Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-01 / 239. szám

Labdarúgó NB I. PMSC—DVTK STC—PVSK Lesz-e győzelem Ujmecsekalján ? A labdarúgó NB I. mai for­dulójában a PMSC Újmecsek- alján a Diósgyőrrel mérkőzik, a PVSK pedig Salgótarjánban játszik. Látszólag a PMSC-nek van könnyebb dolga. De csak lát­szólag. Két forduló utón még nincs pontja a csapatnak, így ma nincs sok választási lehe­tőség: győzni kell! Ellenfelük, a DVTK a jelek szerint oz idén nincs olyan jó formá­iban mint tavaly, szombaton 1:0-ra kikapott a MÁV Előre­tol, tehát legyőzhető. Ehhez persze sokkol jobban kell ját­szani a piros-feketéknek, mint legutóbb o DMVSC ellen. Szőcs János, a PMSC veze­tő edzője Így latolgatta az esélyeket: — Remélem, hogy a játé­kosok bizonyítják, hogy csak kisiklás volt a szerdai vere­ség. A Debrecen elleni telje­sítményt feledtetni aligha le­het, de egy esetleges szép győzelemmel ki lehet köszö­rülni a csorbát. Pont nélkül állunk, minden körülmények között győznünk kellene, mert csak így tudunk javítoni hely­zetünkön. Több helyen változik a PMSC legutóbbi kezdő csa­pata. Lőrincz játszik Morvái helyett, a jobbszélső Kardos és Nagy közül kerül ki, és ami a legérdekesebb: a bal- szélen bemutatkozik az Új­pestről jött Kerekes. — Kerekes jó képességű labdarúgó, jól cselez, jó a lö­vőereje, egyedül is képes si­keres akciók véghez vitelére. Azt remélem tőle, hogy meg­oldja balszélső-gondjainkat és így eredményesebb lesz a tá­madójátékunk — mondta Szőcs János. A PMSC összeállítása a kö­vetkező lesz: Bodnár — Schulteisz, Torna, Pál, Kincses — Lutz, Dárdoi, Lőrincz — Kardos (Nagy), Réfi, Kerekes. Újmecsekalján, a PMSC—1 DVTK-mérkőzés előtt kerül sor a Dunántúli Napló által fel­ajánlott arany-, ezüst- és bronzlabdák átadására Katzirz- nak, Pálnak és Lutznak, akik olvasóink osztályzatai alapján a legjobb teljesítményt nyúj­tották a csapatból a tavalyi bajnokságban. A másik pécsi NB l-es csa­pat, a PVSK Salgótarjánban szerepel. A vasutasok Zala­egerszegről haza sem jöttek. (Budapestre utaztak, ott a BVSC-pályán edzettek és teg­nap mentek tovább Salgótar­jánba. — Sajnos eléggé el va­gyunk keseredve a 90. perc­ben kapott gól miatt — mond­ta Rónai István vezető edző. — 1:1 után mi támadtunk és erre végül egy pontot sem szereztünk. De azért remélem, hogy a mérkőzésre sikerül fel­tüzelni a társaságot. Kaszás szerdán megsérült, így helyet­te Kresz kerül a kezdő csa­patba. A PVSK várható összeállítá­sa: Sulyok — Hüber, Tallósi, Szabó, Németh (Winkler) — Szőcs, Tóth, Grünwald, Kresz — Szász, Stájer. il|Íi9ÍÍ^PÍ^^iÍ^Í!ÉÍ^ÍiÍÍÍÍilÍ^IÍf^:ÍIÍÍÍ^Í^: A mecseknádasdi hegyi hajránál Vojtech (Dubnica) haladt át először a célszalagon Fotó: Arató László Lvavi csapatgyőztlem délelőtt, délután a cseh­szlovák Donda nyerte az egyéni versenyt Pénteken reggel benépese­dett a zászlódíszbe öltözött Szé­chenyi tér a jubileumi XX. Me­csek Kupa nemzetközi ország­úti kerékpárverseny megnyitójá­ra. A mázaszászvári úttörőzene­kar indulóira bevonultak a csa­patok, a benevezett 119 ver­senyző. A városi tanács tornyá­ban megszólaltak a fanfárok, majd ifjúgárdisták behozták a Mecsek Kupa zászlaját. Orosz Ottó, a megyei TSH elnöke a szervező bizottság nevében je­lentést tett Komlódi Józsefné- nak, a Pécs városi Tanács el­nökhelyettesének, aki megnyitot­ta a versenyt. — Immár 20 éve annak, hogy hazánk legjobb kerékpárosai és néhány külföldi csapat el­indult a Mecsek Kupa verseny- sorozaton. Az első kísérletet még a sportág népszerűsítése, a hagyományteremtő szándék jellemezte — mondotta meg­nyitójában Komlódi Józsefné. örülünk annak, hogy az eltelt időszakban ennek a sorozatnak a népszerűsége állandóan nö­vekedett, és ma már megyénk egyik «legrangosabb rendezvé­nye a kerékpáros Mecsek Ku­pa. Az a tény, hogy a verseny útvonala Baranya és Tolna me­gyén halad keresztül már évek óta, mindkét megyében növel­te a kerékpársport népszerűsé­gét. Számtalan fiatalt hódított meg a sportág számára, emel­lett sok kisebb község, telepü­lés lakóinak nyújtott emlékeze­tes sportélményt. Pécs és Szek- szárd sportegyesületei már nem­zetközi sikerekkel, válogatott versenyzőkkel is idicsekedheit- nek. Nem titkolt célunk, hogy jövőre a moszkvai olimpián is szerepeljenek — és ezt kívá­nom a verseny többi résztvevő­jének is. A Himnusz hangjaira felkú­szott a kupa zászlaja és a fel­röppenő galambok jelezték a verseny kezdetét. A kupát vé­dő Ivovi sportküldöttség veze­tője átadta a serleget a ren­dezőknek és a csapatok elvo­nultak a lassú rajt színhelyére. * Pénteken reggel a Pécs— Szekszárd útvonalon egyen­kénti indításos csapatverseny­nyel megkezdődött a Mecsek Kupa-verseny. Tíz nemzet 31 csapatában 121 kerékpáros ült nyeregbe. Hiányzott a me­zőnyből a tavalyi egyéni győz­tes Lötsch, aki betegsége miatt nem tudott Pécsre jönni, és ugyancsak nem érkezett meg a lengyelekkel a világ­bajnok Kowalski. A délelőtti csapatverseny a külföldi ver­senyzők fölényét hozta. Az el­ső 6 csapat között nem volt magyar. A legjobb magyar együttes Szekszárd, o 7. he­lyen végzett. A győzelmet a negyedikként induló Lvov II. szerezte meg, a PMSC a 11. helyen végzett. A délelőtti csa­patverseny végeredménye: 1. Lvov II. 1 :14.45, 2. Spartak Dubnico 1:15.20, 3. Inter Bra­tislava 1:15.23, 4. Lvov I. 1:16.04, 5. Start Warsawo 1:18.06, 6. SC Padovani 1:18.34. Pénteken délután a Szek­szárd—Komló—Pécs útszaka­szon 88 km-es távon, tömeg­rajtos egyéni és csapatverseny szólította nyeregbe a kerékpá­rosokat. Szekszárdon az érdek­lődők gyűrűjéből vágtak neki a versenyzők a délutáni sza­kasznak. A Diósgyőr labdarú­gói a Csirke-csárdánál figyel­ték a versenyt. Az időjárás kedvezett a kerékpárosoknak. Kakosdnál még együtt volt a ibóly, de Kakasd után az emel­kedő sem tudta szétszórni a mezőnyt. Bonyhádnál sem tör­tént lényeges változás, senki­nek sem sikerült megugrania, a szökési kísérleteket hamar szerelték. Hidas után a len­gyel Obiegala 150 m-es előny, re tett szert, de Ófolunál már befogták. A mecseknádasdi hegyi hajrát Vojtech (Sparta Dubnica) nyerte. A részhajrá után megnyúlt a mezőny, de a szilágyi elágazásnál a ve­zető Janisek (Inter Bratislava) és oz őt követő Peleh (Lvov) csak néhány méter előnnyel vágtatott az élen. Hosszúheténynél sem csök­kent az iram, 50 méter hosszú bolyban hajtottak a verseny­zők. A zobáki részhajrá a cseh­szlovák Vojtech újabb győzel­mét hozta. Óriási száguldás kö­A Széchenyi téri célba Donda (Inter Bratislava) ért be első­ként Mai program SZEPTEMBER 1., SZOMBAT II. versenynap III. ETAP. 8.30: Egyen­kénti indítás, verseny Hu­nyadi u. Péter utca sarok. Cél: Dömörkapu. IV. ETAP. 14.00: 160 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny. Útvo­nal: Pécs-Mohács-Szek­szárd-Bonyhád-Komló— Pécs. Rajt: Uszögpuszta, 14.00. Befutás: Pécs, Szé­chenyi tér, 18.00. vetkezett ezután a lejtőn Komló felé. A komlói részhajrát a Start Warsawa versenyzője, Raczkovski nyerte. Ezután két részre szakadt a boly. Az élen 18—20-as csoportban szédítő iramban vágtattak a verseny­zők. A szekszárdi Halász Lászlónak sikerült felzárkóznia, és az Inter Bratislava verseny­zőjével, Dondával, valamint a Poznan Stomil kerékpárosával, Pietával óriási hajrát kezdtek. Mráz, a Spartak Dubnica ver­senyzője, Raczkovski, valamint oz olasz Ragadzzo tudott csak velük lépést tartani. A Budai vámnál nagy tömeg fogadta a kerékpárosokat, a Rákóczi úton és a Bem utcá­ban is sokan várták a verseny­zőket. A Széchenyi téren óriási tömeg szorongott. A pécsi cél­ban a csehszlovák Donda vág­tatott át elsőnek a célszalagon, őt követte a szekszárdi Halász László. A délutáni egyéni verseny végső sorrendje így alakult: 1. Donda, Dániel (Inter Bratisla­va), 2. Halász László (Szekszár­di Spartacus), 3. Pieta, Zbig- niev (Poznan Stomil), 4. Mraz Ludek (Spartak Dubnica), 5. Raczkovski, Jan (Spart Warsa­wa), 6. Regadzzo, Vinicia (SC Padovani). A pécsi versenyzők a második bolyban futottak be a célba. A délutáni csapatverseny eredménye: 1. Inter Bratislava, 2. Poznan Stomil, 3. Spartak Dubnica, 4. SC Padovani. Az összesített csapatverseny állása: 1. Lvov II., 2. Spartak Dubnica, 3. Inter Bratislava, 4. Lvov I., 5. SC Padovani, 6. Szekszárd II. fl hétvége sporteseményei Pannónia Kupa afiétikai viadal Vasárnap délután Pécsett, a Tüzér utcai sporttelepen má­sodízben rendezi meg a PMSC a Pannónia Kupa at­létikai viadalt. Az előzetes nevezések szerint szép szá­mú mezőny indulása várha­tó: 16 magyar egyesület 119 versenyzője, valamint 30 Ivo- vi és 15 eszéki atléta méri össze tudását. Több váloga­tott versenyző áll ratjhoz és természetesen ott lesznek a pécsiek is. A PMSC kiválósá­gai közül Péley és Lépőid a válogatott csapattal Francia- országba utazott, Konkoly, edzője, Fogarasi Sándor kísé­retében Romániábon román— lengyel—magyar ifjúsági hármasviadalon vesz részt, de a többiek — köztük az IBV-n nemzetközi sikereket ara- tottak — indulnak a Pannó­nia Kupán. A műsorban 14 versenyszóm szerepel, a kez­dési időpont 14.55, a befeje­zés várható időpontja 17.00 óra. A labdarúgó NB II. vasár­napi fordulójában a Komlói Bányász a MÁV-DAC együt­tesét fogadja. Ahhoz, hogy a komlóiak továbbra is verseny­ben tudjanak maradni a Ha­ladással az első helyért, győz­niük kell a tapasztalt játéko­sokat felvonultató győriek el­len. A Mohács—Véméndi TE, mely három fordulón ót pa­rádésan szerepelt, legutóbb kikapott Nagykanizsán. Va­sárnap a Bábolna ellen is­mét az MVTE-nek „ál a zász­ló." A PMSC NB l-es kézilab­da csapatai Győrbe utaznak. A férfiak a Rába ETO-val, a nők pedig a Győri Textiles­sel mérkőznek vasárnap. Az U. PEAC röplabdázói Pécsett az MRSZ Kupáért játszanak a Közgazdasági Egyetemmel, a PVSK férfi kosárlabdázói pe­dig Kecskeméten a Videoton ellen szerepelnek MNK-mér- kőzésen. ■UIÜSOR Szeptember 1., szombat KÉZILABDA. NB II. nők: Zsol- nay—Balatoni Bútor, Zsolnay-pálya, 16.00. PBTC—Tata, Bőrgyár-pálya, 15.00. RÖPLABDA. MRSZ Kupa női mérkőzés: U. PEAC—Közgazdasági Egyetem, POTE-csamok, 9.30. NB II. férfiak: Nagykanizsai Vízmű—Stein­metz SE, Nagykanizsa, 16.00. NB II. nők: Pécsi VM—Pápai Kinizsi, Pécs, Balokány-liget, 15.00. TENISZ. II. Pannónia Pepsi Kupa: Pécs, Balokány-liget, elődöntők: 8.00. döntők: 14.00. LABDARÚGÁS: NB I.: PMSC— DVTK, Újmecsekalja, 15.30, STC— PVSK, Salgótarján. 15.30. NB I. tartalék: PMSC—DVTK, Üjmecsek- alja, 13.30, STC—PVSK, Salgótar­ján, 13.30. Megyei I. osztály: Va­sa si Bányász—Zsolnay SE, Vasas, 15.00. Szeptember 2., vasárnap ASZTALITENISZ. NB II. férfiak: U. PEAC—Ferencvárosi Vasutas, Egyetemi tornacsarnok, 11.00. KÉZILABDA: NB I. férfiak: Rába ETO—PMSC, Győr, 11.00. NB I. nők: Győri Textiles—PMSC, Győr, 9.45. NB II. férfiak: Ganz-MA- VAG—U. PEAC, Budapest, 11.00. KOSÁRLABDA. MNK férfimérkő­zés: Videoton—PVSK, Kecskemét, 18.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Pé­csi VM—Zalaegerszegi Bútorgyár, Pécs, Balokány-liget, 12.00. NB II. nők: Pécsi VM—Zalaegerszeg? Va­sas Izzó, Pécs, Balokány-liget, 11.00. LABDARÚGÁS: NB II.: Komlói Bányász—MÁV DAC, Komló, 15.30, MVTE—Bábolna, Mohács, 15.30. Megyei I osztály: István-akna— Mágocs, Pécsszabolcs, 15.30, Má- zaszászvár—P. Kinizsi, Mázaszász- vár, 15.00, P. Kesztyűgyár—Siklós, Pécsbányatelep, 15.30, Vajszló— Sellye, Vajszló, 15.30, P. Postás— Steinmetz SE, Postás-pálya, 9.30, Kétújfalu—Beremend, Kétújfalu, 15.30, Szigetvár—Boly, Szigetvár, 15.30. II. Pannónia Pepsi Kupa Ma a döntök következnek Az elődöntőkhöz érkezett Pé­csett a II. Pannónia Pepsi Ku­pa teniszverseny mezőnye. Teg­nap mind a férfi, mind a női I. o. egyesben lejátszották a négy közé jutásért a mérkőzé­seket. Az I. o. férfi egyes előcsatá- rozásai során Kónya meglepe­tésre legyőzte a dózsás Szirá- kit, nem került a legjobb nyolc közé Gulyás István sem, aki Dánostól szenvedett vereséget. A döntőbe jutásért a követke­ző párosításban mérkőznek ma délelőtt a versenyzők: Machán (NIM)—Kurhajec (Pozsony) és Csoknyai (Bp. Spartacus)— Bür­de (Vasas). A Pécsi Spartacus teniszezői közül Borsiczki és dr. Wébel a legjobb 32 közé be­került, de onnan nem jutott tovább. Az I. o. női egyesben különösebb meglepetés nem született, a döntőbe jutásért Fogyás (Vasas) Budaival (Bp. Honvéd), Fridenzi (Ú. Dózsa) pedig Fodorral (BSE) játszik. Értesítés A PMSC értesíti szurkolóit, hogy a hazai labdarúgó-mérkőzéseken a szokásos kapubejáratokon kívül a nyugati oldalon, a kézilabdapálya felől is bejáratot létesítettek álló- és ülőhelyre. Megközelíthető a Ho Si Minh parkon keresztül. A bejárat mellett pénztár is működik. Az I. o. férfi páros mezőnye még eléggé ,.cseppfolyós álla­potban” van, nem ismert az sem, hogy kik jutottak a legjobb 8 közé. A II. o. férfi egyes elő­döntőjébe bekerült Lengyel (P. Spartacus), a nőknél Káplán R. (P. Spartacus) méq előrébb jutott, az első helyért játszik ma. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,- Ft, egy évre 560,- Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom