Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-02 / 179. szám

Nem lesz könnyű visszakerülni Jellemző kép a bajnokságból. Gyámoltalan kaposvári csatárok elöl tisztáz az oroszlányi kapus, a háttérben üres lelátók táton- ganak. A csalódások esztendője Július 3-án új edzővel kezd a Kaposvári Rákóczi Amikor esztendeje a K. Rá­kóczi labdarúgócsapata bú­csúzni kényszerült az NB I- től, bizony a megdöbbenés vált úrrá a népszerű sport­egyesület házatójón. Hogy ma­gát az egyesületi vezetést is váratlanul érte a kiesés, azt a tétova lépések sora igazol­ta. Bizonytalanság volt Németh Lajos vezető edző további munkáját illetően is. Aztán mégis úgy döntöttek, hogy az edző — szerződése szerint ■— még egy évig marad. A já­tékosok egy részével szemben viszont drákói intézkedéseket hoztak. Hét labdarúgónak — köztük a volt válogatott Má­iénak is — útilaput kötöttek a talpa aló. Ezzel a lépéssel a közvélemény nagy része nem értett egyet. Igaz, hogy Máté meg Kovács Ferenc nagy csa­lódás volt, de bizony évköz­ben is sokszor elhangzott, hogy Hangáival és Túróival a Rákóczi lépésben nyerte volna a 19 döntetlenül vég­ződött találkozók zömét, de még a bajnokságot is. Ha meggondoltabb lett volna a késői rendcsinálás, akkor bi­zony nem került volna sor to­vábbi népvándorlásra, melynek során a Rákóczi elvesztette a kapus Buús Györgyöt, meg a ZTE-hez távozott Konrád Lász­lót is. Ilyen eredmények után szin­te csak kötelező derűlátásból hangozhattak el vezetői nyi­latkozatok a visszakerülésről. Ehhez igazában oz alap — egy teljes csapatra való já­tékos távozása után — nem is volt meg. Különösen nem, amikor az igazolási lista vég­legessé vált. Pedig ekkor még senki sem tudta, hogy a ZTE- től érkezett Gáspár egészségi okok miatt menet közben ki fog esni. Egész idényre kidőlt a sorból a kulcsembernek számító Ágfalvi is, majd az újonnan igazolt Boros és Bar­csa II. Ezzel együtt a csapat számára a tavaszi idény sok­szor szinte tálcán kínálta a lehetőséget. Végül a sereg­hajtó Honvéd Rákóczi SE el­leni hazai pontvesztés mégis azt jelezte, hogy a kaposvári zöld-fehér labdarúgók egy ré­sze igazában nem is akar visszajutni az élvonalba. Az Ajka elleni nagy port felvert 3:8, majd az ezt követő vizs­gálatok eredménye azt tűk­o Hétfői rözte, hogy a demoralizált Rá­kóczinál nemcsak a már ko­rábban kifejtett, évközben sok zavart okozó edzőválság je­lentette a kórt. Kaposvárott, ahol a dicste­len bajnokság hajrájában a szurkolók a zászlóégetésig ju­tottak el, manapság azért már mind többen lesik az egyetlen somogyi NB ll-es csapatról ér­kező híreket. Az első vélemé­nyek szerint az új edzőnek, a július 3-án bemutatkozó Pus­kás Lajos dr.-nak nem lesz könnyű dolga. Mint Varga Gyula ügyvezető elnök mon­dotta, látványos igazolás nem lesz. — Okultunk a múlt évek tapasztalataiból, s a jövőben még inkább számítunk az olyan saját nevelésű fiatalok­ra, mint Mészáros, Kralt, Tóth vagy Rétsági. Igazolunk vi­szont egy kapust. Lehet, hogy Hegedűs visszatér hozzánk Szombathelyről. Vagy ugyan­onnan esetleg Békéi jön. Já­tékra jelentkezett a szabaddá vált Karasz János is. Viszont a nemrég Pécsről Igazolt Hosz- szúval nem újítunk szerződést. Rékási meg Fürtös (akiket pe­dig pár hónapja igazolt a Rá­kóczi) Siófokra távozik. Az ifjúsági válogatott Murai már aláírt a Ferencvárosnak, aki cserében Esterházyt ajánlotta fel. Rendben is lenne a dolog, csak a volt FTC csatár „még gondolkodik" ... - mondta az ügyvezető elnök. Ezek után bizony nem ígér­kezik könnyűnek a második NB ll-es esztendő sem a Rá­kóczinál, hisz ebben az év­ben a Haladás legalább olyan nehéz vetélytársnak ígérkezik, majd, mint a PVSK volt. Kovács Sándor TOTO 1. MOTIM TE—MÁV DAC 9:0 1 2. Nagyigmánd—Kapuvár 3:1 1 3. Pápai Text.—Zalaeg. D. 2:0 1 4. Kőszeg—Pápai Vasas 3:1 1 5. Schönherz SE—KOMÉP 2:3 2 6. Baja—Szekszárd 1:3 2 7. Lőrinczi Fonó—Apr. 4. V. 5:1 1 8. Törekvés—Bp. Spartacus 1:1 x 9. Sülysáp—Kistext 2:2 x 10. Ceglédi VSE Szegedi VSE 1:2 2 11. Nagybátony—Lehel SC 4:0 1 12. Tiszavasvári—Nagyhalász 1:1 x 13. Kisvárda—Hajdú Vasas 4:3 1 14. Törökszentm.—Püspökiad. 2:2 x Icapusokföl a fi A labdarúgó HB II. nyugati csoportjának játékosrangsora Annak érdekében, hogy játé­kosrangsorunk minél jobbon tükrözze a valós erőviszonyokat, új értékelési rendet vezettünk be. A Népsportban megjelenő tudósítások alapján minden já­tékost pontoztunk egész évben, aszerint, hogy hányszor és mennyi időt játszottak, hányszor Magasabb osztály — kevesebb pénz Megéri-e NB l-esnek lenni? A PVSK „vállalta a veszélyt A labdorúgóidény kezdete­kor gyakran hallunk olyan nyi­latkozatokat, amelyben egy- egy vezető elmondja, ' hogy csapatuknak nem célja az NB l-be kerülés. De a „legcsodá­latosabb” példája ennek a je­lenségnek az volt, amikor a bajnoki hajrá kellős közepén a Szegedi Dózsa vezetői kiszivá­rogtatták, hogy eszük ágában sincs jövőre NB l-ben látni labdarúgóikat. Mondták mind­ezt akkori amikor csapatuk erősen megközelítette az NB II. középcsoportjában vezető Volán SC-t. Magánügy —• mbndhatná valaki. Aki fel akar kerülni, akarjon, aki nem, az nem. Csakhogy, ha az ilyen esetek gyakran előfordulnak, komoly­talanná válik a bajnokság. Mert vajon mit mondanak ezek a vezetők a játékosoknak? Ne hajtsanak, ne nyerjenek, mert akkor hátha felkerül a csapat. Csapják be a nézőket, fosszák meg önmagukat a győzelmi forintoktól? Bár a labdarúgók tudnak segíteni magukon: a Nagy Tavaszi Börzén, napi ár­folyamon, piacra dobják a fö­lösleges bajnoki pontokat, ez­zel a pénzük bejön, „csak” a közönség dühöng. Most nagyon könnyű lenne jól elverni a port a vezetőkön meg a játékosokon, de inkább nézzük meg, mi hajtja őket efelé a sporttól idegen meg­oldás felé. Amióta megszüntették az egycsoportos NB ll-t, óriási színvonalbeli különbség van az NB I. és az NB II. között. Nagy a veszélye annak, hogy a fel­kerülő csapatok csak egy évet töltenek a magasabb osztály­ban. Erre az egy évre kell fe­nekestül felforgatni a szakosz­tályt, új csapatokat indítani, főfoglalkozású szakembereket beállítani, játékosokat igazolni, fizetni a megnövekedett költ­ségeket. Durván számolva, egy osztállyal feljebb kétszer annyi a kiadás mint addig, s oz NB I- ben ez már milliót jelent. Megérné persze, ha tódulna a közönség, de a jelenlegi NB II- es csapatok többségének nézőközönsége van, s nem szurkolótábora, amely egy újonc csapat esetében köny- nyen előforduló vereségsoro­zat esetén cserbenhagyja őket (lásd Vasas Izzó). Kér­dezhetnénk persze, hogy lesz­nek egyáltalán ilyen csapatok bajnokok? Egyszerűen: ala­csony a színvonal. Kivétel ezek alól az NB II. keleti cso­portja, ahol a tájegység sajá­tosságai miatt (tavaly mindösz- sze a Békéscsaba volt NB l-es az Alföldön) több jól felké­szült, jó anyagi háttérrel ren­delkező csapat vetélkedik a bajnoki címért. A vezetők ezért nem lelke­sednek a magasabb osztályért. És a játékosok? Becsvágyuk hajtja őket az NB I. felé, de ha számolni kezdenek . . . Rögtön kiderül, hogy jobban megéri az NB II- ben harmadiknak, negyedik­nek lenni, mint egy évig az NB l-ben lenni és kiesni. Vegyünk egy példát. Egy 25 éves, kö­zépfokú iskolai végzettséggel rendelkező NB ll-es labdarú­gónak legfeljebb 3400 forint lehet az alapfizetése, az NB I- esé pedig 4300 Ft. Az NB l-ben évente 200, NB ll-ben pedig évente 100 forinttal emelkedik az alap. Az NB ll- ben egy pónt 300, az NB l-ben 800 forintot ér. Az NB ll-ben a harmadik helyhez elég lehet 46 pont, ami 13 800 forintot fizet, az NB |-ből ki lehet es­ni 25 ponttal, amiért 20 000 fo­rint jár. Csakhogy van az úgy­nevezett év végi pontprémium, ami az MLSZ engedélye és feltételei alapján adható. Az NB ll-ben 46 pont esetén mintegy 270 000 forint év végi prémium osztható szét a játé­kosok között, az NB l-ből ki­esőknél pedig egy vasat sem osztanak, légyen akárhány pontjuk. És ezért nem éri meg megkockáztatni az egy éves NB l-es szereplést. S még itt nem is számoltuk hozzá a már említett „fölösleges pontokból” fakadó forintokat. Nyugodjunk bele, hogy mind­ez addig marad, míg a fent említett okok meg nem szűn­nek? Nem egészen így van, s erre a PVSK a jó példa. „Vál­lalták cv veszélyt", mert mind a vezetők, mind a játékosok úgy érezték, nincs joguk becsapni a közönséget, még akkor sem, ha ezzel vastagabb maradna a pénztárcájuk. B. Cs. voltak a jók között, hány gólt rúgtak, voltak-e kiállítva, hagy­tak-e ki, avagy fogtak-e meg tizenegyest és így tovább. Emel­lett az is számított, hogy a vé­delem tagjai hány gólt kaptak, o csatárok hány gólt rúgtak egy-egy mérkőzésen, a közép­pályásoknál pedig a gólkülönb­séget vettük figyelembe. A 452 szerepelt lobdarúgó közül oz abszolút ranglistán a legjobb száz, posztonként pedig a legjobb 20—20 játékost rang­soroltuk és mindenkit ott, ahol a legtöbbször szerepelt. Abszolút rangsor (452): 1. Kaszás (PVSK) 227 2. Szőcs (Szekszárd) 225 3. Horváth L. (Pét) 215 4. Hohmann (Komló) 210 5. Füle dr. (MÁV NTE) 209 6. Kresz (PVSK) 207 7. Sülé (Bábáim) 202 8. Grünwald (PVSK) 200 Horváth Z. (Bauxitbányász) 200 10. Gulyás (K. Rákóczi) 199 László (Olajbányász) 199 A dél-dunántúli csapatok többi ranglistára került játéko­sainak helyezései: PVSK: 12. Réfi 198, 21. Tóth 183, 22. Sulyok .181, 33. Szabó 170, 35. Tallósi és Németh 168, 43. Hüber 163. Komló: 13. Bien 193, 23. Tresch 179, 25. Kovács 175, 64. Kelemen -151, 65. Martinkovics 149, 81. Barta 139. Kaposvár: 53. Kanyar 158, 59. Petrák 153, 87. Zentai 136, 92. Deákvári 131. Olajbányász: 75. Söjtör 142, 83. Kovácshegyi 138. Szekszárd: 44. Szlovák 162, 57. Bonnyai 155, 60. Pólyák és Somodi 152, 71. Házi 145, MÁV NTE: 28. Szalai 172, 31. Englóner 171, 49. Karádi 159, 77. Markán 140. POSZTONKÉNTI RANGSOR Kapusok (45): 1. Bien (Kom­ló) 193, 2. Pálinkás (Sabaria) 192, 3. Takács (Fűzfő) 188, 4. Sulyok (PVSK) 181, 5. Szalai (MÁV NTE) 172, ... 8. Pólyák (Szekszárd) 152, ... 14. Málics (K. Rákóczi) 114, 15. Megyimo- recz (Olajbányász) 107, ... 20. Horváth (K. Rákóczi, Rákóczi SE) 73. Jobbhátvédek (37): 1. Sü- meghy (Sabaria) 165, 2. Hüber (PVSK) 163, 3. Kapitány (Do­rog) 162, ... 6. Kelemen (Kom­ló) 151, ... 8. Markán (MÁV NTE) 140, ... 10. Deákvári (K. Rákóczi) 131, ... 13. Szabó L. (MÁV NTE) 107, ... 15. Dinnyés (Szekszárd) 102, ... 18. Beák (Olajbányász) 91. Középhátvédek (36): 1. Gu­lyás (K. Rákóczi) 199, 2. Kal­már (MÁV DAC) 193, 3. Varga I. (Sabaria) 189, 4. Kovács (Komló) 175, ... 6. Englóner (MÁV NTE) 171, 7. Tallósi (PVSK) 168, ... 9. Szlovák (Szekszárd) 162, ... 16. Kovács­hegyi (Olajbányász) 138, ... 18. Szöllősi (Szekszárd) 128. Beállások (28): 1. Sülé (Bá­bolna) 202, 2. Tresch (Komló) 179, 3. Huber (Sopron) 172, 4. Szabó (PVSK) 170, ... 6. Pet­rák (K. Rákóczi) 153, 7. Somodi (Szekszárd) 152, ... 15. Macs (Komló) 111, ... 17. Sulyok II. (MÁV NTE) 101, ... 20. Simon (Olajbányász) 92. Balhátvédek (32): 1. Németh (PVSK) 168, 2. Bonnyai (Szek­szárd) 155, 3. Csikhon (Ajka) 146, 4. Barta (Komló) 139, ... 6. Csorba (K. Rákóczi, Rákóczi SE) 131 ........ 10. Németh (K. Rá kóczi) 114, ... 12. Müller (Olajbányász) 108, ... 17. Li- viczky (MÁV NTE) 91, ... 19. Simonecz (Olajbányász) 88. Jobboldali középpályások (44): 1, Kaszás (PVSK) 227, 2. Szőcs (Szekszárd) 225, 3. Bánfi (KOMÉP) 185, ... 6. Kanyar (K. Rákóczi) 158, ... 11. Savanya (Olajbányász) 128, ... 13. Bá­nyász (Komló) 114, ... 16. Ba­logh (Olajbányász) 93, ... 19. Gáspár (K. Rákóczi) 66. Középső középpályások (43): 1. Hohmann (Komló) 210, 2. Grünwald (PVSK) 200, 3. Hege­dűs (Bábolna) 191, 4. Tóth (PVSK) 183, 5. Karádi (MÁV NTE) 159, 6. Söjtör (Olajbá­nyász) 142, ... 14. Bódis (K. Rákóczi 110, ...16. Tóth (Szekszárd) 91. Baloldali középpályások (39): 1. Kresz (PVSK) 207, 2. Tóth (Sabaria) 172, 3. Cs. Kovács (MÁV DAC) 166, -... 7. Zentai (K, Rákóczi) 136, ... 14. Gyuri- na (Komló) 94, ... 19. Szabó F. (MÁV NTE) 69, 20. Sulyok I. (MÁV NTE) 67. Jobbszélsők (43): 1. Nyitrai (KOMÉP) 175, 2. Cserna (Ajka) és Csollány (MÁV DAC) 165, ... 8. Kozma (Olajbányász) 115, ... 12. Molnár (MÁV NTE) 101, ... 14. Czabula (K. Rákóczi) 89, 15. Pölöskei (Szekszárd) 71, 16. Murai (K. Rákóczi) 64, 17. Lauer (PVSK) 59, ... 19. Ivón (Komló) 51. Középcsatárok (58): 1. Hor­váth L. (Pét) 215, 2. László (Olajbányász) 199, 3. Réfi (PVSK) 198, ... 5. Martinkovics (Komló) 149, ... 11. Nagy L. (Olajbányász) 116, ... 14. Szász (PVSK) 108. Bal szél sók (48): 1. Füle dr. (MÁV . NTE) 209, 2. Horváth Z. (Bauxitbányász) 200, 3. Var­ga (MÁV DAC) 171, ... 5. Házi (Szekszárd) 145, ... 13. Kelemen (Olajbányász) 99, 14. Landek (Szekszárd) 96, 15. Tóth (Komló) 89, ... 20. Né­meth II. (MÁV NTE) 71. összeállította: Belénessy Csaba Uttöröolímpia Az első baranyai érem (Tudósítónk telelonjelentése) Feketehalmon rendezték a tájékozódási futók versenyét, ahol Kovács László (Pécs, dr. Hal József úti iskola tanuló­ja) egyéniben ezüstérmet szer­zett. A váltóban sem a fiú-, sem g leánycsapat nem ért el kiemelkedő helyezést. Jól kezdtek a pécsi Jókai úti is­kola kézilabdázó lányai, akik 12:6-ra /legyőzték a tavalyi olimpiai bajnok Tatabánya csapatát. A csapat legjobbja HengI Anikó volt, aki 9 gólt dobott. A Jókai úti iskola ké- zilabdás fiúcsapata nagy küz­delem után 19:18-ra vereséget szenvedett Nádudvar csapatá­tól. Kosárlabdában sem sike­rült a rajt, a pécsi Bánki Do­nét úti isoklások Szegedtől 54:43-ra kikaptak. Úgyszintén a Tiborc .utcai röplabdás lá­nyok is 2:1-re vereséget szen­vedtek Szegedtől. Nagyüzem kezdődött atléti­kában a SZEOL AK-stadiön- ban. Ma a kisdobos három- tusázók versenye rajtolt, A komlói Fürst Sándor úti isko­la fiúcsapata, valamint a bó- lyi Naqy Ildikó képviseli .itt megyénket. Szegedén egyéb­ként vasárnap reggelre meg­szűnt a nagy meleg, szemer­kélő éjszakai eső lehűtötte a levegőt, mely kedvez az atlé­tikai versenyeknek. Koszér Géza Vllég proletárjai. mm Dunámmá napló . . Az MSZMP Baranya magyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébe Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom