Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-30 / 268. szám

1979. SZEPTEMBER 30. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Íz értelmiség helyzete a fővárosban Egy szociológiai felmérés — tanulságokkal Válság és gazdaságtan A polgári felfogás változásai Mit gondolnak egymásról és nmagukról a budapesti és a idéki értelmiségiek? Mit mon- anak erről az adatok? Vidé- en vagy Budapesten jobb-e rtelmiséginek lenni? Ilyen kér­ések merültek fel bennem, mikor a budapesti és a vidé- i értelmiség helyzetét vizsgáló ét szociológiai felmérés ered- íényeit vetettem össze.* A felmérések minden értel- íiségi foglalkozási csoportra iterjedtek (pl. papokra, sza- ladfoglalkozásúakra is), kivéve fegyveres testületek tagjait, $ érintették az anyagi helyzet, munka és munkahely, a mo- lilitás és a társas kapcsolatok, i kulturális viszonyok és a köz- leti politikai aktivitás fonto- abb kérdéseit. Helyszűke miatt nőst csak a legfontosabb kér- lésekre térek ki. Lz értelmiség myagi helyzete A főállásból származó havi övedelem a megkérdezett ér- elmiségiek körében kb. egy- tarmadával magasabb volt Bu­dapesten, mint vidéken. Azala- :sony jövedelműek aránya a óvárosban csak 7, vidéken vi­szont 19 százalékot tett ki. Jgyanakkor a fővárosiak 29, a /idékiek 14 százaléka rendel- rezett viszonylag magas jöve­delemmel. A vidéken élő értel­miségiek helyzete nemcsak a <ereset, hanem az életszinvo^ nalat inkább meghatározó egy Tőre jutó jövedelem’ alapján is hátrányosabbnak mutatkozott a fővárosiakénál. Budapesten a válaszadók kb. fele, vidéken vi­szont csak kb. egyötöde került a felmérések idején magasnak számító, 2000 Ft feletti egy fő­re jutó havi jövedelemmel ren­delkezők közé. Az anyagi helyzet másik meghatározó tényezője a lakás. A család használatában lévő szobák számát tekintve a vi­déki értelmiség valamivel ked- 'ezőbb helyzetben volt a bu­dapestinél. Vidéken jóval ala­csonyabb volt (8%) az egy szobás lakásban lakók aránya, mint a fővárosban (19%). Két dolog csökkenti viszont a vidé­kiek előnyét: vidéken alacso- lyabb volt a komfortos lakások ránya (68%, Bp-en pedig >8%), és jóval magasabb a szolgálati lakásoké (20%), mint a fővárosban (2%). Egy értelmiségi számára fon­tos kérdés a magasabb beosz­tás elérésének lehetősége. A budapesti válaszadók 45 szá­zaléka, a vidékieknek viszont csak 30 százaléka került ma­gasabb beosztásba annál a * A két felmérést az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete vé- gezte vidéken 1969-ben, Budapes­ten 1971-ben. Az eredmények ma is aktuálisak, mert az értelmiség helyzetében azóta nem történt lé­nyeges változás. Mintha megváltozott volna valami az egészségügyi beruhá­zások körül. Mintha több lenne a vállalkozó szellem a kivitele­zésben. De csak vidéken — te­szik hozzá gyorsan az Egészség- ügyi Minisztérium beruházási osztályán. A fővárosban válto­zatlanul szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik kivitelezőt találni. Vidéken azonban szé­pen, ütemesen formát öltenek a tervek. Főképpen az egyetemi klinikák és a megyei kórházak rekonstrukciós programjára mondhatjuk ezt. Álljon itt bizonyságul egy korántsem teljes felsorolás: Debrecenben már alapozzák az orvostudományi egyetem kollé­giumát és tornatermét. A szülé­szeti klinika építésének munká latait csak jövőre irányozták elő, de — íme, a meglepetés — a kivitelező hajlandó hamarabb hozzákezdeni. Épül és jövőre el­vállalatnál, intézménynél, amelyben a felmérés idején dolgozot. A vezetők utánpótlá­sa is másként történt Budapes­ten, mint vidéken. Budapesten például a felsőszintű vezetők­nek csak 11 százaléka, vidéken viszont 59 százaléka már előző munkahelyén is felsőszintű ve­zetőként dolgozott. A közép­vagy alsószintű vezetőként dol­gozóknak a fővárosban kb. há­romnegyede, vidéken pedig csak kb. a fele kezdett beosz­tottként dolgozni a felméréskori munkahelyén. A fővárosban te­hát a kádernevelés inkább a munkahelyhez kötődött, vidé­ken viszont ebben nagyobb szerepe volt a különféle felet­tes hatóságoknak, vidéken te­hát jóval több volt az úgyne­vezett „Jolly-Joker” típusú, „univerzális” káder. A budapesti és a vidéki ér­telmiség származás szerinti ösz- szetétele meglehetősen eltérő képet mutat. A fizikai szárma­zásúak aránya a fővárosban kb. 40, vidéken kb. 60 százalék volt. Budapesten jóval maga­sabb (20%), a kereskedő és iparos családból származó ér­telmiségiek aránya, mint vidé­ken (4%). Vidékről a fővárosba... A nemzedéken belüli mobi­litás (a foglaikozásváltozás gyakorisága) vidéken nagyobb volt, mint a fővárosban. Azok aránya pl., akiknek legalább négy különböző foglalkozása volt a felmérést megelőzően, Budapesten 14, vidéken pedig 21 százalék volt. A felméréskor a budapesti válaszadók több mint fele, a vidékieknek pedig csak kb. egyharmada dolgozott első foglalkozásában. A földrajzi mobilitás szinte teljesen egyirányú volt, a vi­dékről a fővárosba áramlás jellemezte. A budapesti értel­miségiek közel 60 százaléka vi­déken született, a vidéki értel­miségnek ugyanakkor mindösz- sze 5 százaléka volt budapesti születésű. A fővárosba kerülés lehetősége azonban már 10 év­vel ezelőtt is csekély volt, hi­szen a budapesti válaszadók több mint 90 százaléka már a felmérést legalább 15 évvel megelőzően került Budapestre, és a legfeljebb 2 éve ott la­kók aránya az 1 százalékot sem érte el. A munkahelyhez kapcsolódó barátkozás Buda­pesten ritkább, mint vidéken, s ez a különbség különösen a különböző beosztásúak közötti kapcsolatoknál kirívó: a felet­tesekkel, illetve beosztottakkal való barátkozás fővárosiak kb. egyharmadánál, a vidékieknek viszont kb. kétharmadánál for­dult elő. Ez arra is utal, hogy készül a megyei kórház 300 ágyas pavilonja. De nem lebe­csülendő az orvosegyetem fel­újításait végző szövetkezet igye­kezete sem: évekre szóló ütemes programot dolgozott ki a tető­zet és a csatornahálózat meg­fiatalítására, amit tervszerűen, megbízhatóan el is végez. A Szegedi Orvostudományi Egyetem fejlesztésében, felújítás helyett, a beruházások dominál­nak. Jövőre befejeződnek a központi kazánház és mosoda munkálatai. Az idén októberre ígérik a négyemeletes oktatási ÓDÜletet, a házgyári panelekből összeszerelt központi laborató­riumon pedig lassacskán már az utolsó simításokat végzik a szak­iparosok. Költségeiben szeré­nyebbek, de korántsem jelenték­telenek a klinikai emeletráépí­tések, amelyek nagyobb ágyszá- mot, kedvezőbb oktatási feltéte­leket biztosítanak. A szegedi a munkahelyi előmenetel, illet­ve az elért pozíció megtartása szempontjából a felettesekkel való barátkozásnak vidéken fontosabb szerepe lehet. Közéleti-politikai tevékeny­ség szempontjából a vidéki ér­telmiség a budapestinél aktí­vabbnak mutatkozott. Vidéken magasabb volt a párttagok aránya, a népfronttevékenység és a tanácsi munkában való részvétel, mint a fővárosi értel­miség körében. A budapestiek kb. 20 százalékával szemben a vidéki értelmiség 42 százaléká­tól kért véleményt a helyi ta­nács szakmai vagy egyéb kér­désekben. A felmérést megelő­ző 3 évben különböző állam- igazgatási, párt- és más tár­sadalmi szerveknek a budapes­ti értelmiség 12 százaléka, a vi­dékieknek pedig 24 százaléka tett olyan javaslatot, amit az említett szervek el is fogadtak. A fővárosiak kb. 60, a vidékiek kb. 80 százaléka végzett mun­kaköri kötelezettségén túl ter­jedő politikai-közéleti tevé­kenységet a ■felmérések idején. Előmeneteli lehetőségek Kereseti színvonalukkal és anyagi előrehaladási lehetősé­gükkel a vidéki értelmiségiek valamivel elégedettebbek, mint budapesti pályatársaik. Ez azt mutatja, hogy jóval kedvezőtle­nebb helyzete ellenére a vidéki értelmiség a budapestinél nem elégedetlenebb kereseti szín­vonalával. Ennek a viszonyla­gos elégedettségnek lehet a fő oka, hogy nem közismert a vi­déki kereseti lehetőségek fővá­rosinál korlátozottabb volta. A felmérésben érintett budapesti értelmiségiek például jobbnak vélték a vidéki kereseti lehető­ségeket. (A különböző telepü­léstípusok közül Budapesten 19, vidéki nagyvárosban és kisvá­rosban 23—23, falun pedig 22 százalékuk tartotta jónak a ke­reseti lehetőséget egy — a válaszadóéhoz hasonló mun­kát végző — értelmiségi szá­mára.) Pedig a vidék hátránya az országos statisztikákban is szerepel. 1972-ben például a szellemi foglalkozásúak egy fő­re jutó személyes jövedelme a vidéki városokban 84, a közsé­gekben pedig 81 százaléka volt a budapestinek, 1977-reez 88 illetve 85 százalékra módo­sult. A vidék hátránya tehát időközben csökkent, de ma is fennáll. (A szellemi foglalkozá­súak átlagos havi keresete 1977-ben a vidéki városokban 91, a községekben 82 százalé­ka volt a fővárosinak.) A munkahelyén fennálló hi­vatali előrehaladási lehetőség­gel a fővárosiak 17 százaléka városi kórház új ideg-elme pa­vilonnal bővült, belgyógyászata még épül. Baranya megyében a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szépen halad az ideg-elme osztály rekonstrukciója. Jövőre elkészül az 560 ágyas szigetvári kórház első 300 ágyas részlege, de már elkészültek a további 260 ágyas szárny kiszolgáló egységei. A kecskeméti — Bács megyei — 680 ágyas egészségügyi in­tézmény beruházása a jövő év végére befejeződik. Békéscsa­bán, Gyulán szintén ütemesen folyik a kórházi rekonstrukció. Székesfehérvárott, Győrött, Eger­ben, Nyíregyházán, Szolnokon, Veszprémben hasonló a helyzet. A felsorolás, amely — nem árt megismételni — korántsem tel­jes, alighanem meglepi az ol­vasót. Főként talán az átla­gosnál tájékozottabb olvasót, elégedett teljesen, holott 45 százalékuk magasabb beosz­tásba került. A vidékiek köré­ben a két adat jóval közelebb áll egymáshoz: 24 százalékuk elégedett és 30 százalékuk ke­rült magasabb beosztásba. Sorolhatnám tovább a véle­ményeket, de felesleges szapo­rítani a szót: a felmérésekben érintett szinte valamennyi té­nyezővel a vidékiek elégedet­tebbek, holott majdnem min­den vonatkozásban a fővárosi­ak helyzete a jobb. (A vidéki­ek egyedül a politikai-közéleti információval voltak elégedet­lenebbek a budapestieknél.) Teendők vidéken A kép tehát egyértelmű: a vidéki értelmiség helyzete a legtöbb szempontból kedvezőt­lenebb a fővárosinál. De miért kell éppen most erről beszél­ni, amikor úgyis annyi az or­szágos gondunk? Azért, mert •— éppen ezt jelzi a sok meg­oldatlan probléma felhalmozó­dása is — strukturális változá­sok előtt állunk, amelyek kö­vetkeztében egyrészt tovább nő az értelmiség társadalmi szere­pe, másrészt lehetőség nyílhat az értelmiség általános, továb­bá a vidéki körülményekkel ösz- szefüggő speciális problémái­nak csökkentésére, illetve meg­oldására is. Szinte ugyanilyen fontos, hogy megteremtsük az értelmi­ségi lét újratermelésének felté­teleit az egyén számára, ami elsősorban szakmai, kulturális és politikai fejlődésének, ezek­kel kapcsolatos szükségletei kielégítésének lehetőségét igényli. E feltételekhez az értel­miség — és különösen a vidé­kiek — jövedelmi helyzetének javítása is hozzátartozik, hiszen például (a Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint) egy átlagos mérnök munkábaállá- sátál számított összkeresetét tekintve csak kb. 38 éves korá­ban éri utol az átlagos szak­munkást, vagyis az életciklus legnehezebb éveiben, a lakás- szerzés, a családalapítás és a kisgyermekek nevelésének idő­szakában még nem. Az értelmiség szerepének nö­vekvő fontosságát társadalom­vezetésünk már évekkel ezelőtt felismerte, ez a párt XI. kong­resszusának dokumentumaiból is nyilvánvaló. Fokozódik a fi­gyelem az értelmiségi problé­mák iránt, és ez egyre kedve­zőbb légkört teremt az értelmi­ség gondjainak felvetéséhezés elősegíti a megoldást is. aki mindeddig azt hallotta, tapasztalta, hogy az egész­ségügy a beruházások legmos­tohább területe. És ez így is volt, hosszú éveken keresztül. Míg­nem — az egészségügy általános helyzetét értékelve — a kormány határozatot hozott az ilyen be­ruházások meggyorsítására. Vidéken már gyorsabb ütemű a kórházépítés és a felújítás, de a fővárosban változatlanul ólomlábakon halad ez a mun­ka. Igaz, hogy a kerepestarcsai kórházat határidő előtt adták át rendeltetésének, és a dél-pesti kórház — minden jel szerint — 1980-ban elkészül. A nem ki­emelt beruházások megvalósítá­sa azonban fájóan elhúzódik. És ez nemcsak Budapest la­kosainak hátrányos, hanem a fővárosi országos egészségügyi intézmények ágyaira váró vidé­kieknek is. L. M. A 70-es évek bizonyosan kor­szakhatárként kerülnek majd be a tőkés gazdaság fejlődését vizsgáló történeti írásokba. A második világháború vége óta tartó viszonylag zavartalan gaz­dasági fellendülés periódusa fejeződött be ebben az időszak­ban: a fejlett tőkés országok ismét szembe kerültek a mun­kanélküliségnek, az inflációnak, a gazdasági egyensúly meg­bomlásának, a növekedés le­lassulásának társadalmi konflik­tusok veszélyét is felidéző jelen­ségével. Az új válságtendenciák vá­ratlan kihívást jelentenek a pol­gári társadalomtudomány, első­sorban természetesen a közgaz- dasáqtan számára. A klasszikus, XVIII—XIX. száza­di politikai gazdaságtan nagy felfedezése volt, hogv a gazda­ság a társadalom más szférái­tól elkülönült, önálló léttel bír, képes önmagát meqújítani; te­hát, hogy a gazdaságnak saját logikája és önálló törvényei vannak, Adam Smith számára a qazdasági szféra, azaz a ki­fejlődő tőkés árutermelés ugyanakkor természeti szükség- szerűséggel és harmonikusan megnyilvánuló önmozgás is volt. A neoklasszikus modell A XIX. század második felé­től megjelenő modern polgári gazdaságtan, ha nem is teljesen ugyanazokban a kategóriákban, de mégis fenntartja, illetve újra­fogalmazza a gazdaságnak, mint harmonikus önszabályozó rendszernek az elképzelését. Többek között ezért is érdemel­te ki ez az irányzat a „neo­klasszikus" elnevezést. A neo­klasszikus qazdaságtan alap­vető feltételezése az volt, hogy a tőkés árutermelés mozgása — feltéve, ha nem ütközik külső korlátozó tényezőkbe — a gaz- dasáq tartós egyensúlyi helyze­tét hozza létre, illetve az egyen­súlytól való eltéréseket az áru­termelés mechanizmusai meg­szüntetik. (Az egyensúlyt tehát a piaci automatizmus helyreál­lítja.) így például, ha a1 terme­lés egyik tényezője, a munka­erő a keresletet meghaladó mértékben jelenik meg a pia­con — ha a gazdaságban nem biztosított a teljes foglalkozta­tottság — akkor a munkaerő túl­kínálata leszorítja a munkabért, ezzel jövedelmezővé teszi pótló­lagos munkaerő alkalmazását, s ezáltal a termelés növelését mindaddig, amíq el nem tűnik a munkaerő túlkínálata és ezzel eqyütt a munkanélküliség. A neoklasszikus elmélet tehát nem ismeri el a tartós eqvensúlyta- lansáq, illetve a tőkés áruter­melés belső összefüggéseiből adódó válságok létét. A tőkés gazdaság működésé­nek zavarai, az állandó munka­nélküliség, a túltermelési vári- ságok, különösen pedig az 1929—33-as naqy vi'ággazdaságj válság, a mindebből adódó fel- erősödöt* társadalmi feszültsé­gek és konfliktusok arra ösztö­nözték a polgári gazdaságtan képviselőit hoqy o neoklasszi­kus modelltől különböző értel­mezési lehetőségeket keresse­nek. A keynesi „csodaszer” Ez a törekvés öltött testet a keynesi aazdaságtanban. Key­nes elméletének egyik központi gondolata az a tétel, hogy a tőkés gazdaság tartósan létez- he* az egyensúlytalanság álla­potában, azaz nincsen olyan automatizmus, amely visszatéri, tené a gazdaságot a teljes egyensúlyhoz. Keynes e tételt a munkanélküliséggel kapcso­latban fogalmazta meg: azt ál­lította, hoqy a gazdaság vala­mennyi piaca egyensúlyba ke­rülhet úgy, hogy a munkaerő- piacon tartós egyensúlytalan­ság, munkaerő-túlkínálat, tehát munkanélküliség alakul ki. Eb­ben a helyzetben, mondja Keynes, a munkabérek csökken­tése nem megoldja, hanem to­vább súlyosbítja a fennálló fe­szültséget, hiszen a foglalkozta­tás szintjének emelése csak a termelés növelésével érhető el: a termelés azonban csak a ke­reslet növelésével nőhet, a munkabérek csökkentése viszont csökkenti a társadalmi összke- resletet. A megoldás e gondo­latmenet szerint tehát csakis a hatékony keresletnövelésben állhat, mivel ez ösztönzi a ter­melés növelését, ami maga után vonja a foglalkoztatottság emelkedését. A teljes foglalkoz­tatottság elérésének kulcskérdé­se a beruházások ösztönzésének kérdése. S mivel nincsen olyan cutomatizmus, amely biztosíta­ná a társadalmilag optimális beruházási nagyságot, az ál­lamnak kell a maga qazdaság- politikai eszközeivel, költréave- tési és pénzpolitikai eszközökkel 'ehetővé tenni a megfelelő vo­lumenű beruházásokat, a „tel­jes foglalkoztatottságot”. A közgazdászok persze tuda­tában voltak a keynesi megol­dás veszélyeinek. Az alapprob­léma az, s ezt Keynes is tudta, hogy a hatékony kereslet növe­lése és a gazdaságba pumpált pótlólagos pénzmennyiség uayan elősegítheti a beruházá­sok növekedését, a termelés ex­panzióját, a munkanélküliség felszámolását, de mindezt inflá. ciós tendenciák létrehozásának árán érheti el. Az állami gaz­daságpolitikának tehát állan­dóan a munkanélküliség vagy az infláció szélsőségei között kell mozognia. A „hogyan tovább” dilemmája Mégis, a fejlett tőkés államok egészen a 70-es évekig képe­sek voltak arra, hogy a keynesi megoldást alkalmazva egyensú­lyozzanak a fenti két szélsőség között. A 70-es évek válságának újdonsága éppen abban állt, hogy túllépett azon a dilemmán, amely az infláció és a munka- nélküliség ellentétén alapul, s a gazdasági növekedés lelassu­lásával, visszaesésével olyan munkanélküliséget produkált, amely inflációval kapcsolódik össze illetve olyan inflációhoz vezetett, amely munkanélküli­séggel jár együtt. Ez a jelen­ség, amelyet stagflációnak ne­veztek el, érvényteleníteni lát­szik a keynesi elmélet alapjait. Ennek megfelelően feléledtek a gazdaságtan korábbi vitái. A neok'asszikus vagy liberális irányzat az új válságjelensége­ket a keynesi, tehát az állam gazdasági beavatkozását meg­alapozó elmélet és gyakorlat csődjeként tekinti. A válságot az állami beavatkozásnak az áru­termelés automatizmusait meg­bénító tevékenységéből magya­rázza, és a megoldás* így a szabad piachoz való visszatérés­ben, az állam gazdasági tevé­kenységének korlátozásában 'átja. A közgazdaságtan egy másik irányzata viszont, éppen ellenkezőlea. a válságot az ál­lami beavatkozás eléatelen vol­tával, a qazdasáai folyamatok nem kellő mértékű szabályozá­sával magyarázza így a neo­klasszikus állásponttal éppen el­lentétes módon tartja elégtelen­nek és akarja meghaladni a keynesi elméletet. Sokan vannak természetesen azok is, akik a válságot a keynesi rendszer ke­retében értelmezik és kívánják meqoldani. A polgári qazdaságtan tehát a kiútkeresés fázisában van, csakúgy, mint a tőké* gazda­ság. Gedeon Péter Akszentievics György Kórház- és klinikaépítkezések Lendület vidéken, lassúság Budapesten

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom