Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-08 / 185. szám

A Komlói Bányász labdarúgói az NB ll-ben fi felfutás lehetősége adva volt A 13. helyről a 2. helyre Komlói támadást hárítanak a fűzfői védők. A találkozót tavasszal játszották a bányászvárosban, az eredmény 1:0 volt a Komló javára. Fotó: Nemesi Árpád A labdarúgó NB ll-ben a Komlói Bányász az elmúlt év­ben a 13. helyen zárta a baj­nokságot. Az 1978—79. évi bajnokságban az NB ll-ben a második hely jutott a kom­lóiaknak. Ez nagy előrelépést jelent. * A Komlói Bányász célkitűzé­sében eredetileg az ötödik hely megszerzése szerepelt. Az őszi idény végén emelték a mércét, tavasszal pedig már olyan vé­lemények is hallatszottak, amennyiben lehetséges, a baj­nokság megnyerésére mennek. Ez azonban nem sikerült. A Komló végeredményben négy ponttal maradt le a bajnoksá­got nyert PVSK-tól, és három ponttal előzte meg a 3. helyen végzett Kaposvári Rákóczit. A bajnokság tavasszal dőlt el Az őszi idény befejezésekor 20 mérkőzés után, a Komlói Bá­nyász a második helyen várta a bajnokság folytatását, ekkor két pont volt a PVSK előnye és a komlóiak egy ponttal előzték meg a 3. helyezett Kaposvári Rákóczit. A három csapat vé­gig a feljutásért harcolt. Az őszi idényben még a MÁV DAC is versenyben volt, a győriek a 3. helyezett Kaposvártól mind­össze rosszabb gólkülönbséggel szorultak a 4. helyre. A tavaszi idény érdekes, iz­galmas küzdelemsorozatot ho­zott. A MÁV DAC hamar ki­esett a versenyfutásból. Az idény közepéig a Komlónak si­került ledolgoznia a PVSK elő­nyét, pontszámban behozták a listavezető pécsi vasutasokat és a bajnokság egyik várományo­sává léptek elő. A PVSK meg­torpanását azonban nem tud­ták kihasználni, a titkos remé­nyek hamar szertefoszlottak. Meggyes Lajos, a Komlói Bá­nyász vezető edzője szerint a nagy lehetőség megbénította a játékosokat, egymás után két mérkőzést veszítettek el. A Bauxitbányásztól Komlón kap­tak ki, s ezzel megszakadt a csapat hazai veretlenségsoroza­ta, előtte Oroszlányban az NB ll-ből az idény végén kiesett bányászcsapattal sem bírtak. A két vereség döntőnek bizonyult a végső sorrend kialakulásánál. A Kaposvári Rákóczi elleni ta­vaszi hazai rangadót ugyan megnyerték, de ez már nem tudta élre lendíteni a komlóia­kat. És még valami: a bajnok­ságot nyert PVSK elleni két mérkőzés négy pontjából hár­mat a pécsiek szereztek meg. Játékosok, gólok, mérkőzések A bajnokság megindulása előtt lényegesen megváltozott a Komlói Bányász játékosgárdá­jának összetétele. Új játékosok jöttek: Mács, Barta, Martinko- vics és Tóth, Véméndről került Komlóra. Később ide igazolt Varga, Iván visszatért és Farkas is a Komlói Bányászt válasz­totta új egyesületének. Radics és Moód a tavaszi idényben állt ismét a csapat rendelkezésére. A 22-es keretben szerepelt játé­kosok közül 21 jutott szóhoz az összeállításnál. Csak Steib nem játszott, aki makacs sérüléssel bajlódik. Az egyes posztokon legtöbbször szerepelt játékosok­ból összeállított csapat a kö­vetkező. A játékosok neve után lévő szám azt tünteti fel, ki hányszor játszott: Bien (37) — Kelemen (35), Kovács (37), Mács (24), Barta (36) — Tresch (35), Hohmann (34), Gyurina (26) — Radics (15), Martinko- vics (36), Tóth (30). Szerepelt még a csapatban: Machlik (1), Bányász (25), Róth (21), Lahó (4), Farkas (1), Kolesánszky (25), Iván (13), Lamm (6), Var­ga (4), Moód (10) alkalommal. A csapat legeredményesebb játékosai Martinkovics és Tóth voltak, akik 9—9 alkalommal ta­láltak be az ellenfél kapujába. Hétgólos: Hohmann, ötgólos: Tresch és Moód, háromgólos: Radics, egygólos: Mács, Kole­sánszky és Farkas. Két gól ön­gól volt. A Komlói Bányász legbizto­sabb csapatrészének a védelem bizonyult, mely egy-két alkalom­tól eltekintve végig megbízható játékot produkált. A védelem­nek köszönhetők, a sorozatban elért vidéki döntetlenek és a hét 0:0 arányú mérkőzés ered­ménye. Az viszont a támadósor számlájára írható, hogy idegen­ben mindössze néqy alkalommal tudott győzni a Komló. A kö­zéppályás sor váltakozó teljesít­ménnyel rukkolt ki, ez a csapat­rész már nem volt olyan stabil, mint a védelem. A játékosok legtöbbször a védekezésre össz­pontosítottak, támadásra kevés erejük volt. Ez alól Hohmann kivétel, aki kapura is veszélyes volt. A támadósor volt a Komlói Bányász legsebezhetőbb csa­patrésze. Igen gyakran akado­zott az együttes támadójátéka, főleg vidéken volt erőtlen, gyá­moltalan, széteső a teljesítmé­nyük. Hét mérkőzésen egyetlen egy gólt sem szereztek. A Kom­lói Bányász lőtte idegenben a legkevesebb gólt (7). De igen gyakran csak egy, esetleg két gólt tudtak összehozni a komlói támadók. A hazai pólyán ősz­szel nem vesztett pontot a Komló. Tavasszal megszakadt a Komló jó sorozata, a Bauxit­bányásztól vereséget szenved­tek, a PVSK és a Nagykanizsai MÁV NTE ellen döntetlenre fu­totta erejükből. A jobb szerep­lés érdekében elsősorban vidé­ken kellett volna eredményeseb­ben szerepelni. A négy idegen­ben elért győzelem (Bauxitbá­nyász, Répcelak, Tatai Rákóczi, Pét) kevésnek bizonyult a végső elszámolásnál, a hét idegenben elszenvedett vereség közül több elkerülhető lett volna (PVSK 0:2, Kaposvári Rákóczi 0:1, Sa- baria 0:1, Oroszlány 0:1, KO- MÉP 0:1, Bakony Vegyész 0:2, Olajbányász 0:2). Ősszel húsz mérkőzésen 28 pontot szerzett a Komló, ta­vasszal 19 mérkőzésen 22 pon­tot gyűjtött a csapat. Egyéni teljesítmények Meggyes Lajos a Komlói Bá­nyász szakvezetője minden mér­kőzésen osztályozta játékosai teljesítményét. Eszerint Tresch és Hohmann nyújtotta a leg­jobb teljesítményt, mindketten 6,1-es átlagteljesítményt értek el. Tresch a beállás posztján és a középpályán is otthonosan mozgott, a hajrában mint csatár is helytállt. Hohmann volt a csapat játékmestere. Több mérkőzésen ellenállhatat­lannak bizonyult, de voltak gyengébb napjai is. Bien (5,8) végig jó formát mutatott, a csa­pat egyik kulcsemberének bizo­nyult. Kelemen (5,9) nagy ru­tinja jól érvényesült. Végig megbízható, jó formát árult el Kovács is (5,9), aki méltó társa volt Kelemennek. Barta (5,5) jól illeszkedett be a védelembe. Mács (5,4) még darabos, de játékával hasznos tagja volt a csapatnak. Bányász (5,2) küz­dőképessége, lelkesedése pél­damutató volt. Gyurina (5,2) megfelelő adottságokkal bír, 'küzdőképességét azonban fo­koznia kell. Moód (4,4) jó lö­vőerővel rendelkezik, de lassú. Kolesánszky (4,4) igazában nem tudott magára találni, gólké­pessége megkopott. Iván (3,5) az idegenben lejátszott mérkő­zéseken bátortalan, gyámolta­lan volt. Tóth (3,6) jó kezdés után visszaesett. Róth (4,7) technikás játékos, akinek van érzéke az összjátékhoz, de egy- lábas. A legjobb csatárnak Martinkovics (4,5) bizonyult. Ő volt az, akire legjobban lehe­tett számítani a támadósorban, de még többre képes. Radics Bp. Közgazdasági Egyetem— Universitas PEAC 3:0 (5, 5, 2). NB I. női mérkőzés, POTE-csar- nok, v.: Hurók, ifj. Kiss. Jók: Gergely, Szatmári ill. Nagy- Varga. Az U. PEAC a pénteken megsérült Kovács nélkül nem tudott kellő ellenállást tanúsí­tani. A találkozó előtt kis ün­nepség keretében búcsúztatták el Major Máriát, aki tíz évig Nagy várakozás előzte meg szombaton délután a wimble­doni nemzetközi teniszverseny újabb döntőjét, o férfifinálét. Borg beváltotta a hozzáfű­zött reményeket, óriási küzde­lemben győzött és ezzel ő lett (5) sokáig sérült volt, nem tu­dott igazán játékba lendülni. Meggyes Lajos edző és segí­tőtársa érdeme, hogy sikerült olyan csapatot kialakítani, mely végig harcban állt a baj­noki címért és a komlói szúrko- lók előtt ismét megcsillantotta az NB l-be jutást. A nagy le­hetőség a komlóiak számára is adva volt. A PVSK összeszokot- tabb, egységesebb csapattal rendelkezett, mint a Komlói Bá­nyász, és ez döntött. Hegyi István volt a pécsi egyesület verseny­zője és most abbahagyta az aktív sportolást. Jól szerepelnek az NB I. junior bajnokságában az Universitas PEAC fiataljai. A Közgazdasá­gi Egyetem elleni mérkőzésen 3:0 arányban győztek. Felvéte­lünkön a pécsi játékos leüté­sét igyekszik hárítani a buda­pestiek játékosa. a világon az első teniszező, aki egymás után negyedszer tudott nyerni a nem hivatalos világ- bajnokságon. Björn Borg (svéd)-Roscoe Tanner (amerikai) 6:7, 6:1, 3:6, 6:3, 6:4. Röplabda jillliiiip Iplilli 0 SAN JUAN: A 8. pánamerikai játékok úszódöntői hozták a leg­több érdekességet, elsősorban azért, mert a Puerto Ricó-i születésű, az Egyesült Államokban tanuló Jesse Vassalloa férfiak 200 m-es vegyes­úszó számában 2:03,29 perces telje­sítménnyel megjavította a kanadai Graham-Smith tavaly augusztus 24-én, a nyugat-berlini világbajnokságon felállított 2:03,65 perces világrekord­ját. * B PÁRIZS: A francia fővárosban ,,2000 év" elnevezésű atlétikai ver­senyt rendeztek, amelyen több olyan világhírű egyéniség is rajthoz állt, akik kedden a Budapest Nagydíj viadalán a Népstadion és Budapest vendégei lesznek. A magyarok közül a francia fővárosban Mátay Andrea ismét találkozott nagy riválisával, az olasz Simeonival, ezúttal is kikapott tőle, 2. lett. * 0 LIPCSE: Megkezdődött a Seelen­binder emlékverseny, amelyen első­ként szőnyegre léptek tengerentúli birkózók is az Egyesült Államokból. Az idei viadal a Nemzetközi Birkózó Szövetség döntése értelmében kísér­leti jellegű, mert a mérkőzések csak 6 percig tartanak, és megszűnt a ki­eséses rendszer, ehelyett az egyes súlycsoportok mezőnyei körmérkőznek, majd egyenes kieséssel folytatják küzdelmeiket. Az első napon, mind kötött, mind szabadfogásban az alsó négy súlycsoport küzdött. A magya­rok közül a kötöttfogásúak szerepel­tek jobban, az 52 kg-os Rácz Lajos és a 62 kg-os Tóth István egyaránt a második helyet szerezte meg. A sza­badfogásúaknái 57 kg-ban Szalontai Imre, a 62 kg-osoknál pedig öccse, Zoltán bronzérmet szerzett, míg ugyancsak a harmadik helyen' fejezte be az 57 kg-os kötöttfogású Molnár Gyula is. Rácz és Tóth I. második helye némi csalódás, mivel mindket­ten nyugatnémet birkózóktól kaptak ki a döntőben. Igaz, hogy Rácz el­lenfele, Krauss volt már Európa-baj- nok, és a 62 kg-ban győztes T. Passa- relli is neves egyéniség, de a leg­utóbbi viláqversenyeken a magyarok simán verték őket. Rácz a délelőtti selejtezőben tussal verte Krausst, délután a döntőben pontozással ka­pott ki tőle . . . * B WIMBLEDON: A pénteki női egyes döntő megtekintése után a pályán rosszul lett, majd a kórházba szállítás után meghalt Elisabeth Ryan, egykori amerikai teniszsztár, aki 1914 és 1934 között a wimbledoni versenyeken hétszer diadalmaskodott a vegyespárosban és 12 alkalommal a női párosban. 88 éves volt. * B TRNAVA: A nemzetközi röplab­datorna 1—4. helyéért folyó mérkőzé­sei során Magyarország 3:0 (12, 7, 5) arányban kikapott Csehszlovákiá­tól. A magyar csapat jelenleg a 4. * B LONDON: A IX. ritmikus sport- gimnasztikai világbajnokság második versenynapján az egyéni küzdelmek folytak, a labda- és a buzogány­gyakorlatok után a szovjet címvédő, Irina Gyerjugina szerzett vezetést. Connors botrányos távozása A Borgtól elszenvedett vereség után botrányos módon távozott Jimmy Connors amerikai teniszező Wimble­donból, a teniszverseny színhelyéről. Egy élelmes amerikai újságíró stop­perrel mérte az időt: a svéd szuper­teniszezőtől az elődöntőben elszen­vedett fiaskó után Connors — édes­anyja és barátai társaságában — nem több, mint négy perc «latt el­hagyta a tenisz Mekkáját. Persze a toliforgatók és fotósok ezt a nagy rohanást nem akarták meg- örökítetlenül hagyni, egészen a re­pülőtérig ,,üldözték" Connors-t. Ott azután majdnem tetlegességre került sor, mert a repülőtéri bejáratnál az amerikai teniszező egy fotóst félrelö­kött az útból, és azzal fenyegette, hogy leüti. Később, a mozgólépcsőn Connors barátja egy újságírót taszi- gált meg. A londoni Heathrow repülőtéren az UPl tudósítójának „nyilatJcozott": — Mire kíváncsi? Arra, hogy ki nyer Wimbledonban? Nem érdekel! Maguk amúgy is jobban ismernek mindent. Még meg sem kezdődik valami, már tudják a végét. És ne kérdezze a jö- vőmet, mert semmi köze hozzá . . . így azután érthető, hogy a londoni lapok most Connors kemény búcsújá­val vannak elfoglalva, bőven ecsetel­ve a tengerentúli sportoló közönséges* viselkedését, fgy például a mérsékelt hangú Daily Telegraph is kikelt ma­gából ,,dicstelen istenhozzádnak" ne­vezte Connors elutazását. Átigazolások az NB l-ben Az MLSZ átigazolási bizottsága be­fejezte az NB l-es csapatok részére hozzájárulás nélkül igazolható játé­kosok lajstromozását. Összesen 14 NB l-es csapat élt ez­zel a lehetőséggel, nem igazolt ily módon a Tatabánya, a Pécsi MSC, a Dunaújváros és a BVMSC. Össze­sen 39 játékos igazolása vált végle­gessé. Közöttük húsz a felnőtt, 18 if­júsági, egy pedig serdülőkorú. A leg­érdekesebb igazolás, hogy Kerek! Zoltán, a Haladás válogatott játéko­sa a Zalaegerszegi TE-hez került. A nyilvántartásba vett igazolások: Ü. Dózsa: Kun Lajos (Szegedi Dó­zsa). Ferencváros: Kakas László (Eger). Diósgyőri VTK: Fekete József, Szlivka Miklós, Cél Imre (mindhárom MVSQ. Vasas: Molnár Gábor (BVSC), Rácz László (MBTE), Lebe- niczki Imre (Dunakeszi Vasutas). Bp. Honvéd: Geiger Ferenc (V. Izzó). Rózsavölgyi László (Bp. Spartacus). Rába ETO: Hojszán Gyula (Haladás), Glázer Gábor (Mosoni Vasas), Ko­csis László (V. Izzó). Videoton: Olasz Ernő (Hódmezővásárhely), Nagy János (Szolnoki MÁV MTE). ZTE: Kereki Zoltán (Haladás). Bé­késcsaba: Machlik András (Komló), Baran József (Szolnoki MÁV MTE). Salgótarjáni TC: Szijjártó Sándor (BMTE). Csíki László (Debreceni Uni­versitas). MTK-VM: Szabados György (Kossuth KFSE), Baier János (Kere- pestarcsa), Gonda Imre (Törökbálint), Vági János (Kecskeméti SQ, Csomá- nyi Imre (Dunai Kőolaj). Székesfe­hérvári MÁV Előre: Reich Ferenc (Csákberény), Krizsbai György (Sió­foki Bányász), Kovács Tamás, Vas László (mindkettő Alba Regia), Hor­váth Ernő (BVSC). PVSK: Mészáros Máté (Pécsi Postás), Dombi László (Pécsi Bőrgyár), Mikics Zoltán (Sik­lós), Iván József (Komló), Szőcs László (Szekszárdi Dózsa). Volán: Visnyei Mátyás (Ganz Villany), Hor­váth Gyula (Testvériség), Babai Vin­ce (Főtaxi), Aranyosi Béla (BVSC). Az NB ll-es és az alacsonyabb osz­tályú csapatok is élhetnek az NB I- esekhez hasonló lehetőségekkel — o jövő héttől kezdődően. Ezenkívül az átigazolási szabályok adta lehetősé­geknek megfelelően július 31-ig tart a játékosok kiadatása-hozzájárulása. • BRÜSSZEL: A férfi tenisz BEK- döntőjét a Slavic: Praha játszhatja, miután az elődöntőben 5:4-re verte a francia Racing Clubot. Duncmtull napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling Jóisef és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pl.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.:13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Tenisz Bjöin Bőig negyedszer is nyert

Next

/
Oldalképek
Tartalom