Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-31 / 299. szám
1979. október 31., szerda Dunántúli napló 5 Nem kezdeményez harcot a kurdokkal a hadsereg NAGYVILÁGBAN Az atomfegyverkezés ellenfelei tüntetést rendeztek a New York-i tőzsde előtt, az ötven évvel ezelőtti gazdasági válság kirobbanásának évfordulóján Az iszlám gárdistákkal folytatott heves harcok után a kurd felkelők hétfőn elfoglalták a kurd lakta Bukan városát A hadsereg egységeit és a gárdistákat kivonták a városból —, jelentették kedden kurd forrásból. Keddi hírügynökségi jelentések arról is beszámoltak, hogy az összecsapások során a kormánycsapatok öt katonája vesztette életét. Súlyos véráldozatokat követelő tűzharc és kormányellenes gerillák által fogva tartott túszok egy részének szaba- donbocsátása — ez a két esemény jellemezte hétfőn az október 15-i államcsíny óta szüntelenül forrongó Salvadort. Huszonhaton életüket vesztették és csaknem százan megsebesültek San Salvadorban a kormányellenes gerillák és a rendfenntartó erők között kirobbant több órás tűzharcban. A "február 28. — Népi Liga” elnevezésű gerillaszervezet nagyszabású tüntetést rendezett a La Prensa Grafica című lap szerkesztősége előtt a Népi Forradalmi Tömb (BPR) támogatására. Mint ismeretes, ez utóbbi csoportosulás a múlt héten két minisztert és több mint 200 embert ejtett túszul, hogy követelései teljesítésére kényszerítse a kormányt. A fel fegyverzett felvonulók és a szerkesztőség előtt őrt Hua Kuo-fengnek, a kínai államtanács elnökének múlt heti NSZK-beli látogatását nem a békére való törekvés jellemezte, hanem a kínai vezetők soviniszta, nagyhatalmi ambícióinak kinyilvánítása — mutat rá a Német Kommunista Párt elnökségének nyilatkozata a kínai vezető látogatásával foglalkozva. „Mi, kommunisták — hangoztatja a dokumentum — határozotton elutasítjuk az olyan próbálkozásokat, amelyeknek célja az, hogy a NATO-nak a Szovjetunió és más szocialista országok ellen irányuló veszélyes fegyverkezési politikáját ráerőltessék az NSZK-ra és a többi nyugat-európai országra. Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy Hua Kuo-feng olyan erőket támogat, amelyek oz úgyA Sziklák Völgyénél a tengerpart szakadékos, az óriási, festői sziklák öblöt formálnak. Olyan világoskék, olyan szelíd itt az Atlanti-óceán, mint egy mediterrán tó. A magasból a vitorlások parányi papírhajónak látszanak. Nem messze Lynmouth városa, mint egy kicsi, de remekmívű ékszer, Nádfedeles régi angol házacskák, a dombok vonalát követő, szűk kis utcák, ősöreg függővasút, a tengerbe ömlő patak apró vízesésekkel szabdalt, erdők közt futó medre — s az erdőbe, mint egy Szabbaghian iráni belügyminiszter hétfőn bejelentette: a kormány csütörtökön „jószolgálati küldöttséget” indít Kur- disztánba, s közölte, hogy „a tartományban minden katonai tevékenységet beszüntettek”. A teheráni rádió kedden ismertette a hadsereg vezérkarának nyilatkozatát. Eszerint a fegyveres erők nem kezdeményeznek katonai lépéseket a kurdok (akta területeken. álló rendőrök között tűzpárbaj robbant ki; később más középületek előtt is heves összecsapások zajlottak le. A közelmúltban államcsínynyel hatalomra került salva- dori junta o véres összetűzésekért „a felforgató csoportokra" hárította o felelősséget, azt állítva, hogy „szélsőséges orvlövészek támadtak a szerkesztőség őrzésére kirendelt rendfenntartó erőkre, s azok csupán védekeztek”. A Népi Forradalmi Tömb ugyancsak hétfőn szabadon bocsátotta a munkaügyi minisztérium épületében múlt szerda óta fogva tartott 125 túszt. A túszul ejtett minisztereket, valamint a gazdasági minisztériumban őrzött 24 személyt azonban továbbra is fogva tartják, változatlanul a politikai foglyok szabadon bocsátását, béremelést és a fogyasztói árak befagyasztását követelve. nevezett német kérdés „nyitva hagyásával” megakadályozzák a két német állam közötti békés egymás mellett élést. Hua Kuo-feng látogatása újfent megerősítette, hogy a kínai vezetők külpolitikájának semmi köze sincs a dolgozó emberek javát szolgáló szocialista és antiimperialista állásponthoz - mutat ró az NKP közleménye. Ellenkezőleg: Hua Kuo. feng az imperialista-hegemonis- ta támadó politika védelmezőjeként lépett fel. Követeljük — szögezi le végezetül a közlemény —, hogy az NSZK külpoli^ tikája irányuljon egyértelműen az enyhülés folytatására, oz NSZK tegyen lépéseket a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés érdekében, s járuljon hozzá a béke biztosításához. parkba, némi belépőjegy ellenében ünnepélyesen be is vonulnak a turisták. A házak — megannyi szemléltető ábra a régi Angliáról. Az apró, gerendavázas házak ablakkeretei, szemöldökfái hagyományosan feketék; időről időre gondosan át is mázolják őket. Ha a házak nők lennének, azt mondhatnánk: szemceruzával vastagon kihúzott szemüket szegzik szembe az idő múlásával... A paták lágyan szétterülő folyását követve vagy a fölötte átívelő vaskos híd karfáján könyökölve elgyönyörködhet az ember a kora őszi tengerparti idillben. A víz partján padok, nyugszékek és valamennyi áill clifözlő täuiratok Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első- titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Bendzsedid Sadlit, az FLN Párt főtitkárát, köztársasági elnököt az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom kitörésének 25. évfordulója alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mohamed Benahmer Abdelghani miniszterelnöknek, Púja Frigyes külügyminiszter Mohamed Szeddik Benjahio külügyminiszternek küldött táviratot. + JERUZSÁLEM: Menahem Begin izraeli miniszterelnök hétfőn megegyezésre jutott koalíciós partnereivel a kormány átalakításáról és így a Mose Dajan külügyminiszter lemondását követően kialakult kormányválságot, legalábbis átmenetileg, sikerült áthidalnia. A most elfogadott kormányátalakítási tervezet a hét végén kerül a kabinet elé. A külügyminiszteri posztot továbbra is Begin tölti be, míg más „vállalkozó" nem akad. Az izraeli kormányfő először ligáéi Jadin miniszterelnök-helyettesnek ajánlotta fel a külügyminiszteri posztot, de az nem fogadta el arra hivatkozva, hogy nem ért egyet a kormánynak az Izrael ,által megszállj nyugati parttal kapcsolatos politikájával. ♦ MANCHESTER: Egy bíróság a helyi egészségügyi hatóságok áltól fizetendő 200 ezer font kártérítést ítélt meg egy férfinak, aki — abban a hitben, hogy rákja von — kiugrott a kórház ablakán, gerinctörést szenvedett, és megbénult. Az ítélet indoklásában a bíró leszögezte: a kórházi személyzetnek észre kellett volna vennie, hogy a páciens — akit nyaki és válltáji fájdalmakkal szállítottak kórházba — súlyos depresszióba került. ♦ BUENOS AIRES: A Volks- wagen 100 millió dollárért fel- vásárolja az egyik legnagyobb amerikai autógyár, a Chrysler argentínai vállalatait és átalakítja őket saját modelljei gyártásához. A nyugatnémet autógyár behatolása az argentin piacra éles konkur- renciaharc eredménye — jegyzi meg a TASZSZ. Nemrég ugyanitt szüntette be termelését az ugyancsak amerikai General Motors leányvállalata és várható, hogy a francia Citroen vásárolja fel üzemeit. Eddig a Volkswagen csupán két latin-amerikai ország — Venezuela és Brazília — piacán volt jelen. landóan foglalt: az idős hölgyek és urak egyhangú látványát csak egy-egy kutya bontja meg. Az ilyen képeiktől érzi gyakorta úgy az ember, hogy Anglia az aggok országa. Mintha Agatha Christie valamennyi ódon szállodájából kicsődültek volna a vendégek, hogy a lynmouthi sétányt foglalják el ezúttal, s itt vitassák meg köszvényüket, a modern idők eléggé el nem ítélhető új szokásait, kutyáik természetét, s hogy mit vetnék majd tavasszal a virágoskertbe ... Lehet persze, hogy ez az ódon, csendes kisváros az idősebbek közkedvelt kirándulóhelye. A fiatalabbakat a parti golfpályákon és a strandon lehet inkább megtalálni. Kutyák asszisztálnak a játékban, a fürdésnél... És kutyákkal van tele az a kis utca is, amelyben egymást érik a turistacsalogató üzletek. A boltok ajtajában lengő hófehér birkabőrök alatt elegáns terrierek, virgonc foxiik, fényesszőrű uszkárok sétálnak. Elnézően várakoznak, míg a + BARCELONA: Jancsó Miklós Magyar rapszódia és Allegro barbaro című filmjei nyerték el a 21. barcelonai nemzetközi filmhét nagydiját. A miniszter öngyilkossága Megdöbbenést keltett a francia kormánytöbbség soraiban Robert Boulin munkaügyi miniszter kedden reggel felfedezett öngyilkossága. A minisztert a rambouillet-i erdőben, Párizs környékén találták meg — altatókat vett be, majd egy tóba vetette magát. Boulint már hajnal óta keresték, mivel hétfőn eltűnt otthonából és egy papírkosárban összegyűrt feljegyzést találtak, amely öngyilkossági szándékára — és a helyre — utalt Robert Boulin részt vett az ellenállásban, egyike volt a gaulle- ista mozgalom legrégibb vezetőinek és ő volt a kormánynak az a tagja, aki a leghosszabb időn át volt miniszter a jelenlegi gárdában — sőt egyáltalán az 5. köztársaságban. Munkaügyi miniszterként az egyik kulcspozíciót töltötte be. A francia nemzetgyűlés egyperces néma felállással, majd az ülés ötperces felfüggesztésével adózott emlékének. — + SZÖUL: Csői Kju Ha, dél- koreoi ügyvezető elnök kedden újabb tanácskozást tartott a kormány legfontosabb tagjaival és vezető katonai személyiségekkel a Pák Csöng Hí diktátor meggyilkolása után kialakult helyzetről. Egy szóvivő szerint a kétórás tanácskozás résztvevői megerősítették, hogy az esemény nem hat ki a Dél-Koreát az Egyesült Államokhoz és más szövetségeseihez fűző politikai és gazdasági kapcsolatokra, és hogy ezentúl naponként tanácskoznak. gazda megbámul valamilyen raffinált szuvenir-csodát. Van itt minden: indiai selyem és intarzia, távol kel éti fonottáru, képeslap, föliratos bögre, ikulcs- tartó, még kézzel faragott asszonyverő lapát is, olyasmi, mint a mi fakanalunk, csak jóval nagyobb. Az utca végén o kagylóárusok hatalmas kosaraiban turkálhat, böngészhet a látogató. Lépten-nyomon apró kocsmákba, teraszos cukrászdákba botlani. Színes ernyőik, villám- lámgyors kiszolgálás. Fagylalt, sör, tea, turmix-italok, jégbe- hűtött nyers tej, sütemény, narancslé, kóla ... S persze tömérdek kis hotel, kiadó szoba. Az öreg váróska valóban gyönyörű, a tengerpart valóban nagy vonzó erő — de itt nem érik be ennyivel. Eszembe jut az a gyönyörű magyar falu, ahol zárva volt az egyszem „vendéglátóipari egység” is, amikor megérkezett o turisták autóbusza. Pedig idegenforgalmi csemege lehetne. Persze — nem magától. i (Folytatjuk) + TOKIÓ: A kormányzó liberális demokraták táborában dúló hatalmi harc miatt a japán parlament kedden összehívott rendkívüli ülésszakán elmaradt a legfontosabb napirendi pont tárgyalása, a képviselők nem dönthettek az új kormányfő személyéről. Ohira miniszterelnök kormánya —az alkotmányos előírásoknak eleget téve — az október hetedikéi általános választásokat követően reggel ugyan formálisan benyújtotta lemondását, minthogy azonban az al- só'házban többséget élvező LDP meghasonlott vezérkara képtelen volt jelöltet állítani a kormányfői posztra, a jelenlegi kabinet egyelőre továbbra is hivatalban marad. A törvényhozás ülésszaka csak november 16-ig tart, ezért a konzervatívoknak addigra mindenképpen határozniuk kell arról, hogy Ohira megmaradjon-e tisztségében, avagy távozzék. ♦ LISSZABON: Kedden a Lisszabon melletti Estoril egyik szállodájában megnyílt a Szocialista Internacionálé Irodájának tanácskozása. A kétnapos ülésszak elnöke Willy Brandt volt nyugatnémet kancellár, a Szocialista Interna- cionálé elnöke. A találkozó fő témája a dél-afrikai és a latin-amerikai helyzet. Willy Brandt és Bruno Kreisky jelentést tesz az Internacionálé és a közel-keleti konfliktusban érintett országok kapcsolatairól. ♦ TEHERAN: Kedden Irán több városában tüntettek a diákok, s a fővárosban már második napja tart a főiskolások és egyetemisták tiltakozó felvonulása'. A tüntetők a többi között azt követelik, hogy a tanintézményekben engedélyezzék a politikai vitákat, hatálytalanítsák az érvényben levő sajtótörvényt és szüntessék meg a tandíjakat. + WASHINGTON: „Az Egyesült Államok továbbra is fenntartja a gazdasági blokádot Kuba ellen, noha nyilvánvaló, hogy az intézkedés nem érte el eredeti célját, a rendszer megdöntését" — jelentette ki Washingtonban Myles Frechette, az amerikai külügyminisztérium Kubával foglalkozó osztályának igazgatója. Washington azért nem szünteti meg az embargót — érvelt Frechette —, hogy ezzel is kimutassa, nem ért egyet Castro politikájával. ♦ LUXEMBOURG: Miniszteri tanácsülést tartottak hétfőn és kedden Luxembourgban a közös piaci országok. A külügyminiszterek négy határozatot hoztak. A miniszteri tanács tárgyalási megbízást adott az Európai Közösségek Bizottságának arra, hogy megkülönböztetésektől mentes kereske, delin i megállapodást dolgozzon ki és írjon alá a Malaysiát, Szingapúrt, Indonéziát, Thaiföldet és a Fülöp-szigete- ket tömörítő ASEAN-nal. Hua Kuo-1eng programja Londonban Hua Kuo-feng, a kínai államtanács elnöke angliai látogatásának második napján délelőtt fogadta John Nőtt kereskedelmi minisztert és a Brit— Kínai Kereskedelmi Tanács küldöttségét. A brit delegáció később sir Keith Joseph iparügyi miniszterre) együtt részletesebb megbeszélést is folytatott a kétoldalú árucsere-forgalom növeléséről Jü Csiu-li kínai miniszterelnök- helyettes sei. A brit—kínai kereskedelem az elmúlt évben viszonylag gyorsan fejlődött, de az idei 350 millió fontos brit kivitel még mindig messze elmarad a többi nagy nyugat-európai országé mögött. A Brit—Kínai Kereskedelmi Tanács tagjai elmondták a kínai vezetőknek, hogy 1985-re szeretnék megduplázni a mostani forgalmat. Bemard Buckman, a tanács al- elnöke azonban, akinek 25 éves tapasztalatai vannak o kínai kereskedelemben, nem táplál illúziókat a lehetőségek iránt II. Erzsébet angol királynő délben a Buckingham-palotá- ban díszebéden látta vendégül Hua Kuo-fenget. Délután folytatódtak o gazdasági természetű megbeszélések. Hua Kuo-feng ellátogatott a British Petroleum székházába, ahol a félig állami tulajdonban levő olajvállalat elnöke, Sir David Steel fogadta. Előzőleg Hua Kuo-feng szálláshelyén, a Claridges Szállóban fogadta James Calla- ghant. LAPZÁRTA Kedden este a Downing Street 10-ben Margaret Thatcher miniszterelnök díszvacsorát adott a Londonban tartózkodó Hua Kuo-feng tiszteletére. Az angol kormány diszvacsoráján mondott pohárköszöntőjében Hua Kuo- feng nyugat-európai körútja során az eddigi legvilágosabb utalással nevezte a Szovjetuniót „a háborús veszély forrásának”. A kínai miniszterelnök ravasz fordulattal azonosította e felfogását a brit kormányéval és bókolt Thatcher asszonynak „politikai éleslátásáért és nyíltságáért”. Hangoztatta, hogy Peking és London számos nemzetközi kérdés megítélésében egyetért és barátságuk, együttműködésük egyre mélyül. * A spanyolországi Alicantében a női egyéni sakkvílágbajnoki zónaközi döntő második csoportjában a 7. fordulóval .folytatódott a verseny. A magyar színeket képviselő Ivánka Mária a kanadai Sterenberggel ült asztalhoz, és játszmájuk függő, ben maradt Az élcsoport sorrendje: Gurjeli (szovjet), 6 pont (1), Lemacskó (bolgár), 6 pont, Ahmilovszkaja (szovjet) 5 pont (2), Lipinszkaja (szovjet) 4,5 pont, Garcia (spanyol) 4 pont (1), Fatalibekova (szovjet) 4 pont, Ivánka Mária 3,5 (1). * Cyrus Vance külügyminiszter vezeti az amerikai küldöttséget, amely Szöulban részt vesz Pák Csöng Hi temetési szertartásán. Vance csütörtökön indul Dél-Koreába, és a meggyilkolt elnök temetése után, szombaton tér vissza az Egyesült Államokba. Külügyminisz- tériumi személyiségek szerint Vance minden bizonnyal megbeszéléseket is folytat Dél-Ko- rea katonai vezetőivel. * Hivatalos látogatásra kedden hazánkba érkezett Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren meghívója, Púja Frigyes külügyminiszter köszöntötte. Emlékezetes, hogy Hacsem Tűzharc és túszok Salvadorban A Német KP közleménye a kínai látogatásról Hallama Erzsébet: Angliai noteszlapok