Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-21 / 228. szám

Jegyzet Új lendülettel Néhány hete az ország­ban és a megyénkben üze­mek kollektívái, szocialista brigádok tagjai tettek mun­kafelajánlásokat pártunk közelgő XII. kongresszusa, hazánk felszabadulása 35. évfordulója tiszteletére. A SZOT és a KISZ Központi Bizottságának üdvözlete után augusztus 19-én kö­zölték a lapok a Párt Köz­ponti Bizottságának kö­szöntőjét a mind széleseb­ben bontakozó munkaver­seny résztvevőihez. Az elmúlt években már hagyománnyá vált orszá­gunkban, hogy a termelő kollektívák, a szocialista brigádok tagjai jelentősebb ünnepeinket a szocialista munkaverseny újabb lendü­leteivel köszöntik, segítve népgazdaságunk legfonto­sabb célkitűzéseinek meg­valósítását. így volt ez pár­tunk XI. kongresszusa, ha­zánk felszabadulása 30. év­fordulója, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győ­zelme 60. évfordulója alkal­mából is. Nagyszerű ered­mények születtek ezeknek a vállalásoknak nyo­mán, több üzem kollektívá­ja, szocialista brigád ma­gas elismerésben részesült. Amikor most az ország különböző üzemeiben újabb vállalások fogalmazódtak meg, megyénk termelő kol­lektívái is munkaverseny felajánlásokat tettek. A somberekieket a szénbá­nyászok, az állami gazda­ságaink és termelőszövetke­zeteink, a BCM, a Hőerő­mű, a Bőrgyár dolgozói kö­vették. Alig volt az elmúlt hetekben olyan nap, ami­kor ne érkezett volna szer­kesztőségünkbe újabb vál­lalásokról beszámoló levél. A vállalások tanulmányo­zása azt bizonyítja, hogy a szocialista munkaverseny új lendületét az a felisme­rés adja, hogy résztvevői magukévá teszik a népgaz­daságunk előtt álló leg­fontosabb tennivalók elvég­zését, azt fogalmazzák meg, hogy a maguk mun­kahelyén milyen kezdemé­nyezésekkel, vállalásokkal segíthetik azoknak a célok­nak az elérését, melyeket a Központi Bizottság legutób­bi ülései megfogalmaztak. Ezért áll a most kibonta­kozó versenymozgalom kö­zéppontjában a minőség javítására, a gazdálkodási tartalékok eredményesebb feltárására, az ésszerű ta­karékosságra való törek­vés. Ezeket a helyes és fon­tos célkitűzéseket erősítette meg a Központi Bizottság levele is. A legtöbb munkahely dolgozói, a szocialista bri­gádok tagjai megtették fel­ajánlásaikat. Most már a megvalósításon van a sor. A pártszervezeteknek, a szakszervezetek és tömeg­szervezetek aktivistáinak, a gazdasági vezetőknek min­den segítséget, munkafel­tételt biztosítaniuk kell an­nak érdekében, hogy a vál­lalások teljesüljenek, figyel­met fordítani arra, hogy a munkában kitűnt legjobbak a megérdemelt jutalmakat megkapják! M. E. □Hétfői Sok kis üggyel, csendes nap volt... Ifjúságvédelmi razzia Pécsett Akik fennakadtak a kálón Pécs, szombat este hat óra. A rendőrségi Ladák kigördül­nek. Az ifjúságvédelmi közbiz­tonsági razzia résztvevői elin­dulnak, hogy a feladatul ka­pott helyeket végigportyázzák. A vasútállomáson az étterem­ben vacsorázó alig akad, annál több a szomjas vendég. Néhá­nyat igazoltatunk. Minden rend­ben. Egy négy tagú fiútársaság előtt 11 üveg Stefi sör, beszél­getnek. Most még csak a pénz­tárcájuk érzi, hogy ittak. Itt egy üveg „Stefi” ára van vagy 25 forint A „vasúti egyetemen”, a Lokomotívban és másutt is egész este csodálom úiitársaim, a törzsőrmester, a szakaszvezető és az önkéntes rendőr ösztönét, ismeretanyagát, ahogy első rá­nézésre kiszűrik: ki lehet „ér­dekes", a nehéz fiúk közül ki az, akinek most éppen rendben a szénája. A Vasút utcában egy loboncos szőke hajú, nyur­ga srácot látva sorolják: „Négy évig volt ref-es, másfél évet ült garázdaságért, mert ha be­iszik — ez nála nem ritka —, enyhén kifejezve is zaklatja a nőket. Vajon most dolgozik-e? „A személyijéből kitűnik, hogy igen, méghozzá február óta egy helyen." „Már fél éve bírja, de meddig még?" — dörmögi a pilótánk. A Hősök terén két fiú és egy lány üldögél a pádon. A lo­vagoknál nincs személyi. „Itt a közelben lakunk" — mente­getőznek. „Na fiúk — mondja a nyomozó — kaptok egy-egy kétszázforintos csekket, hogy legközelebb ne felejtsétek ma­gatoknál tartani.” Meglepőd­nek. Majd felsóhajtanak, ami­kor megússzák csekk nélkül, vé­gül fogadkoznak, hogy máskor egy lépést se tesznek személyi igazolvány nélkül. Ágoston tér, este negyed ki­lenc tájban. Javában forgat­ják az ördög bibliáját Vannak vagy tizenöten. Jöttünkre a pak­lit a placcon felejtik egy fém­tízessel együtt, ám a papír­pénzek szemvillanás alatt el­tűnnek a zsebekben. Az egyik kártyás kiabálni kezd társaira: „Adjátok elő a rádiómat! Ti vittétek el I Adjátok elő... I" Ezt a trükköt nem veszik be a rendőrök. Megkérik: ő adja elő — a személyijét. A nyomo­zó kiveszi kezéből a lapokat, de ő tovább jajgat, szitkozódik és fenyegetőzik a rádiója miatt. És esküszik a családjára: „Nem kártyáztam.” A többiek is lete­szik a főesküt mindenre, ami szent. Egy idősebb, tántorogva borgőzt lehelő férfi kötekedik, lökdösődik velünk. „Bevigyük a patyolatba?!” — kérdi a nyo­mozó. A gyorsmosásra utaló ki­fejezés hallatán az izgága fér­fi meghunyászkodik. (Bár ez nehezére esik...). Szóval: mi láttuk, ők kitartóan állítják, hogy „mi kérem nem zsugáz- tunk". Ez van. Meg két személy ellen feljelentés tiltott szeren­csejáték miatt. Rendőrszemmel is nyugodt az élet a Tettyén, a Fenyves Szál­ló környékén, az üdülő bár­ban, a dömörkapui Turistaház éttermében. Vajon a többi csoport is csendet fogott ki? A kapitányságon, az elszá­moltató csoport „dolgozza fel”, a razzia-termést. Őrizetbe vet­tek két közveszélyes munkake­rülőt — egyszerűbben kmk-st —, egy tettenért motorkerék­pártolvajt — pardon! az új Btk szerint: járművet önkényesen elvevőt — és két ref-est, rend. őri felügyelet alatt álló sze­mélyt, mert felöntve a garatra kiment a fejükből, hogy este nyolcra otthon a helyük. Há­rom elkapott lányt visszavitet­tek az intézetbe, két fiatalt jegyzőkönyvileg figyelmeztettek: mielőbb álljanak munkába. Hat kmk-gyanús fiatalnak szeren­cséje volt, bent igazolni tudták, hogy alkalmi munkából élnek. Gyorsértékelés a szombati razzia után: „Bár sok kis üggyel, de csendes napunk volt." Murányi László Lényeg : a forradalmiság Rock, ifjúság, opera A jövő művészeti életének egyik legnagyobb kérdése a rockopera. Hiszen maga a klasszikus értelemben vett ope­ra a legösszetettebb, legma­gasabb színvonalú, az értő fü­lekben, szemekben legmélyeb­ben ható műfaj. Mégis — a kevesek művészete. A rock, a szórakoztatózene új, modern irányzata azonban nagy töme­geket vonz és e kettő — az opera és a rock — találkozá­sa a magas színvonalú tömeg- művészet ritka álmát lebeg­teti meg előttünk. Mégis - idehaza alig törődünk ezzel. A Szegedi Egyetemi Színpadon Pál István — Camus: Caligu­lája kivételes erejű pécsi elő­adásának rendezője — terem­tette meg a Petőfi-rockot, amit művészeti közéletünk, közön­ségünk sajnos nem eléggé szé­les körben ismert meg. A Zág­rábi Komédia Színház a hor- vátok Dózsa Györgyének, Gu- bec Máténak a történetét hoz­ta el a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra rockopera műfajban. Irigykedve láttuk ezt az elő­adást. Az irigység elsősorban Karlo Metikov zenéjének szólt és bizonyos mértékig Iván Kra- jác szövegének, kevésbé Vlado Sztefaacsics rendezésének. Mert a feszes, lüktető muzsi­ka, a nagyszerű alaptörténet sajnos gyakran statikus törté­nelmi tablókban álldogált a színpadon. Márpedig a feszült­séghiányos percek a rockmű­fajjal rendkívül ellentétesek. Mégis — Drago Turina rendkí­vül nagy mozgásváltozatokra teret nyújtó, az elesettséget Radojka Szverko, a női fősze­replő. A Gubec-begben éne­kelt dalaiból és a rockopera többi dalából Jugoszláviában aranylemez lett látványában érzékeltető díszle­te között — megkapó játék zajlott. Megkapó volt ez a já­ték akkor is, ha csupán ha­gyományos operarendezés moz­gatta: alig volt benne táncos, pantomimos elem, s az éne­kes és prózai részek élesen elváltak egymástól. így a roök- Szverko játékát — és az éne­ket átfűtött® a forradalmi ön­tudat szelleme. így a rendezés tempóhiányai ellenére kisütött valami tiszteletreméltó, őserejű hit a Gubec-beg előadásából. Éppen a közösségi szellem, a nemzeti öntudat teszi ezt a művet gondolati szövetében alapvetően mégis rockoperává. Ahogy a Theatre de Paris-bon is A francia forradalom volt a legnagyobb sikerű rockope­ra címe és tárgya, s a Jesus Christ Superstar, s a Hair is erősen közösségi töltetű és lé­nyegében valamiképpen forra­dalmi szellemű. A zágrábiak Gubec-beg elő­adása arra serkentheti a kör­nyező országokhoz képest leg­fejlettebb magyar rockéletet, hoqy e műfaj tömegméreteit töltse ki a rockopera művé­szetével. Földessy Dénes Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 19 294 Trabant Lim. (Győr) 8 224 Trabant Lim. Special (Bp.) 30 429 Trabant Lim. Spéciéi (Győr) 17 176 Trabant Lim. Hycomat 8 437 Trabant Combi (Bp.) 4 597 Trabant Combi (Győr) ) 638 Wartburg Limousine 15 370 Wartburg de Luxe 17 660 Wartburg de Luxe tolótetős 5 116 Wartburg Limousine tolótetős __ 3 151 Wartburg Tourist 6 282 Skoda 105 S (Bp.) 6 204 Skoda 105 S (Győr) 3 522 Skoda 105 S (Debrecen) 3 154 Skoda 120 L (Bp.) 5 282 Skoda 120 L (Debrecen) 2 262 Skoda 120 L (Győr) 3 208 Polski FIAT 1500 14 872 Polski FIAT 126 18 369 Zaporozsec 29 055 Lada 1200 (Bp.) 101 849 Lada 1200 (Debrecen) 54 347 Lada Combi 13 522 Lada 1300 (Bp.) 14 671 Lada 1300 (Debrecen) 8 959 Lada 1500 22 304 Lada 1600 (Bp.) 3 304 Lada 1600 (Debrecen) 1 348 Dácia 13 854 Moszkvics 2140 4 774 ♦ — Sportnapot rendezett, mintegy 360 fiatal részvételével tegnap a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát Beremenden. Férfi­női atlétikai versenyeken, férfi kispályás labdarúgó-, női kézi­labda-tornán, asztaliteniszben, súlylökésben, gránátdobásban, különböző lóversenyeken és egyebek mellett játékos ügyes­ségi számokban mérték össze állóképességüket a rendező KISZ-alapszervezetek tagjai, va­lamint Zobák-bánya kiszesei, akik vendégként Beremenden töltötték augusztus 20-át. A délutánt disco-program tette hangulatossá. — Készül a bársonyfarmer. A Somogy Ipari Szövetkezet böhö- nyei konfekciórészlege évi 4,5 millió forint értékű árut állít elő. Jvlaponta 100 darab készül a bársony, tritex nagykamasz formernadrógból. A kaposvári, pécsi és szekszárdi nagykeres­kedelmi vállalattal van kapcso­latuk. Vasárnap reggel Pellérden, a termelőszövetkezet szérűskertjében kigyulladt egy hatalmas szénakazal. A tűzoltók a tűz lokalizálá­sát vasárnap kezdték, s az oltás és a többi kazal védelme egész éjszaka, sőt még a tegnapi napon is tartott. non EBEmDn EBEinDn — Kétezer adagos új iskolai konyhát adnak át ma, kedden rendeltetésének Szekszárdon. Az iskolai konyhát a Tolna me­gyei Vendéglátóipari Vállalat működteti. — A legfinomabb rétesliszt. Ma is működik a Balaton örvé- nyesi partja közelében az or­szág legrégibb vízimalma. Az aratás befejezése után a közös terményből kapott részesedést a környékbeli tsz-tagok ezek­ben a napokban szállítják a régi vízimalomba. Azért ra­gaszkodnak hozzá ennyire, mert messze vidéken itt őrlik a leg­finomabb réteslisztet. A Séd­patak hajtotta öreg malom — természetesen — idegenforgal­mi látványosságnak számít. Na­ponta 400—500 turista tekinti meg. — Jubileumi bélyegkiállitás. Vasvár nagyközség egykori vá­rossá nyilvánításának alkalmá­ból augusztus közepén jubi­leumi bélyegkiállítás nyílt a vasvári Postaforgalmi Szakkö­zépiskolában. Az évfordulóra a posta 40 filléres bélyeget adott ki. — 1980 első negyedévére gyűjt már megrendeléseket a Tabi Campingcikk Vállalat. Csaknem egymillió dollár érté­kű sátor szállítására kötöttek eddig megállapodást, ezek egy­negyedét jövőre viszik nyugatra.-05-07 Vasárnap két balesetet is okozott az ittasság. Nagyba rsányban este 22.20-kor Búza József 35 éves helyi lakos ittasan vezette járművét, amely nem volt kivilágítva. Emiatt hátulról belehajtott egy személygépkocsi. Bú­za könnyű sérülést szenvedett; az anyagi kár négyezer forint. A vizs­gálat folyamatban van. Kocsira várva Számtalan családban heten, te egyszer kézről kézre jár az újság, s mindenki a gépkocsik előjegyzési sorszámairól meg­jelent közleményt bújja. Arra keresnek választ: vajon meny­nyit kell még várni a Merkúr­nál befizetett Trabantra, Ladá­ra és a többiekre. Az érdeklő­dés érthető, hiszen a bizonyos időközönként megjelenő hírek, a sajtótájékoztatókon elhang­zottak sokakban éltetik a re­ményt: a visszalépések miatt talán hamarabb lehet majd új autóhoz jutni. — A reménykedésnek van is némi alapja — mondotta ezzel kapcsolatban Nagy Ernő, a Merkur Személygépkocsi Érté­kesítő Vállalat osztályvezetője. — Augusztus 14-ig a leendő autótulajdonosok közül 74 810- en léptek vissza, azaz mondták fel előjegyzésüket — erről egyébként az ügyfélnek nem kellett külön értesítenie a Mer­kúrt, — mert eldöntötték: vagy nem tudják vagy nem akarják kiegészíteni november 30-ig a vételár-előleget ötven száza­lékra. Január 20-tól kerek 84 ezren már befizették a kiegé­szítést, azóta 14 679 új meg­rendelő is jelentkezett, így most a Merkúrnál 444 ezer előjegy­zést tartunk nyilván, vagyis eny- nyien várnak ebben a pillanat­ban új személygépkocsira. Ez a szám napról napra változik, mert a vállalathoz naponta mintegy 600 levél érkezik, ben­nük a temérdek érdeklődés mellett sok lemondás és több új megrendelés. A beérkezett megrendelésekből kiderül: jó­val kevesebben fizetnek már be új autóra. Tavaly ősszel volt olyan nap, amikor ezer új elő­jegyzést hozott a postás, most hetek alatt nem jön össze eny­nyi. A nagy lemondási, illetve kiegészítési roham még hátra­van, hiszen november 30-ig jócskán van még idő. Annyi azonban már most bizonyos, hogy a sorszámok ugrani fog­nak, legfeljebb az nem: meny­nyit. Ez a jövő év első felében dől majd el, azt követően min­den ügyfelünket erről kiérte­sítjük. Az áremelés óta rengeteg tí­pusmódosítási igény fut be, a nagy kocsikra befizetett ügy­felek sorra térnek át inkább Skodára, kis Polskira és termé­szetesen Trabantra. Ugyanakkor sokan kérnek halasztást is. A Merkur az idei esztendőre először 109 500 új személygép­kocsi behozatalát tervezte. Idő. közben a tervszámokat meg­emelték, így ennél több kocsi fog majd az év végére beérkez­ni. Eddig a hét és fél hónap alatt több mint 60 ezren ju­tottak új autóhoz. Jelenleg ugyan viszonylag kevés autó van a telepeken, de idén még minden gyártótól várnak szál­lítmányt, habár a gyárak idő­arányosan jól állnak a szállí­tással. Egyelőre a harminc százalé­kos előleget befizetett megren­delők többsége még nem ha­tározott: kiegészíti-e eddig le­szurkolt pénzét vagy sem. Vár­nak. November 30-ig van is idejük. Mindenesetre aki addig nem fizet, annak pénze számá­ra az OTP automatikusan taka­rékbetétkönyvet nyit a Merkúr pedig nevét törli a listáról. Horváth L. * Ugyancsak vasárnap, 18 órakor Zengővárkony belterületén Horváth János 26 éves helybeli lakos ittasan vezette házi készítésű munkagépét. Az egyik útkanyarban fölborult és sú­lyos sérülést szenvedett. Horváth el­len eljárást indítottak. * Tolna községben egy személygép­kocsi fékezés közben az út jobb ol­dalán lévő árokba borult. Gabula Ferenc, az autó vezetője könnyű sé­rülést szenvedett, míg ötéves kisfiát, Gabula Zsoltot súlyos, de nem élet- veszélyes sérüléssel szállították kór­házba. * Az 56-os főközlekedési úton, az úgynevezett szekszárdi deltában Nyilasi József, szekszárdi lakos balra akart kanyarodni s ezért személygép­kocsijával a belső sávon elébe vágott egy másik személygépkocsinak, me­lyet Faluközi Lázár, szekszárdi lakos vezetett. Hogy az összeütközést elke­rülje, Nyilasi hirtelen áttért az út­test jobb oldalára és ott autójával fölborult. A kocsi utasa, a 18 éves szekszárdi Dobos Ildikó könnyű sérü­lést szenvedett. Az anyagi kár 15 ezer forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom