Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-07 / 275. szám
1979. október 7., vasárnap Dunántúli napló 13 Országos vájárvetélkedő Pécsett M ÉVgyőzelem Tűz a „diuerzansokra” Munkásőreink harci gyakorlata A legeredményesebb csapat 98, a leggyengébb 70 pontot gyűjtött össze az országos vá. járvetélkedő kétnapos döntőjé. nek gyakorlati versenyén. Az elenyésző különbség amellett hogy meggyőzően bizonyítja a fiatal vájárok kitűnő felkészültségét — nyílt versenyt hozott a tegnapi elméleti tudáspróbán. A Ságvári Endre Művelődési Ház új szárnyának szépen berendezett színháztermében a geológiai, földtani kutatásokra, bányagép ismeretekre vonatkozó kérdésekkel, illetve számítási feladattal kezdődött az elméleti döntő. Ezután két csoportban folytatódott a ver. seny. A színházteremben a szakmai írásbeli, illetve szóbeli zajlott. Bányaműveléssel, munka- és egészségvédelemmel kapcsolatos, valamint képernyőre kivetített villámkérdésekre válaszoltak a fiatalok dr. Menyhárt László, az Országos Bányaműszaki Felügyelőség elnöke által vezetett zsűri előtt. Ez idő alatt a művelődési ház nagytermében a politikai írásbeli totóra, a szóbeli válaszokra, illetve fény- ■képkivetítés alapján politikusok, politikai események felismerésére került sor. A politikai zsűrit Kun Lajos, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének titkára vezette. A két helyszínen a délelőtti órákban váltották egymást a versenyzők. A szünetekben a dorogi és az oroszlányi szénbánya, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat és a Bakonyi Bauxitbánya csapatának tagjaival beszélgettünk, akik elmondták, hogv kitűnően szervezett, rendkívül alapos és sokrétű ismeretet követelő versenynek tartják a KISZ Mecseki Ércbányászati Vállalati Bizottsága, , illetve a vállalat párt-, társadalmi, gazdasági vezetősége által rendezett döntőt. Ugyancsak általános tapasztalatként fogalmazták meg, hogy nagyon sok hasznos új ismerettel gazdagodtak és annak is örülnek, hogy számos ismerőst, barátot találtak. Jónak tartanák, ha az országos vójárvetélkedőre gyakrabban kerülne sor. Az országos vájárvetélkedő csapatversenyében a MÉV-esek szerezték meg az első helyet. Második lett a Bakonyi Bauxit, harmadik a Fejér megyei Bauxitbánya csapata. Egyéniben hármas MÉV-győzelem született: első Deák László, második Kalina János, harmadik Kovács István. A Landler Jenő nevét viselő pécsi munkásőr egység szombat hajnalban tartotta a kiképzési tervekben szereplő harcászati gyakorlatát. o Péntek éjjel fél tizenegy. Az egységparancsnok, Sári Ferenc ismerteti a szakcsoportvezetőkkel a feltételezett helyzetet: Az István-aknától délnyugatra eső csertetői erdőben diverzánsok fészkelték be magukat, szabotázsakciókat, merényleteket igyekeznek végrehajtani, A karhatalmi feladat egyértelmű: blokkirozás- sal biztosítani, területátfésü- léssel felkutatni, elfogni, ha másképp nem lehet, akkor tűzharcban megsemmisíteni az ellenséget. Egy óra múlva a pécsi intézmények, üzemek, hivatalok és tsz-ek dolgozóit tömörítő munkásőr egység alegységparancsnokai kapják meg a szükséges helyzetismertetést és fel- adatmeg ha tározást. — Értették a feladatukat? — Megértettük — hongzott a válasz. Szombat hajnali két órakor a szakcsoportvezetők javaslat- tétele után, hogy mit fdgnak csinálni, dönt az egységparancsnok. Hajnali fél három. Tehergépkocsin vagy gyalogosan érkeznek a munkásőrök. Felveszik a fegyvert, a lőszert, a vegyvédelmi felszerelést és a reggeli ételcsomagot — zsíros kenyeret paprikával. Feszült várakozás, álmosságtól piros, vogy szűkülő szemek, felkészülési izgalom mindenkin. Négy óra húsz. Az álcázóburás reflektorú ZIL-ek platóján ülő munkásőrök acélsisakjain tompán csillog az udvari lámpák fénye. Indulás! Nekilódul a gépkocsioszlop. majd a megadott hely közelében menetből szétválik: a blokkirozók és a felderítők elkanyarodnak, a stáb továbbhajt a szűk hegyi utakon. Fél hatkor megérkezünk a harcálláspont kijelölt körletébe. Már szürkül. Begyakorlott mozdulatok nyomán lekerül minden felszerelés a gépkocsikról, lassan kezd kibontakozni a „sátorváros". Elsőként a rádió teleszkópantennája kúszik föl a fák közé, kiépítik a hírláncot. Mire a parancsnoki-hadműveleti sátorban is beindul a nagyüzem, már él minden összeköttetés. Reggel fél hét. Jelentés érkezik: „A blokkirozós befejezve”, aztán pár perc után egy másik: „A kutatócsoport a megindulási terepszakaszt elfoglalta.” Megkezdődött. Hét óra húszkor a köd is leszáll. Valahol az erdőben a‘ munkásőrök már lezárták az adott területet, az egymástól látó- és hallótávolságra levő munkásőrök előreszegezett fegyverrel a megadott irányban fésülik át oz erdőt, előttük a terepkutatók mennék, és ha kell, ők bocsátkoznak elsőként tűzharcba. Kettős a cél: az üldözőnek az elfogás, a bujkálónak meg az, hogy kibújjon a gyűrűből. o Fél kilenc. Egyre közelebbről gépfegyverropogás és robbanások moraja hallatszik. Megerősítik a harcálláspont védelmét és készenlétbe helyezik a várakozó tartalék alegységet. Jelentés érkezik: „Az ellenség kitört keleti irányban.” A hodműveletes parancsot ad a tartalék parancsnokának: „Felvenni a harcot és felszámolni az ellenséget!" A tartalék vonalban megindul. Az avar és a gallyak ropogását a fegyverek kelepelése nyomja el. Fák mögül vagy a bokrok mögé hasalva tüzet zúdítanak a „diverzánsokra”. Azok öten a túlerővel szemben a könnyebbik megoldást választják, megadják magukat. „Hányán vannak?" „Heten voltunk” — hangzik a válasz. Közben még a köd is felszállt. o Negyed tíz. Távolról ismét fegyverropogás. „Az ellenség gázt alkalmaz" — jön a jelentés. „Gázriadó!" Fél tízkor újabb jelentés érkezik a harc- álláspontra: „Elfogtuk a két ellenséget.” „Kísérjék be őket és . folytassák tovább a kutatást” — hangzik a parancs. Kilenc óra ötvenkor hozzák a két újabb foglyot és rádión jelentés érkezik: „A terület átkutatását befejeztük." Mindenki megkönnyebbül. Sikerült. o A gyakorlatot Sári Ferenc, mojd Farkas Lajos, az országos parancsnokság osztályvezetője jónak és eredményesnek értékeli. Hasonló véleménye van a gydkorloton részt vevő megyei parancsnoknak, Megyaszai Józsefnek is. Murányi László A múzeumi és műemléki hónap keretében Bemutatták a magyarlukatai néprajzi alkotóházat Egész gépkocsi konvoj indult Pécsről szombaton reggel Magyarlukafáro, ahol'a múzeumi és műemléki hónap keretében a néprajzi alkotóházat mutatta be Csefe György építészmérnök. Számos tanácsi és múzeumi szakembert és érdeklődőt vonzott az esemény. Az 1860-os években épült talpasház a déli Zselic utolsó ilyen technikával épült lakóháza volt. Miután a megyei tanács megvásárolta és Szigetvár János építészmérnök tervei alapján restaurálták, az idén nyáron fiatal népi iparművészek láttak hozzá, hogy hagyotársa röviden ismertette az alkotóműhely létrehozásának egyáltalán nem problémamentes történetét és ezután a résztvevők a szakemberek irányításával megtekintették o berendezett műhelyeket. mányos technikával elkészítsék a berendezési tárgyakat. Fafaragók, gyékényszövők, kosárfonók, bőrösök, textilszövők és fazekasok dolgoztak itt másfél hónapon keresztül, ómig a puszta falak között kialakították a műhelyeket és az étkezőkonyhát. A szombat délelőtti ismertetésen részt vevőket dr. András- lalvy Bertalan, a Jonus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője köszöntötte, majd Papp György főiskolai tanár és fia Bartók-műveket játszott. Csefe György az alkotóműhely bemutatását a fiatál népi iparművészekre bízta, s inkább a múlt szellemi és tárgyi emlékeinek megbecsülésére hívta fel a figyelmet. Tarján Gábor, a múzeum néprajzi osztályának munkaA társadalom erejével a z elmúlt hetekben gyakrabban esett szó a társadalmi munkáról. Két oka is van ennek. Az egyik, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa felhívással fordult népünkhöz, . hogy a felszabadulás 35. évfordulója és a XII. pártkongresszus tiszteletére társadalmi munkával vegyen részt települése fejlesztésében. A másik ok szinte következik ebből. A hatodik ötéves terv előkészítésén munkálkodunk, s már most látjuk, hogy sokkal kisebbek a lehetőségeink, mint szükségeltetnek. Kevesebb lesz a pénzünk, de több a feladat. Igen-igen megfontoltan kell maid különbséget tenni, sorolni és bizonyára sok minden lesz, amiről fájó szívvel bár, de le kell mondanunk, Vajon mindenről? És véglegesen? Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy nem. Hiszen a társadalom olyan erő, amely alkalmas arra, hogy a nehézségeken átsegítsen bennünket és a feladatok egy részét, amelyeknek állami pénzből történő megvalósításáról le kell mondanunk, megvalósítsa. Mindannyiunk előtt világos, hoqy ezután más alapokra kell helyezni a társadalmi munkát, sokkal bátrabban kell a társadalom segítségét igénybevenni és sokkal tartalmasabb célokra. Ez utóbbinál mire is gondolok? Arra, hogy sokszor olyan feladatokra mozgósítunk embereket, amik nem biztos, hogy éppen rájuk várnak, ezért nem is iárnak a megfelelő sikerélménnyel. Látunk briaódokat avart gyűjteni, parkokban elszórt szemetet összeszedni. Adott esetben szükséqes munka. De vajon azt a bizonyos szakértelmet, amivel ezek az emberek rendelkeznek, pont itt kell hasznosítani? Sokkal inkább ifjúsági kollektívák munkája lehetne ez, és talán nem is kampányszerű, hanem egész évre szóló feladata. Egy iskola - egy park. Milyen nagyszerűen vetélkedhetnének a gyerekek, akik így talán „magánemberként" is jobban vigyáznának magukra és másokra az általuk gondozott park védelmében. Aztán a bátrabb igénybevétel. Munkám során qyakran előfordul, hogy illetékesekkel beszélgetve különböző munkákról, a velük kapcsolatos nehézségek — nincs pénz, nincs munkaerő stb. — nyomán ráérzek a társadalmi munka segítő lehetőségére. De amikor ezt ki is mondom, szinte mindig gyors visszavonulás a válasz és sorolása mindannak, ami kizárja a társadalmi munkavégzés lehetőségét, nem pedig annak keresése, hogyan lehetne számítani a társadalmi segítésre. Ügy vélem, alapvető szemléletváltozásra van szükség és ennek éppen most jött el az ideje. Egészen más léptékkel gondolkodni ezután és az apró, sokszor helyi érdekű — éppen ezért rendkívül fontos, el nem hanyagolható és másra nem hárítható — feladatok mellett meg kell találni azokat a nagyobb célokat, amelyek az egész településre meghatározó jelentőségűek. A jó cél megválasztása nagyon nehéz, de ha olyant találunk, ami a lakosság szándékával is találkozik, a siker szinte biztos. És ez jó alap lehet a további, jelentős célok megvalósításához. Hanem egy ilyen városméretű célkitűzés valóra váltásánál nem tudhat mindenki a saját kétkezi munkájával részt venni. Ennek különböző okai lehetnek, kezdve a szakmai felkészültségen. Időnként bátortalanul elhangzik a gondolat, nem is kap nagy visszhangot és többnyire szemérmesen hallgatunk róla: nem lehetne-e a társadalmi munkát esetenként pénzben megváltani. Nem holmi kötelezésre gondolok, hiszen a fogcsikorgatva adott hozzájárulásban semmi köszönet nem lenne. Meggyőződésem, hogy pl. a pécsi lakosságnak jelentős hányada — nem közömbösségből — semmilyen társadat mi munkát nem végez. Talán azért, mert nem hívják, vagy mert nem találja meg a fel- készültségének leginkább megfelelő munkát. De bármikor szívesen áldozna kisebb- nagyobb összeget a munka megváltására. Tudom, sokan berzenkednek ettől. Magam is. De én inkább azért, mert tartok tőle, hogy a befizetett 100 forint összegű társadalmi munkamegváltásból 30—40 forint lenne a tényleges munka költsége, a többit a különböző járulékos költségek vinnék el. Talán meg kellene találni annak a módját — és ez a közgazdászok féTadata lehetne, akár társadalmi munkában —, hogy az ilyen megváltást hogyan lehetne tisztán felhasználni. A pénzbeni megváltás lehetősége kapcsán felvetődhet a gondolat, hogy ez elsorvaszthatná a fizikális társadalmi munkát, minthogy köny- nyebb leszurkolni egy százast, mint elmenni szabad időben dolgozni. Ezt e| kell kerülni. Ugyanis se szeri, se száma azoknak a feladatoknak, amelyeknél nem a pénz hiánya okoz gondot, hanem az, hogy nincs aki a pénzt elköltse, azaz a munkát elvégezze. Vannak azonban olyan feladatok, amelyekhez azok kétségtelen bonyolultsága miatt nem fér hozzá a társadalmi munkás, jóllehet a munka célja szinte parancsolóan igényli a társadalmi segítséget. Jó cél érdekében senki nem saj. nálná az áldozatot. Meggyőződésem, hogy ha holnap valaki azzal fordulna Pécs társadalmához, hogy „barátaim, műjégpályát akarunk építeni nektek, gyermekeiteknek, de nincs rá elegendő pénzünk, segítsetek” - sok-tízezer pécsi erszény megnyílna. E nnél a példánál maradva, gondoljunk egy picit távolabbra is. A társadalmi segítés igénybevételénél nagy&n sokszor új létesítmény létrehozására gondolunk, nem törődve azzal, hogy azt majd fenn kell tartani, üzemeltetni kell, ami már a gazdának okoz gondot. Vajon a fenntartásban nem vehetne-e részt a társadalom? Azt hiszem, ennek a módozatain is gondolkodnunk kellene. E néhány gondolatot az az alkalom szülte, hogy a Baranya megyei Tanács hétfői ülésén a társadalmi munkának a településpolitikai feladatok megoldásában betöltött szerepéről fog tárgyalni. Hársfai István
