Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-11 / 219. szám
Heti jegyzetünk Főpróbák Moszkva előtt Világbajnokságok dömpingje köszönt ránk augusztus második felében. Vasárnap az öttusázók nyitják meg a sort, azután a birkózók következnek, majd a kajak-kenusok, a futóvadlövők és a vívók legjobbjai mérik össze erejüket a világ- bajnoki aranyéremért. Az olimpia előtti világbajnokságokra mindig megkülönböztetett figyelmet fordít a sportvilág. Hiszen ezeken a versenyeken már javarészt azok vesznek részt, akik minden nemzet olimpiai csapatában is számításba jönnek. Rendszerint a két olimpia között feltűnt új tehetségek is ezeken a világbajnokságokon kapják meg a lehetőséget, hogy eredményes szereplésükkel végképp beverekedjék maqukat az olimpiai csapatba. Ezért talán több izgalmat jelentenek ezek a vb-k, mint az olimpia utániak, A most sorra kerülő világbajnokságok ajért is fontosak a magyar sport szempontjából, mert kivétel nélkül olimpiai si- kersportáqaink vizsgáznak. A jól sikerült vizsga pedig sokat jelenthet. Megerősítheti a versenyzők önbizalmát, erőt adhat a további felkészüléshez, és tiszteletet kelthet az ellenfelekben. Nem lehet véletlen, amit Parti János dr., a kajak-kenusok kapitánya mondott el a sajtótájékoztatóján, tudniillik, hogy az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kajak-kenusok mindig akkor szerepeltek legjobban az olimpián, ha az előtte megrendezett világbajnokságon „taroltak". Ezért az idei vb-célkitüzés sem mondható szerénynek: minden hajóegységnek dobogón kell végeznie. Ez maqasabb célkitűzés, mint amit eddig bármikor is a csapat elé állítottak. Persze ebbe a célkitűzésbe beleszólhatnak az ellenfelek is, hiszen vannak jócskán, tekintve, hogy Duisburgban rekordnevezés született: harmincegy nemzet versenyzői szállnak majd vízre a weddaui pólyán. A vívók Melbourne-ben, magvar szempontból egy sikeres olimpia városában lépnek pástra. Vívóberkekben nem olyan nagyok a célkitűzések, mint a kajak-kenusoknál. Óvatosabbak a nyilatkozatok és a várakozások is. Igaz, alaposan megfiatalított csapatoknak kell a magyar vívósport hagyományait képviselni Ausztráliában. A női csapat átlagéletkora például 32-ről 23-ra csökkent. Rejtő és Bóbis mór nem lesz ott a vb-n. Hat olyan versenyző kapott helyet a válogatottban, akik először indulnak világversenyen. Tehát a vívók számára valóban főpróbát jelent majd a világ- bajnokság. Természetesen főként az újoncok számára. Ez a puszta tény azonban önmagában is előrelépést jelent a ví- vősportban, hiszen a vívás sem maradt ki a sportok felgyorsulásából, és már az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy a felgyorsult tempót az idősebb, sok sikert kiharcoló generáció már nem tudja átvenni. Egyre- másra jelentek meg a pástokon olyan „névtelen" fiatalok a különböző versenyeken, akik nemegyszer a régebbi iskola nagy egyéniségeinek legyőzésével szereztek maguknak nevet. Ez a világbajnokság tehát választ ad arra is, milyen erőt képviselnek a magyar „névtelen” vívók, sikerül-e nekik a világ élvonalába betörni, sikerül-e a magyar vívósport nagy eredményeit nemcsak a mába, de a jövőbe is átmenteni. A futóvadlövők keveset Ígérnek. Ez a sportáq nem kimondottan sikersportágunk. Ámde lehet, hogy kellemes lesz a meglepetés, amit szereznek. Holnap a nagy sorozat megkezdődik. Az öttusázók versenyzését a televízión is nyomon követhetjük. Utána pedig jóformán megszakítás nélkül, mindennapra jut érdekes hír a sportkedvelőknek. Bízzunk abban, hogy a hírek, amiket a világbajnokságokról kapunk, nemcsak érdekes, de jó hírek is lesznek, olyanok, amelyek örömet jelentenek a számunkra és biztatóan jelzik előre olimpiai reményeinket. Öttusa vb, '79 — Budapest Akár világbajnoki címet is nyerhet a magyar válogatott a vasárnap kezdődő 23. felnőtt öttusa-világbajnokságon. Mindez, persze, véletlenül sem azt jelenti, hogy az utóbbi években tapasztalt gyöngélkedést valamiféle lendület váltotta volna föl, csupán azt igazolja: az öttusa jelenlegi élmezőnye kiegyensúlyozatlanabb, rapsződi- kusabb, mint a korábbi években. Míg néhány esztendeje még a hagyományos szovjetmagyar párharc döntötte el az aranyérmek sorsát, addig a legutóbbi világversenyek már arról tanúskodnak, hogy kibővült az esélyesek köre. Peciakkal az élen följöttek a lengyelek, olimpiai bajnokságot nyertek a britek, érmet szereztek a csehszlovákok, esélyes csapatot kovácsoltak az amerikaiak és a nyugatnémetek is. És még egyáltalán nem lehetünk biztosak afelől: véget ért-e a folyamat ... Megtépázott tekintélyünk visszaszerzése mellett az idei világbajnokság más szempontból sem közömbös, hiszen — ezúttal harmadszor — a magyar főváros lesz az vb színhelye. Az előző két budapesti világbajnokság kitűnően sikerült számunkra. Az éppen negyedszázada, 1954-ben lebonyolított vb-n a magyar együttes nyerte az aranyérmet. (Az egyéni versenyben egy tizenhét esztendős svéd fiú, Björn Thofelt — a nemzetközi öttusa és biatlon szövetség jelenlegi elnökének fia - végzett az élen.) Tizenöt évvel később, 1969-ben a sportág legendás alakja, Balczó András nyerte az egyénit — ezúttal ötödször —, s nem érhette rossz szó a mélyvízbe dobott két újoncot, Bakót és Kelement sem, hiszen hármasuk a dobogó második fokára állhatott. A viláqbajnokság rendezői is megállták a helyüket mindkét alkalommal. A mostani előjelek kevésbé biztatóak. Ahogyan azt a tavalyi, jönköpingi világbajnokság is bebizonyította, a magyar együttes a két fizikai számban, az úszásban és a futásban feltétlenül gyöngébb legnagyobb ellenfeleinél. Egy évvel ezelőtt ebben a két ágban 484 pontot „kaptunk” az amerikaiaktól, 323-at a lengyelektől, 205-öt a nyugatnémetektől, 38-at a szovjetektől. Miután a két versenyszám közül elsősorban a négyezer méteres terepfutásban volt jelentősebb a lemaradásunk, a válogatott keret idei fölkészülé- si tervében ez az ág kapott nagyobb hangsúlyt az edzéseken. A három technikai versenyLabdarúgás Vasárnap játsszák a PVSK-pályán a kispályás labdarúgó Tsz Kupa döntőjét. A döntőbe jutottak: Kétújfalu, Boly, Pécsvárad és Mohács. A mérkőzéseket két pályán játsszák. A találkozók 9 órakor kezdődnek. Az Ünnepélyes eredményhirdetést fél egykor tartják. számban, a lovaglásban, a vívásban és a lövészetben valamivel jobb a helyzetünk. A két utóbbi ágban csapatunk első lett a jönköpingi világbajnokságon, ami okvetlenül annak a jele, hogy a szövetségi kapitány, dr. Török Ferenc a fölkészülés során hangsúlyt fektetett ezekre a számokra. Az összkép tehát meglehetősen kusza. Az esélyesek tovább bővülő mezőnyében kétségkívül ott van a Horváth László, Kancsal Tamás, Maracskó Tibor összetételű magyar csapat is. Hogy végül is milyen eredményt érnek majd el idehaza, minden megtörténhet... Tegnap az utolsó fordulót bonyolították le a csoport- mérkőzések során. Pécsett a városi sportcsarnokban a női vasutas kosárlabda Európa- bajnakságon. Csütörtökön este az utolsó mérkőzésen a Szovjetunió hosszabbítás után, nagy küzdelemben négypontos győzelmet aratott Lengyelország fölött. Tegnap mindenki nagy érdeklődéssel várta, hogy a napról napra javuló formában játszó magyar „A" válogatottnak a csütörtöki, bolgárok elleni balszerencsés vereség után sikerül-e legyőznie a jó képességű jugoszlávokat. A mérkőzésen a magyarok igazolták a várakozást, biztosan győzték le déli szomszédaink vasutas csapatát. A találkozó utón a végelszámolásnál aztán az is kiderült, hogy a magyarok csoportjukban a 2. helyen végeztek, jobb kosárkülönbségükkel megelőzve Bulgária és Jugoszlávia válogatottját, így vasárnap délelőtt a 3. helyért játszhatnak. Eredmények: Szovjetunió—Lengyelország 76:74 (34:35, 68:68), vezette: Dobrev, Parádi. Ld: Popova (17), Moszkova (15), ill. Reut (18), Strozyna (17). Csehszlovákia—Bulgária 58:56 (36:27). Vezette: Szittya, Parádi. Ld: Bartosova (20), Lukacsova (10), Bla- zsekova (10), ill. Szeráf imova (15), Cimova (14). Lengyelország—Magyarország „B” 68:50 (26:29). Vezette: Páli, Kapusi. Ld: Reut (26), Mnich (15), ill. Bódi (18), Némethné (12), Czeglédi (12). Magyarország „A"—Jugoszlávia 78:67 (36:32). Vezette: Negrau, Gorbatov. Ld: Verbőcziné (27), Bundász- né (15), Padragi (15), ill. Kubura (25), Zelenovics (19). Szovjetunió—Románia 74:60 (33:32) Vezette: Dobrev, dr. Garamvölgyi. Ld: Popova (18), Zelcsina (16), Gogoleva (16), ill. Kiralev (14), Bősz- ko (14). A „B" csoport végeredménye: 1. Csehszlovákia 6, 2. Magyarország „A" 4, 3. Bulgária 4, 4. Jugoszlávia 4 ponttal. Az „A” csoport végeredménye: 1. Szovjetunió 6, 2. Lengyelország 5, 3. Románia 4, 4. Magyarország „B” 3 ponttal. B. Cs. Vasutas kosárlabda EB Bundászné, a magyar „A" csapat játékosa biztosan dobja a labdát a jugoszlávok kosarába Fotó: Arató László Szovjetunió- Csehszlovákia döntő Magyarország a 3. helyért játszik Olcsó dinnyevásár Hétvége a sportpályákon A labdarúgó NB ll-ben az őszi második forduló mérkőzéseit játsszák. A Komlói Bányász és a Mohács Vé- méndi TE labdarúgói idegenben szerepelnek. A Komlói Bányász Bábolnán lép pályára. A Mohács Véméndi TE a Péti MTE vendége lesz. Az idénykezdés mindkét csapatnál jól sikerült. A Komlói Bányász és a Mohács Véméndi TE is győzelemmel kezdett. Most vasárnap nehezebb feladat vár a csapatokra. Bábolnán és Péten sem adják olcsón a pontokat. A komlóiaknál Megy- gyes Lajos edző összeállítási gondokkal küzd, az idénynyitó mérkőzésen, a Nagy- kanizsai MÁV NTE ellen több játékos megsérült. Az NB l-ben szereplő két pécsi csapat előkészületi mérkőzéseket vív. A PMSC eredetileg a Videotont fogadta volna szombat délután, de a székesfehérváriak kérésére a pécsiek mennek Székesfehérvárra és a Videoton a jövő héten viszonozza majd a PMSC látogatását. A PVSK labdarúgói jugoszláviai túrájuk során szombaton harmadik mérkőzésüket játsszák az alszövet- ségben szereplő Stara Moro- vica csapatával. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Videoton—PMSC, Székesfehérvár, 16.00. Tenisz. OB I. B mérkőzések: Gyöngyös—Pécsi Spartacus. Férfi csapatok, Gyöngyös, 14.00, Kecskemét—Pécsi Spartacus. Női csapatok, Kecskemét, 10.00. AUGUSZTUS 12., VASARNAP Labdarúgás. NB II. mérkőzések: Bábolna—Komló, Bábolna, 16.30. Döntőhöz érkeztek a női vasutas kosárlabda EB mérkőzései. Vasárnap délelőtt a városi sportcsarnokban fejeződik be a torna, reggel 8-tól délután 2-ig lesznek mérkőzések. A döntőt fél egy órai kezdettel játsszák. A kézilabda NB I ,,B”-ben és NB ll-ben bajnoki mérkőzéseket játszanak a csapatok. A Komlói Bányász NB I „B”-ben szereplő csapata Ózd elleni mérkőzését szerdára halasztották. Az NB II. csapatai már a második forduló mérkőzéseit játsszák. Az első fordulóban a Zsolnay 10:9 arányban vereséget szenvedett Szekszár- don, a BTC 8:8 arányú döntetlent ért el a Győri Élelmiszerrel szemben. A tenisz NB I. „B" csapatéi is megkezdik őszi mérkőzéssorozatukat. A Spartacus férfi- és női csapatai a középmezőnyben foglalnak helyet. A tavaszi mérkőzéseken előrelépés egyik csapatnak sem sikerült. A hét végén a női együttes két mérkőzést is vív. Szombaton Kecskeméten játszanak, vasárnap Budapesten a KPM- mel mérik össze erejüket. A Spartacus férficsapata szombaton Gyöngyösön próbál szerencsét. Pét—Mohács-Véméndi TE, Pétfürdő, 16.30. Kosárlabda. IV. Vasutas Európa Bajnokság döntői: városi sportcsarnok. A 7. helyért 8.00, az 5. helyért 9.30, a 3. helyért 11.00, az 1. helyért 12.30. Tenisz. OB I. B mérkőzés: KPM— Pécsi Spartacus, női csapatok, Budapest, 8.30. Kézilabda. NB II. mérkőzések: Szekszárd_BTC női csapatok, Szekszárd, 16.00. Dorog—Zsolnay, női csapatok, Dorog, 10.00. 11-es góllal vesztett a vasút Trepcsa—PVSK 3:2 (1:2) (Munkatársunk telefonjelentése ) Bajmok, 500 néző. Vezette: Radojcsics. PVSK: Sulyok — Hüber, Tallósi, Szabó, (Hosszú a szünetben), Winkler — Tóth, Kaszás, (Kresz a szünetben), Grünwald, (Ferenczi a 70. percben), Szőcs — Szász, (Németh a szünetben), Stájer, A PVSK jugoszláviai túrájának második mérkőzésén a II. ligás Trepcso Kosovska-Mit- rovica csapatával találkozott. A Trepcsa régebben már szerepelt az élvonalban, s az idei bajnokságban az utolsó fordulóban elszenvedett vereségével csúszott le az első helyről a II. ligában. Az albán határ közelében lévő város csapata Baj- mokon készül az őszi idényre és így került sor erre az összecsapásra. Rónai István, a PVSK vezető edzője Némethet és Kreszt pihentette, csak szünet után játszottak — és helyükön a most igazolt Winklernek és Szőcsnek adott lehetőséget. A pécsi fekete-fehérek kezdtek jobban, előbb Szőcs elől mentett a Trepcsa kapusa, majd Tóth fejesét húzta le. A mezőnyfölény a 27. percben góllá érett. Szőcs ívelt be szögletet a bal oldalról. Grünwald kapu elé perdített és Tóth az 5-ösről látványosan sarokkal továbbította a hálóba. (0:1). A 42. percben egyenlített a Trepcsa. Tallósi átadását Sztolics elcsípte, a csatár egyedül törhetett kapura, majd a kifutó Sulyok mellett 14 méterről a kapu közepébe lőtt (1:1). Egy perccel később Szőcs ívelt szabadrúgást kapu elé, és a védőkről visszapattanó labdát Grünwald közelről a léc alá emelte. (1:2) A második félidőben a Txep- csa kezdett lendületesebben és a 60. percben egyenlítettek. Sztolics megugrott a bal oldalon és 10 méterről a léc alá bombázott. (2:2) Ezután Stájer lövését védte a kapus, majd a másik oldalon Sulyok mentett ügyes kivetődéssel. A 75. percben a nagyszerűen játszó Sztolics kiugrott, Tallósi a 16-oson belül felvágta. 11-es! A büntetőt Prekazi a bal sarokba lőtte. (3:2) A 81. percben Ferenczi 20 méteres bombáját bravúrral ütötte szögletre a Trepcsa kapusa. Változatos, jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat Az első félidőben ötletesebb, átgondoltabb volt a PVSK játéka, de a második félidő utolsó félórájában egyre inkább látszott, hogy g sorozatmérkőzések sokat kivettek a csapatból. A hajrában már képtelenek voltak újítani, ennek ellenére végül egy 11-es- ből lőtt gól döntött a jugoszláv csapat javára. L. L. Dunántúli nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással * Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.:13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007-K-