Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1979-10-01 / 269. szám

Közvetlen életveszély Összedőlés fenyegeti az elefántos házat „Az elefánt jobboldala felőli falrész szép gömbölyűén kiha- sasodik, láttán mindig elfog az aggodalom, mi lenne, ha az egész fal kidűlne egyszer? Ez­előtt is mindig, most is meg­nyugtattak, hogy ilyesmire nem kerülhet sor. így legyen!” Csaknem egy esztendeje — tavaly november 15-én jelent meg e néhány sor a HDN-ben, amikor eav befejezett munka- szakasz után elbontották az épületet körülvevő palánkot. Most ismét magas deszkapalánk zárja körül az elefántos házat, amelyet erős támdúcolás véd néhánv nao óta. Aminek bekö- vetkezhete+lenséqe felől eav éve nyuatatqattak, most csaknem bekövetkezett. De hadd idézzek a Dél-dunántúli Tervező Válla­ló* leveléből, amelyet a tanács éoítési osztálvához küldött. „Szemrevételezéssel is megálla­pítható. hoav az éDÜle*- statikai állanota az elmúlt években naq" mértékben leromlott, a mealévő repedések erősen nö­vekedtek és olvan új repedések kelteztek, amelvek eaves épü­letrészek leomlásával fenveqet- n»k. Túlzás nélkül állítható, hoav az éoület közvetlen élet­veszély*- ielent a környezetére". Most részletes statikai szakvéle- ménv készül az erős külső és belső biztosítás védelme alatt annak meaállaoítására, hoav a két éve készült rekonstrukciós terv miiven módosításokkal való­sítható meg. A másfélszáz éves épület utolsó évtizedének krónikájából idézünk: 1970 — tanulmányterv készül a felújításra; 1972 — szerkezetmegerősítési tervet dol­goznak ki; 1973 — az ÉVM' hoz­zájárul, hoqv a lakásokat kö­zösségi célra használják fel; 1974 — életveszélyes állapotba kerül a ház, kiürítik; 1977 — el­készül a felújítás terve... És most a legfrissebb: az össze­dőlés fenyegeti a házat. Ami egy évek óta használatlan, ma- górahagyott építménynél nem is csodálható. Az igazsághoz tartozik, hogy a felszín alól már semmi nem fenyegeti az épületet — az alap­ját ,szinte tökéletesen megerő­sítették az akna mélyítők. Most már az kellene, hogy — ameny- nyiben ez egyáltalán lehetséges még - megkezdődjék a felújí­tás. De ehhez arra lenne szük­ség, hogy a legutóbb kijelölt ki­vitelező — a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat nyilatkozzék végre: vállalja-e a munkát. Hársfai István Az életrajzi lexikon ugyan Papp Jánosnak nevezi, de egyébként mindenki Papp Jan­csiként említette még idős ko­rában is. Ma is gyakran emle­getik, de most már csupa kis betűvel, egybeírva, fogalomként, mert neve fogalommá vált: a pappjancsiskodás a viccek poénjának lelövését jelenti: — Te valóságos pappjancsi vagy — mondják arra, aki el­puskázza egy vicc csattanóját, s nem is gondolnak arra, hogy ki volt tulajdonképpen Papp Jancsi. Papp János színművész száz éve, 1879. szeptember 29-én született Kolozsvárott. Színi pá­Amerigo Tot dedikál Horgászcsónakok a Velencei-tavon Péter Róbert felvétele Újjászülető Velencei-tó Szoboravató a Komarov Gimnáziumban Amerigo Tot szobrászművész idén újabb szobrot ajándéko­zott Pécs városának. Az új al­kotás, amely Komarovnak, a hősi_ halált halt szovjet űrha­jósnak állít emléket, a Koma­rov Gimnázium előtt kapott helyet. A szobrot ma. hétfőn délután 3 órakor avatják fel a művész jelenlétében, beszé­det Komlódi Józsefné, Pécs vá­ros Tanácsának elnökhelyette­se mond, közreműködik Kircsi László oboaművész és a Ko­marov Gimnázium irodalmi színpado. Egy órával később a Mo­dern Magyar Képtárban, a ta­valyi ajándékszobrok között dedikál Amerigo Tot, este pe­dig pécsi képzőművészekkel ta­lálkozik. Rangsorban az ország második kiemelt LIDII ESESD ILDIIESSI llDTt üdülőkörzete A húszezer éves Velencei-tó már régóta haldoklik. Hazánk harmadik, de fontosságát tekint­ve második tavát mégis a kör­nyezetet szépítő és óvó ember igyekszik megmenteni. Sikerrel, immár egy évtizede. Nem vélet­len, hogy nemrég a Miniszter- tanács határozata alapján Ma­gyarország kiemelt üdülőkörze­tei közül a második helyre so­rolták egyebek között turiszti­kai, idegenforgalmi és termé­szeti értékeit, eredményeit is el­ismerve. ♦ Segítségével az idősebb és legalább hatszáz négyzetkilo­méternyi, vele szinte szomszédos Balaton zsúfoltságát enyhítik, nemcsak a budapestieknek, de a székesfehérvári, dunaújvárosi és tatabányai ipari körzet dol­gozóinak is pihenést nyújtanak. A hosszútávú területfejlesztést a Velencei-tavi Intéző Bizottság fogja össze, melynek vezetői, munkatársai nemrég tartottak sajtótájékoztatót. Egyebek kö­zött a komplex környezet- és természetvédelem fontosságát hangsúlyozták. Sikerült a nagy­arányú és még most is folyó mederkotrások, iszapkirakások révén elérpi, hogy a pusztító eutrofizálódás, elmocsarasodás jelentősen mérséklődjön. Haj­dan hatvan négyzetkilométeres volt a tófelület, több mint két­szerese a mainak. A rendkívüli biológiai értéket jelentő ősná­dasokban ma is mind hevesebb, bonyolult vegyi és biológiai fo­lyamatok játszódnak le, melyek a fokozatos szárazfölddé-válást készítik elő. ♦ A 24. órában az emberi, terv­szerű beavatkozás megálljt pa­rancsolt, fékezi a természetes folyamatokat és hosszú évtize­dekre, tán egy-két évszázadra is élővé varázsolja a mocsara­sodó, láposodó tavat. Épülnek nagy ütemben a partvédelmi művek, így a gátak, a hullám­törők, de eközben az ősi nádsá- vokat, nádszigeteket is megmen­tik, bár nagyságukat csökkentik. A víz biológiai haldoklása át­menetileg megszűnt, van benne elég friss oxigén, hiszen gazdag a halállomány, de mesés vízi- madár-paradicsom is kialakult. A parti településeken, így Agárdon, Gárdonyban, Dinnyés­pusztán, Pákozdon nemcsak a vízvezetékek, de a szennyvízcsa­tornák is jó állapotban vannak. Most Csákváron építik a csa­tornákat, hogy a kommunális szennyvíz ne jusson be a tóba a Császár-patakon, át. Az észa­ki partok mentén az erősen szélmarta, kopár lejtőket erdősí­tik, hogy a hordalékbemosódást megszüntessék, üzemel a két víztározó is, így a tó 40—45 mil­lió köbméteres vízkészletének az egyharmadát tudják tárolni, tar­talékolni és elérték, hogy a tó vízszintje viszonylag állandósult. Jelenleg csak 20—30 centiméte­res az ingadozás és a parti üdü­lők nem kerülnek víz alá. Az el­múlt tíz év alatt több mint öt­millió köbméter könnyen bomló iszapot távolítottak el, kialakí­tottak 14 kilométernyi partvona­lat és majdnem kétszáz hektár­ral csökkent a fölös nádborí- tottság. ♦ A két világháború között épphogy nyaraltak partjainál, a szakemberek gyors halálát, be- temetődését jósolták. Napjaink­ban egy hétvégi napon átlag százezren is megfordulnak üdü­lőhelyein. Az Intéző Bizottság javaslatára úgy fejlesztik az üdülőkörzetet, hogy az Székes- fehérvár része, elsősorban <f városiasodó Gárdony révén. Az északi parton pedig, amibe be­leszámít a dél-vértesi tájvédelmi körzet is, turisztikai hátország létesül pihenőerdőkkel, séta­utakkal. A déli parton is a pi­henőterület határát mind távo­labb tolják a tótól. Gárdonyban kitűnő hévízre bukkantak, a ter­málfürdő tanulmánytervei már a tervezők asztalán vannak. — Csuti János — — Körzetmesteri telephely készült el Kaposváron, az új postai távközlési épület része­ként több mint 15 millió forint értékben. Itt kapnak helyet a telefonszerelők és -karbantar­tók. A műszaki átadásra ha­marosan sor kerül, míg az üzembe lépést o jövő év első negyedében tervezik.- Miként szennyezi a kör­nyezetét a gyöngyös-visontai Gagarin, a pécsi, az ajkai, valamint a leninvárosi hőerőmű? Erről készítettek egy felmérést, tanulmányt a Magyar Villamos Művek Tröszt megbízásából a pécsi levegőtisztaság-védelem­mel foglalkozó szakemberek. A legerősebb szennyező még most is az ajkai hőerőmű. — Több mint nyolcezer tőkés­és cigányréce, valamint szár­csa tanyázik immár egy hete a dél-baranyai sumonyj halas­tavakon: készülődnek a ván­dorútra. A hazai állomány fel­duzzadt az északi vendégek­kel, bár az ilyen népes madár­gyülekezet o vonulások kezde­tekor nem szokatlan.- Az első korrózióvédelmi ta­nácsadó-napot tartja meg a nemrég alakult Baranya me­gyei korróziós szakbizottság. Október 2-án, kedden délután egytől négyig vállalatoknak, de magánszemélyeknek is tanácsot nyújtanak. ♦ Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 19 839 Trabant Lim. (Győr) 8 518 Trabant Lim. Spec. (Budapest) 32 383 Trabant Lim. Spec. (Győr) 18 438 Trabant Lim. Hycomat 8 615 Trabant Combi (Budapest) 4 597 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg Limousine 16 192 Wartburg de Luxe 18 937 Wartburg de Luxe tolótetős 6 257 Wartburg Limousine tolótetős 3 151 Wartburg Tourist 6 282 Skoda 105 S (Budapest) 6 699 Skoda 105 S (Győr) 3 617 Skoda 105 S (Debrecen) 3 267 Skoda 120 L (Budapest) 5 522 Skoda 120 L (Debrecen) 2 575 Skoda 120 L (Győr) 3 791 Polski Fiat 1500 15 139 Polski Fiat 126 20 946 Zaporozsec 29 340 Lada 1200 (Budapest) 102 991 Lada 1200 (Debrecen) 55 456 Lada Combi 13 717 Lada 1300 (Budapest) 15 263 Lada 1300 (Debrecen) 9 366 Lada 1500 24 786 Lada 1600 (Budapest) 4 244 Lada 1600 (Debrecen) 1 818 Dácia 13 854 Moszkvics 2140 5 901 Százéves Papp Jancsi, a poéngyilkos lyáját 20 évesen, Micsey György Dunántúlt járó társulctánál kezdte, majd a fővárosba ke­rült, a Royal Orfeum közönségé­nek kedvence lett, mint kuplé- énekes. 1907 hozta meg számá­ra pályája csúcspontját: Nagy Endre híres kabarétársulatához, a Modern Színpadhoz szerződ­hetett, mégpedig az Ady-dalok előadójaként. Nagy Endre a Kabaré regé­nyében így emlékezik meg Papp Jancsiról: „A csinosarcú, tüzes­szemű, szépszál fiú hangja a maga kiműveletlenségében is a leglágyabb, legnemesebb gor- aonkaszó. Ennek a remek hang­szernek a szilaj Reinitz Béla volt a virtuóza. Kezébe kaparin­totta, reggeltől estig gyúrta, gyömöszölte, gyötörte a zongo­ra mellett, amíg az ő nagyszerű Ady-dalait bele nem törte. Folyton állati üvöltések törtek ki a zongoraszobából, de meg kell adni, nem Papp Jancsi üvöltött, hanem Reinitz Béla . . . Egy-egy szótagon, hangon órákig veszte­gelt, de meg is lett az eredmé­nye: az Ady-dalok azóta sem tudtak többé olyan őstűzzel megszólalni". Papp Jancsi a jeles Ady-inter- pretátor azonban éveken ke­resztül érzelmes slágerekkel ara­tott a Nagy Endre korszakot megelőzően és utána is kulisz­szákat szétrepesztő sikert. Ennek az időszaknak talán a legnép­szerűbb slágereként énekelte c szuperszentimentális, de örök­zöld dalocskát: „Bözsi ne sír­jon, Bözsikém drága, feledjen el...” Papp 1944. januárjában halt meg. A színházi hetilap így bú­csúztatta: „A pesti művészvilág közismert és szeretett, régi alakját nagy részvét mellett te­mették el a múlt héten”. A nek­rológ ejtett néhány szót művé­szi tevékenységéről is, de főként poéngyilkosként méltatto: „Min­den vicc csattanóját lelőtte, de azért szenvedélyesen szeretett vicceket mesélni”. Csorna Béla Sarlós István hazaérkezett latin-amerikai körútjáról Sarlós István, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára — aki részt vett és felszólalt a Jamaicai Népi Nemzeti Párt közelmúltban megtartott országos értekezle­tén, majd a Népfront képvise­letében látogatást tett Mexi­kóban, Costa Ricában és Pa­namában — vasárnap hazaér­kezett latin-amerikai körútjáról. Fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Varga Ist­ván, az MSZMP KB külügyi osz­tályának helyettes vezetője, Ko­vács Béla, a HNF titkára, s ott volt Mario Armando Ama­dor, a Mexikói Egyesült Álla­mok budapesti nagykövete. / ♦ — A méhészek száma Bara­nyában most 1050, 10-zeltöbb, mint tavaly. Zömük ötven év feletti, míg fiatal alig próbál­kozik. Sőt, a kezdő fiatalok száma tovább csappan. A leg­több „méhes-gazda” Siklós, Sellye környékében dolgozik, egynek átlag 100—200 méh­családja is van. — A múzeumi hónap alkal­mából műsoros filmbemutató leSz ma este 6 órától a pécsi Helyőrségi Művelődési Otthon­ban. Hét néprajzi témájú kis- filmet mutatnak be, ezek egyébként egész hónapban lát­hatók lesznek a megye mozi­jaiban kísérőfilmként. Beveze­tőt Andrásfalvy Bertalan mú­zeumi osztályvezető mond, köz­reműködik Jánosi András és zenekara. — Zászlólevonás a gellért­hegyi Felszabadulási Emlékmű­nél. Vasárnap délelőtt ünnepé­lyesen, katonai tiszteletadással levonták a gellérthegyi Felsza­badulási Emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a munkás- mozgalom vörös zászlaját, amelyet a fegyveres erők napja tiszteletére szombaton vontak fel. — A SZOT elnökségének meghívására szombaton Heinz O. Vetter elnök vezetésével Bu­dapestre érkezett a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) küldöttsége. A Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Heinz O. Vetter elnök vezette küldöttsé­gek között megkezdődtek a megbeszélések. — Szolnokon vasárnap befe­jeződött a „Munkásportrék” címmel negyedik alkalommal megrendezett országos amatőr­filmfesztivál. A Tisza-parti vá­ros vasutas szakszervezeti mű­velődési központjában huszon­öt olyan versenyfilmet vetítettek, amelyet a SZOT, a KISZ KB Kulturális Osztálya, a Népmű­velési Intézet, valamint a Ma­gyar Amatőrfilm Szövetség ál­tal meghirdetett pályázatra küldtek be az alkotók. A „Mun­kásportrék” országos fesztivált legközelebb két év múlva ren­dezik meg, ugyancsak Szolno­kon. — Gyöngyösi István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Építő- Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára vasárnap Londonba utazott, hogy az MSZMP képviseletében megfi­gyelőként részt vegyen a Brit Munkáspárt hétfőn, Brighton- ban megnyíló konferenciáján. ♦ Beszédes rendszámok ÍL VSD 520 FíUT 5 Nyári mini-sztorik, rejtélyes név­jegyek? Ezt látta a parkolókban Körtvélyesi László. ma este MOZI Petőfi: A négy testőr (f2). Kínai negyed (f4, n7, 9). Kossuth: Sztrogof Mihály (f10, hn12, 2). Kínai negyed (n5). Az asszony is ember (7). — Allonsanfan (9).

Next

/
Oldalképek
Tartalom