekszárdon. A Pécs és a Stonehenge című fotóalbumokon kívül számos illusztrációs munkát készítettek. Jövőre jelenik meg a Képzőművészeti Alap Kiadónál a Kréta, Mükéné, Trója című közös könyvük. A Shakespeare Angliája is körös kötet, amelyet a Corvina Kiadónál szerkesztenek. A Gon. dolat. Kiadónál dr. Nagy Kázmér és Panyik István Albioni emlékeink című könyve készül. * Sietni kell .. . Hiszen az élet is — akárcsak ez a fürge délután, ez az ópálos évszak — siet. Sellei Sarolta és Panyik István tudják ezt. Nem kapkodnak mégsem. Munka nélkül viszont egyetlen napot sem hagynak elfutni. Életük, életművük fő irányait íme máris kijelölték. És építkeznek — céltudatos elhatározással. Amit csinálnak, szép. És az is, ahogyan csinálják: együtt. Egymást erősítve. — Hogyan kezdődött, alakult ki és hogyan találkozott fotográfusi pályájuk? Panyik István: — Az első fényképezőgépet kisiskolás koromban édesapám vette számomra a dugipénzéből, mert felfigyelt ez irányú érdeklődésemre. A gimnáziumból lyukas órákon a színházba szöktem, próbákat fényképezni. A szóbeli érettségim után fél órával egy szobor beemelését fényképeztem az egri székesegyház előtt. 1965-től első munkahelyemen, az egri Tervező Vállalatnál színvonalas lehetőséget kaptam a hivatásszerű fényképezés elsajátítására. Sellei Sarolta: Érettségi után a jogi egyetemre jelentkeztem. Mivel nem éreztem elég érdeklődést a jogi pálya iránt, ezért inkább a Fényszövhöz mentem dolgozni és megtanultam a fényképész szakmát. Egyéni ambícióim kibontakoztatását Módos Gábor fotóművész segítette, aki ma a divatfotózás egyik legkiemelkedőbb egyénisége hazánkban. Sokat köszönhetek Réti Pál fotóművésznek. Ű az első országos kiállításon szerepelt képeim alapján meghívott a salgótarjáni fotóművészeti alkotótelepre 1968-ban. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, Istvánnal. Ezek a nyári alkotótelepek színvonalas előadásaikkal, programjaikkal, komoly elméleti és gyakorlati alapnak bizonyultak későbbi munkámban. — Mit jelentett, jelent életükben ez a szakma, foglalkozás? Panyik István: — Hivatást, életformát és hobbit — együttvéve. Ugyanakkor távol áll tőlünk a szakbarbár szemlélet, mert intenzíven érdeklődünk a történelem, kultúrtörténet, filozófia és a társművészetek iránt. Enélkül el sem tudnánk képzelni tevékenységünket. Sellei Sarolta: — Szinte mindent, az egész életemet betölti a munkám, amit a legjobb tudásom szerint, teljes odaadással végzek. Magam szenvedélyes könyvgyűjtő vagyok. Könyvtárunkban sok a könyvritkaság, dedikáció. Engem személy szerint a néprajz, az angol nyelv, a régészet, az útirajzok és a politika érdekel. A képzőművészeten belül pedig különösen a szobrászat vonz. — Hogyan lehetne röviden megfogalmazni ars poeticájukat? — Panyik István: — Nem vagyunk az individualista önkifejezés hívei. Szerintünk az alkotó munka a közösség egyfajta szolgálata. A művésznek érzékenyen kell reagálni kora igényeire és a jövő rezdüléseire. Nagyon leegyszerűsítve: napjaink fontos kérdésének tartjuk az ember és a természet új viszonyát. Lényegében ezért készítettünk könyvet Stonehenge- ről és azért érdeklődünk a népi építészet iránt, mert mindkettő a természettel harmonizáló kultúrát testesít meg — figyelemreméltó tanulságokkal. Sellei Sarolta: — Férjemmel megismerkedésünk óta a könyv, vagy ha úgy tetszik az album műfajában gondolkodunk. A könyv sikere több ember munkáján múlik. A könyv akkor jó, ha érdekli az embereket, ha megveszik, hazaviszik és érdeklődéssel forgatják. Egy tartalmában gazdag és külsejére nézve is szép könyv megdobogtatja az ember szívét és nem marad a könyvesbolt raktárában. — A Pécsi Tervező Vállalatnál dolgoznak. Munkahelyi tevékenységük és fotós ambícióik mennyire vannak összhangban egymással? Panyik István: — Messzemenően. Hiszen munkahelyünk vezetése nem csupán támogatja, hanem igényli és elvárja az alkotó színvonalú munkát és biztosítja ennek feltételeit is. Sellei Sarolta: Véleményem szerint is így van. Szeretem a kollégáimat,' ismerem a gondjaikat, azt hiszem, alkalmazkodó a természetem. Amióta itt- hón vagyok egyéves kislányunkkal, Emesével, hiányolom a munkahelyemet és a kollégákat. Ügy vélem, a kevésbé érdekes munkahelyi feladatokból is lehet vonzót teremteni. — Jelent-e valami hátrányt munkájukban, életükben az, hogy vidéken élnek? Panyik István: — Nem. Sőt, előnyösnek tartjuk, ezt a helyzetet, mert gyakran az a benyomásunk, hogy Budapest túlzottan koncentrált szellemi élete nem ritkán a valóságtól eltávolodó, belterjes kultúrát eredményezhet. Ügy tűnik, egy nagyvárosban néha több a rohanás és a tülekedés, mint a tényleges munka és eredmény. Meghatározó jelentőségű volt számunkra kapcsolatunk Várko- nyi Nándorral. A halála előtti utolsó néhány év minden szerda estéjét nálunk töltötte. Ezek a találkozók, együttlétek egy valóságos egyetemet jelentettek nekünk. A Stonehengén kívül több közös munkát kezdtünk el vele. Ezek már nem valósulhattak meg ... ünnepet jelent számunkra a Rétfalvi művészházaspár társasága is, talán azért, mert ők szintén férj és feleségként dolgoznak együtt, és mert elképzeléseink is hasonlóak. Sellei Sarolta: — Szerintem ma már előnyei vannak a „vidéki életnek”. A vidék viszonylagos nyugalmat jelent a fővárosi túlzsúfoltsággal és zaklatott élettel szemben. A szőkébb környezet pedig fokozott alkotói felelősségre inspirál. — A beszélgetésünk elején említetteken kívül milyen közelebbi és távolabbi terveik vannak? Panyik István: — Számos tervünkről még korai lenne beszélni. Az esti egyetem elvégzése után én művészettörténetet szeretnék tanulni. Sellei Sarolta: — Egyelőre szeretném befejezni a Művészet című folyóiratnak készülő képriportomat, amely a görögországi Meteora sziklacsúcsokra épült kolostorokat mutatja be. A képanyag már készen van. Számomra a dolog nehezebb része az írás, most ezzel foglal- kozom. Bebesi Káro|y Dmitro Pavlicsko (ukrán költő): Pörögnek már a levelek a tarlón... Pörögnek mór a levelek a tarlón, Akár a vörösmellényű pirókok. Víg rajukba veted magad kavargón; Szárnyas csillagként jó itt forgolódnod. Száll a levél, le-leszáll a mezőre, Mint a madár, hogy egy kicsit pihenjen. De ha te megtérsz: örök pihenőre. Hajnalcsillag — ellobbansz szárnyszegetten. Nem nyomtalan. Mert van olyan igazság, Mely az enyésző szívvel sose fogyhat. Szárnyas kalászok lényed felmutatják, Lelked tűnt láthatárán túl ragyognak. Antanas Venclova (litván költő): Hazám A Nyeman csupa-kék, kanyarói vize vagy te, A Palanga öreg köve-partja, a drága borostyán; Ha a szél belering a szelíd elemekbe, Ha a sót a homokra kihordja-teriti a hullám. A mezők meg anyiresek, otthoni tájam; Ha virágzik a len, ha az ég nyara száll odafönt; Te vagy az! Hívogatsz, hogy a halk ragyogásban, A napnyugovásban enyém legyen illatod árama, csönd. Hogy az éjszaka harmata-hűse peregve megáldjon, Hogy a könnyű sziromzuhatag meg a zúzmara verjen; Suhogó, szine-méz nyiresek, ködeik lefedik lobogásom, Az ezüst-jegyű fagy ha mezőre betűt írogat: tudom, engeml Szeretem, h<j pacsirta kicsiny dala bukdos az égen, A kaszált füveket, hasadó rögöket: szeretem. A komoly teleket, hogy a kályha megint melegítsen; Tavon-ablakokon jeleit kanyaritva derítse a jég a sziver Ha a kertben a hárs kivirul, ne feledjem a sátrát; S a juhart, ha kivágva, ha álmos öbölre borulva; A kaszák monoton suhogó teli-nyári magányát; S a tavaszt siratok, vigaszom legyen: ősz jön el újra... De ha vágyakozom, legelőbb — tereád, honi népem! Honi nyelvem! Igéznek igéid, iszom szavaid... Dalod újra idézi, mi voltam, ígéri, mi még nem; E zenére a lélek, a csüggeteg, újra virít. A korok rideg árkai arcodon, ó, örök ország! Szemed egykori kínokat ötvöz a máskori fénybe. Konok elleneid, darabokra szakítva, szived kitiporták — De szeretnivaló vagy ezért külön is, te szegényke. A fiad vagyok. Itt cseperedtem; a sorsom a sorsod. Veled egy test-vér vagyok, éjeden élek, az álmom a nappal! Gyökered gyökerem, bogas ágad az ágam, a lombod Diadalmasan állja a harcot, az égbe lobogva, viharmadarakkal. Galaktion Tabidzn (grúz költö): Szél forog... Szél forog, szél forog, szél forog, szanaszét szállnak a levelek ... Hajlonganak ligetek, fasorok; hol lehetsz, hol lehetsz, hol lehetsz? Hogy esik, havazik, havazik, nem lelem sehol a nyomaid! Arcod űz, jár velem, jön velem: mindenhol, mindenkor, mindenenI Bút, ködöt szitálnak távolok. Szél pörög, szél forog, hánytorog ... I Salomeja Neris (lett költő): Ha a meggyfa virágzik Az idő — csupa ünnep: Ha a meggyfa virágzik... ! Sietünk, suhanás visz, Örök-egyszeri tűnés. Csak örülj, ha örülhetsz! Örök-egyszeri nap süt: Ha madárral a tér leng, Ha a meggyfa virágzik. Vasvirágként Ha új időd elérkezik, S mindenki várja, jöjjön, Kedves tavaszom, engem itt Nem lelsz te már e földön. Jössz. Most megállítod lovad. Szemed szór ránk varázsfényt És bimbók, szirmok bomlanak ... ... Kinyílok vasvirágként Tandori Dezső fordításai Hat kérdés
