Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-14 / 222. szám

A Dunántúli naplö 1979. augusztus 14., kedd y' * A képen látható összetört Trabanttal vasárnap délután találkoztunk a harkányi úton, Szalánta és Turony kö­zött. Vezetője állítása szerint egy fehér Lada leszorítot­ta az útról, emiatt a kocsi felborult és az árokban kö­tött ki. A trabantos szerencsére néhány karcolással megúszta a karambolt. Az ügyben a vizsgálat folyik.-----A RÁDIÓ-----­É S TELEVÍZIÓ MÜSOROBOL 1979. AUGUSZTUS 14* KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARCELL nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.38 — nyugszik 18.59 órakor. A Hold kél 22.40 — nyugszik 12.13 óra­kor. A közélet hitei Gáspár Sándor., a SZOT fő­titkára hétfőn a szaktanács székházában fogadta az Ossz- Etióp Szakszervezeti Szövet­ségnek (AETU) Mulugate Yimer elnök vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségét. A megbeszélésen részt vett Timmer József, a SZOT titká­ra is. * Budapesti pártküldöttség uta­zott hétfőn a lengyel főváros­ba, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt varsói bizottságának meghívására. A delegációt Mé­hes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Buda­pesti Pártbizottság első titkára vezeti. * Hétfőn küldöttség élén ha­zánkba érkezett Valentyin Kar- povics Meszjac, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere. A küldöttség tagjai közt van F. B. Szenykó, a Belorusz és A. A. Turkenbajev, az Uzbég SZSZK mezőgazdasági minisz­tere is. Fogadásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Ro- mány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, s je­len volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapes­ti nagykövete. A küldöttség részt vesz a szovjet mezőgazda- sági, élelmiszeripari és mező- gépipari kiállítás megnyitásán, és tárgyalásokat folytat a két ország agrárgazdasági együtt­működésének további fejleszté­séről. Ma este MOZI Park-kert: Az erőd (8) Petőfi: Végre megértjük egy­mást (f3, f5) A veréb is ma­dár (f7, f9) Kossuth: Ostrom (10, 12) Az utolsó valcer (n3, f5) Rózsaszí­nű álmok (hn7, hn9) Komarov-kert: A híd túl mesz- sze van (8). Kertváros-kert: Fe­hér telefonok (8). Tanárképző Főiskola: Visszatérés Óz földjé­re (5), Bocsánat, itt vernek? (f8). Fekete Gyémánt: Csillag- kőudvar — bármi áron -(6). Jó­szerencsét: Szenvedély (4, 6). Rákóczi: Túl a félelmen (5, 7). Május 1.: A pillanat embere (fó). Boly: Mr. Süket trükkjei (8). Harkány: A maláji tigris (6, 8), Radó Sándor: Dóra je­lenti (10). Komló, Május 1.: Sokat akar a szarka (f5, f7). Komló, Zrínyi: Rosszemberek (4, 6, 8). Mohács: Gri'ffin és Phoe­nix (6, 8). Mohács-kert: Az Egér és a Macska (8). Pécsvá- rad: A bíró és a gyilkos (f8). Sásd: San Babila egy napja (f8). Sellye: A dzsungel köny­ve (8). Siklós: Fogjuk meg és vigyétek (8). Szentlőrinc: Zsaru­történet (8). Szigetvár: Mezte­len bosszú (6), Különös házas- sáa (8). Villánv: Mi van, doki? (f8). időjárás Várható időjárás kedd estig: a nyugati, északnyugati ország­részben változóan, máshol ál­talában erősen felhős idő. El­sősorban a keleti, északkeleti megyékben több helyen eső, záporeső. Időnként élénk, több­felé erős északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmér­séklet keddení nyugaton 20—25 fok között, keleten néhány fok­kal 20 fok alatt. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: általában kevés lesz a felhő, számottevő csa­padék nem várható. A nappali felmelegedés erősödik. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23—28, később 26—31 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or- száq területének 20 százalékán várható. A Balaton vizének hőmérsék­lete Siófoknál hétfőn 11 órakor 18 fok volt. Bolgár úttörők Baranyában Pénteken negyvennégy bolgár úttörő érkezett Zán- káról, az európai gyerme­kek találkozójáról a sikon- dai nemzetközi táborba. Találkoztak pécsi pajtá­sokkal is, akiknek a bolgár nemzeti nap alkalmából műsorral kedveskedtek a Szliven megyei Úttörőház tagjai. Vasárnap családlátoga­tásokon vettek részt, ven­déglátóikkal ellátogattak Pécs múzeumaiba, felke­resték a vidámparkot és a tv-tornyot, többen kirán­dultak Orfűre és Abaliget- re is. Tegnap a pécsi Út­törőházban búcsúztak el a fogadó pajtásoktól a szli- veni úttörők. Megígérték, hogy baranyai barátaikat jövőre visszavárják a bul­gáriai testvérmegyébe. A szliveni gyerekek hétfőn Pécsett és Harkányban ko­szorúztak, majd elutaztak Csillebércre. P. T. ♦ — Összehangolt veze­tékfelújítás. A DÉDÁSZ ez évben az ésszerű takaré­kosság és a fogyasztók mi­nél rövidebb idejű zavará­sa jegyében végzi a kisfe­szültségű hálózatok felújí­tását. Lényege: a hálózat- építők és az üzemeltetők együtt, összehangoltan dolgoznak. Újpetrén és Szaván a 300 fogyasztót érintő kisfeszültségű háló­zat teljes felújítása a ko­rábban megszokottnál gyorsabban és olcsóbban készült el, mindössze 1,1 millió forintot igényelt. — Nyíregyházán négy­napos országos kémény­seprő ipari szakmai ve­télkedőt rendeztek. A Pé­csi Kéményseprő Vállalat három fős csapata: Seregi Sándor, Viertl Dezső, Tu- róczi Tibor megszerezte az első helyezést. Jutalmul egy herendi vázát, ezen­kívül egyéni díjakat is kap­tak. — Kiállítás. ,A batinai művésztelepen készült al­kotásokból nyílik ma kiál­lítás Mohácson, a Kossuth filmszínház emeletén. A fél hétkor nyíló tárlatot Gábor Péter, a Mohács városi Tanács osztályveze­tője mutatja be. Másnap, cugusztus 15-én Horváth László népi iparművész al­kotásaiból nyílik kiállítás ugyanott, a klubteremben. — Sátortábor. A ma­gyaregregyi Várvölgyben kéthetes turnusban 100 fős csoportban szegedi út­törő gyerekek nyaralnak. A tábort a szegedi Ifjúsá­gi Ház szervezte. Az úttö­rőkre dús program vár, többek között ellátogatnak a helytörténeti faluház múzeumba, a magyaregre- gyi strandra és megnézik Móré várát is. — Gyermekrajz-kiállitás. A nemzetközi gyermekév keretében a Pécsi Építő­ipari és Szállítási Vállalat dolgozóinak óvodás- és is­koláskorú gyermekei rajz- kiállításon mutatták be tu­dásukat. A kb. 50 szabad­témájú rajzot a központi étteremben állították ki. A gyermekrajztárlat augusz­tus 20-ig tekinthető meg. — Életmentő emlék­éremmel tüntették ki Chva- la Józsefet, az Óbuda Tsz dolgozóját, aki idén jú­nius 5-én a Duna szent­endrei szakaszán élete kockáztatásával kimentett egy fuldokló, 16 esztendős fiút. A kitüntetést hétfőn Csonka Tibor, a Pest me­gyei Tanács elnökhelyette­se adta át. ♦ 04-05-07 Csongrádon a megyei tanács építőipari vállalatának építke­zésén Szilágyi József 27 éves betanított munkás, mártélyi lakos egy épület IV. emeletéről leesett és a helyszínen meg­halt. A felelősség megállapítá­sára, a baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség meg­kezdte a vizsgálatot. * Nagykanizsán Zadravecz László kárpitos kisiparos mű­helyében tűz keletkezett, s en­nek következtében a 63 éves Zadravecz István olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A tűz oká­nak vizsgálatát a rendőrség szakértő bevonásával megkezd­te. Békésszentandrás határában Majoros Vilmos 43 éves raktá­ros, orosházi lakos horgászás közben a Hármas-Körösbe esett és a vízbe fulladt. A baleset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség folytatja. •k Leégett egy szerszámoskamra. Augusztus 13-án, a Kőhíd-dűlő- ben leégett a Széli László és Széli Zoltán pécsi lakosok tu­lajdonát képező, fából készült szerszámoskamra, berendezé­sestül. A tüzet a szabálytala­nul használt tüzelőberendezés okozta. Az égő faházat a pé­csi állami tűzoltók oltották el. Az anyagi kár tízezer forint. — Kitüntetés. A Népköz- társaság Elnöki Tanácsa Holló János akadémikus­nak, az MTA Központi Ké­miai Kutató Intézete igaz­gatójának eredményes tu­dományos és igazgatói te­vékenysége elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Márta Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára hétfőn adta át az Akadémián. — Készülnek a kacsótai MECSEKTEJ új üzemének tervei az AGROBER Vál­lalat Baranya megyei ki- rendeltségén. Az új üzem­ben a jelenleginél 30 000 literrel több tejet dolgoz­nak majd fel. — Gyermeknap a Kesz­tyűgyárban. Augusztus 18- án, szombaton a nemzet­közi gyermekév keretében gyermeknapot rendeznek a Kesztyűgyárban. A pécsi bőrös vállalatok gyerme­keit reggel 9 órakor autó­busszal viszik fel a Me­csekre. Itt akadályverseny vár a gyerekekre, korosz­tályonként a természetjáró verseny, távolsága 1,5—3 kilométer. A cél a Dömör- kapu lesz. Innen busszal a Mandulásba mennek, ahol szendvics, üdítőital vár a versenyzésben elfáradt gyerekekre. Szórakoztatá­sukról Csekő Gyöngyi vi­dám gyermekversekkel, Bernádt István tréfás já­tékokkal, Csizmadia Sán­dor énekkel és gitárkísé­rettel gondoskodik. A vi­dám gyermeknap délután kettőkor ér véget. ♦ Esküvő MISOTA EDIT és MAKARÉSZ GÁBOR szeretettel értesítjük kedves is­merőseinket, barátainkat, hogy 1979. augusztus 18-án 16.00 órakor házasságot kötünk a vá­rosi tanács nagytermében (Pécs, Széchenyi tér 1. sz.). Issekutz Béla akadémikus búcsúztatása A Magyar Tudományos Akadémia vezetői, tudós­társak, tanítványok, bará­tok és tisztelők sokasága vett végső búcsút Issekutz Béla akadémikustól, Kos- suth-díjas nyugalmazott egyetemi tanártól, a ma­gyar gyógyszertan és gyógyszerkutatás úttörőjé­től hétfőn a farkasréti te­metőben. Az MTA és az Egészség- ügyi Minisztérium képvise­letében Szentágothai Já­nos, az Akadémia elnöke méltatta kimagasló tudo­mányos tevékenységét, a gyógyszerkutatásban elért nemzetközi hírű eredmé­nyeit. Knoll József akadé­mikus, a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem és a Magyar Farmakológiai Társaság vezetőségének nevében emlékezett meg a társaság tiszteletbeli elnö­kéről, aki élete végéig ál­landó kapcsolatban állt a tudományos élettel és ku­tató-oktató munkáját min­dig elkötelezettséggel, mély társadalmi érdeklő­déssel végezte. A sírnál Zalai Károly egyetemi do­cens mondott búcsúszava­kat a Magyar Gyógysze­rész Társaság nevében. ♦ — Gergely István Mon­góliába utazott. Gergely István államtitkár, az Or­szágos Vízügyi Hivatal el­nöke Mongóliába utazott Bavudorzsijn Barsz vízgaz­dálkodási miniszter meghí­vására. A két ország víz­ügyi vezetője áttekinti a magyar—mongol kétoldalú együttműködés helyzetét, egyezteti az 1980. évi mű­szaki tudományos együtt­működés munkatervét és az 1981—85. közötti víz­ügyi együttműködés prog­ramját. — Sikerrel rendezték meg vasárnap Veszprém­ben a II. országos cserép­edény- és népiszőttes-vá- sárt. A nagyszabású be­mutatón hazánk szinte minden tájegységének népművészei — fazekasok, szőtteskészítők, kézimunka- előnyomók, kékfestők, ma­tyóhímzők, fafaragók, réz­művesek és szíjgyártók — képviseltették magukat. A Népművészeti Vállalat is több boltjában és pavi­lonjában külön e célra összeállított gazdag áru­készlettel várta a látogató­kat és a vásárlókat. — Megszűnő autóbusz- járatok. A Román Autó- közlekedési Vállalat értesí­tette a Volán Trösztöt, hogy az eddig kéthetente közlekedő Budapest—Gyu­lafehérvár közötti járatát augusztus 11-től, az eddig hetente közlekedő Buda­pest—Kolozsvár járatát pedig augusztus 15-től üzemanyag-takarékosság miatt megszüntette. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mozgalmi szimbólumok mezben és meztelenül. 8.55: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. 9.44: Ha varázsló vol­nék. 10.05: MR 10—14. 10.35: Szimfonikus zene. 11.41: Ma­gányos utazás. Vili. rész. 12.35: Tudósítás az öttusa vb-ről. 12.40: Törvénykönyv. 12.55: A Rádió Dalszínháza. 14.30: Egy bihari nótafa: Kerti Józsefné Bállá Erzsébet. 14.40: Kinálga- tó. 15.10: Szabó Ferenc kama­razenéjéből. 15.34: Folytatásos mese, amelyben mindenki al­kot, változtat. 15.50: Tanár úr, kérem. 16.05: Zengjen a muzsi­ka. 17.07: Ötödik forduló. 17.37: Suppé: Könnyű lovasság — nyitány. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának he* tei. 20.16: Magyar operaéneke­sek. 21.06: Mozgásterek. Riport. 21.36: Népdalfelvételekből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Meditáció — időről és szabadságról. 22.40: A dzsessz világa. 23.40: Schubert: Mirjam diadaléneke. 0.10: Régi magyar dalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Bemutatjuk új kórusfel­vételeinket. 8.20: Tíz perc kül­politika. 8.33: Társalgó. 10.39: Zenedélelőtt. 12.33: Melódiá­koktól. 13.29: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Az elmúlt évad kiemelkedő dzsesszfelvételeiből. 19.20: Véleményünk szerint. 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: Mindenki könyvtára. 21.06: A Magyar Rádió szórakoztatóze­nei hete. 22.26: Nótacsokor. 23.15: Farkas Ferenc daljátékai­ból. HARMADIK MŰSOR 8.08: Kamarazene. 9.23: Ba­rokk muzsika. 10.35: Gershwin szerzeményeiből. 11.05: Vála­szolunk hallgatóinknak. 11.20: Enrico Mainardi találkozásai. 11.59: A végzet hatalma. Ope­rarészletek. 13.07: Beethoven- művek — világhírű előadóművé­szek tolmácsolásában. Közben: 14.00: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának he­tei. 14.21: A Beethoven-művek — viláahirű előadóművészek tolmácsolásában című műsor folytatása. 15.00: Zenekari mu­zsika. 17.00: Operaegyüttesek. 17.52: Üt a sárkányrepülésig. 18.12: Új lemezeinkből. 19.05: Eugen Jochum vezényli a Ber­lini és a Londoni Filharmonikus Zenekart. 20.35: A Magyar Rá­dió szórakoztatózenei hete. 21.05: Modern írók portréi. 21.30: A londoni Pro Cantione Antiqua énekegyüttes Dufay­— 48 lakást épít Sziget­váron- a Munkás utcában a Szigetvári Építőipari Szövetkezet. A tanácsi cél- csoportos lakások átadá­sára várhatóan 1980 ok­tóberében kerül sor. — Vadászati és vadgaz­dálkodási alapfokú tanfo­lyamot indít levelező tago­zaton a MAVOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága. A tanfolyam 1 éves és azok jelentkezését várják, akik el akarják sajátítani a vadgazdálkodással és természettel kapcsolatos szakmai ismereteket. Je­lentkezési lapot a MAVOSZ Baranya megyei Intéző Bizottságánál lehet igényelni (Pécs, Petőfi u. 45.). Jelentkezési határidő: szeptember 10. felvételeiből. 21,47: Új leme­zeinkből. 22.47: Napjaink ze­néje. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kí­vánságok. 17.30: A Mecseki Szénbányák jövője. IV. rész. A riporter: Laky Rudolf. 17.45: A kaposvári Barokk-trió, a kapos­vári Vikár Béla-kórus és a ka­posvári Fegyveres Erők Klubjá­nak pol-beat együttese felvéte­leiből. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Hí­rek. — Az ifjúság hullámhosz- szán. Szerkeszti: Frankovics György. Zenés ifjúsági műsor. 19.00: Német nyelvű műsor: Hí­rek. — Bemutatjuk a Bátaszéki Faipari Ktsz-t. Riporter: Wolfart János. — Hallgatóink kérésére. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.30: Hírek. 16.35: Éreznek-e a növények? Szovjet rövidfilm (sz.). 16.55: Egy teljes normális család. Magyarul beszélő cseh­szlovák film. 17.50: Egészsé­gűnkért! (sz.) 18.00: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.15: Reklám. 18.20: Záróra után. Riportműsor. 18.50: Ötezer nap öröksége. A Horizont Szer­kesztőség műsora. 19.05: Rek­lám. 19.10: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Veszélyes nyomozás. Magyarul beszélő NDK tévéfilm-sorozat. VII/5. rész: Az utolsó percben (sz.). 20.55: Zene, zene, zene. Kör­kép (sz.). 21.45: Telesport. Öt­tusa világbajnokság. Vívás és lövészet. Közvetítés felvételről (sz.). 22.45: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Autó-motor sport. A Telesport technikai magazinja. 20.20: Néqyszemközt Michelan- gelóval. Olasz filmsorozat. IX/6. rész: A Dávidról és a négy rabszolgáról (sz.). 20.40: Álla­tokról, bizalmasan. Igv él a vá­rosi galamb, fism., sz.). 21.05: Tv-híradó 2. (sz.). 21.25: Rek­lám. 21.30: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilmsorozat. VI/4. rész fism., sz.). JUGOSZLÁV TV 17.40: Magvar nyelvű tv-nap- ló. 18.15: Úttörő tv-stúdió. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Raizfilm. 20.00: Jelzések. 21.00: Láz — venezuelai film. MÁSODIK MŰSOR 18.00: Dokumentumfilm. 19.00: Ibéria állatvilága — népszerű­tudományos film. 20.00: Szer­biai sz;nházi fesztivál. 22.00: Huszonnéav óra. 22.40: Az álom titkai. 22.25: Rock and roll Belgrádban. — Intézményközpontot alakítottak ki Kisbudmér- ban, melyben található egy egészségügyi tanács­adó, tanácsi kirendeltségi szoba, könyvtár, valamint egy filmvetítésre is alkal­mas klubszoba. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részé­re páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napo­kon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész terü­letéről. Felnőtt belgyógyászat: Me­gyei Kórház (fertőző osztály). Sebészet: Pécsbányatelepi Kór­ház. Baleseti Sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Fel­nőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS—ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár. Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Pécs,, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. ker.J Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — A dél-dunántúli terü­leti lovasbajnokság au­gusztus 18-án, 10 órakor kezdődik Bolyban. A ren­dezvény háromnapos lesz. — Dzsesszudvar. A pécsi Ifjúsági Ház szervezésé­ben ma este 7 órától a Hotel Minaret udvarán a szegedi Dixieland-együt­tes mutatkozik be. A budapesti nemzetközi vá­sárközpontban augusztus 14— 26. között szovjet mezőgazdasá­gi, élelmiszeripari és mezőgép- ipari kiállítás nyílik. Ebből az alkalomból Valentyin Karpovics Meszjac, a Szovjetunió mező- gazdasági minisztere sajtótájé­koztatón ismertette a szovjet mezőgazdaság eredményeit, a fejlesztési elképzeléseket, to­vábbá a magyar és a szovjet mezőgazdasági szakemberek együttműködését. Kiemelte: a szovjet növénynemesítők az Szovjet mezőgazdasági kiállítás utóbbi 6—7 évben 125 új hib­ridet és növényfajtát hoztak lét­re, ezekből az idén mintegy 36 millió hektárra vetettek. Az ál- latnemesítők szintén jól dolgoz­tak: 19 új nagyhozamú fajtát tenyésztettek ki néhány év alatt. A szovjet tudományos in­tézetek kidolgozták és útmuta­tásukkal a gyakolatban már al­kalmazzák a korszerű iparszerű termelési technológiákat. A Szovjetunióban gyakran kedvezőtlen, helyenként zord éghajlati körülmények között termelnek. A mezőgazdasági te­rület kétharmad része olyan övezetbe esik, ahol rövid a te- nyészidőszak, illetve nem meg­felelő a csapadék. Éppen ezért a legfontosabb feladat, hogy növeljék a növények ellenálló­képességét és legyőzzék a föld­művelésnek az időjárás ingado­zásaitól való évszázados függő­ségét. Az üzemek jó úton ha­lódnak: erőteljesen fejlődik a gépesítés, amit az is jelez, hogy jelenleg 2,6 millió traktorral, több mint 700 ezer kombájnnal és 1,6 millió tehergépkocsival rendelkeznek az üzemek. Az ipar évről évre nagyobb meny- nyiségű vegyi anyagot, gépet és energiát biztosít a termelőknek. A szovjet mezőgazdaság azon az úton halad, amelyet az SZKP Központi Bizottsága 1978. évi júliusi plénuma megjelölt: a mezőgazdasági termelés és az ország egész agrár-ipari komplexuma további sokoldalú belterjesítése elmélyülőben van. A következő ötéves tervidőszak­ban be kell fejezni a legfonto­sabb mezőgazdasági kultúrák termesztésének komplex gépe­sítését, és növelni kell az állat- tenyésztés gépesítésének színvo­nalát. A magyar és a szovjet mező­gazdák együttműködése mind­inkább elmélyül. Egyebek között a tudományos anyagokat cse­rélik és átadják egymásnak a legújabb technológiákat. A Szovjetunióban az idén 160 ezer hektáron magyar módszerrel termesztenek kukoricát, ugyan­akkor Magyarországon szovjet eljárással javítják a cukorrépa termesztésének hozamát. Jó együttműködés alakult ki a két ország állattenyésztői, továbbá a gépesítés szakemberei között. A budapesti kiállítás is jó al­kalom lesz arra, hogy a szak­emberek elmélyülten foglalkoz­zanak az együttműködés bőví­tésének kérdéseivel, és megta­lálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel hatékonyabbá tehe­tik az élelmiszertermelést — mondotta a szovjet mezőgazda- sági miniszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom