Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-18 / 316. szám
1979. NOVEMBER 18. MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9 IUIIIueszí erejű bemutató A tenger asszonya t Ibsen színműve a Kamaraszínházban Művészarcok Látogatás Pásztor Agnes és Molnár Sándor műtermében bői — összeerőltetett kötelékeiben. Az eresztékek azonban meglazultak. Valami nincs rendben — érezzük a szereplő személyek, jellemek, egymáshoz való viszonyából. Feltárulnak a közeli múlt titokzatos eseméEllida és dr. Wangel (Gyöngyössy Katalin és Dávid Kiss Ferenc) Értékelői általában így jellemzik: a kispolgáriság kérlelhetetlen ostora; mindennemű hazugság, kicsinyesség és kép. mutotás gyűlölt ellensége; a modern polgári dráma megteremtője és — Csehov és Strindberg mellett — talán legnagyobb alakja Henrik Ibsen (1828—1906). Ő a drámai gondolkodás egyik nagy átformá- lója; a XX. századi modem drámák egyik előfutára, a három nagy név között. Drámáinak színhelye, cselekménye, szereplői sajátosan norvégok. Mondandója viszont — feszítő erejű drámai formákban — egyértelműen a polgári társadalom farizeuserkölcsei ellen irányul. Mindenütt játsszák. Korában a legnagyobb támadások és irodalmi viták fókuszában áll. Élete utolsó harmadában piedesz- tólra emelik; halála után klasz. szikussá válik, hogy azután koronként újra és újra fölfedezzék. rátaláljanak. A kortárs Ady Endre így emlékezett rá: „Ibsent csak rettenve bámulta a mai ember. Megkoszorúzta és hazúgnak hazudta, mert érezte, hogy Ibsen veszedelmesebb mindenkinél, aki Spinoza óta Tolsztojig élt." Néhány évtizeddel később a polgári kritikus Kárpáti Aurél nem kis nősz. talgiával siratja el. éppen A tenger asszonya Nemzeti-beli fölújítása alkalmából: ■ A varázslatnak vége, Ibsen menthetetlenül a múlté, s szobra csupán az irodalomtörténet talapzatán támaszkodik. A színpad ma már nemigen bírja el... Darabjainak túlnyomó többsége elvesztve eszmei aktualitását, a tézisdrámák szokott sorsára jutott, meghervadt, elfakult. A társadalmi problémákat feszegető, nemrég még friss írásokon száraz porzó zörög ...” Valóban így lenne? Tavaly. Születése 150. jubileumán Ibsenre emlékezett a világ. Számtalan bemutatóval, fölújítóssal. Magyarországon egy miskolci (Kísértetek) és egy televíziós (Borkman) előadásra futotta csupán. Tényleg nem hallanánk meg Ibsent? ... Szikora János, a fiatal pécsi rendező válasza A tenger asz- szonya bemutatásával Ady Endrén is túlmegy. Nekünk, hozzánk szól Ibsennel, jelenkori társadalmunk egyik legérzékenyebb pontjára tapintva: a családi életre, az emberi kapcsolatokra. A mű egy tengerparti fürdővároska fjordokkal övezett világában játszódik. Hősei — e sajátos természeti környezettel is — hangsúlyozott bezártság- tudattal élik eléggé sivár, mindennapos életüket egy család •— konvenciókból és illendőség. nyei a középponti hősnek, Elli- dának, Wangel doktor második feleségének életében. Elli- da különös, furcsa vonzódást érez a tenger iránt, amely számára a szabadságot, a nagy szerelmet, a felszabadult emberi érzések végtelen gyönyörűségét jelenti. Ez az érzésvilág, vagyis Ellida és a tenger misztikus kapcsolata a mű alapszimbóluma. Eredőire nem kevésbé misztikus véletlenek sorozata révén derül fény. Ezt a helyzetet az idegen sejtelmes alakjának többszöri felbukkanása koronázza, majd Ellida — visszakapott szabadsága birtokában való — döntése oldja fel. (He ugyan ez feloldásnak tekinthető.) Mindez a jellegzetes ibseni technikával: múltban történtek — választások, helyzetek, kapcsolatok — lélektani elemzésével pereg le előttünk. Az eredeti dráma e két alapvonása azonban a természetmisztika és a pszichoanalizáló szerkezet — szerencsésen, — mintha nem lenne, vagyis csak jelzésszerűen van jelen a pécsi előadásban. A nyomaték a természetes emberi érzésekre kerül. Családi — társadalmi — konvenciókra, szubjektív vonzalmakra, menekülési kísérletekre és a rossz döntésekből eredő konfliktusokra. Szikora János kitűnő érzékkel veszi észre azt ebben az Ibsen-drámában, ami bennünk, — a mi társadalmunkban is — égető probléma. Azt. ami korunk jelensége: az emberi kapcsolatok elsivóroso. dását, fellazulását. Tudatosan és módszeresen iehántja a mű misztifikáló felhámrétegét, hogy figyelmünket a mélyebb összefüggésekre, az életszerű helyzetekre irányíthassuk. Ezekből így világosabban, egyértelműbben bontakozik ki az ibseni mondanivaló. Ellida — miután visszanyeri szabadságát — másképp dönt, mint Nóra. Mégsem felhőtlen ez a „happy ending”, hiszen választása nem más, mint visszavonulás a korábbi szituációba. Ahogyon azt is sejthetjük, mi lesz a sorsa mostohalónyának, Bolette-nek, a menekülésből választott házasságban. Ez az előadás jó hangsúlyokkal — és jó húzásokkal — pontosan azt a problematikát emeli ki, amit nemrégen a tv milliós nézőtóbora figyelhetett a Bergman-sorozat éjszakai adásain (Jelenetek egy házasságból), s amit számos film választott témájául azóta is. Nem véletlenül. Szikora Ibsen-rendezése korábbi, egészen másirányú törekvéseivel szemben a realista színjátszás régóta hiányzó színfoltját teremti meg a Pécsi Nemzeti Színház klasszikus repertoárjában. Mást akar, és mást látunk, mint eddig ebben a műfajban. Ezt az ötletes, (másoktól gyakran irigyelt) asszociációs szerkezetű műsorfüzet „ráhangoló” funkciója is kitűnően érzékelteti. Nagyon tetszett a színpadkép is. Egyetlen szurokfekete — sziklákat, fjor- dokat jelző — háttér előtt folyik a cselekmény, lemeztelenítve minden fölösleges külsőségtől és kelléktől. A díszletet vendégként Rajk László tervezte. Koppány Gizella jelmezei színekben és szabásban is kor- és jellemfestő erejűek. A szereplők egy része most mutatkozott be, úgy érzem, sikeresen. Az előadás játékstílusa harmonikus, egységes, ha nem is mindig egyenletesen. A doktor lányait játszó Kovács Kriszta és Frajt Edit a második részben tudták élettel is megtölteni a két merőben eltérő mentalitású fiatal lány alakját. Dávid Kiss Ferenc körorvosában érezhető, hogy szerepét pár héttel ezelőtt vette át Darabos, elfogódott, súlytalan még, de kvalitásait ismerve nem kétséges, hogy ez az alakítás ezután fog beérni. Gyöngyössy Katalin Ellidája — élmény. Szimbolikus alakját megőrzi, de mindaz, ami az eredeti figura jellemében misztifikált elem, itt — a rendezői koncepciónak megfelelően — egyszerűen vegetatív neurotikus tünetekben jelentkezik. Leküzdhetetlen fóbiái már-már rögesz- meszerűek, egészen a visszanyert szabadság lélekgyógyító pillonatáig. Szenvedése, lelki viharai hitelesek, katartikus erejűek. Magas beszédkultúra ér közvetlen egyszerűség telíti játékát. Emlékezetesen szép alakítás. Győry Emil tanára árnyalt, finom, de talán a kelleténél kissé jobban visszafogott figura. Az idegen sejtelmes, titokzatos költői alakját iíj. Kömives Sándor teremti meg nagyon szép orgánummal, az előadás stílushitelét erősítve. Paál László (Ballested) apró villanásaiban is illúzióteremtő. Az est fölfedező erejű meglepetése — filmszerepe után — Bán János színpadi bemutatkozása. Lings- trand, a fiatal szobrászpalánta megkapóan suta. esendő figuráját halk derűvel sok szeretettel és finom iróniával — egészében véve nagyon tehetségesen kelti életre. A drámai csomópontokon fontos szerephez jut a beszédes szüneteket erősítő vagy szöveg alá úsztatott zene, hul- lómcsobogós. Az átirat (Wag- ner-idézetekből) hl árt ha István munkája; a darab Gáli József szép fordításában hangzik el. Művészi erejű előadást láttunk, amely ezután fog ugyan teljesen beérni. Apró gyöngéit szívesen feledjük. Nyilván így érezte a közönség is. Kitartó vastapsa — ritka madár! — rezonanciát jelzett egy alig ismert csaknem elfeledett Ibsen-mű ma is eleven, friss gondolataira. Wallinger Endre A kerámia az egyik legrégibb, a film biztosan o legfiatalabb művészi kifejezőeszköze az embernek. Évezredek választják el keletkezésük idejét. Az egyik létrejöttében a véletlen játszotta a fő szerepet, a másik tudatos kutatómunka eredménye, s mégis, mindkettő képes érzések, gondolatok, vágyak, lehetőségek rögzítésére, kibontására és megosztására. Belépve a Pásztor Ágnes— Molnár Sárydor házaspár komlói műteremlakásába, ez az ellentétes azonosság nem észlelhető a kifejezési eszközök természeténél fogva. Az bizonyos, hogy itt keramikus lakik, jelzik ezt az égetőkemencék, a ko- rongozók, az agyagos és mázas edények, a száradó, nyers formák és a kész tálak, korsók, faliképek. S mert a fehér falakon nem peregnek a vetített képek, s egy-egy festett vagy rajzolt kép nem árulja el magáról, hogy egy film fázisrajza, azt csak tudhatja a látogató, hogy Pásztor Ágnes rajzfilmeket készít, gyerekekkel. — A mienk, amolyan tanár- família, a három gyerek közül is ketten lettünk tanárok. Igaz, az ötvösséget tanultam a művészeti gimnáziumban, de a főiskolán már biológia—rajzszakos voltam, s először műszaki rajzot tanítottam. A rajzfilmezéssel már főiskolás koromban megismerkedtem Vargha Csaba révén. Amikor Kertvárosban tanítottam, jöttem arra rá, hogy a gyerekeknek nem okoz problémát a mozgás ábrázolása, s tapasztaltam azt is, hogy az úgynevezett „rossz” gyerekeket mennyire lekötötte a rajz. Talán mert ott kiélhették ka- landozási igényüket, fantáziájukat. Ott kezdtem el animációs filmet készíteni gyerekekkel, hármas célkitűzéssel: a vizuális nevelés szolgálatában a gondolkozásuk elmélyítésére, s hogy önmagukat ki tudják fejezni. Talán felnőttként sem szoknak arról le, hogy vannak gondolataik, s azt ki is lehet fejezni. Pécsett és Komlón számos gyerekcsoporttal készített animációs filmet Pásztor Ágnes. Alkotásaik fesztiváldíjakat hoztak, szerte a világból. Sikereire felfigyelt a Népművelési Intézet is. A pécsi Ifjúsági Házon keresztül támogatta munkáját, a Pannónia Filmstúdióban pedig lehetőséget kapott, hogy „profi” eszközökkel is készíthessen filmet. A Hét iker szarvaskígyó című film cigány népmesét dolgoz fel, komlói cigánygyerekek készítették a rajzokat hozzá. Pásztor Ágnes és „gyerekeinek" hírét filmjeik sokfelé elvitték, ennek is köszönhető, hogy Ágnes idén nyáron Kanadába kapott meghívást a „Gyerek és film"-fesztiválra. Ment vele legrégebbi tanítványa is, s az ott készített filmjük része lesz egy nemzetközi koprodukciónak, a tv-ben talán majd láthatjuk, ha Kanadában ösz- szeá Ilit jók. Gimnazistaként ismerkedtek össze későbbi férjével — művészházaspárnál szinte természetes —, hogy egy alkotótáborban. S míg Molnár Sándor teát főz, Ágnes elmondja egy- egy kerámia születését. Mindegyik valami konkrét élményből született. Az az aprócska mély tál, barnákkal s csurgó fehérrel például télvégi kirándulás emléke: az olvadó hó alól kibukkanó föld inspirálta. — Itt, Komlón üresen állt ez a műteremlakás, így kerültem ide, az Iparművészeti Főiskola elvégzése után — mondja később Molnár Sándor. — Két évig tanítottam a Pécsi Művészeti Gimnáziumban, azóta „szabadúszó" vagyok, magam szabom meg feladataimat, munkatempómat. Délelőtt van, lossan lehűlt már annyira az éjszakai égetés, hogy lehet kirakodni a kemencét. Jó néhány szép tál elrepedt. Pásztor Ágnes Molnár Sándor — Ezt az agyagot Szek- szárdról vettem egy maszektól, s most próbálom, mit tud, mit lehet készíteni belőle. A kívülállót, az esetleges vásárlót persze nem érdekli, hogy milyen nehéz anyaghoz jutni, agyaghoz is, máshoz is. Apró kis kemencével, s egy koronggal kezdte Molnár Sándor, lassanként kialakult a munka olapvető eszközeinek rendje: egy keramikusnak magának kell létrehozni munkahelyét is. — Van, aki úgy kezdi, hogy pénzt akar keresni sokat, hogy jó műhelye legyen. Képcsarno- kozik, piacozik. Szeretném úgy csinálni dolgaimat, hogy ne kelljen így dolgoznom. Természetesen ebből élek én is, de nem akarok egy olyan sorrendet követni, hogy előbb pénzt keresek, aztán majd jöhet a művészet. Az nem megy. — A kerámia nagyon tág műfaj, s azért tartom nagy le- hétőségnek. Sok területe még bejáration, technológiában is, s kifejezési lehetőségeiben is. A csak funkcionális tárgy épp úgy belefér, mint a festészeti igényű műalkotás. A keramikus készíthet ivópoharat és faliképet, díszkutat és burkolatot — egy festőnek nem adatik meg ez a sokféleség. Molnár Sándor kerámiáival csoportos kiállításokon már megismerkedhetett a közönség. Jövőre, remélhetően egyéni kiállításon ad számot törekvéseiről, eredményeiről — bizonyítva a kerámia tág lehetőségeit. A műteremlakás teli őszi színekkel. A kerámiák, rajzok, színeit harmonikusan egészítik ki a falevelek sárgái, rőt barnái, az év utolsó mezei, kerti virágai. Püspökszentlászlóról valók, ott alakítottak ki másokkal közösen egy kis műhelyt egy öreg házból. A fák a kertből meg- termik az almát, diót, a környék a virágot Molnár Sándor cserepeibe, táljaiba. S az élményeket. Bodó László Jelenet az első részből. (Gyöngyössy Katalin, Dávid Kiss Ferenc, és rfj. Kőm íves Sándor)
