Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-24 / 171. szám
1979. JÚNIUS 24. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. Üsző konzervgyárak Több mint harminc éve eresztették vízre az első lengyel gyártmányú hajót, a 2540 tonnás „Soldek"-et. Az egykori 1100 lóerős kis hajó ma már a múlté. Felavatása óta a lengyel hajógyárak 1650 hajót építettek, 10,5 millió tonna összteherbírás- sal. Nem egy típus közülük negyvenszer nagyobb méretű az elsőnél. A hajógyártás minőségileg is sokat fejlődött. A gdanski, gdyniai és szczeczini gyárakból évente kikerülő hajók között találhatók a világszerte vásárolt vegyianyag-, konténer-, és gépkocsiszállító hajók, a tudományos kutató és komphajók, valamint a korszerű halászhajók. Lengyelország a világ első halászhajó exportőre. A legújabb konstrukció, a B— 670-es hajóüzem, amely szovjet megrendelésre készült. A hajótestben több mint 100 méterszer 24 méteres, automata gépsorokkal felszerelt üzemcsarnokot állítottak fel, amely valóságos konzervgyár: napi teljesítménye 220 ezer doboz makréla, 150 ezer adag halászlé-konzerv és 160 ezer szardínia és halmáj konzerv. A felsoroltak mellett előállítható a gyárban még 150 tonna sózott és mélyhűtött hal és halliszt, műszaki olaj is. A villamos energia fellegvárában A budai várnegyedben, közvetlenül a Bécsi kapu szomszédságában vadonatúj „üvegpalota" áll, két hatalmas vasbeton toronnyal. Innen irányítják hazánk villamosenergia ellátását. Fél éve költözött ide a szomszédos Úri utcából a Magyar Villamosipari Művek Országos Villamosteherelosztó üzeme. A változás óriási. Három évtizeden keresztül ugyanis a föld alatt, 40 méter mélyen működött az üzem. Az itt dolgozóknak még mindig szokatlan, hogy az üvegfalak átengedik a napsugarakat. Pintér Tibor, a teherelosztó üzem vezetője kalauzolt bennünket végig az épületen, amelyben működés közben láthattuk a legújabb műszaki, technikai berendezéseket. — Tevékenységünk két nagy munkaterületet ölel fel: az üzemelőkészítést és a diszpécser irányítását. Hozzánk tartozik az ország 15 alaperőműve, az egész nagy feszültségű hálózat és valamennyi transzformátorállomás. Az üzemelőkészítők feladata, hogy a több éves statisztika, valamint a nép- gazdasági fejlődést jelző mutatók alapján megtervezzék a várható fogyasztást és a termelést Éves, havi, napi és órás menetrendet készítenek, amely szerint az erőműveknek működniük kell Persze a legalaposabb és körültekintőbb tervezés sem lehet tökéletes. Bármelyik pillanatban történhet váratlan esemény (üzemzavar, időjárás-változás) és a menetrendet meg kell változtatni. Ez viszont már a diszpécser-szolgálatra vár. Feladata olyan, mint egy karmesteré: a percről percre változó igényeknek megfelelően irányítja, összehangolja hazánk villamosenergia termelését. — Milyen információk alaptan véqzik a diszpécserek ezt n munkát? — A műszerek szüntelenül ellenőrzik, mérik a fogyasztói terhelés változását, valamint a vezetékek és a transzformátor állomások állapotát. Az információk kábeleken érkeznek hozzánk. Az igényeket úgy kell kielégíteni, hogy az a lehető leggazdaságosabb legyen. A diszpécseri munka tehát nemcsak gyorsaságot, hanem nagy körültekintést is követel. Napjainkban olyan nagy mennyiségű adat fut be, hogy azokat az emberi agy képtelen átlátni, rendszerezni. A nemrég vásárolt japán gyártmányú számítógépünk már próbaüzemei. Tervezzük, hogy a számítógép irányítja majd az erőművek között ez optimális teherelosz-* tást is. A diszpécser egy gombnyomásra megkapja a géptől a szükséges adatokat, így másodpercek alatt átlátja a fogyasztás változásait. A számítógép egyébként hazánk három legnagyobb erőművével közvetlen kapcsolatban áll, tehát az ottani termelést akár a diszpécser közbelépése nélkül is irányíthatja. — Az új üzem műszaki színvonala még az ezredfordulón is kielégítheti az igényeket, bár a fogyasztás évről évre nő. Az új központ lehetővé tette, hogy nemzetközi kapcsolatainkat tovább bővítsük. Immár másfél évtizede együttműködünk az európai KGST-országokkal, importszükségleteinket a baráti országokból tudjuk kielégíteni. Az idén például szükségleteink 20 százaléka érkezik határainkon túlról. A villamos rendszer egyesülése — hét országgal — már korábban megtörtént. Néhány hete működik a vinnyica—albertirsai magasfeszültségű távvezeték és transzformátorállomás, amelyen 750 kilovoltos áram érkezik hazánkba. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a KGST-országok villamosenergia rendszerének összkapacitása 80 ezer megawattról 220 ezerre emelkedett. Az együttműködés teljes biztonságot nyújt és ami ugyancsak fontos: elősegíti a gazdaságos energiatermelést is. Árokszállási Éva „Üvegpalota" a budai vármegyédben _ ' Innen irányítják az ország villamosenergia-ellátását. (Felső kép.) Évek múltán megváltozik a környék képe Kilátás Bükköseiről — Nem találtak semmit? — Nem. — Amikor robbantottak . . . — Mondom, hogy nem. Semmit . .. A paxit nyomán meghasadt a szikla és most évmilliók után először, — bevilágít a nap a résen, a hegytetőre fölrepült kövek sem őrzik ősnövényzet nyomait, sem kagylók, esetleg halak megkövült mintázatát, olyasmit, amit az ember múzeumokban, vagy iskoláskönyvekben láthatott. Ezt vártam, de hiába, semmi izgalmas nincs ebben, legföljebb a zsurlófű az, ami — ahogy hallom — az ősnövényzet elcsökevé- nyesedett utolsó hírnöke. Fönt a sziklafal peremén — tizenhárom-tizenöt emeletnyi magasságban vékony tüstcsík fodrozódik az égnek, mint az indiánok jelzőtüze, a két ember is olyan apró, mint a karácsonyi ólomkatona, csakhogy ezek mozognak, hajuldoznak, alakjukat néha beborítja a fölszálló finom kőpor „füstje”, a fúrógép pedig lassan, de roppant nagy erővel hatol le a kőzetbe, vagy jó negyven métert, aztán újabb lyukak következnek, a lyukakat pedig több tíz mázsa paxittal töltik fel és majd néhány hét múlva a rob- bantómester egy mozdulatára leomlik az egész hegyoldal . . . A földbe vájt „lépcsősor" mentén sűrű bozót és zsurlófű borítja a hajlatokat, amelyek fönt már megszelídülnek és itt mór kevéske szellő is megmozgatja a levegőt a forró katlan fölött. A sárgára, pirosra festett markológépek gyufás-doboz méretűek, c korábbi robbantás omladékát szorgalmasan takarítják el a fal tövéből, az anyag a kőtörőbe kerül, a gépek, vontatók kerekei hurkokat, csigavonalakat hagynak a finom porban, s ez a rajzolat világvárosok közlekedési csomópontjainak nyomvonalára emlékeztet. A bükkösdi szürkésfehér mészkőre az útépítőipar, építőipar tart igényt és a felbecsült készlet jó fyatvan évre elegendő, amennyiben . . . amennyiben a jelenlegi évi nyolcvanezer tonnás termelést megsokszorozzák. Erre készül a kőbánya: évi félmillió tonnára, s ehhez meg kell nyitni az új bányát, vagy ha úgy tetszik, bővíteni a régit. Ez annyit jelent, hogy 450 méter szélességre tárják a frontot és vagy 200 méter felületi mélységig nyomulnak majd előre. Fönt a tetőn húsz hektárnyi területről kell leszedni majd a négy-hat méter vastagságú termőtalajt, s ahol most még csenevész erdőség áll. Évek múltán tehát a környék képe megváltozik, úgy értve, hogy csak a közvetlen környék. Szerencsére. A sziklafal csúcsáról — ahol a fúrógép dolgozik — jól belátni az erdő borította hegyes- völgyes vidéket. A közeli haragoszöld vonulatok mögött már kékes párába vesznek el a hegyek. Itt-ott előbukkan néhány cseréptetős ház, templomtorony, a közeli Bükkösdön harangoznak, valamelyik völgyben éltek a gyűrűfűiek, de ez a falu elsorvadt, eléggé hirtelen és Gyűrűfű akkor vált országszerte ismertté — a lapok, rádió, tévé jóvoltából — amikor ennek az ismeretségnek már nem volt semmi jelentősége, csak nagy-nagy tanulsága .. . A kőbányával szemközti oldalon, valahol a Vörös-hegy ölében is van egy kis falu, Go- rica, amelyet száraz időben a marhacsapáson át lehet elérni, egy alkalommal zuhogó nyári esőben vágtunk át az erdőn és a csúszós] ragadós csapáson, kétarasznyira felgyűrt nadrágban, mezítláb, de megérte, mert ilyen szép vidéket — amely a falu fölött elénk tárolt — nem mindig láthat az ember. A víz lezúdult a kaszálóra, a térdig érő fű alatt tiszta és hűvös víz kereste az elvezető árkot, megtaláltuk c régi malmot is és a molnárházat. A csalán és a gaz az ablakok felső szegélyéig kúszott fel, a szoba padlórepedéseit is a feltörő dudva feszegette. Ahogy most hallom, valaki' megvásárolta a malom romjait, talán hétvégi pihenőnek, amennyiben áldoz valamit még, az épület „gyógyítására" . A másik kis településhez a bükkösdi kastély mellett vezet az út föl a hegyek közé. Korpád képe egy kiégett falucskára emlékeztetett, csak a falak álltak, a tetőzetet, ablakok, ajtók faanyagát széthordták, vagy elkorhasztotta az eső. Még maradt néhány lakó, megesküdve, hogy helyüket el nem hagyják az úristenért sem, járkálták a felvert gaztól fuldokló kerteket mint a szellemek. A gyümölcs lepotyogott és ott rothadt el a földön, szürkületkor és hajnalonként szarvasok, őzek merészkedtek be az elhagyott házak udvarára, mintegy előőrseként a vad természetnek. Nem tudom milyen sorsra jutottak ezek a kis falvak, amelyek — innét a sziklafal csúcsáról — nem is láthatók, csak „toronyiránt” sejtem, hol, melyik irányban várják teljes pusztulásukat. De elpusztulnak e vajon? Emitt — Bükkösd után — sok millióért fejlesztenek egy ipari objektumot, amott a hegyek között települések nép- telenednek el? Le sem merem írni — csak hallomásból tudom — hogy talán Goricára mégis építenek egy valameny- nyire is járható, olcsó utat. Talán azért, mert Gorica közelében díszítőkőre alkalmas márvány található? Vagy mert — éppen Gyűrűfű példáján okulva — nem szabadna elsorvasztani a tisztalevegőjű, csendes és szép falu gyöngyszemeit e tájnak? A bánya vezetőjétől kérdeztem az imént, találtak-e valamit a kőzetben, robbantás után? — Mondom, hogy nem. Semmit. Földtörténeti emlékeket vártam, de ennek — látom — semmi értelme. Nem a múltat, inkább a jövőt, a közeli jövőt kell beillesztenünk a Mecsek nyugati nyúlványának gyönyörű képébe ... Rab Ferenc
