Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-01 / 178. szám
DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1979. JULIUS I. Az autópiac változásai Kerek fél esztendeje vannak érvényben azok a rendelkezések, amelyek módosították o szeméályautók adásvételének feltételeit és a spekuláció visszaszorításál célozzák. Hogyan reagáltak az új autóra várakozók, a használtat eladók, és vevők, hogyan reagált az autópiac a változásokra? Mint köztudott, januárig tekinélyes összegekhez juthattak azok, akik nyerészkedési céllal némi pénzt gépkocsielőjegyzésre fordítottak. Több kocsit is előjegyeztek, átvették az új autókat és a szabadpiacon magas, olykor 20-30 százalékos felárral ér. tékesítették. Ezt a lehetőséget a rendelkezések két oldalról is igyekeznek megfékezni. Egyrész azzal, hogy az előjegyzéskor befizetendő összeget a vételár addigi 20 százalékáról 50 százalékra emelték, másrészt ' azzal, hogy megtiltották a három évnél fiatalabb autók magánszemélynek való eladását. Ilyen kocsit csak közü- letek - kijelölt vállalatok és szövetkezetek — közvetítésével, tehát reális áron lehet értékesíteni. Az a félmillió megrendelő, aki 1979. január 20. előtt kötött szerződést a Merkúrral, választás előtt áll: vagy kiegészíti a befizetett előleget a kocsi vételárának 50 százalékára - erre november végéig van mód -, vagy elveszíti sorszámát, visszakapja pénzét. Döntésük a többi várakozót is érinti, hiszen attól függ, csekélyebb lesz-e a várakozók sora, vagyis korábban jutnak-e gépkocsihoz azok, okik fenntartják megrendelésüket. A félmillió megrendelő közül június közepéig csaknem ötvenezren léptek vissza, és ennél valamivel többen egészítették ki az előleget. Persze helytelen lenne ebből olyan következtetést levonni, hogy ez az arány fennmarad, vagyis hogy a megrendelőknek kjebb fele letesz vételi szándékáról, hiszen megközelítően 80 százalékuk nnég nem mozdult, nem nyilatkozott. Viszont az új felételeknek megfelelően, már mintegy 10 ezren kötöttek szerződést a Merkúrral, vagyis tették le egy összegben a vételár felét. Ök bíznak abbon, hogy a sor átrendeződése révén, reális időpontra igazolják vissza megrendelésüket. Egyelőre a vártnál kevesebben bontották fel régi szerződésüket. Fel kell tételezni, hogy sokan tájékozatlanságból halogatják visszalépésüket, vagy nem gondolják végig, hogy ha novemberig nem tudják az előleget 50 százalékra kiegészíteni, akkor felesleges várakozni. Mi több: költséges is, hiszen a pénz tartós betétként jobban kamatozik. Lényegében ugyanez vonatkozik — csak megfordítva — azokra, akik kiegészítették előlegüket. Felesleges volt sietniük: nem javítja helyzetüket, nem hozza előbbre az átvétel időpontját a korábbi befizetés. Az ő pénzük is több kamatot hoz, ha novemberig takarékbetétkönyvön tartják. Igaz, ez az okoskodás látszólag ellenkezik a közérdekkel: azzal, hogy mielőbb nyilvánvalóvá váljon, menynyien tartják fenn megrendelésüket, s ennek következtében hogyan módosulnak a sorszámok, a várakozási idők. Ám ne feledjük, hogy a Merkur csak a novemberi határidő letelte után tud kasszát készíteni, csak az adatok összesítése után — a jövő év elején — adhatja ki az új sorszámokat. S mi újság a használt autók piacán? Sajnos, akadtak tájékozatlanok, akik a rendelkezések ellenére vásároltak három évnél fiatalabb autót, és okkor lepődtek meg, amikor a forgalmi engedélyt nem írták út a nevükre. Sokat kockáztatnak azok is, akik megpróbálják az előírásokat kijátszani: megveszik a három évnél fiatalabb autót a szabadpiacon, s az eladóvol olyan szerződést kötnek, amely szerint a kocsit csak kölcsön kapták. Mindkét felet veszélyek fenyegetik. Az eladó — azaz a „kölcsönadó" — felelős mindenért, omi a jog szerint birtokában levő autóval történik, ő kapja meg például a fizetési felszólítást, ha vevője szabálysértést követett el, mondjuk: a megengedettnél gyorsabban ^ hajtott a „kölcsön kapott” autóval. Hallottunk már olyan esetről is, amikor a vevőt, illetve örökségét érte kár. Aki illegálisan új kocsit vett mogánszemélytől — meghalt, örököse magáénak tudta a gépkocsit, ám az eladó egyszercsak jelentkezett a szerződéssel, amely szerint csupán kölcsönbe adta és most visszoköveteli az autót. E veszélyek ellenére viszonylag kevesen ajánlották fel három évnél fiatalabb autójukat eladásra a kijelölt vállalatoknak, szövetkezeteknek. A legnagyobb forgalmazó, a Merkur, eddig csupán mintegy 1200 ilyen autót tudott felvásárolni és továbbadni reális áron. (A vételi és az eladási árat a kocsi műszeres vizsgálata alapján állapítják meg.) A Merkur használt autó telepein természetesen nagy az érdeklődés az ilyen autók iránt. Egy kocsit többnyire tízen—húszán is megvennének — ilyenkor a sorsolás dönt. Bizonyos típusok eladásánál nem kell a Merkúrnak sorsolnia: nem tülekednek a vevők. A rendelkezésektől azt is remélni lehetett, hogy hatásukra csökken valamelyest a három évnél öregebb kocsik szabadpiaci ára. Nem lehet pontosan lemérni, hogy ez bekövetkezett-e, hiszen a piacon csak azt lehet megtudni, hogy mennyit kérnek az eladók. Tény, hogy most ritkább az irreálisan magas ajánlati ár, mint régebben. A szakemberek szerint a használt autók szabadpiaca valamelyest kiegyensúlyozottabbá vált. Hogyan összegezhetjük tehát a rendelkezések eddigi hatását? A megrendelők félmilliós sora valamelyest máris megrövidült, hiszen több tízezren már visszakérték az előleget. Az új befizetések a rendelet előtti helyzethez képest, egy tizedére esett vissza. Novemberig bizonyára tovább csökken azok száma, kik fenntartják régi megrendelésüket és kiegészítik az előleg összegét, ennek következtében remélhető, hogy a keresletet jövőre és azután gyorsabban lehet majd kielégíteni, mint a rendelet előtt. Ezzel pedig feltehetőleg mérséklődik a használt autók szabadpiaci ára is. Gál Zsuzsa Láncházak Villányban Fotó: Erb János Településhálózat — fejlesztési koncepció Ösztönösség helyett megalapozott előrelátás Települések szerepkör szerint rangsorolva 1972-ben született a különös, sokak számára talán még most is szokatlanul, idegenül hangzó fogalom: településhálózat-fejlesztési koncepció. Kormányhatározat alapján született, s akkor rangsorolták az egymásra gyakorolt hatás, a várható fejlődés szerint az ország településeit Hét esztendő elmúltával most a koncepció felülvizsgálata folyik. A legjelentékenyebb települések vonzáskörzetét kormányzati szinten határozzák meg, a többinek a település-hálózatban elfoglalt helyét a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai állapítják meg. Baranyában előreláthatóan kora ősszel kerül a testület elé a javaslat, amelynek előkészítése idestova már egy esztendeje folyik. Ennek legfontosabb szakasza az a párbeszéd-soro- zat volt, amit a helyi szervekkel folytattak a javaslat kidolgozói. Az alapkérdés az volt: ki hogyan látja saját helyzetét és a környezetéhez való viszonyát? Az elmondottak nyomán két kérdés máris tisztázásra szorul. Az egyik: egy koncepció hosz- szabb időre szól, miért szükséges az 1972-ben született településhálózat-fejlesztési koncepciót máris felülvizsgálni? Nos, a koncepció összességében jó volt: de mert első volt — addig a magyar települések fejlődése ösztönös volt, s nem illeszkedett egy országos rendszerbe —, olyan hibái adódtak, amelyek nagyobb figyelemmel, körültekintéssel elkerülhetők lettek volna. Jellemző erre Komlónak tényleges jelentőségéhez mérten alacsony besorolása, amit annak idején a széntermelés visszafogása diktált. A másik kérdés az, hogy egyáltalán miért van szükség ilyen koncepcióra. Ennek szükségességét mindenekelőtt az igazolja, hogy a települések nem egymagukban vannak, hanem rendszert alkotnak, s ha bárhol bármilyen változás történik, az nemcsak a rendszer egy elemét érinti, hanem a környezetét is, netán magát az egész rendszert is. Ismerni kell tehát a kölcsönhatásokat, a településhálózat fejlődését befolyásoló dinamikus változásokat, pl. a termelőerők, az infrastruktúra fejlődését, az életmód változásait stb. A koncepció e ható tényezők elemzését és feltárását kívánja meg azon egyszerű okból, hogy ezek a ma ható tényezők 30—40 évre hatnak településre és családra egyaránt. Elemzésükkel azt kell vizsgálni, hogy a település- rendszer hogyan fejlődik, milyen kedvező és kedvezőtlen jelenségekkel kell számolni. Mindezeket baranyai szemmel nézve azt látjuk, hogy 1972 óta különféle közigazgatási változások következtében 316- ról 291-re „apadt" a községek száma, s 102 helyett csak 79 önálló, ill. közös községi tanács működik, kialakult a nagyközségek rendszere, megkezdődött a város környéki községek rendszerének kiépítése, előtérbe került a nem közigazgatási határokban való gondolkodás) a mezőgazdaság koncentrációja csökkentette több település jelentőségét, minthogy egy-egy termelőszövetkezet több tanács területére is kiterjed. A változások kivétel nélkül a terület-, illetve településfejlesztés eszközei és mint ilyenek feltétlenül befolyásolják a termelőerők, valamint az infrastruktúra elhelyezését és ezen keresztül a településhálózat egészét. Visszatérve a bevezetőben említett párbeszéd-sorozatra, azon legtöbb szó a szerepkörökről esett. A koncepció szerepkör szerint rangsorolja a településeket, a szerepkör pedig a környezetre gyakorolt hatást fejezi ki. A települések ugyanis különböző szintű feladatok ellátásában működnek közre, így a szerepkör minőségi különbséget is jelent. Lássunk példákat a szerepkörökre. Pécs — az ország öt nagyvárosának egyike — kiemelt felsőfokú központ, Baranya városai középfokú központok (Komló — immár hét esztendeje sérelmezetten — részleges középfokú központ), kilenc nagyközségünk kiemelt alsófokú központ, a tanácsi székhelyközségek egy része alsófokú, más része részleges alsófokú központ, a helyi tanáccsal nem rendelkező községek — néhány kivételtől eltekintve — az egyéb kategóriába tartoznak. Ezek a szerepkör nélküli községek, amelyeknek egyéb funkciójuk sincs, minthogy lakóhelyül szolgáljanak, de ez a funkciójuk is sok esetben csökkenő jelentőségűnek ígérkezik; ezek a stagnáló, vagy visszafejlődő települések. A szerepkör ismerete nem lebecsülendő dolog. Tudni kell, hogy a központi és a megyei fejlesztési lehetőségek elsősorban a szerepkörök szerint irányulnak a településekre — a koncepció gondos, körültekintő felülvizsgálata tehát azt jelenti, hogy a fejlesztési eszközök fejlődőképes településekre jutnak és nem valamiféle erőltetett, tényleges alapot nélkülöző fejlődést szolgálnak. Ebből következően: jó lenne, ha mindenki — egyszerű állampolgár és gazdasági vezető — ismerné a települések szerepkörét, arról véleményt is mondana, s ha ismeri, döntéseinél számolna is vele. A legkézenfekvőbb példa: nem mindegy, ha valaki, dacolva a jövővel, ott épít családi házat, ahol semmi fejlődés-fejlesztés nem várható. És ennél továbbmenve: az sem mindegy, hogy a különféle — tanácsi, vállalati, termelőszövetkezeti — fejlesztési eszközök egymással koordináltan használódjanak fel, A párbeszédek során vita volt azon: közigazgatási átszervezésről van-e szó? A válasz egyértelműen nemleges volt. Bár végső soron a településhálózat-fejlesztési koncepció esetleg odavezethet, meg- fontolandóvá téve egyes község-átcsatolásokat, esetleg községi tanácsok megszüntetését. Az azonban bizonyos, hogy a települések jövőbeni fejlődése a szomszédokkal párhuzamosan és egyenlő mértékben nem képzelhető el. Ez veti fel a kérdést: melyik legyen előnyben? A közismert szólást átfogalmazva: mindegyik a maga jobb perspektíváját bizonygatta. Az ilyen szerepköri vitáknak nem elhanyagolható anyagi hátterük van. Mint említettük, a fejlesztési eszközök a fejlődőképes településekre irányulnak. A ható tényezők és az ágazati feladatok alapján kell meghatározni a kiemelendő településeket, de amin osztozkodni kell, az ugyanaz az ösz- szeg. Logikusnak látszik, hogy csökkenteni kellene a szerepkörrel rendelkező települések számát, ez viszont érthetően nem találkozik az érdekeltek lelkes egyetértésével. Egy biztos: a falvak fejlődése szempontjából rendkívüli jelentőségük van a termelőszövetkezeteknek. ezek pedig most 63 településen vannak jel^n tsz- központként. A hét esztendő ismeretében felvetődhet a kérdés: menynyire lesz időtálló a felülvizsgált koncepció? Annyira, amennyire a tényezők, amikre alapozzák. Az azonban biztos: a koncepció alapján születhetnek olyan döntések, amelyek e tényezőket erősíthetik. Tanácsi oldalról mindenesetre egyértelművé tehető az időtállóság, hiszen mi sem egyszerűbb, mint a tanácsi terveket összhangba hozni a koncepcióval. A gazdasági életre még nincs ilyen közvetlen ráhatás, de a gazdasági vezetőkkel való együttműködés ezt is elősegítheti. Fontos viszont minél jobban megismerni a lakosság szándékait, tisztában lenni a településekhez kötődésével. Nem tiltó, hanem megoldást sugalló eszközökkel kell élni, s akkor a lakosság sem a mai helyzet, hanem a jövő ismeretében dönt saját építési szándékait illetően. Amint a nagyobb — vállalati. termelőszövetkezeti beruházások esetében is azokat kell támogatni, amelyek egy- egy település vonzerejét növelik, s nem gyöngítik. Ehhez pedig az szükséges, hogy a döntéseknél az ésszerűségnek, s ne az elfogultságnak legyen szerepe. Hársfai István
