Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-17 / 315. szám

2 Dunántúlt napló 1979. november 17., szombat Sikerrel zárult a műszaki könyvhónap önzetlen, életmentő segítség Kiváló véradókat és vér­adószervezőket köszöntöttek tegnaip Pécsett, a megyei tanács járási hivatalának dísztermében. Az ünnepsé­get dr. Kóbor József megyei főorvos nyitotta meg, majd dr. Bajtai Gábor, a megyei transzfúziós állomások veze­tő főorvosa tájékoztatta a résztvevőket a véradómozga­lom Baranya megyei helyze­téről, feladatairól. Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg Pécsett a me­gye első transzfúziós állomá­sa; a véradómozgalom fejlő­dését jellemzi, hogy a'bban az évben 373 liter vért ad­tak, míg tavaly ez a szám már elérte a 10 342 litert. Közben Mohácson és Kom­lón is létrehoztak transzfúzi. Véradók köszöntése ós állomást, melyek meglé­te nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy egyre több em­bert vonjanak be a térítés- mentes véradómozgalomba. A szervezők és az állomások dolgozóinak munkáját dicsé­ri, hogy a tavalyi nagyon szép eredményt teljes egé­szében térítésmentesen vért adókkal érték el. A mozga­lomban a megye lakosságá­nak mintegy 6 százaléka vett részt az elmúlt eszten­dőben, szám szerint 27 400- an, ami oz országos átlag­hoz képest is figyelemre méltó. Az ünnepség résztvevőit üdvözölte dr. Gyüszü Miklós, o Magyar Vöröskereszt fő­titkárhelyettese, s köszönetét fejezte ki a véradók ésszer- vezők odaadó munkájáért. Ezt követően hét véradónak nyújtották át az ötvenszeres véradó kitüntetést, tízen vet­ték át a kiváló véradószer­vező kitüntetést. A véradó­mozgalom szervezésében leg­jobb eredményt elért válla­latok, üzemek, orvoskörzetek, járások, községek, városi la­kóterületek képviselőinek ser­legeket adtak át. Kiállítás a Meesekvidéki Vendéglátó Vállalatnál Pillanatkép a kiállításról: a látogatók az utóbbi években meg­jelent politikai könyvekkel ismerkednek Béke - szolidaritás Jugoszláv | ifjúsági delegáció Baranyában Bosko Curie vezetésével teg­nap reggel Baranya megyébe érkezett a Horvát Szocialista1 Ifjúsági Szövetség Eszék köz­ségközi Választmányának kül­döttsége a KISZ Baranya me­gyei Bizottságának meghívásá­ra. A választmány elnökén kí­vül Károly Jánosit, a Horvát Szocialista Ifjúsági Szövetség Köztársasági Választmánya el­nökségének tagját, a Beli Mo­nostori Választmány elnökét és Josip Balatinac-Sumant, a szö­vetség Eszéki község közi Vá­lasztmányának titkárát fogadta a határon Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizott­ságának titkára. A küldöttség tegnap délelőtt Pécs városával ismerkedett, majd az itt tonuló jugoszláv diákokkal találkoztak az Or­vostudományi Egyetemen. Dél­után megtekintették a mohácsi emlékhelyet és a délszláv nem­zetiségi múzeumot, majd Mo­hács párt-, állami és társadal­mi vezetőivel találkoztak, akik tájékoztatták a vendégeket a város helyzetéről, az ifjúsági mozgalmi munka eredményei­ről. Este a Bosko Curie vezette delegáció a Szék- és Kárpitos­ipari Vállalat klubjában fiata­lokkal találkozott. Mai reggel a küldöttséget fo­gadta Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára. A találkozón részt vesz Bóna Er- nőné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára is. A vendégek tájékoztatót hall­gatnak meg Baranya ifjúsági mozgalmi munkájáról, majd az együttműködési megállapodás részleteiről tárgyalnak vendég­látóikkal. Délután a Horvát Szocialista Ifjúsági Szövetség küldöttsége Beremendre láto­gat, ahol a helyi párt-, állami és társadalmi vezetők fogadiák őket, majd megtekintik a villá­nyi szoborparkot. Szolántán tá­jékoztatót hallgatnak meg a siklósi iárás munkájáról, a nemzetiségiek helyzetéről. A programot a szalántai délszláv néptáncegyüttes műsora zárja. A küldöttség ma este utazik vissza Eszékre. M. A. A gyermek­könyvhét újdonságai December 3-a és 8-a között Tendezik meg a második or­szágos gyermekkönyvhetet. A könyvakciónak — a tavalyihoz hasonlóan — az a célja, hogy megnyerje a legfiatalabbakat az olvasásnak, felkeltse a köny­vek iránti érdeklődésüket. Vál­tozatlanok a jelszavak is: ol­vassatok minden nap! Könyvet a kézbe! A gyermekkönyvhétre o ki­adók csaknem 40 új könyvet jelentetnek meg, mintegy 1,5 millió példányban. Új kötetek­kel gyarapodik a Móra Kiadó idén indult Ezerszínű Magyar- ország és a Hétszínvilág című sorozata, s töbo, állandóan keresett mű — például a Mi­cimackó és a Cini-cini muzsika — is eljut új kiadásban a leg- fictalabb olvasókhoz. A Mór tudok olvasni című sorozat új' kötete Gelléri An­dor Endre Matyika című köny­ve, amely hat, gyermekekről szóló elbeszélést tartalmaz, s ugyanebben a könyvfüzérben jelenik meg Szepes Mária Tál­tos Marci című írása. Török Sándor -nagy sikerű gyermekregénye, a Kököjszi és Bobojsza olyan népszerű lett az olvasók körében, hogy foly­tatást kívánt. Az író visszatér tehát a két kis törpéhez, új regényének címe: Gilikoti. Könyvtárosok, könyvesboltve­zetők véleménye szerint jól si­került a közelmúltban lezajlott műszaki könyvhónap. Könyvki­adásunk, mintegy 50-féle kiad­vánnyal az előző évekhez ké. pest gazdag választékkal állt a vásárlóközönség rendelkezésére. Nagyon sok alap- és középfokú szakkönyv jelent meg, és tolóit gazdára a pécsi könyvesboltok­ban. Évek óta hiányzott már a pultokról és most kapni lehetett a Hámori-féle villanyszerelés szakkönyvet, Tömöri: Lakásunk című könyvét. Tízféle híradás- technikai kiadvány adta egy témakörön belül a legnagyobb választékot. Ezen kívül kereset­tek voltak az építészeti, elektro. technikai, finommechanikai szak­könyvek, nagyon keresték a fo- tolaborálássa! kopcsolatos kézi­könyvet, s o könyvhónap egyik slágere volt a Gondolat-zseb- könyvekben megjelent Moleku. Iák rejtélye című kiadvány. Pécs város könyvesboltjaiban 1 200 000, Baranyában 1 400 000 forint értékű műszaki könyvet odtak el a hónap folyamán, a Széchenyi téri könyvesbolt pél­dául 344 ezer forint értékű for­galmat bonyolított ilyen kiadvá­nyokból. A megyei könyvtár irányítá­sával kivették a részüket a könyvtárosok is a hónap ren­Egymás mellett két új épü­let hirdeti a szabadszentkirályi­ak tenniakarását, nemsokára üzemanyagtöltő-állomás és hús­bolt is helyet kap a szomszéd­ságukban. A község vezetése, lakossága, a Béke Tsz-szel kö­zösen sorra valósítja meg te- lepülés-gazdagító elképzelé. seit. Tegnap tartották a szabad- szentkirályi orvosi rendelő és lakás ^.épületének üzembe- ■■helyezési átadását. A kivitele­zők — a Béke Tsz építőrészle­ge —, az átvevők és minden­ki, aki csak érdekelt a megva­lósításban és az üzemeltetés­ben, jogos büszkeséggel járta be a központi fűtéses, tágas, vi. lágos orvosi objektumot, me­lyet tavaly márciusban kezdtek építeni. A közös községi ta­nács egymillió-nyolcvanezer forintját a tsz kerekítette ki egymillió-hétszázezer forintra, dezvényeiből. Az SZMT könyv­tárával közösen számos elő­adást, ankétot szerveztek külön­böző témákból, például ener­getikából Mohácson, a Műsza­ki Könyvkiadó terveiből Pécsett. Az előadások alkalmával a könyvtárosok mindenütt kézbe­adták a látogatóknak az odoil. lő műszaki könyveket, sőt lé­pett a könyvtárügy a könyváru- sítós felé is: könyvtári rendezvé­nyen, sőt a Megyei Könyvtár­ban kölcsönzésnél is lehetett vásárolni. A lehetőséget ki is használták az érdeklődők. Az idei műszaki könyvhónap másik jellegzetessége volt, hogy a megyei könyvtár bevonta a szervezésbe az üzemek műszaki gárdáját, a mérnököket, a szo­cialista brigádokat, megmoz. gáttá a különböző technikai, műszoki klubokat. Az SZMT fő­leg üzemekben működő könyv­tárai a munkahelyeken csinál­tak propagandát a szakköny­veknek, és nagy szerepet kapott itt is a munkahelyi könyvórusí- tás. Sok mindenre felhívta te­hát szakemberek és érdeklődők figyelmét a műszaki könyvhó­nap, amely akkor lesz igazán sikeresnek mondható, ha a könyvek iránti érdeklődés egész évben megmarad. a négy község 1800 lakosa sem tétlenkedett, mintegy száz­ezer forint értékben végzett tár. sadalmi munkát: az alapkiásás­tól, betonozástól, falazástól, festéstől a takarításig. A ta­vaszi parkosításba is segíte­nek. Dr. Simon József né körzeti orvos két évig a régi, öreg, vi­zes épületben rendelt és lakott, örömmel veszi birtokba az újat, és hétfőn mgr az új rendelőben fogadja a betegeket. Az átadásra eljöttek Vadál Béla, a Béke Tsz elnöke, Fritt- man László, a közös községi tanács elnöke és Kovács Béla, a területi pártvezetőség titká­ra az átadók képviseletében, míg az átvevők között ott volt Farkas János, a Szigetvár járá­si hivatal elnökhelyettese és dr. Bocsa Barnabás, Szigetvár városi-járási főorvos. A politikai könyvnapok és a szolidaritási hórrap alkalmából „Béke — szolidaritás”" címmel fotó- és köriyvkiállítás nyílt tegnap Pécsett, a Mecsekvidé- ki Vendéglátó Vállalat ifjúsá­gi klubjában. A kiállítást P. Kovács Tibor, az Országos Bé­ketanács Elnökségének tagja nyitotta meg. A kiállítás jellegében két részre osztható: könyvek és fényképek. A hosszú asztalon kirakott 55-féle politikai könyv és brosúra: a legutóbbi évek politikai könyvtermésének, vá­lasztékának széles skáláját tár% ja elénk.' A fotókiállítás, amely hat­van év emlékképeit sorakoz­tatja fel, témakörök szerint, ér. dekes," helyenként megrendítő, hiszen még a jól ismert képe­ken is újra és újra, változat­lan hőfokon süt át a történe­lem: Korea, Vietnam, Kuba, Laosz, Kambodzso népének harca, a chilei, terror rémképei, a két világháború közötti béke­harc és szolidaritási mozga­lom pillanatfelvételei, a szov­jet—magyar kapcsolatok képes dokumentumai. Mindet felsorol­ni lehetetlen, ezért csak két, végletesen különböző hangulatú fényképérdekességet említek külön: Sergio Villegas chilei újságíró titokban készült felvé­teleit a hírhedt santiágói sta­dion poklából, s egy kedves életképet az egyik szovjet— magyar kulturális találkozóról, amelyen Bajor Gizi, a nagy magyar színésznő Emil Gilejsz- szel, a világhírű szovjet zon­goraművésszel táncol. A kiállítás mától, december 3-ig tekinthető meg, délutá­nonként 14 és 18 óra között, a Munkácsy Mihály utca 31. szóm alatt, a Meesekvidéki Vendég­látó Vállalat ifjúsági klubjában. Utána a vállalat szocialista brigádjai által összeállított ki­állítást a Hazafias Népfront megyei bizottsága más bara­nyai városokban, községekben is bemutatja. D. I. Ülést tartott Pécs megyei város Tanácsának végrehajtó bizottsága Tegnap ülést tartott Pécs megyei város Tanácsának vég­rehajtó bizottsága. Mint jelez­tük, megtárgyalta és megvita. tás, jóváhagyás végett a no­vember 29-i tanácsülés elé ter­jesztésre alkalmasnak ítélte a város közforgalmú közlekedé­si hálózatfejlesztésének tervét. Ezt követően egyebek között tudomásul vette a végrehajtó bizottság a testvérvárosi kap­csolatokról szóló tanácselnöki tájékoztatást, határozott arról, hogy 1980. január 1-től létre kell hozni az általános iskolák egységes gazdasági szerveze­tét, elfogadta Lvov-Kertváros déli építési területe 4. tömbjé­nek — a Hajdú Gyula út és a Siklósi út közötti terület — cél- csoportos lakásberuházásának és a nyugati Mecsek-oldalon építendő művésztelep beruhá­zásának programját, megállapí­totta az 1980-as lakáselosztási és szanálási tervet. Vb-határo- zattal bővítették a Társadalmi ünnepségeket Szervező Iroda működési körét. Eszerint 1980. január 2-től a Pécs városkör­nyéki községekben is rendez polgári gyászszertartásokat, az iroda saját fotó-szolgáltatással áll majd ügyfelei rendelkezésé­re, a házasságkötő-terem mun­kaidőn túli teremhasználati díját 300, a zeneszolgáltatás díját pedig 80 forintra emelik. A végrehajtó bizottság végeze­tül dr. Solt Istvánt, az Egyesí­tett Egészségügyi Intézmények igazgató-főorvosát Székesfehér­várra történt áthelyezése miatt december 1-i hatállyal e tiszt­ségéből felmentette; az intéz­mények vezetését további intéz­kedésig dr. Kérchy Mária igaz­gató-főorvos helyettes látja el. Új típusú gyújtáselosztó A Bakony Művek keszthelyi gyárában pénteken új típusú, úgynevezett vókuumrásegítős gyújtáselosztó sorozatgyártását kezdték meg a Lada típusú személygépkocsikhoz. A motor­térben uralkodó, mindenkori nyomásviszonyokat jobban kö­vető gyújtáselosztóból az év végéig 20 ezret, 1980-ban pe­dig 400 ezret szállítanak a Tog­liattiban működő autógyárnak. A hatékonyabb és biztonságo­sabb motorműködést eredmé­nyező vókuumrásegítős gyújtás­elosztó közös fejlesztés ered­ménye. Az 1980-ban hozzánk érkező Lada gépkocsik már az új típusú gyújtáselosztóval mű­ködnek. M. L. A Mechanikai Művek abonyi gyáregységében modern, elektronikus érmevizsgáló-rendszerrel felszerelt, formatervezett utcai telefonok gyártását kezdték meg a közelmúltban. Új rendelő és orvoslakás Szabadszentkirályon I Ötvenféle ki cad ti any

Next

/
Oldalképek
Tartalom