Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-02 / 270. szám
1979. október 2., kedd Dunantiui napló 5 A Kínai Népköztársaság kikiáltása 30. évfordulója alkalmából Szovjet üdvözlő távirat Moszkva A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és Minisztertanácsa táviratban üdvözölte a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlésének Állandó Bizottságát és Államtanácsát a Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmincadik évfordulója alkalmából. A távirat hangsúlyozza, a Szovjetunió mindenkor nagy jelentőséget tulajdonított és tulajdonit ma is szomszédjához, a Kínai Népköztársasághoz fűződő kapcsolatainak. Következetesen törekszik e kapcsolatok javítására és ennek érdekében nemegyszer tett konkrét, gyakorlati javaslatokat A szovjet—kínai államközi kapcsolatok megfelelő alapjait a békés egymás mellett élés, az egyenjogúság, a szuverenitás és a területi egység kölcsönös tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei, az erőszak alkalmazásának elvetése képezheti. A Szovjetunió a jövőben is ezekhez az elvekhez tartja magát, és abból indul ki, hogy a két ország közötti jószomszédi kapcsolatok kialakítása megfelelne a Szovjetunió és Kína népei óhajának, az ázsiai és a nemzetközi béke és biztonság érdekeinek. A Pravda írja az évfordulóról M os z k va „A kínai és a szovjet nép alapvető érdekei igazi jószomszédságot és békés, kölcsönösen előnyös együttműködést követelnek" — állapítja meg a KNK 30. évfordulójáról megemlékező cikkében a moszkvai Pravda. A továbbiakban a lap rámutat: A Kínai Népköztársaság megalakulásának első napjaitól a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország sokoldalú se. gítséget nyújtott a gazdasági élet újjászületéséhez. A Kínai Népköztársaság fennállásának első éveiben elért sikerek és a Vili. kongresszus határozataiban megerősítést nyert irányvonal világos távlatokat nyitott a kínai nép előtt a társadalom szocialista átalakításához, a termelőmunkát elősegítő kedvező külső feltételek biztosításához. Azonban az 50-es évek végén nagy mértékben kiéleződött a kínai vezetésen belüli harc az ország továbbfejlődésének útjait illetően. Ebben a harcban Mao Ce-tung nacionalista cső. portja kerekedett felül, s nyílt fordulatot hajtott végre a Kínai Népköztársaság bel- és külpolitikájában. Az 50-es évek végétől Peking külpolitikájának tengelyét a nagyhatalmi, hegemonista cé. lók alkotják, területi igényeket kezdtek hangoztatni a szomszédos államokkal szemben, s a szélsőséges nacionalizmus hatá. rozta meg a jelen kor forradalmi és felszabadító erőihez való kínai viszonyt. Ez a folyamat végeredményben ahhoz vezetett, hogy Kína a legagresszí- vabb antikommunista erőkkel együtt lépett fel, s „egységes front” létrehozását sürgette a Szovjetunió és más szocialista országok ellen. E politika egyik legdurvább megnyilvánulása volt a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen elkövetett kínai agresszió. A Szovjetunió elvi álláspontja a Kínai Népköztársasághoz fűződő viszonnyal kapcsolatosan ismert — mutat rá a továbbiakban a Pravda, A Szovjetunió változatlanul abból indul ki, hogy nincs objektív oka a két nép közötti elidegenedésnek, még kevésbé a köztük való ellenségeskedésnek és konfrontációnak. A Szovjetunió, amely állandóan és következetesen fellép a hegemo- nizmus és más országok alárendelésének politikája ellen, fontosnak tartja, hogy a két ország egyezzen meg abban: nem ismernek el semmifajta igényt a nemzetközi kapcsolatokban való különleges jogokra vagy hegemóniára, és a kapcsolato. kát a békés egymás mellett élés elvei alapján építik. A kínai, valamint a szovjet nép alapvető érdekei igazi jószomszédságot és békés, kölcsönösen előnyös együttműködést követelnek. Ez egyben megfelel a béke és a biztonság megszilárdítása érdekeinek Ázsiában, valamint az egész világon — fejeződik be a cikk. A KALAND TŰSZÚRASOKKAL KEZDŐDÖTT (1.) Motto: „Háromféle ember létezik: élő, halott és olyan, aki a tengert járja." (Anacharsis, i. e.: 600) Ha megkérdezik tőlem, hogy milyen emberek a tengerészek, akkor Anacharsis fenti mondását kell idéznem. Tömörebben és igazabban nehéz lenne megfogalmazni azoknak az embereknek a különösségét, akiknek otthonuk a hajó és hazájuk a tenger. 67 napon át voltam a Hajdúszoboszló magyar tengerjáró hajó 49-es kabinjának lakója. Ez alatt az idő alatt magunk mögött hagytunk 6000 tengeri mérföldet, megfordultunk európai, ázsiai, afrikai kikötőkben; az út bővelkedett érdekességben, látnivalókban, sőt olykor még kalandokban is. Aki egyszer hallotta, nehezen felejti el a szudáni gyapotrakodók zümmögő munkadalát, aki egyszer átélte, annak örök élmény Ra- madán ünnepének nyüzsgő éjszakája a Tripoli bazárvárosban. A következőkben mégsem ígérhetek az olvasónak egzotikus afrikai útleírást. Néhány parti portya, vagy kiadós séta o kikötővárosokban kevés ahhoz, hogy feltárja egy ország titkait. így hát afrikai bennszülötNAGYVILÁGBAN A Spanyol Szocialista Munkáspárt rendkívüli kongresszusa ismét Felipe óonzalezt (képünkön felemelt ököllel) választotta meg a központi bizottság főtitkárává----------------------------*------------------T--------S arlós István hazaérkezett latin-amerikai körútjáról ✓ Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára - aki részt vett és felszólalt a Jamaicai Népi Nemzeti Párt közelmúltban megtartott országos értekezletén, majd a népfront képviseletében látogatást tett Mexikóban, Costa Ricában és Panamában - vasárnap hazaérkezett latin-amerikai körútjáról. ♦ ♦ ANKARA: Fahri Korutürk török köztársasági elnök üzenetei intézett az ország népéhez. Az államfő felszólította Törökország lakosságát, hogy legyen a hatóságok segítségére az elharapózó terrorakciók, a politikai indítékú erőszakos cselekmények felszámolásában. Korutürk rámutatott, hogy a szélsőséges akciók mögött az állam ellenségei húzódnak meg. Olyan erők, amelyek tevékenységükkel a török demokráciát és a köztársaság egységét veszélyeztetik. tek helyett magyar vándorokról szeretnék szólni. Útitársaimról, akik 40 fokos melegben az át- tüzesedett decket kaparják, öreg tengerészekről, akik em- beröltőnyi idő óta hűségesek a vízhez. Egy útról, amely számomra csupán 10 hetes kaland volt, útitársaim számára viszont kenyér, hivatás, vagy éppen megszokás. Május 16-án kelt Kovács Istvánnak, a MAHART vezérigazgatójának a levele, amelyben értesített, hogy Földvári László közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes hozzájárulásával egy magyar tengerjáró hajó fedélzetén részt vehetek az úton. A nagy kaland sok apró, de kellemetlen tűszúrással kezdődött. Azután elkészült az „International Certificates of Vaccination", azaz a kis sárga könyvecske, amely hivatalosan tanúsította, hogy védettséget szereztem sárgaláz, feketehimlő, kolera, tífusz és tetanusz ellen. Ezután már csak egy látogatás volt hátra, a MAHART Tengerhajózási Ozemigazgatóságá- nak vezetőjénél, ahol is átadták + BELGRAD: Az el nem kötelezett országok hírügynökségeinek 2. konferenciáját ez év november 22. és 24. között tartják meg Belgrádban. Ezt megelőzően, november 19-én és 20-án, ugyancsak a jugoszláv fővárosban, q hírügynökségek egyeztető irodája ülésezik — közölte a TANJUG. A belgrádi tanácskozások középpontjában a havannai csúcsértekezlet határozataiból fakadó hírügynökségi feladatok rögzítése áll majd. a behajózáshoz szükséges okmányokat és a tengerész szolgálati szabályzat egy példányát. Július 16-án pedig elérkezett a behajózás napja. A trieszti vasútállomáson várt a rádiós gazdasági tiszt és reggel 7 órakor már fel is léphettem a Molo dei Legnani rak+ PÁRIZS: Franciaországban, Olaszországban, Spanyolor- szágban, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és Monacóban szeptember 29-én éjfélkor megszűnt a nyári időszámítás. Az óramutatókat egy órával visszaállították, így tehát vasárnaptól kezdve a pontos idő ezekben az országokban megegyezik a közép-európai idővel. ♦ PHNOM PENH: A kongresszus megválasztotta az Egységfront új — 35 tagú központi bizottságát. A testület elnöke — mint már jelentettük — ismét Heng Samrin lett. A Központi Bizottság főtitkárává Yos Por-t választották. Vasárnap esti záróülésével a Kambodzsai Nemzeti Egységfront 2. kongresszusa befejezte munkáját. ♦ MALABO: A malabói rádió rövid közleményben erősítette meg, hogy kivégezték Francisco Macias Nguemát, Egyenlítői Guinea volt elnökét. Végrehajtották a halálos Ítéletet az augusztusban megbuktatott diktátor hat társán is. Macias Nguemát népirtás, többrendbeli gyilkosság, az emberi jogok sorozatos megsértése és közpénzek hűtlen kezelése miatt Ítélték szombaton halálra. + SAN SEBASTIAN: A baszkföldi San Sebastian egyik elővárosában vasárnap ismeretlen tettesek golyózáport zúdítottak három szolgálatot teljesítő rendőrre. Az egyik rendőr meghalt, a másik kettő megsebesült. Spanyolországban ez év eleje óta 112 politikai motivációjú gyilkosságot követtek el. A meggyilkoltak közül 48- an rendőrök voltak. partról a Hajdúszoboszló fedélzetére. A tengerészzsákból előkerült a 2 üveg kecskeméti barackpálinka és a behajózási italok átadásával elfoglalhattam helyemet a Hajdúszoboszló motoros 49-es számú kabinjában. (Folytatjuk) Moszkvába érkezett a görög miniszterelnök Hétfőn délben megérkezett Moszkvába Konsztantin Kara- manlisz. A görög miniszterelnököt és kíséretét a repülőtéren Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, Pjotr Gyemicsev kulturális miniszter, Vlagyimir Kirillin miniszterelnök-helyettes, valamint a szovjet politikaf és társadalmi élet számos képviselője és a diplomáciai testület tagjai fogadták. A Pravda hétfői számában ismerteti a görög kormányfő életrajzát. A lap —amely Karaman- lisz fényképét is közli — kifejezi azt a reményét, hogy a jelenlegi látogatás hozzájárul a két ország hagyományosan jó kapcsolatainak továbbfejlődéséhez — a két kormány, a két nép és nemzetek közötti együttműködés érdekében. ♦ Fogadás Fong Jü-csiu, a Kínai Nép- köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, valamint társadalmi, gazdasági és kulturális életünk több ismert személyisége. Ott volt a budapesti külképviseletek számos vezetője és tagja. A leszerelés időszerű kérdéseiről folytatott megbeszélést Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Szocialista Inter- nacionálé leszerelési munka- csoportjának küldöttségével, amely Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke, a munkacsoport elnöke vezetésével tartózkodik Moszkvában. * A Kínai Népköztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Hua Kuo-fenget, a Kínaj Népköztársaság Államtanácsának elnökét. * A Magyar Népköztársaság és a Nicaraguái Köztársaság kormánya megállapodtak, hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat létesitenek. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Alhadji Shehu Shagarit a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnökévé történt beiktatása, valamint az ország függetlensége kikiáltásának 19. évfordulója alkalmából. o A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett az Ausztrál Szocialista Párt küldöttsége Allan Millernek, a párt főtitkárhelyettesének vezetésével. , * Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn hivatalában fogadta Rudolf Rohlicek csehszlovák miniszterelnök-helyettest. A szívélyes, baráti hangulatú találkozón jelen volt Marjai József miniszterelnök-helyettes és Václav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete. Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja a bonni kancellári hivatal előtt üdvözli Giscard d'Estaing francia elnököt