Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-21 / 228. szám

Az akkumulátorból táplálkozó kismotor a gyakorlatban bizonyítot­ta életképességét. Népszerűségének egyik akadálya, hogy nincs rá kivitelező. Nagygyűlések az alkotmány ünnepén Még mindig csak meseautó A Tiny '70 sajnos már ládá­ba csomagolva várja, hogy majd valahol múzeumi darab­ként kiállítsák. Hat esztendővel ezelőtt, amikor első alkalom­mal adtunk hírt a Villamosipari Kutató Intézet kísérleti villamos autójáról, nagyobb, gyorsabb sikerét reméltem, bár már ak­kor is látszott, hogy még nem ez a jövő járműve. Akkoriban készítettek London valamennyi magángépkocsijára kiterjedő vizsgálatot a város 10 négyzet- mérföldnyi területén: kiderült, hogy az átlagosan ötszemélyes kocsik mindössze két személ­lyel közlekednek, átlagosan 36 kilométeres óránkénti sebes­séggel naponta 22 kilométert ‘tesznek meg. A Tiny '70 ennél már akkor is nagyobb teljesít­ményre volt képes, hiszen két felnőttel, két gyermekkel átla­gosan 65 kilométeres sebesség­gel városban 60-80 kilométert tudott megtenni, akkumulátorait 8 óra alatt fel lehetett tölteni. Most az Egyesült Államokban a General Motors, a General Elektric, a Ford Művek s még legalább 10 nagy és több ki­sebb cég költséget, fáradtsá­got nem kímélve dolgozik olyan villamos meghajtású jármű megteremtésén, amely a csa­ládban a második autó lenne és kizárólag a városi közleke­désben alkalmaznák. Hat esztendővel ezelőtt még nem sejtettük, hogy az olaj ennyire a motorizáció főszerep­lőjévé válik, az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság és a A II i \ hóin; faros; Sokáig kellett rá várni, de megérte. A Kartográfiai Válla­lat gondozásában, a Mecsek- Tourist megbízásából elkészült és néhány nap óta a pécsi üz­letekben is kapható a város új, színes térképe, amely kéz- bevevője részére számos meg­lepetést tartogat. A legelső a térkép mérete. Éppen kétszer akkora, mint az eddig forga­lomban voltak, ami azt is je­lenti, hogy ez a térkép többet tud valamennyi elődjénél. Ko­rábban a kis formátumhoz való ragaszkodás kényszermegoldá­sokat szült. Például nem volt rajtuk az egész város. Emlék­szünk a kis kiegészítő, többnyi­re nem is a naggyal egyező méretű térképecskékre. Az új formátum fölöslegessé tette az ilyen megoldásokat, a mostani térképre ráfért az egész város Patacstól Danitz-pusztóig, s Mólomtól és Postavölgytől Me- csekszentkútig, Istvón-aknáig. Külön térképen található Va­sas és Hird, ami nyilván azért nem rajzolódott egybe a nagy térképpel, mert a két település- rész közti távolság ezt indoko­latlanná tette. No és még egy KGM, és a Budapesti Levegő- tisztasági Bizottság kezdemé­nyezésére és támogatásával tíz darab teherszállító járművet készítettek o Villamosipari Ku­tató Intézetben, amelyek 500 kilónyi hasznos terhükkel a bel­város autókkal zsúfolt terüle­tein kísérleti áruszállítást bo­nyolítottak. Akkor azt reméltük, hogy néhány év alatt (de az 1980-as esztendőkben minden, képpen) csupán ilyen teher­szállító járművekkel találkozunk a városok sűrűn lakott terüle­tein. Sajnos nem így történt, gyors térhódítás nem is vár­ható. Kerényi István, az inté­zet csoportvezető tudományos munkatársa, bőr már három esztendeje villamosmeghajtá­sú motorkerékpárral jár dol­gozni, az ezredfordulóra számít arra, hogy a kutatásokban előbbre tartó USA-ban és Nyugat-Európában a közúti járművek ötödé villamos meg­hajtású lesz. Amikor 1974-ben Londonban járt tanulmányúton, ott azt jósolták, 5 éven belül mór kereskedelmi forgalomban lesznek elektromos meghajtó, sú autók. Most ugyanott arra számítanak, hogy mostantól 8 év múlva ... Miért is haladnak ilyen las­san a kísérletek? A sarkalatos pont még mindig az akkumu­látor. A világon mindenütt foly­nak kísérletek, nagyobb ener­giasűrűségű akkumulátorok gyártására. (A Villamosipari Kutató Intézet is reménytkeltő eredményeket ért mór el, a napelemek és a cink-levegő akkumulátorok előállításában.) A kísérletek két irányban folynak: egyrészt az ólomakku­mulátorok energiasűrűségét szeretnék növelni — az elmúlt évtizedben 10—20 százalékos javulást értek is el a világ nagy kutatóintézetei. A másik vonal a már említett magyarországi piciny térkép a Szőlészeti Ku­tatóintézet környékéről, a pel- lérdi elágazásig, aminek segít­ségével nagyon sok pécsi ta­lán először szerez tudomást az Ezerjó, Muskotály, Rizling, Ve­nyige, Must, Prés és Korsó-dűlő létéről. Figyelemre méltó újdonsága a térképnek, hogy négy nyel­ven — a magyaron kívül szerb- horvát, német és angol nyelven — kelt étvágyat a városhoz, is­mertetve nagyon tömören a legfontosabb látnivalókat, ne­vezetességeket A térkép szöve­ges részében jól áttekinthető utcajegyzék van, az autóbusz- járatok felsorolása, továbbá a szokásos módon számokkal jel­zett hivatalok, vendéglátó és kereskedelmi egységek, műem­lékek és látnivalók, művelődési, egészségügyi és sportintézmé­nyek felsorolása. Egy néhány év előtti térképen 165-ig ter­jedt a számsor, a mostanin 257-ig. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy a két térkép között ennyit gazdagodott Pécs. Ha jobban elmélyedünk a térkép tanulmányozásába, fel­tűnik az is, hogy elődeitől el­térően ez nem a tegnapot áb­rázolja, hanem nagyon is a mát, sőt bizonyos vonatkozó­kísérleteken kívül a cink-ezüst, a nátrium—kén akkumulátorok előállítása. Mint említettük, te­hát az egyik sarkalatos pont az akkumulátor, a másik, hogy eddig csaknem mindenütt a robbanómotoros autókat akar­ták villamos autókká átalakí­tani. Alapvetően villamos autó­kat kéne konstruálni. Ez azon­ban 'nagyon nagy összegeket emészt fel, a Viilamosipari Ku­tató Intézet ezért is van most nehéz helyzetben, az OMFB és a KGM ugyanis megvonta a tá­mogatást, az intézet azonban fanatikus hittel saját erőből is, bár szerényebb keretek között, folytatja a kutatást, hiszen nem kevés eredményt értek már el. A tíz teherszállító jármű ugyan már nem dolgozik, azok hibáit kiküszöbölve építettek egy új, BARKAS karosszériába épített autót, amely 150—180 kilomé­tert képes megtenni (városban 100-at), maximális sebessége 80 km /óra, maximális terhelhe­tősége 500 kilogramm, mozgá­si energiáját képes villamos energiává visszaalakítani, mi­közben a korábbinál sokkal jobb fékhatással rendelkezik, ezen kívül is számos kitűnő tu­lajdonsággal rendelkezik. A próbarendszámmal közlekedő autó olcsón, a levegőt nem szennyezve, üzembiztosán, rend­szeresen szolgálja az intézetet. Ugyanakkor a kísérleti jár­művekbe épített, jól bevált szerkezeti elemeket már villa­mos járművekbe, pl. villamos targoncákba, rokkantkocsikba építve már nagyüzemi mére­tekben is hasznosítani lehet. Végezetül említést érdemel a kutatóban előállított kismo­tor, amelynek ha gyártója len­ne, kis sorozatban már gyárta­ni lehetne, hiszen kitűnő tu­lajdonságai miatt igény lenne rá. sokban a holnapot is. A mát jelenti például, hogy a térké­pen rajta van Lvov-Kertváros kész és jelenleg épülő területe az utcákkal együtt, s még a leg­frissebbet, a tavasszal vb-hatá- rozattal elnevezett testvérváro­sok terét, a Lahti és az Eszéki utat is megtaláljuk. E terüle­ten a holnapot jelenti, hogy odarajzolták a Fíajdu Gyula utat, amit ezután kezdenek épí­teni, a Sarohin tábornok útja és az Egri Gyula út pedig már kiér az 58-as útig, sőt az utób­bi — szaggatott vonallal raj­zolva, tehát ígéretként — Nagy­árpádig ér. Láthatjuk a Me­gyeri út és a Tüzér utca való­ságban még nem létező elá­gazását a Pécsi víz közelében, az új úton épül az új felüljáró. Aztán a 6/A út, amely a való­ságban még csak a Tüzér ut­cáig „él", de itt már kész a Szigeti vámig terjedő szakasz (a csomópontot is olyannak áb­rázolja a térkép, amilyennek most építik), s ugyancsak szag­gatott vonallal ott van már a tehermentesítő út ezután épí­tendő szakasza. Pécs belső területét a szo­kásos méretben mutatja be az új térkép, de — amint a hát­oldal is — ez is jóval több in­formációt nyújt elődeinél. Aki e térkép alapján tájékozódik Pécsett, meglehetősen könnyen Szövetkezeti szakemberek tizedik találkozója Siklóson Zsúfolásig megtelt vasárnap délelőtt a siklósi vár kong­resszusi terme, ahol a „Pan­nónia '79" szövetkezeti szak­emberek X. találkozójának megnyitóját tartották. A Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat Baranya megyei elnök­sége évről évre megrendezi ezt o rangos találkozót, amely egy­ben szakmai továbbképzést is jelent az ország minden részé­ről érkező szakembereknek. A tíznapos találkozó részt­vevőit Právicz Lajos, a TIT Ba­ranya megyei titkára üdvözöl­te, majd Czégény József, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának titkára mondott megnyitó beszédet. Czégény József utalt arra, hogy mind a korábbi években, mind pedig a mostani találkozón, a ma­gyar szövetkezeti mozgalom, a mezőg ózd óság legidőszerűbb kérdései szerepelnek a tanfo­lyam programjában, végezetül pedig azt kívánta a közel száz szakembernék, hogy az új is­meretek megszerzésén túl érez­zék jól magukat Baranyában. Ezt követően dr. Biró Ferenc, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese tartott előadást a mezőgazdaság versenyképessé­géről, majd a találkozón részt vevő szakemberek megtekintet­ték a vármúzeumot és a dél­utánt már a tanfolyam továb­bi színhelyén, a Baranya me­gyei Állami Építőipari Vállo- lat harkányi üdülőjében töl­tötték. A tíznapos találkozó előadásai egyébként Bara­nya mezőgazdasági, ipari, szö­vetkezeti és áfész-szakem- berei számára is érdekesek le­hetnek, melyre a találkozó igazgatósága szívesen látja az érdeklődőket. megtalálhatja a legfontosabb intézményeket, amelyeket ezen nem számokkal, hanem az in­tézmény megnevezésével je­leznek. Egy kicsit ez a lap is a jövőbe tekint. Az, hogy a Halbisztró már rajta van, szin­te természetes; hogy az új me­gyeházát is megtalálni, az he­lyénvaló, akárcsak az új vásár- csarnok. De emellett ott van már az új távolsági autóbusz­pályaudvar; a zárójelbe oda­tett „új" jelző adja értésünkre, hogy egyelőre ne keressük. Ér­dekesség, hogy két művészeti gimnázium van a térképen: az egyik a sétatéren, ez a most is működő, a másik „épülő" jel­zővel — a Radnics utcai tömb­belsőben. Itt inkább a „maj­dani” lett volna a helyénvaló jelző, hiszen az inkább a vitat­kozás, semmint a megvalósulás szakaszában van. Ami viszont nagyon hiányzik az új térképről, az a Rózsa Fe­renc úti felüljáró befejezésé­nek az ígérete. Nem rajzolták oda az északi lehajtó ágat, a Vasút utca, illetve ezen át az Újmecsekalja felé irányuló „egyenesebb" forgalmi kapcso­latot. Lehet, hogy ennek a sor­sa bizonytalanabb, mint a Ivov-kertvárosi utaké? Hársfai István ünnepi nagygyűlést tartottak vasárnap Miskolcon, a Csanyik- völgyben lévő majális parkban, az alkotmány évfordulója alkal­mából. A gyűlés mintegy 25 ezer résztvevője között ott vol­tok a miskolci nagyüzemek dol­gozói, a város lakosai, valamint a megye más városaiból és köz­ségeiből érkezettek. Jelen volt dr. Bodnár Ferenc, a Borsod megyei Pártbizottság első titká­ra és dr. Ladányi József, a me­gyei tanács elnöke. Az ünnep­ségen, amely egyben a harma­dik borsodi barátságfesztivál megnyitója is volt, bolgár, cseh­szlovák, lengyel, NDK-beli és szovjet testvérmegyei küldöttsé­gek is részt vettek. A megjelenteket Amriskó Gusztáv, a megyei Népfront Bi­zottság titkára köszöntötte, majd Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott ünnepi beszédet. * Pest megye, a ráckevei járás és Csepel-sziget ipari munká­sai, termelőszövetkezeti dolgozói ünnepi nagygyűlést tartottak vasárnap Ráckevén a Tókert parkerdőben az alkotmány tör­vénybe iktatásának 30. évfordu­lója alkalmából. A Himnusz el­hangzása után Raffai Béla, a ráckevei járási hivatal elnöke nyitotta meg a gyűlést, majd Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mon­dott ünnepi beszédet. Az ópusztaszeri emlékparkban hétfőn tartották meg a honfog­laló fejedelemre emlékeztető hagyományos Árpád-emlékün- nepséget, s egyben az alkot­mány ünnepét köszöntő nagy­szabású munkás-paraszt talál­kozót. Már a reggeli órákban járműkaravánok érkeztek a helyszínre Szegedről, Hódmező­vásárhelyről, Szentesről, Makó­ról, Csongrád városból és a megye községeiből. Nagy István, a Hazafias Nép­front Csongrád megyei Bizott­ságának elnöke köszöntötte a nagygyűlés sok ezer résztvevő­jét, majd Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára mondott ünnepi beszédet. * Az alkotmánynapi ünnepsé­gek kiemelkedő Nógrád megyei politikai eseménye volt a hét­főn Balassagyarmaton megren­dezett munkás-paraszt-határőr találkozó és nagygyűlés. A zászlódíszbe öltöztetett Palócli­geten a megye üzemeinek, vál­lalatainak, intézményeinek dol­gozói, termelőszövetkezeti ta­gok, a szomszédos Szlovákia nagykürtösi járásnak párt, álla­mi és határőr delegációja, vala­Az alkotmány ünnepén, hét­főn az Országház épülete előtt — sok ezer érdeklődő jelenlé­tében — tartották meg a ha­gyományos tisztavató ünnepsé­get: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a Zalka Máté Kato­nai Műszaki Főiskola, a Kilián György Repülő-műszaki Főisko­la, a Karikás Frigyes Katonai Kollégium, valamint a Szovjet­unió katonai tisztképző főisko­láin s a hazai egyetemeken, főiskolákon végzett hallgatók tettek tiszti esküt. Az állami zászló előtt dísz­őrség sorakozott fel, a térre bevonultak néphadseregünk új tisztjei, az emelvényen elfog­lalták helyüket az ünnepség meghívottal, közöttük Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának főtitkára és Maróthy László, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bi- zoittságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. Ott volt társadalmi és politikai életünk több más vezető sze­mélyisége, részt vett a tisztava­tó ünnepségen a néphadsereg és a társ-fegyveres testületek mint érdeklődők ezrei vettek részt az ünnepségen. A Him­nusz elhangzása után Páll Im­re, a Hazafias Népfront városi titkára köszöntötte a vendége­ket, majd Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszé­det. Hétfőn az Alföld legújabb ..olajvárosában”, Kiskunhala­son tartották augusztus 20-i központi ünnepségüket a Bács- Kiskun megyeiek. Az egykori mezőváros főterén tartott nagy­gyűlést — amelyen a két járás. Kiskunhalas és Kiskőrös mint­egy 15 ezer lakója vett részt — dr. Szabó Miklós, a kiskunhalasi városi pártbizottság első titká­ra nyitotta meg. A nagygyűlés ünnepi szónoka Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára volt. * A harminc esztendős alkot­mányt köszöntötték hétfőn va­lamennyi megye munkásai, ér­telmiségi dolgozói, termelőszö­vetkezeti parasztsága. A váro­sokban és a falvakban nagy­gyűléseken, munkás-paraszt ta­lálkozókon, nemzetiségi napon emlékeztek meg népköztársa­ságunk alaptörvényéről, sokhe­lyütt avatták fel a társadalmi összefogással épített 'közösségi létesítményeket, az egyes te­lepülések gyarapodását bizo­nyító új intézményeket. * A Somogy megyei Szülök községiben megrendezett nem­zetiségi napon megjelent Lo- sonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, a megye or­szággyűlési képviselője is. A vendéget Varga Péter, a me­gyei pártbizottság első titkárai, Bőhm József, a megyei tanács elnöke, valamint Barcs város és Szülök község helyi vezetői fogadták. Losonczi Pál részt vett a délszláv—német nemze­tiségi nap nagygyűlésén, ahol Réger Antal, a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus; Szövetségének főtitkára méltat­ta augusztus 20. jelentőségét. Az ünnepi beszéd után népvi­seletbe öltözött fiatalok új liszt­ből sült kenyeret adtak át Lo­sonczi Pálnak. A nagygyűlést követően az Elnöki Tanács el­nöke átadta rendeltetésének a Szülök—Barcs közötti 11 kilo­méter hosszú új útszakaszt, amely Barcsnál torkollik a 6-os főútvonalba. Losonczi Pál részt vett Barcson a Volán autó- buszpályaudvar avatásán is. Az Elnöki Tanács elnöke meg­tekintette az új létesítményt; majd a vezetőikkel és válasz­tóival folytatott beszélgetést. sok vezetője, a tábornoki kar számos tagja. Eljöttek a kato­nai tanintézetek parancsnokai s az ifjú tisztek hozzátartozói is. Jelen volt az ünnepségen Jurij Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erői főpa­rancsnokának magyarországi képviselője és Vlagyimir Szive- nok vezérezredes, az ideiglene­sen hazánkban állomásozó szov­jet déli hadseregc,sopoit pa­rancsnoka. Pontosan 10 órakor kürtszó harsant: megérkezett Czinege Lajos hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter, meghallgat­ta Paál György mérnök-ezre­des parancsnoki jelentését, majd ellépett a felsorakozott tisztek előtt, köszöntötte a ka­tonákat. A Himnusz elhangzása után felolvasták a honvédelmi mi­niszternek a tisztavatás alkal­mából kiadott parancsát, majd az ifjú tisztek fogadalmat tet­tek nemes hivatásuk teljesíté­sére — nevükben Zsíros Lajos főhadnagy mondta a tiszti fo­gadalom szövegét —, majd Czinege Lajos mondott beszé­det. Lombosi Jenő Új térkép Pécsről Tisztavatási ünnepség a Parlament előtt'

Next

/
Oldalképek
Tartalom