Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1979-10-07 / 275. szám

Gyűjtse össze a fáradtolajat és adja át az ÁFOR-nak! A kőolaj szállítása, feldolgozása és felhasználása során mind több, az élővilág egyensúlyát veszélyez­tető anyag kerül a környezetbe. Az álló- vagy folyóvízbe engedett olaj, a víz felszínén szétterülve, megakadályozza a vízi élet elemi feltételének, az oxigénnek az után­pótlását. A talajba jutott olaj ront­ja a termőképességet, szennyezi a talajvizet, a rétegvizeket, és a kiön­tés helyétől több kilométernyi tá­volságra is kifejtheti káros hatását. A szennyeződés hatása tartós, mert az ásványolaj természetes lebom­lása igen hosszú ideig tartó folya­mat. Az ÁFOR most országosan meg­szervezte a fáradtolaj begyűjtését. A közületeknél keletkező, nagyobb mennyiségű fáradtolajat — hordós tételekben — az alábbi telephe­lyeken vásárolja meg: radtolajat telephelyükről a saját tankautójával elszállítja. Kérjük azokat az olajfelhasználókat, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, úgy alakítsák ki a fáradtolaj-táro- lóhelyet, hogy az tankautóval meg­közelíthető és kiszívatható legyen. A nagyobb mennyiségű fáradt- olaj-készleteket a bejelentések alapján az ÁFOR nyilvántartásba veszi és a vállalatokat előzetesen kiértesíti, hogy a szállítójármű mi­kor érkezik a telephelyükre. A be­jelentéseket a következő címen * vagy telefonszámon kérjük: Baranya megye területéről ÁFOR-bázistelep Mecsekalja-Cserkút Telefon: 13-911, 13-189 ÁFOR-KIRENDELTSÉG: MECSEKALJA-CSERKÚT ÉS BARCS. Október: färadtolaj­begyüjtö hónap Értesítjük az olajfelhasználókat, hogy októberben az ÁFOR az 500 liternél nagyobb mennyiségű fá­Azok az autótulajdonosok, akik házilag végzik el gépkocsijukban az olajcserét, a fáradtolajat lead­hatják az ÁFOR éjjel-nappal nyit­va tartó töltőállomásain. Az ÁFOR minden olajfelhaszná­lót arra kér, hogy adja át a fáradt­olajat. Ezzel nagy mennyiségű energiahordozó takarítható meg, ezenkívül a fáradtolaj összegyűjté­se környezetünk védelmét is szol­gálja. Elveszett: A KAPOSVÁRI SZARVASMARHA-TENYÉSZTŐ KÖZÖS VALLALAT hűtőgépszerelő szakmunkásokat Kesztyűgyár 7601 Pécs, Sörház u. 36. anyagbeszerzés MNB 240-04118 24 feliratú bélyegző Használata 1979. szept. 15-től érvénytelen FELTÉTEL: szakmunkás vagy betanított munkás bizonyitvány és legalább 2 éves hűtőgépszerelői gyakorlat. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban, a vállalat személyzeti vezetőjénél. (Kaposvár, Toponári út 1, Pf.: 56.) Pb-fogy aszták, tájékoztatása Az 1/1977. NIM rendelet előírja a tömlős bekapcsolású pébé gázberendezések 5 évenkénti felülvizsgálatát. Ezen időszakos ellenőrzés elvégzését a fogyasztónak kell kérnie a gázszolgáltató vállalattól. A bejelentés elmaradá­sáért és az abból eredő következményekért a fogyasztó a fe­lelős. Az ellenőrzés végrehajtása népgazdasági érdek, mely elsősorban a fogyasztók egészsége, testi épsége és anyagi javainak megóvására irányul. Az ellenőrzés célja a biztonságos gázfelhasználás érdeké­ben a gázfogyasztó berendezések műszaki és üzembiztonsági szempontból történő felülvizsgálata, ill. a szükséges karban­tartás, javítás elvégzése. Fentiek végrehajtása érdekében felhívjuk Tisztelt Fogyasz­tóink szives figyelmét, hogy az ellenőrzést — PÉBÉ-UZEMUNKNÉL, PÉCS, TEL: 12-295; — SIKLÓS, GÁZCSERETELEP, TEL: 434; — KOMLÓ, GAZCSERETELEP. TEL: 82-615; — MOHÁCS, GÁZCSERETELEP, TEL: 446; — SZIGETVÁR, HÁRSFA U. 10., TEL: 509. szíveskedjenek megrendelni. Az ellenőrzést 8 napon belül vállalatunk elvégzi. Lakcím című Építkezik? Segítünk! clvenyt Hí sí Kerem címemre díjmentesen megküldeni a,.MELEGEN AJÁNLJUK" kiadványt

Next

/
Oldalképek
Tartalom